Bizonyos szempontból hálátlan a kabarészerző sorsa: a jó poénokért a színészek aratják le a dicsőséget. Sokan nem is sejtik, hogy amikor Kern Andráson, Bajor Imrén vagy akár Hernádi Juditon nevetnek, az örömteli percekben milyen oroszlánszerepe volt Majláth-Mikes Lászlónak, akinek a napokban jelent meg legújabb kötete Dollár a zokniban címen.

- Ha jól tudom, már a születésed is humorosra sikerült.

- 1950-ben minden gyerek, aki május 1-én született, 500 forintot kapott ajándékba. Az akkoriban egy havi fizetésnek felelt meg. Én viszont május 2-án, hajnali kettőkor láttam napvilágot. Két órát késtem.

Apám egész életében szidott miatta.

De ha már a születésemnél tartunk, kapcsolódik hozzá még egy sztori. Május volt, meleg. Akkoriban lehetett „Mirelite” (sic!) néven kapni fagyasztott málnát. Apám vett egy dobozzal, hogy bevigye anyámnak.

A melegben elkezdett olvadozni. Apám, kezében a csöpögős málnával, a kórterem küszöbében megbotlott. A málnás doboz anyám ágyára repült. Anyám épp engem szoptatott. A piros lé mindent összefröcskölt, a hófehér lepedő, hófehér takaró és a hófehér pólya is olyan lett, mintha egy véres gyilkosság helyszíne volna.

- Az idei év több szempontból is fontos számodra...

- Idén töltöm a 70-et, és 1945-ben, 75 éve alapították a Ludas Matyit, ahol nagyon sokat dolgoztam. Gábor Andor lett a főszerkesztője, aki Moszkvából jött haza, régi kommunista volt, meg is sértődött, amiért Rákosi ilyen munkát bízott rá, mint egy vicclap szerkesztése.

Összehívta az összes akkori humoristát és karikaturistát, és kérte, hogy másnapra írjanak cím ötleteket. Volt ott minden féle javaslat: Vitriol, Csip-csip csóka, satöbbi. Gábor Andor közölte velük: ez mind nagyon jó, de Ludas Matyi lesz.

Jó választás volt, mert Ludas Matyi egy vicces irodalmi alak, aki ráadásul háromszor veri vissza a kizsákmányoló földesúron a sérelmeit, tehát politikailag is jól feküdt. Két másik vicclap is megjelent 45’-től. A Szabad Száj a kisgazdáké volt, a Pesti Izé pedig amolyan pikáns humort képviselt.

1945 után még olyanok is írtak a Ludas Matyiba, mint Illyés Gyula, Márai Sándor, vagy Királyhegyi Pál.

Utóbbiról csak annyit, hogy amikor a háború előtt hazajött, először munkaszolgálatos volt, azután Auschwitzba került.

- Híres mondása volt, hogy hazajöttem Amerikából, és még pont elértem az utolsó vonatot Auschwitzba.

- Igen. Írt 45’-ben egy könyvet, az volt a címe: „Nem mindenki halt meg”. Humoros könyv a lágerekről. Kiadták, de érthető módon nem volt sikere. Én fönt, a Széchenyi Könyvtárban olvastam, mert azóta sem nyomták újra. Egy könyvkiadó barátomnak ajánlottam, de nem merte megjelentetni.

Aztán a kommunisták kitelepítették, és a barátainak csak nagy nehezen sikerült elérnie, hogy hazajöhessen. Az anekdota szerint a bűne az volt, hogy írt egy táviratot:

Joszif Visszarionovics Sztálinnak, Moszkva. A rendszer nem vált be. Tessék abbahagyni! Királyhegyi.

- Kanyarodjunk vissza hozzád. Te tulajdonképpen beleszülettél a kabaréba, hiszen apukád Mikes György maga is ismert, népszerű humorista volt.

- Igen, és 1951-től a haláláig, 1986-ig a Ludas Matyi munkatársa volt. 57 évesen halt meg, rákban. Akkor már főszerkesztő helyettes volt a Ludasnál.

A humoristák általában búskomor emberek, én is, már csak a betegségemből kifolyólag is –erről majd még mesélek. Apám azonban kivétel, ő mindig nagyon jó kedélyű ember volt. Dőltek belőle a vicces történetek.

Nagyon ellenezte, hogy újságíró legyek. Van 20 ismert újságíró, aki jól él, a többi 2000 nyomorog, és elnyomva érzi magát és boldogtalan.

Nem ígértem neki semmit. A Ludas Matyi főszerkesztője akkoriban Tabi László volt, a helyettese Földes György. Gyuri bácsi atyai jó barátom volt, hozzá fordultam, hogy szerezzen be valahova újságírónak. Ő ismerte Lakatos elvtársat, aki az MSZMP KB agitációs propaganda osztályának, az APO-nak volt a vezetője, ezért úgy hívta mindenki, hogy Lakatos apó.

Ő beszerzett engem az MTI-hez, ahol 10 évig voltam újságíró. Unalmas cikkeket írtunk külföldre. Nagyon sok időm volt, úgyhogy munkaidő alatt egyfolytában gépeltem, ontottam az írásokat. Megjelentem a Magyar Ifjúságban, a Nők Lapjában, a Családi Lapban, a Lakáskultúrában, a Karavánban. Úgy, hogy ezeknél a lapoknál nem ismertem senkit, csak postán elküldtem nekik a cikket, ők pedig leadták.

- Amit nem tudtam rólad, és csak most, az interjúra készülvén szembesültem vele, hogy elvégezted a jogot.

- Elvégeztem. Utáltam. Egyszer sem buktam meg, de a végén azt mondtam, hogy én nem szeretnék bíró lenni, aki elítél másokat, de jól kereső ügyvéd sem, aki megvédi a gazembereket. Ezért az államigazgatásban helyezkedtem el. A Belügyminisztérium Tűzoltóság Országos Parancsnokságán lettem kiemelt jogi főelőadó.

A Tűzoltóságnál én voltam az egyetlen, aki nem volt párttag, és nyomás alá helyeztek, hogy lépjek be. Egy módon tudtam kitérni a kérés elől: beadtam a felmondásomat. Ezután kerültem a már említett MTI-hez. Alig kerültem be, hívatott a főszerkesztő és azt mondta:

Mikes elvtárs, maga olyan jó káder, legyen munkásőr!

Majdnem lefordultam a székről, de végül azt mondtam, a katonaságnál megfogadtam, hogy nem fogok a kezembe többé fegyvert.

Mert hogy közben még elvittek egy évre katonának is. Nem voltam jó baka, csak azt csináltam meg, amit nagyon muszáj volt, de azt is ellezserkedtem. A többiek szidtak, hogy csináljam jól, mert akkor több szabadidőnk lesz. De megmondtam, hogy nem érdekel a szabadidő. Az a 11 hónap eltelik akkor is ha, jó katona vagyok, akkor is, ha rossz.

Én voltam az egyetlen, aki rang nélkül szerelt le. A vicc azonban az, hogy amikor a tűzoltósághoz kerültem, ott százados lettem, amit elismert a honvédség is, így ott is századossá váltam. Az MDF-es Für Lajos honvédelmi miniszter főhadnaggyá, a szocialista Keleti György honvédelmi miniszter pedig századossá léptetett elő.

De amikor 50 éves lettem, akkor leszereltek, le kellett adnom a katonai felszerelésemet, így azóta obsitos vagyok.

- Hogy kerültél a Rádiókabaréba?

- A Rádiókabaré úgy jött, hogy még a régi Magyar Hírlaphoz beajánlott Dallos Jenő karikaturista. Akkor már mindketten az Árkus József féle Új Ludasnál dolgoztunk.

Gádor Iván, a kor egyik legnagyobb újságírója szerkesztette a 7. oldalt, ahová Kis Jánostól kezdve Moldován át a Tölgyessy Péterig mindenki írt. Attól kezdve több mint tíz éven keresztül minden pénteken megjelent a Vitriol nevű rovatom.

Akkor volt, hogy az MDF ki akarta piszkálni Hankiss Elemért és Gombár Csabát a tévé és a rádió elnöki székből. Én pedig írtam belőle egy anyagot az újságba „Hankiss az inkvizíció előtt” címmel. Akkoriban Farkasházy Tivadar volt a Rádiókabaré főszerkesztője, olvasta az írást és felhívott:

„Lacikám, ez egy kabaré jelenet!”

Felvették, leadták és attól fogva rendszeresen írtam a Rádiókabarénak.

Két sorozatot emelnék ki a műveim közül. Kern András adta elő a „Csókolom, anyuka!” monológokat – Andrásnak egyébként házi szerzője lettem a kabarénál. A másik pedig a Géza és Gizus, amit Kállai Ferenc és Tábori Nóra adtak elő.

- Az utóbbi sikerét jól mutatja, hogy a 2000-es évek elején a Szegedi Vadasparkban volt egy majom pár, akik a Géza és Gizus nevet kapták.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam.

- Tegyük hozzá, hogy az írások mellett sokszor műsorvezetője is voltál a Rádiókabaré adásainak, Trunkó Barnával párban.

- Igen. Én úgy voltam Barnával, ahogy apám Somogyi Pállal. Ő volt a legjobb barátja és fellépő társa. Úgy hívták magukat, hogy Miki és Somi.

- Hogy kerültetek párba Barnával?

- A Rádiókabaréban akkoriban tartottak brainstormingokat, hamar kiderült, hogy Barnával egy hullámhosszon vagyunk, és Farkasházy javasolta, hogy dolgozzunk együtt. Azóta is nagyon jóban vagyunk. Bár Barnával ellentétben én múlt szeptember óta nem írok már a Hócipőbe.

- Miért?

- Több mint 20 évig dolgoztam ott, kicsit elfáradtam.

- Hol olvashatunk még?

- A Népszavánál vagyok külsős, ahol sajnos a külsősöknek nem tudnak fizetni. Dolgozom a Balatonkenesei Hírlapnál, és mivel ingyenes a lap, nem kapok egy fillért onnan sem. Csak az a szerencsénk, hogy a feleségemnek jó nyugdíja van. Elvegetálunk.

Azt is el kell mondjam egyébként, hogy balszerencsét hozok, ahová lépek, ott fű nem terem.

Elkezdtem írni a Ludas Matyinak. Akkor már Árkus József szerkesztette. Ez a fajta Ludas Matyi 1990-ben megszűnt.

Akkor jött az Új Ludas, amit szintén Árkus szerkesztett. Három évig bírta. Sajnos a cégek nem szívesen reklámoznak humoros lapban, tévesen azt hiszik, hogy ha humoros újságban reklámoznak, ők is viccessé válnak.

Akkor átkerültem a Kurír Elefánthoz, amit Föld S. Péter és Krenner István szerkesztett. Amikor 1998-ban először hatalomra kerültek a fideszes fiúk, akkor az első intézkedésük volt – nem túlzok – megszüntetni a Kurírt.

Utána kerültem az Úritök című vicclaphoz, amire senki nem emlékszik, mert az is megszűnt.

Jött a Pesti Vicc. Kalmár Tibor a tévés kabaréműsorok és a Vidám Színpad rendezője alapította a lapot.

Aztán a Rádiókabaréhoz kerültem, ahonnan Farkasházyt politikai okokból hamarosan kigolyózták. Utána voltak mindenféle vezetőváltások.

Jelenleg Fábry Sándor gyártja, Sinkó Péter a főszerkesztő. Ennek a mai kabarénak a fő oszlopai a standupos fiúk, akiket amúgy szeretek, de úgy teremnek mostanában, mint a gomba. A kabaréból kiszorultak a jelenetek, márpedig én jeleneteket írtam.

A színészek is sajnálják, hogy nem szerepelhetnek a kabaréban, pedig 8 stand upos egymás után az unalmas.

A Sas féle Mikroszkópra is írtam, az is megszűnt, ahogy a Bodrogi-féle Vidám Színpad is.

- Említetted a betegségedet...

- Meg is jelent róla egy könyvem: Egy depressziós humorista vallomásai. Ebben sokat mesélek a mániás depressziómról, amire azt mondják, egy bipoláris állapot.

Ez azt jelenti, hogy depressziós vagyok hónapokig. A depressziót mindenki tudja, micsoda, de a mánia részét nem értik. A mánia azt jelenti, hogy folyamatosan pörgök. Sokat beszélek, mint ahogy most is, rohangálok, ügyintézek. Múlt héten megcsináltattam a 20 éve nem működő ébresztőóránkat. 5-6 órákat alszom, és reggeltől éjfélig nyüzsgök. Én sem tudom megmagyarázni, hogy miért.

- És írtál egy könyvet...

- Az a címe, hogy Dollár a zokniban, alcíme: Humoros XX. század. Az előszót Gálvölgyi János írta, a borítón Krenner István karikatúrája látható.

Szörnyű volt ez a század, de azért voltak vidám pillanatai is. A könyv kor és kórkép. Három síkon mozog. Az első az a XX. század összes humoristájának élete, halála és művei Nagy Endrétől a mai stand uposokig.

A második szintje családtörténet a dédszülőktől a dédunokáktól, 1900-tól – akkor született a nagymamám – napjainkig.

A harmadik sík az a XX. század második felének történelme retró szavakban elmesélve. Kredenc, sparhelt, kombinált szekrény, falikút, verklis. A régi csokik, cigik.

A végére még talán annyit, hogy nem csak a mosónők, a humoristák is korán halnak. Apukám, Mikes György 56 évesen halt meg. Szerzőtársa, Somogyi Pál 59 évesen. Ősz Feri 47 évesen, tüdőrákban. Komlós János, aki minden este egy üveg konyakot megivott, 58 évesen. Soós András, aki a híres Csehov paródiát, a Vánnyadt bácsit írta, 63 éves korában ment el, Árkus József, aki maga volt az élet császára, agydaganatot kapott és 62 évesen hagyott itt minket. Hofi 66 éves volt, Boncz Géza 56. Úgyhogy én a 70 évemmel matuzsálemnek számítok.

És még valamit: apukám 1978-ban, én 1997-ben kaptam Karinthy-gyűrűt.

Így én vagyok az egyetlen az országban, akinek két Karinthy-gyűrűje van.

A fotókat Majláth Mikes László bocsájtotta rendelkezésünkre.

Még a nevét sem hajlandó kimondani Orbán Viktornak az irodalmi Nobel-díj idei várományosa - erről beszélt korábban a HVG-nak adott interjújában Annie Ernaux.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a francia írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Ernaux a díjat december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti majd át.

Az írónővel idén januárban készített interjút a HVG az Évek című regénye kapcsán, az írást most újra leközölték. A lap akkor azt is megkérdezte Ernaux-tól, hogy miért írt nyílt levelet a francia elnökhöz, Emmanuel Macronhoz. A válaszában azt mondta, hogy ellenállónak született, és nem tudott megbékélni a társadalmi igazságtalanságokkal. Nyugtalanította, hogy ki lesz Macron kihívója.

- fejtette ki Annie Ernaux.

A szélsőséges nézeteiről ismert Éric Zemmour újságíróból lett politikus. Zemmour november 30-án jelentette be, hogy indul a 2022-es elnökválasztáson, decemberben pedig azt is elárulta, hogy új politikai pártot alapított Reconquête (Visszahódítás) néven.

Senki ne nézze meg a trailert, mert egyrészt lelő több csattanót is, másrészt a filmről egy hamis képet fest. Az elsőfilmes Parker Finn rendezése nem egy béna tini ijesztgetés, mint amikhez hozzászoktunk az utóbbi idők októberi horrorrohamaiban.

Nagyon épít a film a jumpscare-ekre, de nem viszi túlzásba, szervesen helye van minden ijesztésnek a történetben, hiszen nem tudjuk, mi van főszereplőnk fejében és mi az, ami tényleg megtörténik. A film végére már a néző sem tudja, hogy higgyen-e a szemének. Aki nem szereti a hirtelen sokként ható ijesztéseket, az kerülje az alkotást.

Mindehhez kellett egy erős forgatókönyv, amit a rendező Parker Finn jegyez, egy atmoszférikus látványvilág és egy karizmatikus főszereplő. Rose Cotter szerepére keresve se találhattak volna jobbat Sosie Baconnél, az egész film terhe a vállán volt, és tökéletesen teljesített. Ez az ő egyszemélyes showja – nincs is olyan jelenet a filmben, amiben ne szerepelne.

Elképesztő mélysége van karakterének, nem akarok spoilerezni, de csak az ő figurájáért érdemes megnézni az alkotást. Ehhez kapcsolódik a történet íve, a feszültség és a tempó.

Mintha a zenéhez komponálta volna a képi világát, amitől néha videoklipesek a történések. Ebből adódóan fantasztikus zenéje és hangkeverése van a Mosolyogj-nak, úgy építi vele a feszültséget, mint Hitchcock.

Maga a történet ugyan kitalálható, átlag horror A kör, a Letaszítva, a Valami követ, vagy Az üres ember nyomdokain, de ez nem zavaró, egyszerűen sodorja a lendület és a feszültség a nézőt, nem gondol bele, hogy amit lát, azt már látta korábban. A film nem hagy sok időt a nézőnek, hogy átgondolja az eseményeket.

Kicsit talán hosszúnak tűnhet, de én úgy érzem, a hosszt sikerült tökéletesen belőni. Ennek a történetnek kellett ennyi idő, a sokkoló jeleneteket kellő precizitással osztották el a film megfelelő pontjain. Technikailag kifogástalan Finn mozija, a CGI, ami szükséges volt, működik, a vér kicsit mű, de nem zavaró. A filmvégi finálé is bámulatos, pedig ezen sok nagyobb név is elvérzett már, de Parker Finn úgy tűnik, nem akárki.

A látványvilág szürreális, sokszor indítja a képsorokat fejjel lefelé Charlie Sarroff operatőr, ezzel is hangsúlyozva a világ önmagából kifordulását. Az operatőrt ismerhetjük a Relikvia című „horror”-ból is – aki látta a filmet, tudhatja miért van macskakörömben –, már ott is feltűnt a zavaró, logikátlan képekhez való vonzódása, amit jelen cikkünk tárgyában is sikerült megmutatnia.

Sokszor megszólal egy-egy taktus és tudjuk, hogy itt bizony komoly dolgok fognak történni. Sokat elmond, hogy eredetileg streamingre tervezte a Paramount a filmet, de miután egy tesztközönséggel megnézették a filmet, rögtön kapott mozibemutatót a Mosolyogj.

Nem biztos, hogy az nézi majd meg a filmet, aki igazán értékelni fogja, de senki nem lő mellé vele. Nem egy vérengzésben gazdag alkotás, ha pontosan emlékszem, a film alatt a szereplők közül alig van, aki meghal és mégis

Nagyon pozitív a fogadtatása, mind kritikailag, mind anyagilag. Minden erős idegzetű 18 évnél idősebb állampolgárnak tudom ajánlani a Mosolyogj című filmremeket, én mondom, kultfilm lesz Parker Finn könnyen fogyasztható szerzői horrorjából! Úgy gondolom, a rendező nevével többet fogunk találkozni a közeljövőben, jegyezzük meg magunknak!

Azt rebesgetik, hogy a romantikus komédiák, azaz a romkomok ideje lejárt. Egykor az egyik legnépszerűbb filmes zsáner volt, amely kapcsán, ha netán időről időre alább is hagyott kissé a lelkesedés, mindig vissza tudott térni, hogy milliókat csábítson a vásznak elé. A kilencvenes években például óriásit ment ez a műfaj, a Micsoda nő! (1990) legalábbis kikövezte az utat az e szellemben fogant filmeknek, elég csak a Sztárom a páromra (1999), a Négy esküvő és egy temetésre (1994), a 10 dolog, amit utálok bennedre (1999), a Spinédzserekre (1995), a Nászok ászára (1998), az Aludj csak, én álmodomra (1995), A szerelem hullámhosszánra (1993), A szerelem hálójábanra (1998), az Álljon meg a nászmenet!-re (1997), a Sorsjegyesekre (1994), A bambanőre (1999), a Keresd a nőt!-re (1998), az Oltári nőre (1999) vagy A csaj nem jár egyedülre (1999) gondolni. És igen, még az Idétlen időkig (1993) is megfelelt a zsáner elvárásainak.

A kilencvenes évtized nagy romkomsztárjai közé tartozott a hölgyek közül Meg Ryan, Sandra Bullock, Drew Barrymore, Andie MacDowell, Alicia Silverstone, Julia Stiles, Cameron Diaz, nem mellesleg pedig az őrületet elindító Julia Roberts.

2001-ben aztán megkapta első és eddig egyetlen Oscar-díját az Erin Brockovich: Zűrös természetért, amely új fejezetet indított el a karrierjében, az ezredforduló után zömével már komolyabb filmekben bizonyította, hogy drámai színésznőnek sem utolsó, sőt!

George Clooney-t pedig annak ellenére, hogy mindig is főként a csábító, a sármos és a szívdöglesztő jelzőkkel illették, valójában eddig csupán egyetlen vegytiszta romkomban szerepelt, az 1996-os Szép kis nap!-ban Michelle Pfeiffer oldalán (a feleségének, Amalnak például saját elmondása szerint ez a kedvenc Clooney-filmje). A Mint a kámfor, a Kegyetlen bánásmód, az Egek ura és az Utódok legalábbis jócskán túlmutatnak ezen a zsáneren, így ezeket nem sorolnánk ide.

A George és Julia közti kémia kifogástalan működéséről pedig már az Ocean’s-filmek alatt meggyőződhettünk, de a 2016-os Pénzes cápában is együtt szerepeltek, és amúgy is közismert tény, hogy a való életben is kifejezetten közeli barátok. Clooney-t ráadásul az említett Pénzes cápa óta, vagyis hat éve nem láthattuk a mozikban (azóta csupán egyetlen filmet forgatott, a 2020-as, netflixes Az éjféli égboltot), Roberts pedig négy esztendeje, 2018-ban jelentkezett utoljára filmmel, az Egy fiú hazatérrel (nálunk 2019 márciusában került a mozikba), az utóbbi években ugyanis inkább sorozatokban (Homecoming, Gaslit) bontakozott ki.

(Ez utóbbival próbálkozott idén a Vegyél el is Jennifer Lopezzel és Owen Wilsonnal, csak ott kevésbé működött az összhatás.) Legalábbis a szinte teljes játékidő alatt egymással acsarkodó egykori házaspár újbóli összemelegedése kapcsán nem nem sok kételyünk lehet előzetesen, Ol Parker filmje pedig szépen fel is mondja a leckét a Romkomok Nagykönyvéből, ha létezne ilyesmi. Parkerről egyébként annyit, hogy ő írta és rendezte az Egy szoknya, egy szoknya (2005), a Most jó (2012), valamint a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018) című filmeket, illetve forgatókönyvírója volt a két Keleti nyugalom – Marigold Hotel-filmnek (2011, 2015), vagyis láthatóan nem szűkölködik a zsánerhez szükséges ismeretekben és készségekben.

A film Giorgiáról (Roberts) és Davidről (Clooney) szól, akik csupán öt évig voltak házasok, de ez idő alatt született egy Lily nevű lányuk (Kaitlyn Dever). S noha a szülők egymás agyára mentek a frigyünk alatt és után is, a szemük fénye miatt mégis kénytelenek voltak tartani a kapcsolatot. A válásuk óta eltelt majdnem másfél évtized legalábbis nem hozta őket össze újra, bármennyire is szeretik a lányukat. Sőt, konkrétan egymás mellé sem lehet őket ültetni sehol, mert azonnal veszekedni kezdenek. Ezért kerülnek számukra is furcsa helyzetbe, amikor kénytelenek összefogni. Egyetértenek ugyanis abban, hogy az érettségije után Balira utazó, és ott egy helyi srácba szinte rögtön belezúgó, egy hónappal később pedig már a házasságát tervező Lily elhamarkodottan döntött, így saját példájukat szem előtt tartva mindketten szeretnék megakadályozni lányuk feltételezett ballépését.

Így kezdenek elbizonytalanodni, miközben az áskálódás közepette egyre közelebb kerülnek egymáshoz… egészen addig, amíg fel nem tűnik Giorgia fiatalabb pilóta pasija, Paul (az Emily Párizsban szépfiúja, Lucas Bravo ezúttal egy nem túl macsós szerepben parádézik)…

A Beugró a Paradicsomba a romkomok rendje és módja szerint gördíti előre a cselekményt, vázolja fel a figurákat, valamint a karakterdinamikát, és persze széjjelidealizál mindent, főként Balit és az ott élő embereket. De amolyan jóleső rózsaszín köd ez, egy régen látott, naiv, de szerethető műfajé, ami kirángat minket a stresszes hétköznapokból, és 108 percre valami szebb, jobb és szigorúan nem komolyan veendő fátylat borít ránk, amely alatt jobban érezhetjük magunkat.

Amennyiben Ol Parker filmje viccesebb lett volna, a zsáner nagy klasszikusai között is emlegethetnénk néhány év múlva, de a Beugró a Paradicsomba inkább bájos, mint humoros, inkább mosolygós, mint térdcsapkodós, s így főként Julia Roberts és George Clooney tisztán érezhető lelkesedése, valamint a ma már régimódinak számító filmkészítés nosztalgiafaktora miatt érdemes jegyet váltani rá.

Justin Bieber csütörtökön bejelentette, hogy elhalasztják a Justice World Tour összes hátralévő időpontját, amelynek keretein belül 2023. március 11-én a Papp László Budapest Sportarénában is fellépett volna. Az új időponttal kapcsolatban később várható pontos tájékoztatás.

Az eredetileg 2020-ra tervezett Justice World Tour a koronavírus miatt csak idén februárban tudott elindulni. Justin Bieber a kaliforniai San Diego-ban adta az első koncertjét, majd három kontinens tíz országában állomásozott.

Justin először szeptember 6-án tett bejelentést arról, hogy szünetet tart a turnéban amiatt, hogy az egészségével kiemeltebben tudjon foglalkozni. Ezt a hírt szeptember 15-én követte, hogy tizenkét időpontot töröltek a programból.

Az új időponttal kapcsolatban később várható pontos tájékoztatás, megértésüket és türelmüket kérik azoknak a rajongóknak akik már megvásárolták a jegyeket a koncertre.

Bieber legutóbb idén augusztus 12-én koncertezett hazánkban: akkor a Sziget Fesztiválon telt ház előtt lépett fel.