KULT
A Rovatból

„A legmerészebb álmaimat is túlszárnyalja, ami történik” – Müller Péter Sziámi a Napidal Sziámival projektről

Különleges játékba kezdett Müller Péter Sziámi: egy éven át mindennap megír egy dalvázlatot, amit aztán bárki szabadon kidolgozhat. Az eddigi tapasztalatokról mesélt.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. május 25.


Link másolása

„Legyél a szerzőtársam!” – ezzel a felhívással indult el egy hónappal ezelőtt a Napidal Sziámival nevű YouTube-csatorna, ahová azóta menetrendszerűen mindennap felkerül egy videó. A lehetőséggel pedig már most is rengetegen éltek. De vajon kitart-e a lendület egy teljes évig, nem válik egy idő után kényszerré? Erről is beszélgettünk az ötletgazdával.

– Hogy született az elhatározás?

– Elgondolkodtató volt számomra, amikor Szakcsi Lakatos Béla még jóval a járvány előtt, az egyik koncertünk végén – amelynek során improvizáltunk is egy akkor már meglévő Napidal szövegre – azt mondta nekem az öltözőben, hogy hiába van évtizedek óta a pályán, ma is minden reggel odaül a zongorához, és játszik pár órát. Mégpedig azért, mert ő zongorista.

Ez volt a kulcsszó, ami után feltettem magamnak a kérdést, hogy én vajon mi vagyok: mi az a tevékenység, amivel a leginkább szeretek foglalkozni?

Arra jutottam, hogy songmaker vagyok. Verseket már egészen kicsi gyerekkoromtól kezdve folyamatosan írtam, állandóan szólt bennem valami, akár a lépéseim ritmusára, akár arra, ahogy levegőt vettem. Mindig volt is nálam ceruza és egy darab papír, amire feljegyezhettem őket. Songmakingnek ehhez képest nem a zeneszerzést hívom, és nem is a versek megzenésítését, hanem azt a köztes állapotot, amikor egy szöveget már eleve abban a tudatban írok meg, hogy milyen dalnak kellene születnie belőle.

Ilyenkor mindig tudom a tempóját, a ritmizálását, a szerkezetét, és az énekdallam vázlata is megvan a fejemben. Sokkal élvezetesebb játék a számomra, amikor ilyesmit írok, mint egy „sima” verset. Persze több dalszövegemre mondták már, hogy versnek is beillik, volt olyan, amelyik az Élet és Irodalomba is bekerült. Bennem mégis elválik a kettő. Ezért is találtam ki jó pár éve a Songwriters’ klubot, amelyben Bárdos Deák Ágival több éven keresztül sikeresen hoztunk össze dalszerzésre költőket és zenészeket.

Az első összefoglaló videó az addigi legjobb beküldésekkel:

– Attól nem tartottál, hogy miután kitűzted magadnak ezt az egy évig tartó kihívást, az élvezetes játék egy ponton átmegy majd kényszerbe?

– Az első három nap igazi diadalrepülés volt, nagyon könnyen születtek a szövegek, és elégedett is voltam az eredménnyel – attól függetlenül, hogy könnyed, vagy komoly súlyú lett a végeredmény. Utána viszont, az ötödik-hatodik nap környékén már belém hasított a rémület ébredéskor, hogy „te jó ég, ma is meg kell írnom egy dalt.”

De ezen azért elég könnyen átsegített az a rutinom, hogy eddig is rengetegszer kellett már határidőre dalt írnom mások számára, az operától egészen a mainstream popzenéig. Legtöbbször egyébként itt se magamat képzeltem előadónak, már csak azért sem, mert AndFriends-beli szerzőtársammal, Kirschner Péterrel végül abban állapodtunk meg, hogy ezt a projektet teljesen különválasztom a zenekartól. Velük közben a magunk tempójában születnek az új számok, és nagyon készülünk az augusztus 16-i első (poszt-Covid) élő koncertre is, amely egyben a Kobuci nyitóbulija is lesz. Most, május 27-én pedig online közvetítünk egy rövid élőzést a zenekari felületen.

Visszatérve, a harmadik „kötelesség-teljesítős” érzetű nap után aztán örömmel tapasztaltam, hogy nem lettek rosszabbak a szövegek. Onnantól pedig ismét csak pozitív érzések voltak bennem. Azóta is minden napomat vagy így kezdem, vagy így fejezem be: akármi is a programom, egy dal szövegét és szerkezeti vázlatát megírom.

– Már bőven száz felett tartasz január óta. Az eddigiek színvonalával egyformán elégedett vagy?

– Egész pontosan ma reggel készült el a százharminchatodik. Szerencsére megvan az a helyzeti előnyöm, hogy mivel nem azonnal teszem közzé őket, a meglévő dalokat is át tudom nézni és tökéletesíteni, ameddig teljesen elégedett nem leszek velük. A mostani 136-ból nagyjából 110-120 tart ott, hogy már elengedtem és nyugodt szívvel publikálnám, a maradék viszont még alakul. A vázlatuk persze már kész, de apróbb finomítások miatt azóta is elő-előveszem őket.

A YouTube-ra felkerülő dalokat mindig egy nappal korábban húzom ki egy kalapból, és olyankor még egyszer alaposan átnézem. Az pedig egészen biztos, hogy egyetlen olyan sincs köztük, amit ezzel az utolsó simítással ne tudnék vállalható formába hozni. Eleve ezért csak áprilisban indítottam el a csatornát, miközben a dalok már január óta születnek, hogy lássam, tényleg van-e bennem annyi, amitől hosszabb távon is működőképes marad a projekt.

És szerencsére eddig egy olyan komment se érkezett, ami arra utalt volna, hogy csökken a színvonal. A száznál több kész dalvázlat pánik- és kapkodásmentességet biztosít.

– A kihívás része, hogy mindegyik dalnak várod a mások által kidolgozott verzióit. Mennyi jött eddig, és mi vagy ki okozta a legnagyobb meglepetést?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: