KÉK HÍREK
A Rovatból

Már több mint 20 nő vádolja nemi erőszakkal és szexuális zaklatással Diana hercegnő exének apját

A BBC most bemutatott dokumentumfilmjéből kiderül, hogy Mohamed Al-Fayed sorozatos erőszaktevő lehetett, aki luxusáruháza személyzetéből válogatta ki áldozatit.


Egyre durvább dolgok derülnek ki a tavaly elhunyt Mohamed Al-Fayedről. A világhírű londoni Harrods luxusáruház és az egykor Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulham focicsapatának milliárdos tulajdonosát a legtöbben onnan ismerhetik, hogy ő volt Dodi Al-fayed apja, aki 1997-ben Diana hercegnővel együtt halt meg egy párizsi alagútban történt balesetben.

Mohamed Al-Fayed tavaly augusztusban halt meg 94 éves korában. Az egyre nagyobbra dagadó botrányra így már nem reagálhat, ami egyébként a BBC dokumentumfilmje és podcastja kapcsán pattant ki. Ebből kiderül, hogy Al-Fayed legalább 5 nőt megerőszakolt, összesen pedig 20-nál is többen vádolják szexuális zaklatással vagy nemi erőszakkal.

Az árulkodó című Al-Fayed: Ragadozó a Harrodsnál című műsorban a nők arról vallanak, hogy a korábban ártatlan üzletembernek tartott közéleti szereplő valójában gátlástalan szexuális erőszaktevő és zaklató volt. A botrányos ügyeket ráadásul a luxusáruház nemhogy nem igyekezett leleplezni, hanem még segített is az esetek eltusolásában.

Az egykori Harrods dolgozók arról számoltak be, hogy az áruház tulajdonosa rendszeresen járta az eladótér hatalmas részeit, ahol gyakran kiválasztott fiatal női alkalmazottakat, akiket később előléptetett, hogy az emeleti irodákban dolgozzanak. A beszámolók szerint ezek a nők számos alkalommal áldozatai lettek az üzletember visszaéléseinek, amelyekre a Harrods irodáiban, londoni lakásában vagy külföldi utazásai során került sor.

A dolgozók tehetetlennek érezték magukat, mivel nem tudták megakadályozni Mohamed Al-Fayed újabb kiszemeltjeinek kiválasztását, és megélhetésük függött az állásuktól. A biztonsági személyzet is tisztában volt a férfi fiatal lányok iránti érdeklődésével. Sok érintett nő elmondta, hogy amikor közvetlenül Al-Fayed számára kezdtek el dolgozni, kötelező orvosi vizsgálaton kellett átesniük, amely nőgyógyászati szűrést is magában foglalt. Az eredményekhez azonban több esetben nem jutottak hozzá, mivel azokat közvetlenül a milliárdosnak küldték el.

A BBC-nek nyilatkozó nők arról számoltak be, hogy az egész áruházban „félelem kultúrája” uralkodott. Többen gyanították, hogy lehallgatták a telefonokat, így a visszaélések áldozatai féltek egymással beszélni. Ezt a volt helyettes biztonsági igazgató is megerősítette, aki szerint a lehallgatott beszélgetések meghallgatása a munkájuk részét képezte.

A Harrods jelenlegi tulajdonosainak fogalma sem volt semmiről, mélységesen megdöbbentek a vádak hallatán, és bocsánatot kértek a cserben hagyott áldozatoktól. Egyben hangsúlyozták, hogy napjaink Harrods-a teljesen más mint az 1985 és 2010 közötti időszakban volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai percek Ferihegyen: két landoló gépen is életveszélyben volt egy utas
Alig ért földet az egyik gép egy rohamot kapott beteggel, máris érkezett egy másik, ahol a fedélzeten éppen újraélesztés zajlott.


November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.

A AMS Airport Medical Service a közösségi oldalán számolt be a két esetről.

Beszámolójuk szerint az egyik párizsi járaton egy utas epilepsziás rohamot kapott, a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen pedig éppen újraélesztés zajlott a fedélzeten.

A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el. Az AMS repülőtéri orvosi csapata minden erőt mozgósított, és párhuzamosan látta el a betegeket.

"Az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjük a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig"

– írták a bejegyzésben.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk