SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nem volt elég, hogy megvertem, még most is velem foglalkozik” – Gáspár Evelin besokallt Szorcsik Vikitől

Kemény szavakkal vágott vissza a kritikákra és a negatív kommentekre is.


Gáspár Evelin az RTL Reggeliben fakadt ki a rá zúduló kritikák miatt. Azt mondta, sokáig úgy érezte, nem fogja megnyerni a Bernáth Odett elleni meccset, de keményen küzdött a továbbjutásért.

„Egy percig nem élveztem ezt a győzelmet, és megmondom őszintén, már elegem van, besokalltam…” – mondta élő adásban.

Szerinte sokan alábecsülik, és ebből már elege van.

„Úton-útfélen alábecsülnek, és már annyira elegem van ebből. Miért lennék én kevesebb, mint a többi női versenyző? Mivel? Azért, mert egy olyan háttérből indultam, hogy elhízott voltam még húsz évvel ezelőtt a Győzike-showban, de most már 2025 van, harmincegy éves lettem. Felnőttem.”

A beszélgetés során Szorcsik Viki is szóba került, aki Evelin első ellenfele volt a Sztárbox idei évadában. A meccset Evelin egyhangú pontozással nyerte. A mérkőzés után Viki úgy fogalmazott, „küzdött, mint malac a jégen”, és szerinte Evelin ütései nem voltak erősek. Úgy érezte, jól bírta a küzdelmet, de Evelin „ment rá, mint egy buldózer, egyszerűen letarolta, bekebelezte, mint egy pók”.

Ezek után Szorcsik Viki Bernáth Odettnek szurkolt a műsorban. Ezt mondta: „Azt szeretném, hogy ahhoz a lányhoz kerüljön az öv, aki méltó arra, hogy viselje azt a címet, hogy ő a legjobb bokszoló. És szerintem Odett ezért mindent megtett, úgyhogy nagyon-nagyon drukkolok neki, hogy megnyerje az egész versenyt, mert megérdemli. Mert sportszerű, szépen csinálja, és úgy működik a ringben, mint egy sportoló. És nagyon-nagyon fontos az, hogyha felmész ide, akkor ne dühből, ne agresszióból, ne személyes indíttatásból menj neki a másiknak, hanem azért, hogy megmutasd, hogy hogy tudsz bokszolni.”

Evelin úgy érezte, ez neki szólt.

„És most is Szorcsik Viki, kedves ellenfelem nyilatkozott meccs után vagy közben, már nem tudom. Nagyjából rám célzott, hogy sportszerűtlen vagyok, és a bokszban nincs helye az agressziónak. Akkor minek van helye egy bokszban?”

Evelin keményen visszaszólt Vikinek:

„Ő annyira nem bírja elviselni a vereséget, hogy elképesztő. Negyvenhat évesen jobb lenne már, ha lenyugodna, családot alapított volna, mint hogy velem foglalkozik. Még most is.”

Azt is hozzátette, hogy nem érdekli, ha perre viszik a dolgot:

„Majd beperel akkor engem is, mert neki ez a flashe, hogy beperli az embereket. Úgyhogy várom majd az ügyvédi felszólítást, Viktória! Nem volt elég, hogy megvertelek, ott a ringben, akkor szóljál!”

A Sztárbox egyébként összehozta a Gáspár családot is: hosszú idő után együtt szurkolt Evelinnek Győző papa, Gáspár Győző, Gáspár Zsolti, Bea asszony és Gáspár Virág is. Azóta sokan bírálták Evelint, mert szerintük Odettnek kellett volna nyernie, de Gáspár Bea kiállt mellette - írja a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Majka beszédes képpel üzent: „Csalfáék kikormolták a púzót”
A rapper azzal dicsekedett el Facebookon, hogy az X-Faktor szombati adását többen nézték, mint a Megasztár első élő show-ját.


Rövid, tömör üzenetet fogalmazott meg Majka a Facebook-oldalán, mindössze ennyit írt posztjában:

„Csalfáék kikormolták a púzót”

A rapper egy képet is mellékelt egy grafikonnal, amely a szombati tévénézettséget ábrázolja. Ez alapján az X-Faktor szombati adása jóval jobban teljesített, mint a vetélytárs Megasztár.

Ez fordulatot jelent, ugyanis a TV2 tehetségkutatóját az előző héten még többen (663 ezer néző) nézték a teljes népességet figyelembe véve, mint Majkáék műsorát (514 ezer néző).

A kereskedelmi célcsoportnak számító 18-59 éves korosztályban pedig fej-fej mellett haladt a két show: az X-Faktor 297 ezer nézőt vonzott, míg a Megasztár 292 ezret.

Ezen a héten viszont az X-Faktor jócskán beelőzte a Megasztárt, pedig utóbbiban már az első élő show-t tartották szombaton,

míg az RTL tehetségkutatójának szombati adásában még a válogatókból továbbjutott versenyzőket rotálták a mentorok. Ráadásul az X-Faktor műsorideje rövidebb is volt (19:30-tól 22:30-ig tartott), mint a Megasztáré, amely 23:45-kor ért véget.

Majka egyébként már tavaly is rendszeresen posztolt nézettségi adatokat, ha az X-Faktort többen nézték, mint a vetélytárs műsort a TV2-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
„Az isten bárányából a világ birkája kategóriába nem fogok átesni” - Összeveszett a Házasság első látásra álompárja
Becca közös családlátogatást szeretett volna, Zsolt azonban egy későbbi időpontot preferálna. A múlt héten a szakértők még azt emelték ki, hogy a pár addig nem veszekedett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 28.



A Házasság első látásra legújabb évad Becca és Zsolt esküvőjével indult. A 26 éves énekesnő és férje gyorsan egymásra hangolódtak, az első hetekben nem volt nézeteltérésük. A múlt heti adásokban Gaál Viktor és Tóth Melinda pszichológusok is megjegyezték, hogy eddig még nem veszekedtek, írja a Blikk.

A hétfő esti adás előzetese már mást mutatott: látható benne az első vitájuk. Becca azt kérte Zsolttól, menjen vele Kecskemétre a családjához, mert több időt szeretne velük tölteni. Zsolt azt javasolta, halasszák ezt a kísérlet utánra, ő is csak háromhetente találkozik a saját szeretteivel.

„Ha lehet választani, akkor egyelőre a saját családomat választanám ezekre az időszakokra” – mondta Zsolt, majd rákérdezett: „Most mi nem tetszik?”

„Örülnék neki, ha azt mondanád, hogy »gyere, menjünk anyukámhoz«, és másnap meg lemegyünk apukámhoz. Itt egy csomó nap előttünk, szerintem ez nem vagy vagy” – reagált Becca.

Zsolt szerint most nehéz időszakot élnek, Becca viszont úgy érzi, a kapcsolatukból a maximumot kell kihozni. „Rebeka mellett igazából általában úgy és azok a dolgok, szempontok érvényesülnek, amiket ő szeretne. Én meg nagyon empatikus és türelmes vagyok. De azért az isten bárányából a világ birkája kategóriába nem fogok átesni” – fogalmazott Zsolt a háttérbeszélgetésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Úgy, hogy romon vagyok, sosem állok színpadra” - ByeAlex koncert előtt mindig bedob egy-két felest
Nyolc éve külön autóval jár a fellépésekre, sofőr vezeti, ő pedig az anyósülést választja, mert hátul rosszul lesz. Az énekes szerint az alkoholfogyasztás ma már főleg a fellépésekhez kötődik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 28.



Nyolc éve döntött úgy ByeAlex, hogy a fellépésekre külön autóval megy. Koncertnapokon nem vezet, ezért sofőrrel utazik. Azt is elmondta, hogy csak elöl ül, mert hátul rosszul lesz. A szokásairól a Turnébusz című műsorban beszélt a Creator TV YouTube-csatornáján.

– Külön szerettem volna járni, mert vezetni biztosan nem fogok koncertnapokon: egyrészt, mert iszom, másrészt meg amúgy is fárasztó

– árulta el a Turnébusz című műsor felvételén.

– Nem fogok hazudni. Úgy, hogy romon vagyok, sosem állok színpadra, mert az szerintem illetlen, de azért szeretek bedobni az odaúton egy-két felest, de ezt sem mindig szoktam… van, hogy borozok. Vagy semmit, az is előfordul, de akkor ott iszom egy-két felest. Főleg amúgy utána szoktam iszogatni, de egyébként igen, az úton ez meghozza a hangulatomat, meg hát, hétvége van… – magyarázta a zenekar frontembere, aki szerint az alkoholfogyasztás ma már leginkább a fellépésekhez kötődik.

– Volt azért egy időszak, hogy megszaladtak a bulizgatások, és otthon is ment az iszogatás, meg az állandó bulizgatás, de most már egy ideje párkapcsolatban élek, úgyhogy szerencsére otthon nem csinálok már semmit

– mondta.

A koncert utáni órákról is beszélt a zenekarral közösen: többnyire az öltözőben maradnak, és hosszabban iszogatnak, miközben sokféle témát érintenek, a zenétől a komolyabb kérdésekig.

– Mi nem bulizunk, hanem ülünk itt, az öltözőben és iszunk. Ha ez buli, akkor igen, bulizunk, és nagyon sokszor hajnalig csináljuk – fogalmazott egy feles pohárral a kezében.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bárki „feljelentheti” a narancssárga overallban menekülő celebeket – elindult az RTL új vetélkedője
Sebestyén Balázs és csapata napok óta hajszolja a sztárokat az országban. A menekülő hírességek minden trükköt bevetnek, hogy ne bukjanak le – és most bárki beszállhat a játékba!
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. október 27.



Ha az elmúlt napokban narancssárga overallba öltözött hírességbe botlottál az utcán, ne ijedj meg – senki sem szökött meg a börtönből, csak elkezdődött a Most Wanted – A hajsza című menekülős reality forgatása – osztotta meg közleményben az RTL.

A hajsza október 26. és 31. között zajlik: a műsorvezető, Sebestyén Balázs és csapata útra kelt, hogy elkapjon 24, narancssárga overallba bújtatott magyar hírességet, akik minden erejükkel próbálnak meglógni az üldözőik elől.

A „celebszökevényeknél” nincs pénz és telefon, így csak a leleményességükre és azokra a jóakarókra számíthatnak, akikbe belefutnak.

A műsor premierjéig, ami november elején várható, írásos élő tudósítások formájában lehet követni az RTL.hu-n.

A narancssárga ruha a Most Wanted című tévés franchise nemzetközi formátumának része: minden országban ilyen színnel jelölik a „szökevényeket”. Az egyenruha nemcsak a felismerhetőséget növeli, hanem annak esélyét is, hogy a nézők bekapcsolódhassanak a hajszába.

Az RTL felhívja a figyelmet: ha bárki lát az utcán egy menekülő celebet, segítséget nyújthat Sebestyén Balázsék csapatának, ha hívja a 06 70 646 6640-es alapdíjas számot, de képeket és videókat is lehet küldeni a szökevényekről Viberen, illetve online is jelenthető a megfigyelés, az rtl.hu/mostwanted oldalon.

A játék részeként bárki nyomozóvá válhat, de akár a menekülőket is támogathatja a közösségi médiában, ahol a celebek a követőiktől kérnek segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: