SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Majka felesége: „Peti nem egyedüli résztvevője volt a hazugságspirálnak” – Nagy titkok között élt Majka és felesége az utóbbi hetekben

Hajnalka olyan ajándékot kapott a 40. születésnapjára, amire egyáltalán nem számított, és amit egy ideig biztosan nem felejt el.


Nemrég töltötte be 40. életévét Majoros Hajnalka, aki Dundika néven vált az ország egyik legismertebb modelljévé.

A korábbi Playmate már 13 éve él párkapcsolatban Majkával, egy éve összeházasodtak, teljes boldogságban és harmóniában élik életüket két gyerekükkel.

Kapcsolatuk az őszinteségen alapul, ezért is volt nehéz az utóbbi időben az ózdi rappernek folyamatos titkolózásban, időnként hazugságok között élni mindennapjait. Minderre azonban jó oka volt.

„Hazugságok sorozata volt az egész! Peti nem egyedüli résztvevője volt a hazugságspirálnak, hanem magával rántotta a barátaimat és a családomat is!

Peti imád szervezni és meglepetést okozni. Pár nappal a születésnapom előtt mondta először, hogy elmehetnénk kettesben vacsizni aznap. Már ennek nagyon örültem, mert az utóbbi időben rengeteget dolgozott, és amikor éppen nem forgatáson vagy fellépésen volt, a családdal utaztunk el valahová”

– mesélt a korábbi modell arról, hogyan „csalta csapdába” férje.

Ugyanakkor Hajni a vacsorát megelőző napon barátnőjétől kapott egy hívást, hogy kísérje el őt reggel egy lovardába, ahol különleges meglepetés várta őt. Mint mondja, nem fűlött a foga a dologhoz, mert inkább a másnap estére készült volna.

„Abban a pillanatban, amikor bementem, megszólalt a Happy Birthday című dal. Még ekkor sem sejtettem semmit, csak azt gondoltam, milyen aranyosak, hogy már ilyen korán felköszöntenek. Kaptam egy lovas szatyorban ajándékot, ezenkívül lufikat raktak ki, de egy dolgot nem vettem észre:

egy hatalmas, feldíszített ló állt bent! Egyáltalán nem számítottam arra, hogy kapok egy saját lovat!

Csodálatos, kilencéves kanca, szép nagy szempillái vannak, Baba a neve. Még most is alig hiszem el, hogy ő az én lovam!”

– mesélte az extra meglepetés a rapperfeleség.

„Etyekre hívták meg a vendégeket a bulira, mi viszont már fél órával előbb kiértünk. Körbejártuk az egész várost a kőbányától a filmstúdióig, megnéztük a naplementét, mentünk mindenfelé! Nagyon élveztem, mert végre kettesben voltunk. Majd megérkeztünk a vacsora helyszínére, ahol a személyzet külön fogadott minket. Na, ezt megint furcsálltam! Bementünk, aztán újra megszólalt a zene, majd megláttam a családunkat és a barátainkat ujjongva, csillagszóróval a kezükben” – folytatta Hajni, aki álmában sem gondolta volna, hogy ennyi meglepetésben lesz része a szülinapján.

„Ez a rengeteg szervezés meg törődés iszonyatosan meghatott, és irdatlan jó érzés, hogy Peti ilyen csodálatos születésnapot varázsolt nekem”

– mesélte még mindig a történtek hatása alatt állva a Hot Magazinnak. Azt is elárulta, hogy bár nem igazán meghatódós alkat, az azonban könnyeket csalt a szemébe, amikor meglátta a videót Marci fiáról, ahogy a lovat mentek kiválasztani.

„Vártam, hogy negyvenéves legyek! Szerintem a világ most már változott annyit, hogy negyvenévesen még bőven jól néznek ki az emberek, fiatalosak, adnak magukra. Annyi, hogy most már picit többet kell tenni ezért. Már egy ideje keresem azt a sportot, ami teljesen átmozgat, miközben jól is érzem magam benne” – mesélte el Majoros Hajnalka, hogy miért teljesen elégedett most az életével.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Babát vár az ATV két műsorvezetője, pocakos fotóval tudatták az örömhírt
Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, most pedig kisfiuk érkezésére, sőt esküvőre is készülnek.


Egy közös pocakos fotóval jelentette be az ATV két műsorvezetője, hogy kisbabát várnak.

Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, számos boldog pillanatot megéltek már együtt, most pedig kisfiuk érkezésére készülnek.

„Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és a főnökeim, mert már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka”

– mondta a 38 éves Eszter.

A pár már nagyon készül, egyedül a babaszoba kialakítása még hátra van a pici érkezéséig.

De nem ez az egyetlen nagy dolog az életükben, ugyanis esküvőre is készülnek majd.

„Mindig arra vágytam, hogy a gyerekem ott legyen az esküvőmön, szeretném, ha ő is megélhetné ezt velünk. Tizenkét éve élünk együtt, pár éve mondtam Andrisnak, hogy amikor majd megkéri a kezem, a kisfiunkkal együtt jöjjön be hozzám a szobába, hogy ő adhassa át a karikagyűrűt”

– tette hozzá a kismama.

Eszter még egyetemistaként került az ATV-hez, az akkor 52 éves András pedig már akkor lenyűgözte.

„A képernyőn keresztül az első perctől kezdve szerelmes voltam belé, az álmom volt, hogy a gyakornoka lehessek. Sőt, anyának azt mondtam, nekem csak ő lehet majd a férjem, a gyerekem édesapja. (...)

Amikor bekerültem a televízióba, Andrisnak volt barátnője, így nőként rám sem nézett, csak kolléganőként. Én annyira szenvedélyesen szerettem a munkám, hogy a hét minden napján dolgoztam reggeltől estig. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, így kemény időszak volt az nekem, de kivártam, amíg szabad lesz a szíve. 2013-ban végre beteljesült az álmom, egy pár lehettünk. Nemsokára a másik álmom is megvalósulhat, megszületik a fiunk, utána jöhet az esküvő, a lakodalom”

– mondta a Best magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, milyen különleges kérése volt Jennifer Lopeznek a budapesti koncertjére: csak ezt issza majd a világsztár
Az énekesnő épp tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Mutatjuk, milyen alapanyagokból állnak majd az italai.


A Blikk megtudta, milyen italokat kért az öltözőjébe Jennifer Lopez a budapesti koncertjére. A világsztár az Up All Night turnéval járja idén nyáron Európát. A körút kedden Spanyolországban indult, a budapesti koncertet július 20-án, vasárnap este tartják az MVM Dome-ban.

„Az italfogyasztással kapcsolatban Jennifer Lopez és stábja sem tért el napjaink trendjétől: semmilyen alkoholt nem kértek” – mondta a Blikknek Guba Gábor, a magyarországi koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.

„Egy különleges kérés viszont érkezett: Jennifer Lopez ezekben a hetekben-hónapokban egy tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Szeretnénk biztosra menni, így megszerveztük, hogy egy magyar partnerünk a helyszínen kizárólag neki készíti majd el a dzsúszokat a legtisztább bioalapanyagokból”

- árulta el a szervező.

A lap azt is megtudta, milyen italokat készítenek biztosan az énekesnőnek. JLo egyik ital gyanánt a Juice&More kínálatából a Dinnye Dream Juice nevű italt választotta. Ez az ital dinnyét, rebarbarát, almát, kígyóuborkát, ribizlit, meggyet vagy gránátalmát, gyömbért, citromot és mentát tartalmaz. A díva másik választása a WOW Juice-ra esett. Ez az ital alma, narancs, kígyóuborka, spenót, gyömbér, citrom és bazsalikom keveréke.

„Ez napjainkban egy slágertermék, a különlegessége, hogy zöld színű, és sokan a boszorkányok méregkeverő italaira asszociálnak, így el sem jutnak odáig, hogy megkóstolják” – mondta nevetve Munián Éva, a Juice&More megálmodója és alapítója. „Ez egy finom, üde dzsúsz, itatja magát. A kígyóuborka ráadásul tele van magnéziummal, kifejezetten lúgosítja a szervezetet, a spenót pedig a klorofill- és vastartalmának köszönhetően segíti a vér ellátását oxigénnel.

Mi is nagyon készülünk a koncertre: körülbelül 50 kilogrammnyi zöldséggel és gyümölccsel érkezünk majd a csarnokba”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: