SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Az Árulók: Kiszavazták Korom Gábort, új gyilkos vette át a helyét

Hajdú Péter bosszúja mégis utolérte Korom Gábort. Az ellene felhozott érvek között ugyanis a tévés „Te is fiam, Brutus?” megjegyzése is szerepelt.


Gyilkost fogtak a játékosok Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor szerda esti adásában.

A Reggeli Ceremóniára érve többen is kijelentették, hogy Gábor körül valami nem stimmel. Péterfy Bori ott segített a „megvilágosodottaknak”, ahol csak tudott. A tisztánlátást nehezítette, hogy a négy halállistás – Barbi, Fruzsi, Szilvi és Laci – nem tért vissza a kastélyba.

Gábort nem hagyta el a hidegvére, még arra is képes volt, hogy eljátssza: fogalma sincs, hogy mi fán terem a Halállista. A mentőakciónak is beillő próbatétel sikerrel zárult: Fruzsi megmenekült, a játékosok 1 millió 400 ezer forintot gyűjtöttek. Egyedül a kalitkában lógó, hátrahagyott Ártatlanok tűntek megbántottnak és boldogtalannak.

A Halállista sok elfojtott sérelmet emelt a felszínre. Laci a Kerekasztalnál végre mindent kiadhatott magából. A kialakult káoszban pedig majdnem mindenki elfeledkezett Gáborról – kivéve Kiss Lászlót, vagyis Tudós Lacit.

A csillagász hosszú vádbeszédet mondott, amiben kifejtette, miért tartja Gábort Árulónak. Kiemelte, hogy bár Gábor kiejtette Hajdú Pétert, az Árulók nem álltak bosszút rajta, pedig nem volt védettsége. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy közéjük tartozik.

„Végül, de nem utolsó sorban itt van velünk Hajdú Péter öröksége, a »Te is fiam, Brutus?«. A Péter agyvérzés közeli állapotban, de legalábbis nagyon ideges állapotban ment ki oda az igazság körébe, szerintem ő arra volt nagyon ideges, aki árulótársként őt elárulta. Gábor, nekem te áruló vagy”

– fogalmazott Laci, akinek a játékostársai is hittek, és végül kiszavazták a kutyás szakembert.

Mint azt korábban mi is megírtuk: Korom Gábor úgy játszotta ezt a játékot, ahogy eddig még senki. Árulóként ejtette ki a saját Árulótársát, Hajdú Pétert. Igaz, a tévés sem kímélte, búcsúzóul ugyanis olyat mondott, amiből a többiek bizony tudhatták, hogy Gábor is Árulóként játszik. Hajdút az RTL emiatt szerződésszegéssel vádolja és kötbért fizettetne vele, a tévés viszont nem ért ezzel egyet, így bíróságra viszi az ügyet.

A játékhoz visszatérve: Hajdú kiesése után a harmadik Áruló, Péterfy Bori is sokszor veszélyben érezte magát, az énekesnő ugyanis többször azt mondta, Gábor mellett fenyegetve érzi magát. A kutyás szakember kiesésével viszont ő is megkönnyebbülhetett, hiszen új Gyilkostársat választhatott maga mellé. Bori végül Hajnóczy Somát hívta meg, hogy csatlakozzon hozzá Árulóként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Szabó Zsófi megkérdezte Müller Pétertől, mit szól a sikereihez a felesége, akiről kiderült, hogy nemrég meghalt
Az író azt mondta, szeretett felesége szépen, békésen elaludt. Azt is elárulta, az asszony a halála előtt már tudott arról, hogy Müller Péter egyik könyve egyszerre 192 országban jelenik majd meg.


A Mokka kedd reggeli adásában Szabó Zsófi és Váczi Gergő Müller Péterrel beszélgetett annak apropóján, hogy az író Jóskönyv című műve hatalmas sikert ért el, 192 országban egyszerre jelenik meg idegen nyelven, ezt pedig egy zenés bemutatóval ünnepli meg november 6-án.

„Én egy csodában élek. Ilyen még nem volt, hogy az egész glóbuszon, minden országban, az ENSZ 192 országában megjelenik a könyv”

– mondta Müller Péter. Hozzátette, sok külföldi könyvbemutója volt, és több könyvét is lefordították már más nyelvekre, de a mostanihoz hasonló megjelenésre még nem volt példa.

A beszélgetés vége felé Szabó Zsófi megkérdezte az írótól, hogy a felesége mit szól „ehhez a nagy dologhoz”: „70 éve élnek ugye együtt, hogyan tudja Önt támogatni?” Müller Péter erre így válaszolt: „A feleségem három héttel ezelőtt elment a másik világba. Ő tudott arról, hogy ez meglesz. Elment, szépen, békében elaludt. Én temettem. Csodálatos asszony. Nem vesztettem el, van, csak nem tudok vele beszélgetni.”

Mindkét műsorvezető azonnal részvétet nyilvánított, amit az író meg is köszönt. Váczi Gergő ezután azt mondta, „nagyon nehéz most megszólalni”, majd visszaterelte a beszélgetést a könyvre.

A jelenetet a 07.39. perctől lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lékai-Kiss Ramóna meztelenruhája, amit a Sztárban Sztár All Stars-ban viselt, megosztotta a rajongóit
A zsűriben ülő színész-műsorvezető azt is elárulta, hogy mit szólt édesapja az előző héten viselt ruhájához.


A vasárnapi Sztárban Sztár All Stars egyik különleges látványa Lékai-Kiss Ramóna zsűrizős szettje volt. A Demeter Richárd által tervezett "meztelenruha" a színész-műsorvezető alakját és lábait is megmutatta.

A ruhát a közösségi oldalán is bemutatta, ahol kapott több dicsérő szót is, de oltak, akik szerint túl sokat mutatott, a kevesebb jobb lett volna. Volt olyan vélemény is, hogy egy családanyának már nem illik ilyet felvenni, vagy közönségesnek nevezték a szettet. De többek szerint inkább dögös, szexis volt.

A másorban ő maga is kitért a ruhára:

"Apukám már múlt héten is megjegyezte, hogy nagyon rövid a szoknyám, hiába vagyok 40 éves, mindig az ő pici lánya maradok. Úgy döntött, ma is eljön, de már a keresztapukám is itt van. Nem mertem nekik köszönni, mert féltem, hogy kivezettetnek a stúdióból"

- mesélte.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Michelle Wild elárulta, miért hagyta abba a felnőttfilmezést három év után
Az egyik legismertebb magyar pornószínésznő az első forgatási napjáról és új párjáról is beszélt egy interjúban.


Hosszú idő után először állt nyilvánosság elé Vad Katalin, aki Michelle Wildként híresült el a magyar felnőttfilmezés világában. Az egykori pornószínésznő mindössze három évet töltött a szakmában, mégis az egyik legismertebb sztár lett. A felnőttfilmek után a Jóban rosszban című sorozatban szerepelt, azóta viszont keveset lehetett hallani róla. Most a Palikék Világa műsorában mondott el néhány érdekességet korábbi karrierjéről, amit az nlc.hu szemlézett.

Elmesélte, hogy 19 éves korában képzőművészetet tanult Budapesten, de hamar rájött, hogy anyagilag nem fogja megérni neki, ha ezzel foglalkozik.

„Volt valami, ami sokkal jobban érdekelt, és úgy tűnt, hogy anyagilag is biztonságot nyújt. Igazából az erotika en bloc érdekelt. Teljesen mindegy volt, hogy beszélni kell az erotikáról, vagy lerajzolni, kifaragni valamiből, vagy saját testtel csinálni. Az ábrázolásmód és a téma fontossága nagyon érdekelt”

– mondta.

Elárulta, hogy barátaival együtt találták ki a Michelle művésznevet, amit már az erotikus telefonos munkájánál is használt. Úgy fogalamzott, ott „profi szerepjátszás” volt a feladata. Egy ottani kolléganője ajánlott neki táncos munkát, amit pár hónapig csinált, ezután fordult a felnőttfilmek felé. Mint elmondta, az motiválta erre, hogy az akkoriban elérhető pornófilmek szerinte nem voltak elég jók. Húsz éves volt, amikor jelentkezett egy hirdetésre, és rögtön kapott is munkát.

Az első forgatási napjára így emlékezett vissza: „Mint, amikor kulcsod van a cukorkabolthoz.”

Palik László aztán megkérdezte tőle, mi történt, hogy három év után végül abbahagyta a filmezést.

„Elkezdtek ismétlődni azok a problémák, amikre úgy éreztem, már nem fogok jól reagálni. Tehát amikor már századszor is úgy jövök ki a zuhanyzóból egy 12 órás forgatás után, hogy nincs egy fél szelet pizza valahol, már mindent elpakoltak... Úgy éreztem, hogy már kezdődik elölről a mókuskerék. Már nem kihívás, hanem csak egy bosszantó nyűg”.

De nemcsak a problémák, a szerelem is közbeszólt: „Az is történt, hogy megismertem a leendő férjemet, és ezeket a kihívásokat szívesen cseréltem fel a vele való élet kihívásaira, mert ő is egy elég izgalmas arc. És bejött még valami: kicsit elkezdett felhígulni a szakma. Először a lányok lettek sokkal többen, és olyan csatornákon érkeztek, hogy nem igazán voltak tapasztaltak saját magukkal kapcsolatban. (...) Ez egy komoly szakmai közösség, és nagyon fontos, hogy a testünkre vigyázzunk, amivel a dolgozunk, és amivel a másik is találkozik. Tehát az egészségügyi vonzata a dolognak kezdett egy picit kockázatossá válni”.

A most 45 éves egykori pornósztár már elvált a férjétől, de a műsorban bemutatta új párját, Bélát, akivel tavaly májusban jöttek össze. A férfi szakmája szerint ács, most viszont baltadobálást oktat.

Vad Katalin a beszélgetés során azt is mondta, hogy már tinédzser korában is a fiúk között érezte jól magát, az ő figyelmük jobban feltöltötte.

„A mai napig imádom a férfiakat. Ruhában is”

– mondta nevetve.

A teljes beszélgetés itt lehet megnézni, meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mindenki panaszkodik, hogy drága az élet” – Schobert Norbi videón mutatta meg az árstopos élelmiszereket
Norbi szerint Magyarországon „ 4000 forintból egy nap szuper jól tudok egészségesen táplálkozni”.


Schobert Norbi a közösségi oldalán számolt be arról, hogy elment egy boltba, és szétnézett, mit lehet kapni az árstoppos termékek közül. Azt is megírta, hogy mik ezek az élelmiszerek.

A posztjához azt írta:

"Az a durva, hogy az árrésstoppos termékek mind egészségesek és annyiból tudsz jól táplálkozni egy napig, meg fogyni, mintha megvennél egy cukros vackot, ami egy étkezésre is alultáplál, miközben hizlal".

A videójában arról beszélt, hogy mindenki panaszkodik, hogy drága az élet. "Van egy csomó árstopos termék, például a csirke… nézzük meg, hogy tudjuk a pénzt kidobni vagy spórolni és egészségesen étkezni" - kezdi.

Majd megmutatja, hogy két csomag gumicukor árából például tojást lehetne venni.

A végén pedig azt közölte, hogy "azért jó Magyarországon élni, mert 4000 forintból egy nap szuper jól tudok egészségesen táplálkozni".

VIDEÓ: Norbi a boltban


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk