KULT
A Rovatból

„Mind meztelen bolondok vagyunk, mind katasztrófák vagyunk” – exkluzív interjú Hugh Laurie-val

Az Avenue 5 sztárja arról mesélt, milyen maszkban forgatni a pandémia közepén, milyen a Doktor House utáni élet, és hogy miért a legfontosabb a nevetés.


Hugh Laurie szerény, jó humorú és egyszerűen jó fej interjúalany. Az Avenue 5, Az HBO Max sorozata morbid humorú, különös széria. Abban a szerencsében volt részünk, hogy online beszélgethettünk főszereplőjével, Laurie-val, akit anno Dr. House-ként szerethettünk meg. Az Avenue 5-ban, melynek második évada már elérhető az HBO Maxon, Laurie egy Ryan Clark nevű fickót játszik, aki egy rossz irányba - ebben az évadban konkrétan a Nap felé - haladó űrhajó szerencsétlen kapitányaként kénytelen azzal szembesülni, hogy három hét helyett több évre, de akár örökre is az űrben rekedhet a legénységgel és az utasokkal együtt.

– A sorozatot a pandémia időszakában forgatták, a történet pedig űrhajóban rekedt emberekről mesél, ami így elég erősen áthallásos. Milyen hatással volt ez a hangulatára, gondolkodására, és egyáltalán, a forgatásra?

– Valamennyien bizonytalanul éreztük magunkat és meglehetősen klausztrofób állapotként éltük meg a munkát. Olyan, mintha egy buborékon belüli buborékban léteztünk volna, amik egy még nagyobb buborékban bújnak meg. Ugyanakkor ez a felvett anyaghoz hozzá is adott, hiszen van egyfajta mániákus őrület a sorozat atmoszférájában és a karakterekben.

A legnehezebb a maszkviselés volt: az egész világ ismeri, mivel jár, ha nem tudunk olvasni a másik arckifejezéséből, mivel maszk fedi a fél arcát. Nagyon kemény úgy próbálni például egy színésszel, hogy csak a szeme látszik közben.

Persze ennél vannak keményebb dolgok is... De azért bonyolult volt, viszont rátett egy jó nagy lapáttal ahhoz, hogy a szereplők még kirekesztettebbnek érezzék magukat a világból. És az az érzés is megjelent bennünk, ami a sorozat témája is: nem tudni, mikor lesz vége. Mi is azt éreztük, amit a karakterek: lehet, hogy az egész életünket így fogjuk leélni?

– A Dr. House pár epizódját rendezte is anno. Vannak ezúttal is ilyen tervei?

– Igazából várok, hogy felkérjenek rá, de nem követelőzöm, hogy a fejüket fogják a kreátorok: jaj ne, ez még rendezni is akar, rémálom... De imádok rendezni, ami abból a bizonytalanság-érzésből fakadhat, hogy szívesen elvégezném mindenki dolgát, hogy tutira minden rendben menjen. Remélem, valaki felkér majd, és azt válaszolhatom: nahát, de jó ötlet, hogy rendezzek, még eszembe sem jutott!

– Ebben az évadban az űrhajó a Nap felé halad. Mennyire cseng össze ez Önnek a klímaválsággal és a vészjósló jövőképpel? Illetve akár a jelennel, hiszen az utasok és a legénység már többek között élelmiszerhiánnyal is küzd.

– Nagyon érdekes időszakot élünk. Aztán lehet, hogy 30 év múlva már érdektelennek fog tűnni... Néha azt gondolom, túl sok fikciót vagy science fictiont is fogyasztunk, ami természeti és egyéb katasztrófákat vetít elénk. Annyira, hogy azt már észre sem vesszük, amikor a valóságban, a szemünk előtt nagy a baj. Persze ami például Ukrajnában zajlik, egyértelműen értelmezhető, de néha azt érzem, egyes fenyegető veszélyeket nem látunk tisztán.

Talán sokan azt gondolják, az élet egy nagy mozi, és van egy hős, aki mindig mindent megold. Megérkezik egy Brad Pitt vagy George Clooney, és valamit tesznek, hogy jobb legyen a világ.

– Vagy egy Hugh Laurie.

– Lehetséges. Ha mondjuk ez a két fickó nem ér rá, akkor talán egy Hugh Laurie. Én náluk sokkal, sokkal kevesebbet kérek, és nagyon pontos vagyok. Bár biztos ők is azok. Köszönöm! (ezt magyarul mondja). A kérdést.

– Én is köszönöm! Honnan jön a magyar nyelvtudása?

– Nemrég Budapesten forgattam. Úristen, micsoda város, őrületesen gyönyörű! Remekül éreztem magam. Csupa jó szakember, stáb, isteni kaja... Összeszedtem pár szót. Mondjuk a magyar az egyik legnehezebb nyelv, amit valaha megpróbáltam megtanulni.

– Ez így van.

– De olyan, mintha más nyelvekkel nem lenne rokonságban, jól érzem?

– Vannak nyelvrokonaink, de sajnos gyanítom, most nem lesz időnk arra, hogy ezt kivesézzük.

– Tényleg. Legközelebb megbeszéljük.

– Elmesélné, milyen a viszonya a humorral? Nyilván több, mint gyanúsan közeli, a megnyilvánulásai és szerepei alapján.

– Szerintem a humor minden. Nem tudom elképzelni az életet viccek nélkül. Két dolgot nem tudok nélkülözni, és szerintem más embernek sem szabadna: a zenét és a humort.

A dalok és a zene az, ami életben tart minket a legsötétebb időkben. Minél feketébb valami, olykor annál viccesebb is tud lenni. A sorozat kreátora is a legdurvább helyzetekbe tudja helyezni a karaktereit, de közben végtelenül szereti őket, annak ellenére, hogy sokan közülük egészen rossz emberek. És úgy vannak megírva, hogy nem tudja nem megkedvelni őket a néző, és nevetni rajtuk. A komédia és a zene nélkül nagyon üres és hideg lenne a világunk.

– Az Avenue 5-ban elég erős a kémia a karakterek között, jól működnek együtt.

– Hatalmas a szereplőgárda. Mindenki jól el van találva, és Armando Ianucci, a kreátor remek atmoszférát teremt, amiben a legjobbat hozza ki a színészeiből. Nem verseny van köztünk, hanem egymás magasabbra emelése. A Weepben és a David Copperfieldben vele dolgozva is észrevettem, milyen különleges tehetsége van ehhez és a szereplők kiválasztásához. És mindezek felett azért is zseniális, mert - és szerintem ez a legfontosabb tulajdonsága - szereti az embereket.

Azért tudja a karaktereit is ilyen empátiával ábrázolni. Nem bosszút áll a karaktereken, hanem az igazságukat keresi.

Van olyan figura a sorozatban például, akit gyűlölnél, ha az életben találkozol vele, de Armando úgy tudja megmutatni, hogy a végén a néző nem tehet róla, de megszereti.

– Ön megszerette a karakterét?

– Igen. Nagyra tartom Ryanben azt az erényt, hogy nem adja fel. Tudja magáról, hogy ő egy kamu, hogy béna, tudja, hogy az egész helyzet totál vesztésre áll, amibe kerültek, azt is tudja, nem ő a legjobb ember a vezetésre, és azt is, hogy szinte minden szó, amit kimond, szükségszerűen hazugság. És mindennek ellenére nem adja fel. Van olyan pillanat, amikor elvonul, és azt mondja az embereknek, oké, szevasztok, csináljátok egyedül, de még ekkor is azt érzi, hogy vissza kell jönnie. Azért, hogy legközelebb jobban csinálja.

Tudja, hogy ő nem egy Mózes, mégis szeretné kivezetni az embereket ebből a lehetetlen helyzetből.

Ezt nagyon bírom benne. Még akkor is megpróbálja a legtöbbet megtenni, ha tudja, hogy ő maga is egy katasztrófa, hiszen tudjuk róla: nincs sem tapasztalata, sem képzettsége. Én magam nem tudok ilyen végletekig elmenni, de nagyra tartom benne ezt a kitartást.

– Milyen érzés ebben a sorozatban dolgozni a Doktor House után, illetve ahhoz képest?

– Életem végéig hálás leszek a Doktor House-nak. Nagy dolog, hogy benne lehettem. A maga módján a House fontos dolgot adott a nézőknek: az érzelmek feletti igazság kimondását. Az Avenue 5 egy teljesen más típusú történet. Furcsa módon nagyon optimista sorozatnak érzem. Azt az igazságot közvetíti az emberi lényekről, hogy mind meztelen bolondok vagyunk. Mind katasztrófák vagyunk, mindannyian megjátszunk valamit, csak hogy túléljük a pillanatot vagy megmásszuk az előttünk álló hegyet. És még akkor is, ha a sztori tele van sok szörnyű tettel: árulással, hazugsággal, ott van mögötte az emberiséggel kapcsolatos optimizmus: hogy akkor is átvergődjük mindezen magunkat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Magyarként elsőnek, mindössze 20 évesen söpörte be a cirkuszosok Oscar-díját
Kifaggattuk Richter Angelinát, aki nemrég a 21 lovas artistaprodukciójával megnyerte az Arany Bohóc-díjat, a monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját. Pedig 3 hónapja még elszakadt a hátsó combizma a lovon gyakorolva.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. január 30.



A több évszázadra visszanyúló Richter-dinasztia egyik legfiatalabb tagjaként nyilván nem is volt várható, hogy Richter Angelina irodista lesz, hiszen már négyévesen fellépett egy pónilovas számmal. 2023-ban Guinness-rekordot döntött, amikor egyedüli nőként a világon 20 lóval bemutatta a Magyar Posta című produkciót.

Karrierje során több cirkuszi zsánert is kipróbált: lovas akrobatikát, lábzsonglőr mutatványokat elefántháton, illetve szerepelt a testvére, Kevin ugródeszka-csoportjában is, sok európai fesztiválsikert besöpörve.

Nem volt olyan régen a legutóbbi szakmai elismerése sem, hiszen Angelina kapta tavaly a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Béla Arany Emléklánc-díjat, amelyet évente ítélnek oda az év kiemelkedő magyar artistaművészének.

– A monte-carlói győzelem után mi volt az első gondolatod, és hogyan ünnepelted meg a nemzetközi sikerélményt?

– A győzelem után az volt az első gondolatom, hogy büszkévé tettem a családomat és magamat, és ez hatalmas boldogsággal töltött el. Azon gondolkoztam, mennyi munka volt ebben, és mennyit mindent tettem ezért – de közben nem akartam elhinni, hogy engem választottak, mint legjobb produkció! Rögtön utána nem volt rá alkalmam, hogy megünnepeljük, mert másnap is dolgoztam, úgyhogy utólag pótoljuk.

– Szerinted mi a siker kulcsa a szakmádban – a megfeszített, szívós munkán felül? Mi a legnagyobb kihívása a cirkuszi létformának?

– A siker tág fogalom. Próbálom a legjobbat kihozni magamból, illetve mindig a munkámat és a lovaimat helyeztem az első sorba, nem volt soha hétköznapi tinédzser életem. Gyerekkorom óta dolgozom, és ez megtanított értékelni a dolgokat, miközben szerettem volna sikeres lenni. Nagyon örülök ennek a hatalmas elismerésnek, de meg hosszú az utam. Nem gondolom magam nagyon sikeresnek, hanem inkább azt mondanám, hogy soha sem adom fel, és az álmaimért mindent megteszek.

– Mennyire volt magától értetődő részedről, hogy magadtól is ezt a családi vonalat viszed tovább, és hogyan tudtad kislányként megélni a gyerekkort a cirkuszi létforma mellett?

Sokféle produkciót kipróbáltam, de hosszú távon egyiket sem éreztem igazán sajátomnak. Gyerekként nagyon visszahúzódó voltam, és nem igazán találtam a helyemet a világban, de az istállóban annál inkább.

A lovak mindig részesei voltak az életemnek. És ahogyan évről évre egyre szorosabb kötelék fűzött össze minket, akkor már tudtam, hogy nekem ők lesznek a jövőm. Lovakkal bármilyen produkcióra nyitott vagyok, nagyon szeretek velük dolgozni.

– Láthatóan a lovak mellett tetted le a voksodat, hiszen a szabad idomítás művészetét tökéletesíted már jó ideje. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, és milyen saját lóidomár-trükkjeid vannak az összhang megteremtéséhez, hogy készülsz fel egy-egy műsorszámra?

– 17 évesen állítottam fel a Guinness-rekordot, amelyre úgy 3 évig készültem. Nagyon nehéz volt számomra akkoriban ez a produkció, és az új lovakkal közös munka, de egy idő után megtaláltuk az összhangot. A koreográfiák teljesen random jönnek, attól függ, milyen zenével szeretnek dolgozni, milyen stílust képvisel az előadás.

– Volt komolyabb sérülésed a cirkuszi munkád során? Hogyan tudsz egy-egy esés után újra talpra állni mentálisan, legyőzve a félelmeidet?

– Volt persze már több balesetem is, de pár csonttörésnél komolyabb soha, ezért nagyon hálás vagyok.

Soha nem féltem visszatérni, mert soha sem a lovak tehettek róla, ha éppen leestem róluk. Ezért tudtam, hogy ezt magammal kell lerendeznem, és átgondolnom, hogy mit is csináltam rosszul.

De nyilván emberek vagyunk, nem gépek, és az állatok úgyszintén: mindenkinek lehet rossz napja, vagy amikor fáradtabbak vagyunk a kelleténél. Az utolsó balesetem nagyjából 3 hónappal ezelőtt volt, amikor egy rossz mozdulat miatt a lovon elszakadt a hátsó combizmom. Akkor ezzel nehezen tudtam megbirkózni mentálisan, mert féltem, hogy mi lesz, ha nem lesz jó a lábam a versenyre, és nem tudok 100%-ot nyújtani. De elképesztő, hogy mire képes az elménk, amikor igazán akarunk valamit, hiszek az öngyógyításban. Hála Istennek sikerült helyrejönnöm időben, nagyon sok gyógytornával és tudatos edzéssel.

– Van olyan víziód, amelyet – akár a lovakkal, akár más témában – még mindenképpen megvalósítanál a szakmádban?

– A szakmában ezzel a díjjal elértem a csúcsra, ami hatalmas szó 20 évesen. Megvalósítottam a legnagyobb álmomat, amire nagyon büszke vagyok. Sok van tervem a jövőre nézve, de jobban szeretném, ha ezek majd magukért beszélnének!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
78 éves korában meghalt Fenyő Miklós
A Hungária alapítójának halálhírét családja közölte a zenész hivatalos Facebook-oldalán szombat reggel. A zenész hetek óta tüdőgyulladással és annak szövődményeivel küzdött.


78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós – a hírt a zenész hivatalos Facebook-oldalán közölték szombat reggel.

„A legmélyebb fájdalommal tudatjuk veletek, hogy Miklós a hajnali órákban örökzöld álomba szenderült… Zenéje, dalszövegei, színdarabjai, könyvei, az egész szellemisége örökre velünk marad. A család kéri, hogy a média és a közösségi oldalakon megnyilvánulók tiszteljék gyászukat!” – olvasható a posztban.

Az énekes már tavalyelőtt is egészségügyi problémákkal küzdött, majd néhány hete tüdőgyulladással kórházba került. Január 11-én a hivatalos Facebook-oldalán adtak hírt arról, hogy kórházi kezelés alatt áll. Bár múlt héten, január 23-án még arról számoltak be, hogy a tüdőgyulladásból kilábalt, a kialakult szövődmények miatt továbbra is orvosi felügyeletre szorult.

Fenyő Miklós 1947-ben született Budapesten. 1956-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált, ahol három évet töltött. Magyarországra visszatérve több zenekarral, a Sztárral, a Devilsszel és a Syconorral is próbálkozott, végül a Hungária megalapításával vált országosan ismertté. A zenekar már 1968-ban megnyerte a Ki mit tud? című televíziós tehetségkutatót a „Csavard fel a szőnyeget” című slágerrel.

A Hungária a hetvenes-nyolcvanas években a hazai pop-rock élet ikonikus jelenségévé vált. Fenyő Miklós nevéhez fűződik a Hotel Menthol és a saját életéből ihletet merítő Made in Hungária musical, majd később a belőle készült film is. A zenekarral 1995-ben a Népstadionban adott stadionkoncertet, a legendás felállás pedig 2024-ben a Puskás Arénában állt újra össze. Tavaly jelent meg „Mélyvíz, csak megúszóknak” című életrajzi könyve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk