„Mind meztelen bolondok vagyunk, mind katasztrófák vagyunk” – exkluzív interjú Hugh Laurie-val
Hugh Laurie szerény, jó humorú és egyszerűen jó fej interjúalany. Az Avenue 5, Az HBO Max sorozata morbid humorú, különös széria. Abban a szerencsében volt részünk, hogy online beszélgethettünk főszereplőjével, Laurie-val, akit anno Dr. House-ként szerethettünk meg. Az Avenue 5-ban, melynek második évada már elérhető az HBO Maxon, Laurie egy Ryan Clark nevű fickót játszik, aki egy rossz irányba - ebben az évadban konkrétan a Nap felé - haladó űrhajó szerencsétlen kapitányaként kénytelen azzal szembesülni, hogy három hét helyett több évre, de akár örökre is az űrben rekedhet a legénységgel és az utasokkal együtt.
– A sorozatot a pandémia időszakában forgatták, a történet pedig űrhajóban rekedt emberekről mesél, ami így elég erősen áthallásos. Milyen hatással volt ez a hangulatára, gondolkodására, és egyáltalán, a forgatásra?
– Valamennyien bizonytalanul éreztük magunkat és meglehetősen klausztrofób állapotként éltük meg a munkát. Olyan, mintha egy buborékon belüli buborékban léteztünk volna, amik egy még nagyobb buborékban bújnak meg. Ugyanakkor ez a felvett anyaghoz hozzá is adott, hiszen van egyfajta mániákus őrület a sorozat atmoszférájában és a karakterekben.
Persze ennél vannak keményebb dolgok is... De azért bonyolult volt, viszont rátett egy jó nagy lapáttal ahhoz, hogy a szereplők még kirekesztettebbnek érezzék magukat a világból. És az az érzés is megjelent bennünk, ami a sorozat témája is: nem tudni, mikor lesz vége. Mi is azt éreztük, amit a karakterek: lehet, hogy az egész életünket így fogjuk leélni?
– A Dr. House pár epizódját rendezte is anno. Vannak ezúttal is ilyen tervei?
– Igazából várok, hogy felkérjenek rá, de nem követelőzöm, hogy a fejüket fogják a kreátorok: jaj ne, ez még rendezni is akar, rémálom... De imádok rendezni, ami abból a bizonytalanság-érzésből fakadhat, hogy szívesen elvégezném mindenki dolgát, hogy tutira minden rendben menjen. Remélem, valaki felkér majd, és azt válaszolhatom: nahát, de jó ötlet, hogy rendezzek, még eszembe sem jutott!
– Ebben az évadban az űrhajó a Nap felé halad. Mennyire cseng össze ez Önnek a klímaválsággal és a vészjósló jövőképpel? Illetve akár a jelennel, hiszen az utasok és a legénység már többek között élelmiszerhiánnyal is küzd.
– Nagyon érdekes időszakot élünk. Aztán lehet, hogy 30 év múlva már érdektelennek fog tűnni... Néha azt gondolom, túl sok fikciót vagy science fictiont is fogyasztunk, ami természeti és egyéb katasztrófákat vetít elénk. Annyira, hogy azt már észre sem vesszük, amikor a valóságban, a szemünk előtt nagy a baj. Persze ami például Ukrajnában zajlik, egyértelműen értelmezhető, de néha azt érzem, egyes fenyegető veszélyeket nem látunk tisztán.
– Vagy egy Hugh Laurie.
– Lehetséges. Ha mondjuk ez a két fickó nem ér rá, akkor talán egy Hugh Laurie. Én náluk sokkal, sokkal kevesebbet kérek, és nagyon pontos vagyok. Bár biztos ők is azok. Köszönöm! (ezt magyarul mondja). A kérdést.
– Én is köszönöm! Honnan jön a magyar nyelvtudása?
– Nemrég Budapesten forgattam. Úristen, micsoda város, őrületesen gyönyörű! Remekül éreztem magam. Csupa jó szakember, stáb, isteni kaja... Összeszedtem pár szót. Mondjuk a magyar az egyik legnehezebb nyelv, amit valaha megpróbáltam megtanulni.
– Ez így van.
– De olyan, mintha más nyelvekkel nem lenne rokonságban, jól érzem?
– Vannak nyelvrokonaink, de sajnos gyanítom, most nem lesz időnk arra, hogy ezt kivesézzük.
– Tényleg. Legközelebb megbeszéljük.
– Elmesélné, milyen a viszonya a humorral? Nyilván több, mint gyanúsan közeli, a megnyilvánulásai és szerepei alapján.
A dalok és a zene az, ami életben tart minket a legsötétebb időkben. Minél feketébb valami, olykor annál viccesebb is tud lenni. A sorozat kreátora is a legdurvább helyzetekbe tudja helyezni a karaktereit, de közben végtelenül szereti őket, annak ellenére, hogy sokan közülük egészen rossz emberek. És úgy vannak megírva, hogy nem tudja nem megkedvelni őket a néző, és nevetni rajtuk. A komédia és a zene nélkül nagyon üres és hideg lenne a világunk.
– Az Avenue 5-ban elég erős a kémia a karakterek között, jól működnek együtt.
– Hatalmas a szereplőgárda. Mindenki jól el van találva, és Armando Ianucci, a kreátor remek atmoszférát teremt, amiben a legjobbat hozza ki a színészeiből. Nem verseny van köztünk, hanem egymás magasabbra emelése. A Weepben és a David Copperfieldben vele dolgozva is észrevettem, milyen különleges tehetsége van ehhez és a szereplők kiválasztásához. És mindezek felett azért is zseniális, mert - és szerintem ez a legfontosabb tulajdonsága - szereti az embereket.
Van olyan figura a sorozatban például, akit gyűlölnél, ha az életben találkozol vele, de Armando úgy tudja megmutatni, hogy a végén a néző nem tehet róla, de megszereti.
– Ön megszerette a karakterét?
– Igen. Nagyra tartom Ryanben azt az erényt, hogy nem adja fel. Tudja magáról, hogy ő egy kamu, hogy béna, tudja, hogy az egész helyzet totál vesztésre áll, amibe kerültek, azt is tudja, nem ő a legjobb ember a vezetésre, és azt is, hogy szinte minden szó, amit kimond, szükségszerűen hazugság. És mindennek ellenére nem adja fel. Van olyan pillanat, amikor elvonul, és azt mondja az embereknek, oké, szevasztok, csináljátok egyedül, de még ekkor is azt érzi, hogy vissza kell jönnie. Azért, hogy legközelebb jobban csinálja.
Ezt nagyon bírom benne. Még akkor is megpróbálja a legtöbbet megtenni, ha tudja, hogy ő maga is egy katasztrófa, hiszen tudjuk róla: nincs sem tapasztalata, sem képzettsége. Én magam nem tudok ilyen végletekig elmenni, de nagyra tartom benne ezt a kitartást.
– Milyen érzés ebben a sorozatban dolgozni a Doktor House után, illetve ahhoz képest?
– Életem végéig hálás leszek a Doktor House-nak. Nagy dolog, hogy benne lehettem. A maga módján a House fontos dolgot adott a nézőknek: az érzelmek feletti igazság kimondását. Az Avenue 5 egy teljesen más típusú történet. Furcsa módon nagyon optimista sorozatnak érzem. Azt az igazságot közvetíti az emberi lényekről, hogy mind meztelen bolondok vagyunk. Mind katasztrófák vagyunk, mindannyian megjátszunk valamit, csak hogy túléljük a pillanatot vagy megmásszuk az előttünk álló hegyet. És még akkor is, ha a sztori tele van sok szörnyű tettel: árulással, hazugsággal, ott van mögötte az emberiséggel kapcsolatos optimizmus: hogy akkor is átvergődjük mindezen magunkat.
