Marsalkó Dávid a Halott Pénz 15 évéről: „A közönség összeforrasztotta a sebeimet”
Tulajdonképpen ezzel be is kerültél mindjárt egy skatulyába, mert mindenki a “fenekes csávóként” emlegetett.
Igen, de szerintem sikerült ebből nagyon hamar kitörni, ez egy nagy feladatom is volt egyébként, hogy ne ragadjak benne ebben a skatulyában. Nyilván, ha valamivel nagyon sokan, hirtelen megismernek és egy ilyen karakteres dal, akkor az emberek hajlamosak beskatulyázni. Utána a Feltámad a tenger vagy a Minden szobába kell álom című dalok viszonylag gyorsan jöttek, és szerintem egy teljesen más arcomat mutatták meg. Ez egyrészt össze is zavarta az embereket, másrészt meg jól is sült el. Utána pedig ezek a dalok adtak arra lehetőséget, hogy elkezdjek fellépni is. Sikerült összeverbuválni egy mini csapatot, elindultak az elő fellépések 2012-től és ennek a része lett Márk, mint énekes. Már, ahol volt énekes refrén ugye, mert például a Feneked a gyengémnél sem volt. De elkezdtünk dolgozni, sorban jöttek olyan dalok, amik el tudták indítani azt a folyamatot, amivel eljutottunk a jelenlegi Halott Pénzig. Az Ugyanúgy hallasz című dal után volt egy nagy szintlépés 2013-ban, amikor a Halott Pénz zenekarrá alakult. Visszagondolva ez volt talán az eddigi legjobb döntésem.
Tudatos döntés volt?
Mindig is az élőzenéhez vonzódtam, és az elejétől kezdve szerettem volna teljesen élőben előadni a dalokat, de erre korábban nem volt lehetőségem. Akkoriban viszont már összegyűlt egy-két országosan is ismert dal, egyre több bizalmat kaptam a szakmai körökben is, és ez egy jó lehetőség volt arra, hogy össze tudjunk rakni egy zenekart. Fontos, hogy amíg nem voltak fellépési lehetőségek és olyan dalok, amik bizalmat adtak volna például gitárosoknak, dobosoknak, hogy komolyan vegyenek, addig nem is volt erre lehetőségem. Viszont utána nagyon gyorsan összeállt az egész.
Bár a 2013-as album, a Szóljanak anyunak, hogy a városban vagyok még egyfajta szólóalbum volt, de annak az élő megszólalása már abszolút zenekaros formában készült, és ott már két fronton haladt a történet. Egyrészt zenekar lettünk, de akkor még alapvetően az élő felállásban, maga az album viszont még inkább szólóalbum volt, közreműködésekkel. Aztán a kettő körülbelül 2014-re, 2015-re ért össze. 2014-től pedig már a billentyűsünk, Samu, vagy Barni, a gitárosunk is jobban beszállt a dalszerzés részébe, pontosabban inkább ők is beletettek olyan dolgokat, amiktől kerek lett a történet, és akkor kezdtünk el igazán zenekarrá válni.
Te hogy élted meg, hogy zenekarrá váltatok? Hiszen azelőtt te készítetted a dalokat, tényleg mindent egyedül csináltál, most meg itt egy csomó másik ember is, aki beleszólhat.
Az alapvető része, a magja nem annyira változott. A mai napig azt érzem, hogy nagy szabadságom van ezen a téren. A dalszerzés fő alkotóelemei úgy állnak össze, hogy én írom a szövegeket, én hozom a témát, én vagyok a producer, én alakítom ki a végleges dalszerkezetet, a koncepciót, én vagyok az, aki az alapot, a hangszerelést hozza, viszont tartalomban formálják a többiek. Ők hozzájárulnak például gitártémákkal, billentyűtémákkal, basszusgitárral, vannak észrevételeik is, amikre mindig figyelek. Ez olyan, mint a színezés, én felskiccelek valamit, és együtt színezzük ki.
És ez nem abból fakad, hogy mindenáron én akarom csinálni, hanem egyszerűen így indult az egész Halott Pénz, és valahogy ez természetes módon így alakult ki. Szerintem egy zenekarban lennie kell valakinek, aki terelgeti a dolgokat vagy legalábbis van egy víziója, koncepciója, és nálunk én töltöm be ezt a feladatot. Viszont a srácok nélkül meg soha nem tartott volna itt az egész, szóval ezzel is azt mondom, hogy nagyon jól kiegészítettük egymást. Az arányok meg, hogy ki mennyit vett ki az egészből, szerintem lényegtelenek, mert az “összkémia” számít, és azt én jónak érzem.
De ahhoz, hogy ennyit bele tudj adni, nagyon sok idő kell. Az elején még volt “civil” munkád is. Mikor adtad fel a zenélésért?
2014-ben mondtam fel az akkori munkahelyemen, hogy ezer százalékban zenével foglalkozzak. Anyukám szerint persze ez még nem tartott ott. És valóban nem tartott ott a Halott Pénz akkor, viszont addig a munkám miatt csak 50 százalékot tudtam beleadni. Kockáztattam, de máshogy nem tudtunk volna továbblépni. A menedzselésből is kiveszem a részem, a stratégiai, kommunikációs dolgok tartoznak hozzám. Eleve ott van a dalszerzés, de a csapatot össze kell tartani. Ma, ha a Halott Pénz elindul valahova fellépni, az 30 fő, és nagy meló egy ekkora társaságot összetartani. Akkor persze nem voltunk ennyien, de ahhoz, hogy ma harmincan legyünk, akkor nekem ezt meg kellett lépni.
És most, 15 évvel a kezdetek után mit csinálsz akkor, amikor épp nem a színpadon állsz?
Vicces, mert nagyon sokan azt gondolják, hogy a koncertezés a legtöbb idő, de az életemnek ez csak 20 százaléka körülbelül. Az összes többi az a rengeteg egyéb dolog, ami a zenekarhoz köthető: menedzselés, megbeszélés, interjúk, forgatások, stúdiózás, állandó agyalás. Itt igazából nincs kikapcsolás, folyamatosan jár az agyam a Halott Pénz dolgain, és tényleg azt mondom, hogy 0-24-ben ezzel foglalkozom, de ezt egyáltalán nem érzem tehernek. Ezenkívül pedig próbálok besuvasztani néha egy-két edzést egy héten, próbálok kikapcsolódni. Szeretem a filmeket, a sorozatokat is próbálom követni, hogy képben legyek.
Az utóbbi pár évben pedig nagy szerelmem lett a Balaton.
Amikor van akár egy délutánom vagy egy szabadnapom, akkor legurulok a Balcsira. Ilyenkor csak ott vagyok, mert egyszerűen kikapcsol a közelsége, jó ott lenni.
Ha visszagondolsz az elmúlt 15 évre, akkor mi volt a legfelemelőbb élmény?
Nagyon sok ilyen volt szerencsére, de talán az, amikor anyukán kijött velem a színpadra a Budapest Parkban. Az egy nagyon megható pillanat volt, lenéztem, és láttam, hogy rengetegen sírnak. Az a mai napig bekeretezve ki van téve otthon. De egyébként meg nagyon vicces volt, mert anya nagyon készült rá, napokig nem aludt, nagyon izgult.
Ez a te ötleted volt egyébként? Mert a családodról, a magánéletedről nem igazán szoktál megosztani semmit.
Igen, az én ötletem volt. Ez a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok után volt körülbelül egy-két évvel, és akkor ez a duma úgy adta magát, hogy szóltam anyunak, és feljött a színpadra. De nagyon jó, hogy ez így létrejöhetett. Számomra ez is azt bizonyítja, hogy mennyire alulról építkezett ez az egész. Az, hogy a magánéletemről nem beszélek, annak két része van. Egyrészt ez egy tudatos döntés volt, hogy távol tartom magam mindenféle bulvárlaptól, véleményem szerint egy zenekarnak arról kell kommunikálni, hogy hol lesz fellépés, milyen dalok jönnek, milyen album jelenik meg.
Én mindig hittem a zeneközpontúságban, abban, hogyha jó a zene, akkor az talán eladja magát, és nem kell a kiskutyámat, a csajomat vagy a családomat kiteregetni ahhoz, hogy emberek legyenek a koncerteken. És azt gondom, hogy nincs is összefüggés.
A Halott Pénz mindig egy koncertközpontú projekt volt, mindig az volt lényeg, hogy minél többen legyenek a koncerten, mert az a legnagyobb visszajelzés. A másik része pedig, hogy alkatilag sem vagyok erre alkalmas, mert alapvetően egy visszahúzódó ember vagyok, és nem nekem való a bulvármédia. Egy kicsit távol is tartom magam azoktól a megnyilvánulástól is, amiből bárki azt gondolhatja, hogy én egy celeb vagyok. Én azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyok az, egy előadó vagyok egy zenekarral, és részemről itt vége a történetnek.
Egy kicsit még talán ez is személyes, de mennyit változtál te ezalatt a 15 év alatt?
Rengeteget változtam, de szerintem ez normális is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy elsősorban nem én, hanem a rám nehezedő nyomás változott meg. Az elmúlt 15 évben a vállamon lévő teher, mondjuk egymilliószor akkora, mint az elején volt. És ezt értem a szakmai részre és az emberi oldalára is, mert minden szempontból átalakult ez a dolog. Az elején nyilván teljesen tét nélkül csinálja az ember, aztán onnantól, hogy nagyon betalál egy-két sláger, már megváltozik az ember lelke.
Mert egyszerűen érkeznek nyomások a közönség és a szakma irányából. Előjön, hogy képes vagy-e megint írni egy sikeres és jó dalt. Mert jó dalt írni nem egy könnyű feladat, és időről-időre írni jó dalokat, és meglepni a közönséget - ez adja leginkább a kihívást. A legtöbbet mégis az változtatott rajtam, hogy a Halott Pénz sikeressé vált.
A közönség összeforrasztotta a sebeimet, a lelkemet és az elmúlt pár évben sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb vagyok, mint korábban bármikor az életem során.
Helyrebillentették bennem a dolgokat, emiatt is változtam rengeteget. Az a frusztráció, ami egész életemben bennem volt, alábbhagyott, és ez annak köszönhető, hogy velünk együtt éneklik a dalokat.
Milyen terveid vannak még a jövőben? Van még olyan nagy álom, vagy nagy cél, amit mindenképp szeretnél elérni?
Minél tovább szeretném ilyen, vagy még magasabb szinten folytatni tovább. Azt várom el magamtól a következő egy-két évben, hogy elinduljon pár olyan projekt, ami a Halott Pénz mellett egy kiegészítő, kísérletezős vonalam lesz. Ez idén el is indul és Dedmani Projekt néven fut majd. Ebben kedvenc producerekkel, barátokkal fogunk együtt kísérletezgetni. Alapvetően szeretnék egyfajta lazulós dolgot magamnak, ahol teljesen mást is kipróbálhatok. Érdekel az elektronikus zene, a Dedmani Projekttel is pont erre vonalra akarok rámenni. A legnagyobb cél, hogy minél tovább élvezzem, hogy zenélhetek, és hogy egyben tartsam a zenekart.
