KULT
A Rovatból

"Mindent meghatároz az értéktelenség" – ilyen a mai magyar rendszer egy független társulat szemszögéből

Interjú a Tünet Együttes vezetőjével, Szabó Rékával, aki az elmúlt 15 évre is visszatekint.


A Tünet Együttes új előadásában lemegy a Trafó klub kis terébe, hogy magába nézzen. Hogyan lehet folytatni, amikor ezt a körülmények már nem támogatják? Régen tényleg minden jobb volt? Hogy jön egy független társulat történetéhez mindenki más személyes története, az ország története? A tünetegyüttes időutazása február 18-19-án kezdődik a Trafóban.

– Hogy jött az ötlet, hogy a Burok és az Éjszaka csodái sikere után a Trafó klubjába, egy 50 fős nézőtérre rendezz darabot?

– Tavaly nyár óta az az érzésem, hogy olyan rendszert próbálok fenntartani és működtetni, aminek nincsenek meg a körülményei. Muszáj megállnom és megértenem, hogy mit is szeretnék csinálni, egyáltalán van-e létjogosultsága az olyan kísérletező, kreatív társulatoknak, mint a Tünet Együttes. Vajon csak belső igény, hogy ezt szeretnénk csinálni mindenáron, vagy valóban szükség van a darabjainkra a magyar társadalomban? Szeretném tisztázni ezeket a kérdéseket.Amióta mi a rendszerváltás után nem sokkal elkezdtük, nagyon nagyot változott a világ és persze öregedtünk is. Most nagy levegőt veszünk, és visszanézünk: kik vagyunk, mit akarunk és legfőképpen akarjuk-e ezt a jelenlegi körülmények között?

– A próbafolyamat során visszanéztétek a korábbi előadások felvételeit. Milyen érzés 15 év elteltével megnézni az első vagy második Tünet-darabot?

– Minden darabhoz más a viszonyom, így nehéz erre általánosságban válaszolnom. Belső, szakmai szemmel nézem őket, így nem tudok kívülállóként válaszolni. Úgy érzem, minden előadásunknál megvolt az igény, hogy veszélyes terepre merészkedjünk, felfedezzünk valami újat. A hitelességre, eredetiségre, újításra való törekvés mindig jellemző volt ránk. Persze hol jobban, hol rosszabbul sikerült, de önazonosak maradtunk, és sosem választottuk a könnyebb utat.

Emellett iszonyat mennyiségű ötletet herdáltunk el fiatalon, meg kellett érnünk ahhoz, hogy ne túlzsúfolt ötlettűzijáték legyen egy-egy előadás. Ehhez idő kellett, de szerintem nagyon gazdag, sokszínű utat jártunk be.

– Az új előadás elsőre mégis inkább retrospektívnak tűnik. Vagy itt is megvan a vágy, hogy inkább előre tekintsetek?

– A tünetegyüttes abszolút punk és formabontó, sokkal inkább nevezném happeningnek, mintsem előadásnak. Viszont a múltidézés nem elmerengést és nosztalgiázást jelent. Az a cél, hogy megértsük a folyamatot, amin keresztülmentünk, majd társadalmi, politikai kontextusba is helyezzük azt. Nagyon szeretnénk reflektálni a jelenre, arra, amiben ma egy független, autonóm, kísérletező kis csapat létezik. Mindent meghatároz az értéktelenség. Az egész szakma elvesztette a viszonyítási pontjait, mindenkit nyomaszt a perspektívanélküliség.

Kiemelt társulatnak számítunk, mégis radikálisan kevesebb működési támogatást kapunk, mint 10 éve, holott kétszer annyi előadást játszunk, mint akkor. Ez hogyan lehetséges? Szeretnénk az előadás témájává tenni azt az állapotot, ami ma egy progresszív, hatalomtól független gondolkodású művészcsapat mindennapjait áthatja. Olyan ez, mint egy gyárlátogatás: beengedni a nézőket a mindennapjainkba. A jelenlegi helyzetünk önmagán túlmutató dolgokról tud beszélni. Itt nem arról van szó, hogy a Tünettel mi van, hanem hogy az országgal mi van. Hogy milyen értékeket tartunk fontosnak, hogyan reagálunk helyzetekre, milyen folyamatok határozzák meg, hogy ki érvényesülhet, és mi a cselekvés lehetősége.

– Szerinted az egyén vagy az egész rendszer tehető inkább felelőssé ezért?

– Nagyon nehéz szétválasztani, hogy mi van kívül és belül. Nem gondolom, hogy a politika önmagában felel valamiért. Nem akarok bűnbakot keresni, inkább csak azt mondom, hogy azt a pontot, ahol most tartunk, a politika és a társadalom együtt hozta létre – magamat és a saját felelősségemet is beleértve. Nagyon értékes, magas szellemi teljesítményű, tehetséges emberek egzisztenciálisan ellehetetlenedtek, utcára kerültek és a margóra sodródtak. Már nem számít az intelligencia, a szellem ereje, a kreativitás, a tehetség. Talán naiv dolog, de a mai napig szeretnék morális, missziót vállaló emberekként gondolni a politikusokra. Ezzel szemben az látszik, hogy az ügyeskedők, az urizálók, a dölyfösek és az őket kiszolgálók jutnak előrébb. Baromi elkeserítő, hogy a magyar társadalom nagy része képes ezzel együtt lélegezni. Tök mindegy, hogy ki melyik oldalon áll, milyen értékeket vall. Szerintem én át tudok járni értékrendből értékrendbe, de moralitásban, egyenességben nincs kérdés.

– Említetted, hogy inkább közösségi élményként, mintsem szimpla előadásként gondolsz az új darabra. Mi vársz tőle?

– Most 300 helyett 50 embert szólítunk meg, aminek az az oka, hogy szeretnénk pici közegben olyan közösségi élményt létrehozni, ami valamennyire támaszt ad ebben a nehéz helyzetben. Annak örülnék, ha mindannyian úgy éreznénk utána, hogy számíthatunk egymásra.

– Milyen volt a próbafolyamat? Érezted ezt az összekovácsolódást?

– Az előadást hárman, az alapító tagokkal csináljuk, Dani, Pista és én vagyunk a színpadon. 15 éve dolgozunk együtt. Egy olyan dolognak adtunk időt most, amire évek óta nem volt lehetőségünk. A működésünk ára, hogy a folyamatos küzdelemben nem marad idő megélni, hogy kik vagyunk mi, nem tudunk eleget beszélgetni egymással. Kizsigereltük önmagunkat hosszú éveken keresztül, és most felismertük, hogy így nem mehet tovább. Végre itt a lehetőség, létrejött az, amire már régóta szükség volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk