KULT
A Rovatból

Most már két pápa van, egyik se teljesen normális – az HBO folytatja Az ifjú pápát

Sorrentino pápaparádéja a tőle megszokott magas minőségben mutatja be, mi a teendő abban a kínos helyzetben, ha felébred a kómából a kissé bogaras pápa, de közben már választottak egy újat – és az sem épp a legkönnyebb eset.


Nothing is Holy, azaz semmi sem szent – hangzik el a dal a Vatikán falai között az egyébként zseniális zeneválasztásairól is ismert sorozatban szinte az első percekben előrevetítve, hogy ismét nem Paolo Sorrentino alkotása lesz az új oktatófilm a hittanórákon a pápaságról. És bár Az új pápa már nem a Jimi Hendrix-feldolgozásra indul, két rész alapján nagyon úgy fest, hogy több mint érdemes lesz nézni.

2017-ben üde színfoltként robbant be a sorozatpiacra az HBO új sorozata, Az ifjú pápa, ami nem csak azért volt roppant izgalmas új versenyző, mert egy olyan pápát csinált Jude Law-ból, aki a Vatikánt saját hamutáljának és játszóterének tekintette, hanem mert épp az olasz szerzői filmes Paolo Sorrentino volt az, aki Oscar-díjasként sorozatkészítésbe fogott.

Az ifjú pápa nem ok nélkül dobott nagyot 2017-ben: adott egy fiatal egyházfő, akit nagyjából senki sem kedvel túlzottan a bíborosok közül, ráadásul úgy néz ki, mint Jude Law, amely azért szintén nincs ott a pápákra vonatkozó felvételi körülmények közt. Dohányzik, kólát reggelizik, igazi rocksztárpápa – irtózatosan gagyi vígjátékot lehetne egy ilyen alapszituációból elképzelni egy közepesen tehetséges írógárda és rendező kezei közt.

Sorrentino azonban nem véletlenül az, aki – jelenleg az egyik legizgalmasabb kortárs európai rendező.

Az ő Lenny Belardója amellett, hogy rocksztár, kőkeményen konzervatív, hallani sem akar például a melegekről vagy az abortuszról, meggyőzhetetlen és irányíthatatlan. Az első évadban kaptunk emellé hatalmi játszmákat a Diane Keaton által alakított apáca és Voiello bíboros közt, miközben végig olyan kérdésekben gázolt a sorozat nyakig, mint a hit, a kétely, az egzisztencia, az egyház intézménye vagy a magány. Az ezekről megírt remek párbeszédek, az, ahogyan Sorrentino a Vatikánt a sajátos, szatirikus olvasatában mutatja meg, és persze a vizuális tökéletesség, amely a rendező összes filmjét áthatja, mind összeálltak egy olyan tökéletes egésszé, ami miatt Az ifjú pápa az utóbbi évek legjobb sorozata lett - mindezt úgy, hogy különlegessége miatt egyáltalán nem való mindenkinek.

A szinte azonnal bejelentett második évad aztán a legszkeptikusabbakban nyilván megkongatta a vészharangot:

lehet-e ezt überelni, van-e még mit mondania Sorrentinónak a témáról, sikerül-e a bravúr másodjára is?

Nem csekély fegyvertényt jelentett, hogy Az új pápa címet kapó második évadhoz leszerződtette John Malkovichot, majd több mint két év munka után bedobott olyan trailereket, ahol Jude Law egyszál fecskében vonul a hívei előtt, vagy ahol láthatjuk, hogy John Malkovich is megizzasztja majd a hívőket és a bíborosokat különcségével. Mindez valószínűleg még a legfanyalgóbbakból is kiölhette a kételyt:

ide nekünk a pápákat, az ifjút és az újat is!

A történet lényeges pontjait már a trailer is ismerteti: Lenny Belardo kilenc hónapja van kómában, egy igazán sorrentinós díszlet előtt vegetál gépekre kötve, teste pedig sorra veti ki a beleültetett szíveket. Mivel ez az állapot igencsak megnehezíti hivatala betöltésében, új pápára van szükség, a fehér füst pedig szokás szerint egy csomó huzavona és ármánykodás árán végül Sir John Brannox javára száll fel a Sixtus-kápolnából. Ahogy viszont az előzetesek már ellőtték,

Lenny Belardo fel fog ébredni, egy ilyen szituáció pedig már alapból is megér egy misét, mi több, egy egész évadot Sorrentino vezényletében.

Az HBO-n január 13-án debütált sorozatból egyelőre az első két rész elérhető, és nem is okoz csalódást – mindezt úgy, hogy ez még csak a felvezetés, John Malkovich az első részben nagyjából két másodpercre tűnik fel, Jude Law pedig egyelőre visszafogottan vegetál Vatikánban. A két nagyágyú nélkül is van látnivaló, Voiello szokás szerint rafináltan mozgatja a szálakat a bíborosi kollégiumban, a második részben pedig végre megismerjük az új pápajelöltet, aki bebizonyítja, hogy neki is van bőven lelki nyűg és mocskos titok a tarisznyájában.

Ráadásul a dumája is olyan, hogy ha Belardo egyszer felébred, akkor abban az intellektuális karatéval lemeccselt egóharcban, amit folytatni fognak beleremegnek majd a Vatikán falai.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: