KULT
A Rovatból

Mező Misi: Mi zenészek is teljesen ámulunk ezeken az átiratokon

A Magna Cum Laude dalai idén is felcsendülnek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Magyar Virtuózok közreműködésével, a különleges kollaborációról Mező Misit, a zenekar énekesét kérdeztük.


– Tavaly ünnepeltétek a zenekar nagykorúvá válását, azaz a 18. évet. Most ott tartotok, ahol a kezdetekkor lenni szerettetek volna?

– Ezen még soha nem gondolkoztam, gondolkoztunk el. Mindig az adott pillanatot szeretnénk megélni, és nem azzal foglalkozunk, hogy mi lett volna, ha így vagy úgy csinálunk valamit, ilyenen gondolkozni véleményem szerint balgaság. Minden döntést, amit meghoztunk, ott, abban a pillanatban így láttunk jónak, ha rosszul döntöttünk netalán, elfogadtuk a döntésünket. Azt gondolom, hogy szép ívet járt be a zenekar és gyönyörű utunk volt a felnőtté válásig, még akkor is ha nagyon sokszor keserűséggel, csalódottsággal volt kikövezve.

Ezek azt gondolom, hogy nem eltántorítottak bennünket, hanem annál inkább megedzette, felvértezte a zenekart. Minden úgy történt a 18 év alatt, ahogy történnie kellett.

– Több helyen említetted, hogy azért igen küzdelmes utatok volt a kezdeti ingázásokkal és a siker sem jött egyből. Ezek gyengítették vagy inkább összekovácsolták a csapatot?

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fordult meg egyikünk fejében sem az, hogy abba hagyjuk az egészet, természetesen, mint minden zenekar életében vannak ilyen periódusok, a miénkben is voltak. De ezek az időszakok sok mindent megtanítottak nekünk, például azt, hogy az zenekar nem lehet folyamatosan a köztudat középpontjában. Van időszak, mikor háttérbe szorul egy-egy zenekar, jönnek újak, frissek, akik középpontba kerülnek, amivel a világon semmi probléma nincs. Azzal lenne probléma, ha ez a helyzet elhitetné velünk, hogy már nem fontos az, amit csinálunk és képviselünk. Mindannyian tudjuk, hogy mi az, amit elértünk, mit tettünk le az asztalra és mit szeretnénk még a jövőben elérni a muzsikánkkal. Talán ez ad mindig erőt ahhoz, hogy ne szegje kedvünket, és ugyan olyan lelkesedéssel, elánnal tudjuk csinálni, mint a kezdetekkor.

Fotó: Magna Cum Laude Facebook-oldala

– A Margitszigeti muzsikálás szinte már hagyomány nálatok. Mi az, ami miatt ennyire beleszerettetek ebbe a felállásba, hogy hagyománnyá vált?

– Nem tudatosan vált hagyománnyá a Margitszigeti Szimfonik koncert, valahogy így alakult. Természetesen bennünk nagyon komolyan generálta az az érzés, amit a színpadon megélünk, hogy újra és újra elővegyük a Margitszigeti koncert megvalósítását. Szeretjük ezeket a koncerteket, és ez a másik oldalon helyet foglaló publikum is hasonlóképpen gondolja, éli át minden ilyen jellegű koncerten.

Szeretünk úgy színpadra állni, hogy úgy adjunk magunkból valamit, hogy az később ösztönözze a közönséget arra, hogy újra és újra átélhessék velünk ezt az örömöt, a zene örömét, és ne csak egy koncert legyen a sok közül.

– Korábban katona zenekarral kiegészülve, de immáron második alkalommal a Magyar Virtuózok Kamarazenekarával álltok színpadra. Honnan indult az ismeretség, milyen a közös munka?

– Régi az ismeretség, nagyon-nagy élmény egy szimfonikus zenekarral a hátunk mögött muzsikálni. Teljesen más lelkülettel tudunk jelen lenni a színpadon ilyenkor, mintha egy kicsit elcsendesedne és lelassulna körülöttünk a világ, valószínű a nagy pörgés után ezért szeretünk ebbe a lelkiállapotba kerülni.

– Hogyan zajlanak ilyenkor a próbák a szimfonikus zenekarral? Hogyan hangszerelitek át a dalokat?

Werner Gábor karmester érdeme az áthangszerelése a daloknak, Ő volt az, aki átgondolta, megálmodta majd hangjegyekbe rendezte a dalokat. Mondanom sem kell, hogy lenyűgöző munkát végzett, nem csak a közönség, de mi is zenészek teljesen ámulunk ezeken az átiratokon.

Egytől-egyig minden próba humorral teli és nagyon hatékony szokott lenni. Nagyon inspiráló velük zenélni, jó azt látni, hogy mindketten teljesen más műfajból jövünk és mégis tökéletesen tudunk együttműködni az alázatnak köszönhetően.

Próbán és színpadon. Fotó: Tyukodi László / Magna Cum Laude Facebook-oldala

– Miben lesz más ez a koncert mint az előző közös?

Gerincét a műsornak a korábban is hallott dalok alkotják, természetesen az új dalainkat is belecsempésszük a repertoárba.

– A tavaly megjelent Volna-e kedved c. dalt a házasulandóknak szántátok. Ez annak a jele, hogy nemcsak a zenekar, de a közönség is veletek komolyodik, lesznek fesztiválozó fiatalokból családos emberek? Ti hogyan éltétek meg ezt a változást az életetekben?

– Ezek nem tudatos, előre jól megtervezett, ha úgy tetszik szándékos döntések, hogy most ezt meg azt a közeget célozzuk meg. Ez jön belőlünk ez foglalkoztat bennünket, Kara Misa szövegírót. Nem tudom, hogy az új generáció mennyire ismeri a zenénket, de azt biztosan tudom, hogy van egy réteg a fiatalok között, akik a szülőknek köszönhetően többgenerációs zenekarrá tesznek bennünket. Minden zenekarnak megvan a megszokott történetek, amiről szívesen énekelnek, mi ezt a kelléktárat kibővítettünk az utolsó pár dalunkkal azt gondolom. Abban látszódik meg az idő múlása rajtunk, hogy nehezebben tudunk kiszállni a turnébuszból, és több idő szükséges a regenerálódáshoz.

– A napokban jelent meg a Gyerünk tavasz c. dal és a hírek szerint a koncerten még több ízelítőt kaphatunk az új lemezből. Mikorra várható az új anyag?

– Az ősszel megjelenő új stúdió albumunk előfutára a Gyerünk tavasz dalunk. Tudatos volt részünkről, hogy ez a dal most tavasszal lásson napvilágot, kedvet adni az embereknek a változásra, az újrakezdésre, a friss, új gondolkodásra. A lemez címe stílusosan “HÚSSZAL EZELŐTT ÉRKEZTEM” lesz, mivel a 20 éves jubileumunkat szeretnénk megkoronázni ezzel a lemezzel. Ennek a lemeznek a bemutatója - bár nem teljes egészében - a 2019 április 26-i Aréna-beli 20 éves jubileumi koncertünkön lesz, amire már gőzerővel készülünk. Idén októbertől lesz egy leállása a zenekarnak, amikor nem vállalunk koncertfelkéréseket, szeretnénk teljes erőbedobással készülni az Aréna-koncertünkre, hogy kellő minőségben tudjuk a közönséggel együtt megünnepelni. Idén augusztus 26-án a Margitszigeti Szimfonikus koncertünk lesz az egyetlen budapesti nagykoncertünk, várunk mindenkit sok szeretettel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Pogány Induló új klipjében Marsi Anikó is feltűnik
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.


A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Itt a búcsú ideje! A Downton Abbey: A nagy finálé lordjai, ladyjei és személyzete utoljára rabolják el a szívünket
A 2010-ben indult sorozat után 15 évvel megérkezett a mozifilmes franchise harmadik, egyben záróepizódja, a rajongóknak pedig jó hír: örömkönnyek hullanak majd a mozikban!


2010-ben indult világhódító útjára a Downton Abbey című sorozat, amely Julian Fellowes kreálmánya, a színészből forgatókönyvíróvá vált alkotóé, aki korábban olyan filmek szkriptjeiért volt felelős, mint pl. a 2001-es Gosford Park (ez volt az első mozifilmje, és rögtön Oscar-díjat kapott érte a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában), a Hiúság vására (2004), a Cserbenhagyás (2005), Az ifjú Viktória királynő (2009), Az utazó (2010) vagy a 2013-as Rómeó és Júlia. Vagyis tisztán látható, hogy a kosztümös, történelmi darabok és az angol arisztokraták életének bemutatása szó szerint előkelő helyet foglaltak el az érdeklődési körében. A Downton Abbey megalkotásához minden bizonnyal a Gosford Parkból vett ihletet, tekintve, hogy abban is egy angol nemesi ház mindennapjaiba nyertünk betekintést az arisztokrata család és a cselédek szemszögéből, bár ott egy Agatha Christie-szerű gyilkossági ügy volt a középpontban, szóval egy vérbeli „ki tette”-film pergett a szemeink előtt, a Downton Abbey mindebből csak a közeget vette át.

A 2010 és 2015 között hat évadot megélt széria gyorsan óriási rajongótáborra tett szert, így, amikor bejelentették, hogy a sorozat lezárulta után négy évvel, 2019-ben egy egész estés Downton Abbey-film kerül a mozik vásznaira, a fanok repesni kezdtek a boldogságtól.

A Crawley família és udvartartásának sztorija folytatódik! Nem is volt meglepő, hogy az első mozifilm óriási sikert aratott: a 13 millió dolláros költségeire világszinten 194,6 milliót keresett csak a vásznakról.

Három évet kellett várni a folytatásra, amelynek mozis szereplésének az időközben lezajlott Covid-járvány nyilván nem tett jót, de a Downton Abbey: Egy új korszak (2022) még így is összegyűjtött 92,6 millió dollárt. S mivel úgy tűnik, a magyaron kívül, úgy tűnik, az angol igazság is három, ezért Crawley-ék sem kerülhették el a trilógiává duzzadást, így újabb három év után most került mozikba az utolsó epizódnak ígért A nagy finálé.

Sajnos időközben a sorozat és a filmek egyik legnépszerűbb karakterét, a Lady Violet Crawley-t alakító Maggie Smith 2024. szeptember 27-én, 89 évesen elhunyt, így a harmadik részben már nem tudott részt venni, s hozzájárulni csípős beszólásaival a nagy egészhez.

A nagy finálé azonban természetesen nem feledkezett meg róla, és tisztelettel adózik több jelenetben is a karakter s egyben a kétszeres Oscar-díjas színésznő előtt.

Az új sztori szerint egyébként 1930-ban Londonban a Crawley család – Mary (Michelle Dockery) – kivételével megnézi a Guy Dexter (Dominic West) főszereplésével készült új Noel Coward-darabot (Arty Froushan). A színfalak mögött találkoznak Dexterrel, Cowarddal és a korábbi Downton-i komornyikkal, Thomas Barrow-val (Robert James Collier), aki most Dexter asszisztense és élettársa. Másnap a Crawley család Lady Petersfield (Joely Richardson) bálján tartózkodik, amikor hírt kapnak Mary és Henry Talbot válásáról. Lady Petersfield arra kényszeríti Maryt, hogy azonnal távozzon, mert a királyi család tagjai is várhatók, és egy elvált nő ne hozzon szégyent a házára.

Robert (Hugh Bonneville) és Cora (Elizabeth McGovern) visszatérnek Downton Abbey-be, míg Mary a Grantham Házban marad, hogy fogadja Cora bátyját, Harold Levinsont (Paul Giamatti) Amerikából. Haroldot Gus Sambrook (Alessandro Nivola), egy pénzügyi tanácsadó kíséri, aki állítólag megmentette Haroldot az anyagi csődtől azzal, hogy a Wall Street-i tőzsdekrach előtt kivonta a befektetéseit a tőzsdéről.

Sambrook és Mary azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz, és hamarosan az ágyban kötnek ki.

A társaság ezután Downton Abbey-be utazik, ahol Harold Cora megdöbbenésére elárulja, hogy rossz befektetésekkel elszórta az anyjuk vagyonát. Így Downton megmaradt pénzét szeretné befektetni, hogy megtérüljenek a veszteségei, és visszafizethesse az adósságát Sambrooknak.

És ez még csak az alapsztori, hiszen ahány karakter, annyi sors és annyi történet, márpedig karakterből van elég a Downton Abbey-ben. Olyan sok, hogy egy mozifilm 124 perce alatt nem is juthat elegendő idő mindenkire, így nem is tud igazi mélységbe menni Fellowes forgatókönyve. Amit azonban a franchise rajongói megszoktak és megszerettek, azt tokkal-vonóval hozza így is. Kellemes néznivaló marad A nagy finálé, amelyben nem sok konfliktus adódik, de ha mégis, azok is viszonylag gyorsan megoldódnak. Negatív karakterből sem találni sokat, ebben a világban szinte mindenki kedves és szimpatikus, a nemesek jól bánnak a cselédekkel, és megbecsülik őket, akik szintén felnéznek a munkaadóikra.

A Downton Abbey sikere és népszerűsége nem is feltétlenül a szenzációhajhászásban és a hatalmas fordulatokban keresendő.

Sokkal inkább abban, hogy a nézők megszerették ezeket a karaktereket, így szívesen lesnek bele a mindennapjaikba, és úgy érezhetik, mintha ők is családtagok lennének, akár az arisztokraták, akár a személyzet berkeiben.

A nagy finálé sem hoz forradalmat a franchise-on belül, nincs benne semmi olyasmi, amit ne láttunk már volna a sorozat hat évada vagy az eddigi két mozifilm alatt, mégis széles mosollyal nézik majd végig a rajongók, mert az a bizonyos Downton Abbey-varázslat ezúttal is tisztán érezhető a kastély falai között.


Link másolása
KÖVESS MINKET: