HÍREK
A Rovatból

Meghalt Suchman Tamás volt ipari miniszter, az MSZP alapítója

A Horn-kormány emblematikus politikusa, volt parlamenti képviselő 68 éves volt.


Elhunyt Suchman Tamás, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) egyik alapítója, a párt volt országgyűlési képviselője – írta vasárnap éjjeli közleményében az MSZP.

Suchman az 1990-es évek egyik emblematikus politikusa volt, 1990 és 2010 között volt a szocialisták parlamenti képviselője.

1995-ben privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, majd miniszterként 1996-ban vette át az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban.

Suchman Tamás 21 éves korában a Marcali Járás Hivatalánál dolgozott, tekintélyes életpályája során pedig sosem feledkezett meg szülővárosáról.

1983-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, majd 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt. 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának. 1990 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott a Parlamentben.

Egykori pártja közleménye szerint „halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte embert, közösségünk fontos tagját vesztettük el.”

Mint írják: élete folyamán számtalan tiszteletre méltó és emlékezetes programot vitt véghez, melyeket szívén viselt. 1990-ben Antall József miniszterelnökkel való találkozón indítványozta, hogy Magyarország tárgyaljon Németországgal a magyar zsidóságot megillető kárpótlásról. 1993-ban Schiffer Jánossal benyújtottak egy nyilatkozattervezetet, amely az idegengyűlöletet, a rasszizmust és az antiszemitizmust ítélte el. Később pedig önálló indítványban kezdeményezte a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény módosítását, javaslata a héber nyelv kisebbségek által használt nyelvnek minősítéséről, valamint államilag támogatott tanításáról szólt.

2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztés Tanács elnökének, többek közt a félbe maradt Balatonring megvalósításáért is lobbizott. 2011-ben életútjának elismeréseként megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat.

Suchman Tamás 68 éves volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 10 pontos programot hirdetett - Orbánt és a Fideszt meg sem említette
A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten dől el, hanem a falvakban is. Úgy fogalmazott, a terv nem kívánságlista, hanem munkaterv.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Magyar Péter augusztus 20-án Pannonhalmán, a „Szent István nyomában” című rendezvényen hirdette meg a Tisza Párt 10 pontos Szent István-programját. A politikus beszédében elmondta, hogy a terv nem négy évre, hanem egy nemzedékre szól, és minden pont mögé forrást, határidőt és felelőst rendelnek. Hozzátette, hogy a program végrehajtását a kormány megalakulásának első napjától kezdve nyilvánosan, negyedéves bontásban teszik követhetővé, derül ki a 444 összefoglalójából.

  • A program szerint 2035-ig megállítanák a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé emelkedjen a magyarság létszáma.
  • A születéskor várható élettartamot 80 évre növelnék, a tömeges elvándorlást pedig 2030-ig állítanák meg.
  • A „Vár a hazád!” program keretében nyolc év alatt kétszázezer magyar hazatérését szeretnék elérni.
  • Emellett tíz falunként egymilliárd forintos közösségi fejlesztési keretet adnának.
  • Az elképzelések között szerepel, hogy 2035-ig minden régióban épüljön egy 21. századi szuperkórház.
  • Az oktatás pedig Klebelsberg Kunó szellemében visszakerüljön a közép-európai régió élére.
  • A megújuló energia arányát 2040-ig megdupláznák, 2035-ig pedig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
  • A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelését is bejelentette.
  • 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák.
  • Visszaadnák az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit és forrásait is.

A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken dől el, hanem azon is áll, hogy a legkisebb falvakban megmarad-e az óvoda, a bolt, a háziorvos, a közösségi tér, a buszjárat, a tiszta levegő, az ivóvíz, az internet és a remény.

A programot Magyar Szent István ígéreteivel állította párhuzamba. Felidézte, hogy első királyunk templomot és iskolát, megyét és szervezetet, hidat és várost épített. „Mi ma azt mondjuk: építs kórházat, és mellé alapellátást; építs iskolát, és mellé tanári megbecsülést; építs víztározót, és mellé talajvédelmet; építs naperőművet, és mellé tárolókapacitást; építs önkormányzatot, és mellé szabadságot.”

Azt mondta, ha megvalósítják a 10 pontos tervet, akkor Magyarország nemcsak túlélni, hanem gyarapodni is fog.

„Nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában. Mert mi nem Európa peremén akarunk álldogálni, hanem Európa szívéhez akarunk tartozni – úgy, ahogy Szent István is akarta.”

Beszédében egyszer sem említette Orbán Viktort vagy a Fideszt. Ehelyett a megbékélés fontosságáról beszélt: „Nem az a dolgunk, hogy gyűlöletet növesszünk a szívekben, hanem az, hogy rendet tegyünk a fejekben. Nem azért mondjuk ki, mi romlott el, hogy valakit megalázzunk, hanem hogy mindent helyreállítsunk. A magyar a bajban nem szavakat, hanem kezeket keres. A magyar nem fél a munkától, csak attól, hogy nem látja értelmét. Mutassunk értelmet, adjunk értelmet – és meg fog jönni a munkakedv.”

Közvetett módon azonban a Fideszre is utalt. A NER-ről és a valóságról szóló mondatai nagy tapsot kaptak.

„Aki Magyarországon kormányoz, az nem uralkodhat a népen. A hatalom nem kiváltság, hanem munka; nem zsákmány, hanem számonkérhető szolgálat. A kényes kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni: amikor a közpénz magánpénzzé válik, az nem a tehetség jele, hanem bűn. Amikor a keleti függőségből erényt faragunk, az nem okosság, hanem árulás. Amikor a kultúrát megosztásra használjuk, az nem ízlés, hanem méltatlanság. Aki Magyarországot szereti, annak az ország valódi szükségleteit kell szolgálnia. Minden rendszer fennmarad, amíg a valóság megkíméli; a valóság azonban előbb-utóbb benyit a díszterembe, a palotákba és az uradalmi birtokokba is. És amikor benyit, akkor számonkér.”

Magyar Péter tavaly is tartott augusztus 20-i rendezvényt, akkor a Margitszigeten Tisza-pikniket szervezett. Orbán Viktor legutóbb öt éve mondott ünnepi beszédet ezen a napon, korábban azonban többször is főszereplője volt az állami megemlékezéseknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: