KULT
A Rovatból

Marsalkó Dávid a Halott Pénz 15 évéről: „A közönség összeforrasztotta a sebeimet”

Fartek Patrícia - szmo.hu
2019. június 22.



Tulajdonképpen ezzel be is kerültél mindjárt egy skatulyába, mert mindenki a “fenekes csávóként” emlegetett.

Igen, de szerintem sikerült ebből nagyon hamar kitörni, ez egy nagy feladatom is volt egyébként, hogy ne ragadjak benne ebben a skatulyában. Nyilván, ha valamivel nagyon sokan, hirtelen megismernek és egy ilyen karakteres dal, akkor az emberek hajlamosak beskatulyázni. Utána a Feltámad a tenger vagy a Minden szobába kell álom című dalok viszonylag gyorsan jöttek, és szerintem egy teljesen más arcomat mutatták meg. Ez egyrészt össze is zavarta az embereket, másrészt meg jól is sült el. Utána pedig ezek a dalok adtak arra lehetőséget, hogy elkezdjek fellépni is. Sikerült összeverbuválni egy mini csapatot, elindultak az elő fellépések 2012-től és ennek a része lett Márk, mint énekes. Már, ahol volt énekes refrén ugye, mert például a Feneked a gyengémnél sem volt. De elkezdtünk dolgozni, sorban jöttek olyan dalok, amik el tudták indítani azt a folyamatot, amivel eljutottunk a jelenlegi Halott Pénzig. Az Ugyanúgy hallasz című dal után volt egy nagy szintlépés 2013-ban, amikor a Halott Pénz zenekarrá alakult. Visszagondolva ez volt talán az eddigi legjobb döntésem.

Tudatos döntés volt?

Mindig is az élőzenéhez vonzódtam, és az elejétől kezdve szerettem volna teljesen élőben előadni a dalokat, de erre korábban nem volt lehetőségem. Akkoriban viszont már összegyűlt egy-két országosan is ismert dal, egyre több bizalmat kaptam a szakmai körökben is, és ez egy jó lehetőség volt arra, hogy össze tudjunk rakni egy zenekart. Fontos, hogy amíg nem voltak fellépési lehetőségek és olyan dalok, amik bizalmat adtak volna például gitárosoknak, dobosoknak, hogy komolyan vegyenek, addig nem is volt erre lehetőségem. Viszont utána nagyon gyorsan összeállt az egész.

Bár a 2013-as album, a Szóljanak anyunak, hogy a városban vagyok még egyfajta szólóalbum volt, de annak az élő megszólalása már abszolút zenekaros formában készült, és ott már két fronton haladt a történet. Egyrészt zenekar lettünk, de akkor még alapvetően az élő felállásban, maga az album viszont még inkább szólóalbum volt, közreműködésekkel. Aztán a kettő körülbelül 2014-re, 2015-re ért össze. 2014-től pedig már a billentyűsünk, Samu, vagy Barni, a gitárosunk is jobban beszállt a dalszerzés részébe, pontosabban inkább ők is beletettek olyan dolgokat, amiktől kerek lett a történet, és akkor kezdtünk el igazán zenekarrá válni.

Te hogy élted meg, hogy zenekarrá váltatok? Hiszen azelőtt te készítetted a dalokat, tényleg mindent egyedül csináltál, most meg itt egy csomó másik ember is, aki beleszólhat.

Az alapvető része, a magja nem annyira változott. A mai napig azt érzem, hogy nagy szabadságom van ezen a téren. A dalszerzés fő alkotóelemei úgy állnak össze, hogy én írom a szövegeket, én hozom a témát, én vagyok a producer, én alakítom ki a végleges dalszerkezetet, a koncepciót, én vagyok az, aki az alapot, a hangszerelést hozza, viszont tartalomban formálják a többiek. Ők hozzájárulnak például gitártémákkal, billentyűtémákkal, basszusgitárral, vannak észrevételeik is, amikre mindig figyelek. Ez olyan, mint a színezés, én felskiccelek valamit, és együtt színezzük ki.

És ez nem abból fakad, hogy mindenáron én akarom csinálni, hanem egyszerűen így indult az egész Halott Pénz, és valahogy ez természetes módon így alakult ki. Szerintem egy zenekarban lennie kell valakinek, aki terelgeti a dolgokat vagy legalábbis van egy víziója, koncepciója, és nálunk én töltöm be ezt a feladatot. Viszont a srácok nélkül meg soha nem tartott volna itt az egész, szóval ezzel is azt mondom, hogy nagyon jól kiegészítettük egymást. Az arányok meg, hogy ki mennyit vett ki az egészből, szerintem lényegtelenek, mert az “összkémia” számít, és azt én jónak érzem.

De ahhoz, hogy ennyit bele tudj adni, nagyon sok idő kell. Az elején még volt “civil” munkád is. Mikor adtad fel a zenélésért?

2014-ben mondtam fel az akkori munkahelyemen, hogy ezer százalékban zenével foglalkozzak. Anyukám szerint persze ez még nem tartott ott. És valóban nem tartott ott a Halott Pénz akkor, viszont addig a munkám miatt csak 50 százalékot tudtam beleadni. Kockáztattam, de máshogy nem tudtunk volna továbblépni. A menedzselésből is kiveszem a részem, a stratégiai, kommunikációs dolgok tartoznak hozzám. Eleve ott van a dalszerzés, de a csapatot össze kell tartani. Ma, ha a Halott Pénz elindul valahova fellépni, az 30 fő, és nagy meló egy ekkora társaságot összetartani. Akkor persze nem voltunk ennyien, de ahhoz, hogy ma harmincan legyünk, akkor nekem ezt meg kellett lépni.

És most, 15 évvel a kezdetek után mit csinálsz akkor, amikor épp nem a színpadon állsz?

Vicces, mert nagyon sokan azt gondolják, hogy a koncertezés a legtöbb idő, de az életemnek ez csak 20 százaléka körülbelül. Az összes többi az a rengeteg egyéb dolog, ami a zenekarhoz köthető: menedzselés, megbeszélés, interjúk, forgatások, stúdiózás, állandó agyalás. Itt igazából nincs kikapcsolás, folyamatosan jár az agyam a Halott Pénz dolgain, és tényleg azt mondom, hogy 0-24-ben ezzel foglalkozom, de ezt egyáltalán nem érzem tehernek. Ezenkívül pedig próbálok besuvasztani néha egy-két edzést egy héten, próbálok kikapcsolódni. Szeretem a filmeket, a sorozatokat is próbálom követni, hogy képben legyek.

Az utóbbi pár évben pedig nagy szerelmem lett a Balaton.

Amikor van akár egy délutánom vagy egy szabadnapom, akkor legurulok a Balcsira. Ilyenkor csak ott vagyok, mert egyszerűen kikapcsol a közelsége, jó ott lenni.

Ha visszagondolsz az elmúlt 15 évre, akkor mi volt a legfelemelőbb élmény?

Nagyon sok ilyen volt szerencsére, de talán az, amikor anyukán kijött velem a színpadra a Budapest Parkban. Az egy nagyon megható pillanat volt, lenéztem, és láttam, hogy rengetegen sírnak. Az a mai napig bekeretezve ki van téve otthon. De egyébként meg nagyon vicces volt, mert anya nagyon készült rá, napokig nem aludt, nagyon izgult.

Ez a te ötleted volt egyébként? Mert a családodról, a magánéletedről nem igazán szoktál megosztani semmit.

Igen, az én ötletem volt. Ez a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok után volt körülbelül egy-két évvel, és akkor ez a duma úgy adta magát, hogy szóltam anyunak, és feljött a színpadra. De nagyon jó, hogy ez így létrejöhetett. Számomra ez is azt bizonyítja, hogy mennyire alulról építkezett ez az egész. Az, hogy a magánéletemről nem beszélek, annak két része van. Egyrészt ez egy tudatos döntés volt, hogy távol tartom magam mindenféle bulvárlaptól, véleményem szerint egy zenekarnak arról kell kommunikálni, hogy hol lesz fellépés, milyen dalok jönnek, milyen album jelenik meg.

Én mindig hittem a zeneközpontúságban, abban, hogyha jó a zene, akkor az talán eladja magát, és nem kell a kiskutyámat, a csajomat vagy a családomat kiteregetni ahhoz, hogy emberek legyenek a koncerteken. És azt gondom, hogy nincs is összefüggés.

A Halott Pénz mindig egy koncertközpontú projekt volt, mindig az volt lényeg, hogy minél többen legyenek a koncerten, mert az a legnagyobb visszajelzés. A másik része pedig, hogy alkatilag sem vagyok erre alkalmas, mert alapvetően egy visszahúzódó ember vagyok, és nem nekem való a bulvármédia. Egy kicsit távol is tartom magam azoktól a megnyilvánulástól is, amiből bárki azt gondolhatja, hogy én egy celeb vagyok. Én azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyok az, egy előadó vagyok egy zenekarral, és részemről itt vége a történetnek.

Egy kicsit még talán ez is személyes, de mennyit változtál te ezalatt a 15 év alatt?

Rengeteget változtam, de szerintem ez normális is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy elsősorban nem én, hanem a rám nehezedő nyomás változott meg. Az elmúlt 15 évben a vállamon lévő teher, mondjuk egymilliószor akkora, mint az elején volt. És ezt értem a szakmai részre és az emberi oldalára is, mert minden szempontból átalakult ez a dolog. Az elején nyilván teljesen tét nélkül csinálja az ember, aztán onnantól, hogy nagyon betalál egy-két sláger, már megváltozik az ember lelke.

Mert egyszerűen érkeznek nyomások a közönség és a szakma irányából. Előjön, hogy képes vagy-e megint írni egy sikeres és jó dalt. Mert jó dalt írni nem egy könnyű feladat, és időről-időre írni jó dalokat, és meglepni a közönséget - ez adja leginkább a kihívást. A legtöbbet mégis az változtatott rajtam, hogy a Halott Pénz sikeressé vált.

A közönség összeforrasztotta a sebeimet, a lelkemet és az elmúlt pár évben sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb vagyok, mint korábban bármikor az életem során.

Helyrebillentették bennem a dolgokat, emiatt is változtam rengeteget. Az a frusztráció, ami egész életemben bennem volt, alábbhagyott, és ez annak köszönhető, hogy velünk együtt éneklik a dalokat.

Milyen terveid vannak még a jövőben? Van még olyan nagy álom, vagy nagy cél, amit mindenképp szeretnél elérni?

Minél tovább szeretném ilyen, vagy még magasabb szinten folytatni tovább. Azt várom el magamtól a következő egy-két évben, hogy elinduljon pár olyan projekt, ami a Halott Pénz mellett egy kiegészítő, kísérletezős vonalam lesz. Ez idén el is indul és Dedmani Projekt néven fut majd. Ebben kedvenc producerekkel, barátokkal fogunk együtt kísérletezgetni. Alapvetően szeretnék egyfajta lazulós dolgot magamnak, ahol teljesen mást is kipróbálhatok. Érdekel az elektronikus zene, a Dedmani Projekttel is pont erre vonalra akarok rámenni. A legnagyobb cél, hogy minél tovább élvezzem, hogy zenélhetek, és hogy egyben tartsam a zenekart.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jöhet?? #dedmani #jumodaddy #beyonce #hamarosan

Dávid | Halott Pénz (@dedmani) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A Roxette alapítója elmondta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz engedély nélkül használta a Listen to Your Heartot
Per Gessle arról is beszélt, miért Lena Philipsson lett a zenekar énekesnője Marie Fredriksson halála után.


November 4-én Budapesten koncertezik a Roxette, ennek apropóján beszélgetett a HVG a zenekaralapító Per Gessle-vel. Elmondta, hogy miután 2019-ben Marie Fredriksson rákban meghalt, miért Lena Philipssont választották énekesnőnek. Mint kiderült, az ismeretségük a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor a svéd énekesnő befutott, ugyanis Gessle írta az első slágerének a szövegét.

„Tavaly készítettem egy svéd nyelvű duettalbumot, sok-sok énekessel. Lena is köztük volt. A stúdióban voltunk, és ahogy énekelni kezdett, a fejemhez kaptam, hogy te jó ég, Lenában megvan, minden, ami alkalmassá teszi, hogy a Roxette-dalokat énekelje. Meg se fordult a fejemben, hogy találhatok valakit, aki úgy tud énekelni mint Marie.

Persze Lena egészen más személyiség, mint Marie, a stílusuk sem ugyanaz, de a hangjában, az előadói attitűdjében van valami, ami passzol a Roxette-dalokhoz. És ezek nem könnyen énekelhető dalok. Ott van a Queen of Rain, az It Must Have Been Love vagy a Listen to Your Heart – ezeket nehéz rendesen előadni” – mondta a Roxette alapítója.

Azt is hozzáfűzte, hogy a koncertjükön tartanak egy kis megemlékezést Marie Fredriksson emlékére. Mint mondta: „Nem kevés kiadatlan anyagunk van, amit Marie és én együtt készítettünk, ezek majd biztosan fel fognak bukkanni alkalomadtán”.

Ha már szóba került egyik, ha nem a leghíresebb számuk, azt is elárulta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz a zenekar engedélye nélkül kampánydalnak használta a Listen to Your Heartot.

„Ha valaki az engedélyünk nélkül használja valamelyik dalunkat, nem vagyunk urai a helyzetnek, nem tudjuk, mi történik a számmal. Ezt én nem szeretem. És senki más sem szereti. Igen, hallottam az esetről. Ezek mindig komplikált ügyek.”

Hozzátette, hogy ez egyedi eset volt, nem tud más hasonlóról. „Ha valami jogilag nincs rendben, akkor azt leállítjuk. De ez nagyon ritka” – mondta Gessle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nemes Jeles László: Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét
Az Oscar-díjas rendezővel beszélgettünk arról, mennyire lehet szabad egy filmkészítő állami támogatásból, miben más gyerekszínésszel dolgozni, és megkérdeztem tőle, hogy került Iványi Gábor a filmjébe.


Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

Ez a film kicsit leképezi azt a paradoxont, hogy a pusztítás is tud életeket generálni.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Pedig szerintem ezzel kellett volna kezdenie a karrierjét, hiszen egy több generáción átívelő, nem helyhez kötött emberi történet.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

Paradox módon sokkal nagyobb szabadságom volt itt Magyarországon ebben a filmben, mint amekkorát mondjuk Amerikában kaptam volna.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.


:

Felborult a Sziget-mentőterv Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága első körben nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését a Sziget Zrt.-vel. A Fidesz nemmel voksolt, a Tisza Párt tartózkodott.

A fesztivál 2026-os megrendezése így kérdésessé vált, miközben a Sziget vezérigazgatója maga kezdeményezte a szerződés felmondását, mert a külföldi tulajdonos a jelenlegi struktúrában nem vállal több kockázatot.

A mostani fővárosi megállapodás szerint jövőre akkor is fizetnie kellene a cégnek, ha végül nem lenne fesztivál, ezért inkább felmondanák az egyezséget, és új konstrukcióban folytatnák.

„A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.

Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.” — írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében.

Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül.

Karácsony új ülést kezdeményez, és azt kéri, vegyék ismét napirendre az ügyet.

„Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől.” — üzente a főpolgármester.

A Sziget–főváros megállapodás felmondását azért indítványozták, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget akkor is, ha 2026-ban mégsem lenne rendezvény.

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly jelezte: akár vissza is venné a Szigetet, hogy megmaradjon. Reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról; az elmúlt években milliárdos mínuszok gyűltek fel.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amatőrbe ejtve, avagy Keira Knightley fárasztó luxusjachtos krimije, A nő a tízes kabinból gyorsan megfeneklik
Lehetett volna belőle egy modern Halál a Níluson is, de ahhoz nem ártott volna egy körmönfont eset és néhány izgalmas karakter… Kritika.


A lány a vonaton (2016) és a Nő az ablakban (2021) után itt A nő a tízes kabinból, amely több dologban is hasonlít az előző két darabra. Mindhárom film egy regényből készült (sorrendben Paula Hawkins, A.J. Finn és Ruth Ware könyveiből), mindhárom krimi, és mindháromban egy nő lesz a tanúja egy bűnügynek, ám a környezetük nem nagyon akar hinni nekik. Illetve van még egy szomorú közös vonása e három filmnek:

sajnos nem túl jók.

Pedig ígéretesnek látszott A nő a tízes kabinból is, hiszen egy kiváló színésznő, Keira Knightley a főszereplője, a történet helyszíne egy luxusjacht, tehát megvan az izoláció és a szűk tér miatti izgalomfaktor, olyan további színészek kaptak benne szerepet, mint Guy Pearce, Kaya Scodelario (Az útvesztő-filmek, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Préda, Úriemberek-sorozat, Senna), Hannah Waddingham (Ted Lasso, Trónok harca), Amanda Collin (A farkas gyermekei), Gugu Mbatha-Raw (The Morning Show, Loki, Felszín) vagy a veterán Art Malik (Út Indiába, Halálos rémületben, True Lies: Két tűz között), és a manapság újra divatos „whodunit” műfajában fogant.

Úgy tűnt, minden készen áll egy modern Agatha Christie-szerű nyomozáshoz, amolyan Tőrbe ejtve-módra.

A történet az újságíró Laura „Lo” Blacklockot (Keira Knightley) követi nyomon, aki egy traumatikus élményből lábadozik: szemtanúja volt annak, hogy az egyik cikke alanyát meggyilkolták, csak mert beszélt vele. Új feladata egy luxusjachton várja, az Aurora Borealis első útján, amely a norvég iparmágnás Anne Bullmer (Lisa Loven Kongsli) és férje, Richard (Guy Pearce) tulajdonában van. Anne leukémiában haldoklik, Lo pedig cikket ír a milliárdosokkal teli jachtról, amely Anne jótékonysági gálájára tart.

Másnap Lo egy kellemetlen találkozás elől a 10-es kabinban próbál elbújni, ott azonban egy szőke nővel találkozik, akitől bocsánatot kér, és kilép a szobából. A közös vacsora után kettesben találkozik Anne-nel, aki elárulja neki, hogy minden pénzét elajándékozza, és hogy az alapítványt többé nem ő vagy a férje fogja irányítani.

Majd az éjszaka közepén Lo zajokra ébred, és egy nő sikítását hallja. Az erkélyéről egy véres kéznyomot lát a 10-es kabin üvegfalán, és tanúja lesz annak, hogy valaki a vízbe esik.

Lo riasztja a személyzetet és a biztonságiakat, akik értetlenül állnak a beszámolója előtt, hiszen a 10-es kabinban nem szállt meg vendég, és senki sem hiányzik a jachtról. Ráadásul a véres kéznyom sincs már ott… Vajon Lo csak képzelődött, vagy tényleg gyilkosság történt a hajón?

Láthatóan hasonló a sztori tehát, mint amit A lány a vonatonban, a Nő az ablakban és sok más egyéb filmben (pl. a Jodie Foster-féle 2005-ös Légcsavarban, vagy sokkal régebben a Hitchcock-féle 1938-as Londoni randevúban) láthattunk.

A nő a tízes kabinból ezeket ötvözi a Halál a Nílusonnal, csak mai környezetben, mai tematikákkal, például a felső- és a középosztály életvitelének és szellemiségének szembeállításával.

Persze csak felületesen, hiszen a krimin van a hangsúly. Ezúttal azonban nincs jelen profi nyomozó, egy újságíró civilnek kell kibogoznia a szálakat, akinek ráadásul időnként valaki az életére is tör, mivel olyan dologba üti az orrát, amibe nem kéne. Egy idő után sajnos fárasztóvá válik azonban, hogy hősnőnknek senki sem hisz, hiába történnek vele egyre durvább dolgok (egy ponton a jacht medencéjébe is bele akarják fullasztani), a szereplők gondolkodásmódja és tettei így sokszor logikátlanokká válnak.

Van ugyan egy nagyobb csavar, ami akár meg is lepheti a nézőt, ám az író-rendező Simon Stone, illetve a Joe Shrapnel-Anna Waterhouse páros (Egy háború margójára, Jean Seberg minden rezdülése, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) forgatókönyve túl hamar, kb. egy óra után előáll vele, az utolsó félóra pedig már abból áll, hogy Lo ennek ismeretében lebuktassa a gazt vagy gazokat. Így az a kevés izgalomfaktor is eltűnik a sztoriból, ami addig valamennyire fenntartotta a figyelmet.

Pedig a színészből rendezővé avanzsált, most 41 éves svájci Simon Stone egyáltalán nem tehetségtelen filmes, hiszen a 2015-ös Apa és lánya, valamint a 2021-es Ásatás is remek filmek, ezúttal azonban valami nagyon félrement. Úgy tűnik, újra beütött a „Netflix-átok”, amely ismét bizonyította, hogy az alapvetően ügyes filmesek kezéből is milyen könnyen ki tud siklani egy streamingprojekt (lásd: Joseph Kosinskitől A pók fejét, Judd Apatow-tól A buborékot, Joe Wrighttól a Nő az ablakbant, Duncan Jonestól a Mute-ot, Jean-Pierre Jeunet-től a BigBugot, a Russo tesóktól A szürke embert, Andrew Dominiktől a Szöszit, Alejandro G. Iñárritutól a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikáját vagy Noah Baumbach-tól a Fehér zajt).


Link másolása
KÖVESS MINKET: