KÉK HÍREK

„Minden gyerek a kukába való!” – halottgyalázás miatt emeltek vádat egy kórházi alkalmazott ellen Németországban

Eleinte nem hittek a német temetkezési vállalkozónak, aki jelentette, hogy a Hamburgi Egyetemi Klinikán egy nő ököllel ütötte egy halott csecsemő holttestét, de kiderült, hogy igazat mondott.

Link másolása

Halottgyalázás miatt vádat emelt a német ügyészség a Hamburgi Egyetemi Klinika egyik munkatársa ellen, aki ököllel csapkodta egy halott csecsemő holttestét. A kegyetlen bűntényt jelentő temetkezési vállalkozónak sokáig nem hittek.

A temetkezési vállalkozóként dolgozó 29 éves Faraz Ghazi még a tavalyi évben egy halott csecsemőért ment a Hamburgi Egyetemi Klinikára.

Megérkezve az egészségügyi intézmény egyik munkatársának hangos szitkozódására lett figyelmes, elmondása szerint a nő azt mondogatta, hogy utálja a gyerekeket.

„Minden gyerek a kukába való!” – többek között ezt mondta a kórházi alkalmazott Ghazi szerint.

Aztán a nő a temetkezési vállalkozó egy egyszerű kérdésétől még inkább begőzölt: a férfi arra volt kíváncsi, rendesen záródik-e a koporsó, amelyben a klinika alkalmazottja elhelyezte a halott gyereket, erre

a kórház munkatársa elkezdte ököllel ütni a holttestet. Ghazi megfogta a csapkolódó nő kezét, majd jelentette az esetet, ám eleinte a temetkezési vállalkozót vádolták meg rágalmazással,

és kitiltották a kórházból. Mostanra kiderült, hogy a férfi igazat mondott, a hamburgi ügyészség pedig halottgyalázás miatt vádat emelt a nő ellen.

Forrás: RTL


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megszólalt a milliárdos konzul repülőjével lezuhant férfi édesanyja
Az első vizsgálatok szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2024. május 06.


Link másolása

A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami idén április 13-án történt. A tragédiában elhunyt férfi édesanyja most nyilatkozott a Blikknek.

A lap szerint a gépet dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul tapasztalt, rutinos pilótának számított.

A kisgép 9 óra 30-kor szállt fel a tököli reptérről, majd három perccel később már Martonvásár felett jártak, aztán néhány perc múltán a kamerafelvételek szerint a gép zuhanni kezdett.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálatai szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.

"Hol jobb, kicsit békésebb órák telnek el, hol nagyon nehéz, küzdelmes időszakok vannak. Hiszünk abban, hogy a békésebb időszakok egyre hosszabbak lesznek, míg a szomorúak egyre rövidebbek."

- mondta a lapnak Krisztián édesanyja, Andrea.

"Mi sem tudunk többet, mint ami a sajtóban már megjelent, azaz, hogy a pilóta rosszul lett"

- tette hozzá a balesetben elhunyt férfi rokona.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenet: Tizenegy éves diákjával csalta vőlegényét a tanárnő
Esküvő helyett büntetőeljárás lesz.

Link másolása

A 24 éves, wisconsini Madison Bergmannt kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, miután a sértett édesapja berohant az iskolába, kezében a fia telefonjáról kinyomtatott üzenetekkel, amikből kiderül, hogy az osztályteremben csókolózott a tanárnővel.

Bergmann eközben ráadásul el volt jegyezve, (volt) vőlegényét sokként érték a hírek, nem elég, hogy menyasszonya megcsalta, de ráadásul egy tizenegy éves fiúval.

„Az esküvőt határozatlan időre elhalasztották, és valószínűleg meg se fog történni”

– nyilatkozta a vőlegény egyik barátja a Daily Starnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: