KULT
A Rovatból

Majka énekesét az új tetoválása sem mentette meg - megnéztük az X-Faktor első élő adását

Pápai Joci elfelejtett beszélni, a nagy favoritok hibáztak, és nem biztos, hogy azok jutottak tovább, akiknek kellett volna.


Végre eljutottunk a 2024-es X-Faktor első élő show-jáig. A két műsorvezető tíz csinos táncoslány gyűrűjében vonult be, ami Pápai Jocit annyira megzavarta, hogy beszélni is elfelejtett.

„Már csak egy hónap, és kiderül, hogy kié, és kinyeri az idei évadot” – mondta például.

Vagy amikor Miller Dávid felvetette, hogy „valaki hiányzik”, utalva ezzel a négy mentorra, Joci ezt bírta kinyögni:

„Nekem legjobban egy gyönyörű szép nő is hiányzik közülük.”

Az egy dolog, hogy ez a nők után nyálat csorgató stílus 2024-ben elég cringe, és tudom én, hogy borzasztó nehéz élő műsort vezetni, nekem valószínűleg nem is menne, de azért az túlzás, hogy minden második mondatba becsúszik valami.

Egyébként, ha megfigyelitek, nem is bíztak túl sokat Jocira. Minden olyan esetben, amikor hosszan kellett beszélni, és fontos információkat átadni, Dávid beszélt. Hogy ez eleve így lett kitalálva, vagy Joci kezdeti botlásai miatt vették vissza kicsit, azt nem tudni.

Rögtön az elején mindenkit szeretnék megnyugtatni, aki álmatlanul forgolódott emiatt: bejelentették, hogy 2025-ben is lesz X-Faktor. Ez nekem mindenképp jó, mert azt jelenti, lesz munkám.

Gáspár Lacinak ez a hetedik évada. Eddig egyszer sikerült mentorként nyernie, még 2017-ben, némileg árnyalja az akkori győzelme, hogy Ricco és Claudia már rég nincs sehol. Igaz, Opitz Barbi óta nem nagyon volt olyan szereplő, aki tartósan az élvonalban tudott maradni. Én legalábbis nemigen látom, hogy nagyon pörögne az USNK, és Alee-ról is akkor hallottam utoljára, amikor pökhendin közölte, hogy nem sírni kell a magas rezsiárak miatt, hanem több pénzt keresni. Pedig érdekelne, ő maga most hogy áll ezzel.

Ha így nézzük, a második-harmadik helyezettek jobban teljesítenek: Zdorba Patrik, Kiss Kevin, Mihályfi Luca vagy Paulina feltűnik itt-ott, bár azért tény, hogy nem velük foglalkoznak a címlapok.

Ahogy azt mi is megírtuk, megújult az X-Faktor stúdió. Rajcsányi Balázs díszlettervező ötlete volt az arénaszerű elrendezés, és a szinteltolásos színpadrendszer. A vörösben-kékben játszó színvilág maradt, és a félhomályos Legyen ön is milliomos feeling is.

Az egyik legfontosabb kérdés, ami viszont tényleg sokakat foglalkoztatott, hogy ki lesz Valkusz Milán harmadik versenyzője. Mostanra az is tudja, aki nem szeretné, hogy a Peterpost x Leo rap duót kizárták a műsorból a srácok összeférhetetlen viselkedése miatt. Vártuk volna, hogy Milán végre bejelenti a nagy hírt, de az RTL sosem hagyja ki az alkalmat, hogy az időnket rabolja, úgyhogy gyorsan beadtak egy bejátszást.

A bejátszás elején még hallhattuk Majka értetlen hangját: „Nem mondja el?” Úgy látszik, nem figyelt a próbán.

Miután Milán a székes feladat végén három versenyző közül választotta ki a rappereket, logikus lett volna, hogy Gyarmati Jázmin vagy Suhai Soma legyen a befutó. A mentor azonban nem így döntött, inkább idereptette az USA-ból a magyar származású Steve Majort. Bármennyire is igazságtalannak tűnik, van benne ráció. Milánnak olyan versenyzőre volt szüksége, aki a rövid felkészülési idő ellenére is képes lesz értékelhető produkciót nyújtani.

Major ha nem is ismert, de azért profi énekes, ha csak elénekli a repertoárját úgy, mint a haknikon, már jobb helyzetben van, mint némelyik fiatal pályakezdő.

Az első versenyző a rapper Henn volt, aki nem meglepő módon ismét saját számmal érkezett. Sajnos én nem tudok úgy elájulni tőle, mint a mentorok, és elsősorban nem is azért, mert olyanokat mond, hogy Milán nagyon „fain”, és „ad nekem egy plusz boostot”. Bár azt a mentorok is megjegyezték, hogy a dala kicsi olyan volt, mintha a Go Sandelát folytatná, és az éneklős részek nem voltak túl erősek.

A pörgetős részt dicsérték, pedig én úgy gondolom, a pörgetős rapnek akkor van értelme, ha érteni, amit mond. Alee ebben nagyon jó volt. Henn rappjéből egyébként sem sokat érteni.

A székek üresek voltak, ezért a kritikák ellenére engedékenyen leültették a srácot, amit szerintem utóbb többen megbántak a mentorok közül.

De erről majd később.

Gáspár Laci egykori önmagát látja a 20 éves Toldi Sándorban, aki nem csak mentaláitásban hasonlít rá, de abban is, hogy most, a verseny előtt lett apuka, akárcsak Laci a Megasztár idején. Sándor – akit valamiért mindenki lesanyikáz – az egyik legjobb hangú énekes, de azért becsúsztak hamis hangok és számomra kicsit unalmas is volt az előadása. Bár lehet, hogy ez inkább ízlésbeli kérdés.

Majka nagyon megdicsérte:

„Valami olyan gyémántot szeretnék találni, akire a pop ipar számíthat. Te egy olyan csávó vagy, aki ha a saját csapatomat nézem, hosszú távon nagyon sok problémát fog okozni.”

Tóth Andi arra buzdította Sanyit, hogy ne szerénykedjen, higgye el, hogy itt a helye. Majka még megjegyezte, kíváncsi lesz azért, mi lesz a pörgős daloknál, ahol meg kell mozdulni. De ha Henn leült, nem lehetett kérdés, hogy Toldi Sándornak is jár a szék.

Tóth Andi első versenyzője következett, Monika Pike. Az Andi csapatával kapcsolatban a legérdekesebb információ ezen a napon az volt, hogy a mentor elvitte őket nyaralni Törökországba. Jól kiirigykedhettük magunkat, és örülök, hogy jó élményeket gyűjtött Monika, de a produkciója nem sikerült túl fényesen. Végig hamis volt, és amikor a hamis éneklés erőteljes előadással párosul, az elég kellemetlen tud lenni. Hiába választottak jó dalt Andival, ahogy Laci fogalmazott, „nem tudta megugrani”.

Milán szerint Monika egy reggae-ikon, és a nagyképre való tekintettel igent mondott, Majka és Gáspár Laci viszont úgy gondolta, igazságosabb, ha Monika sorsáról a közönség dönt.

Ismét Andiék jöttek. A 17 éves Zilincki Nóra az egyik favoritom, mert lehet, hogy becsúsznak még hibák, de nagyon jó hangja van, és az általa képviselt stílus is közelebb áll hozzám, mint a legtöbb versenyzőé.

Gáspár Laci kifejtette, micsoda tévhit, amikor énekelni nem tudó emberek jelentkeznek az X-Faktorba azt remélve, hogy majd ott megtanítják őket. Valójában olyanokat keresnek, mint a tehetséges Nóra, akiért érdemes küzdeni a hibák ellenére.

Majka azzal egészítette ki:

„Van benned valami, amitől működik a showbusiness.”

Nem volt vita, mind a négy mentor le akarta ültetni, bár Laci valami nagyon homályos fejtegetésbe keveredett a párhuzamos dimenziókról, amit annak ellenére nem sikerült megértenem, hogy az adás során többször is visszatért hozzá. De biztos van olyan univerzum a világban, ahol értem.

Miklós Vivient piros széken juttatta be Majka az élő show-ba. Megkockáztatom, hogy eddig ő énekelt legjobban az első élő show,ban. Lelkesedését mutatja, hogy csuklójára tetováltatott egy X-et az X-Faktor tiszteletére. Praktikus, mert ha befut, kérhet támogatást Elon Musktól.

A mentorok nem érezték eléggé magabiztosnak, kritizálták Vivient, amit Majka értetlenül hallgatott. Egyenesen meggyanúsította őket, hogy már taktikáznak, és a saját versenyzőik védelmében húzzák le az ő énekesét.

Az ózdi rapper megfogalmazta, hogy bár szerepelt már olyan tehetségkutatóban, ahol valamennyire foglalkozni kellett a versenyzőivel, sosem töltött ennyi időt velük, mint itt, nem igényeltek ilyen sok foglalkozást. Épp ezért megérti, miért anyáskodnak a mentorok a versenyzőik fölött. Ezzel együtt megfogadta, hogy ő a saját és a többiek versenyzőivel is objektív lesz – ami szerintem sem sikerült neki résmentesen –, viszont Laci és Milán értékelését nem tartja korrektnek.

Az érzelmi zsarolás mindenkinél másképp hatott: Milán azt próbálta bebizonyítani, hogy ő igenis objektív, ezért megszavazta a széket Viviennek, Gáspár Laci viszont megsértődött és azt mondta: döntsenek a nézők. A fiatal énekesnő végül három igennel ülhetett le.

Bogár Petra újabban „Koren” művésznéven mozog. Hogy miért pont ezt választotta, illetve, hogy mit is jelent, arról nem derült ki semmi, csak azt tudtuk meg, hogy Petrát nagyon megviselték a negatív kommentek.

Bevallom én már a dalválasztásnál összerezzentem. A Most múlik pontosan eredetileg egy nagyszerű dal, de a tehetségkutatókban kezd közhelyszámba menni. Először Bocskor Bíborka énekelte a Megasztárban. Aztán valamivel később Janicsák Vecától is hallhattuk, de ő már a Csíkzenekar feldolgozását választotta. Koren is inkább az utóbbit próbálta volna előadni, igaz, némileg eltérő hangszereléssel.

A Csíkzenekar féle Most múlik pontosan abba a kategóriába tartozik, amit ha vágysz a tarisznyás értelmiségi kör elismerésére, akkor szeretned kell.

Pont. Quimby + népzene, hát erre értelmes, kulturált ember nem mondhat nemet!

Ez a dalválasztás nekem olyan, mintha kitettek volna Koren nyakába egy nagy táblát: én vagyok a művelt, értelmiségi, érzékeny művész, tessék engem szeretni! De ez nem így működik.

Ráadásul Koren el is rontotta az elejét. Csupán egy tangóharmonika kísérte nagyon-nagyon halkan, és a hölgy, ne szépítsük, nem találta el a hangnemet. Ez azonnal világossá vált, amikor belépett a zenekar. Koren tehetségét mutatja, hogy azonnal képes volt korrigálni, de azért látszott, hogy megviselte a hiba és ez rányomta a bélyegét a proukciójára is. Nem is kapott széket.

Következett a nagy visszatérő, Steve Major. Úgy látszik, Valkusz Milánnak ilyen éve van, emlékezhetünk, hogy Fehér Krisztiánt is a kiesés széléről rántotta vissza. Az amerikai korrektül letolta a You Give Love a Bad Name című dalt.

A mentorok találtak benne hibákat, és vitába keveredtek arról, figyelembe kell-e venni, hogy míg a többi énekes heteket készülhetett, Steve konkrétan két napja tért vissza Budapestre. Bár hozzáteszem, ha a műsorra nem is készülhetett sokat, az egyértelmű volt, hogy a repertoárjában szerepel a Bon Jovi sláger, alighanem rengetegszer elénekelte már.

Végül egyedül Gáspár Laci bizonyult szőrős szívűnek, Steve három igennel leülhetett. Mivel a négy szék már foglalt volt, most jött el az a pillanat, hogy megnézték, ki kapta a legkevesebb szavazatot a közönségtől, ez döntötte el, kinek kell felállnia. Miklós Viven tudta legkevésbé meggyőzni a tévénézőket.

Sárközi Roland az az énekes, akinek fantasztikus hangja van, de a korábbi fordulókban nagy problémát okozott, hogy olyan sokat hajlított, ami nem csak ízléstelen, de szerintem egyes amerikai államok törvényben tiltják. Frank Sinatra nagy slágerét, a My Wayt énekelte, amit eleve nagyon nehéz hitelesen elénekelni, de Rolandnak sikerült. Négy igent kapott, ami azt jelentette, hogy Nórának fel kellett állnia.

Az évad egyik nagy favoritja, Fehér Krisztián új, Milánnal közösen alkotott dallal érkezett. Maga a dal megint nagyon jó volt, de Krisztián előadásmódja messze elmaradt a korábbiaktól. Talán kijött az, hogy azokat a slágereit már sokszor előadta, a kisujjában voltak. Bár Milán váltig bizonygatta, hogy a pórbán ezerszer jobban ment.

Krisztiánnak csak a saját mentora adott volna széket, így a veszélyzónába került, de nem esett kétségbe, oda bökte Dávidnak:

„Maradok végig.”

Kundra Zsombor első saját dallal érkezett az élő show-ba, ami alighanem úgy értendő, hogy az első direkt neki írt dallal, mivel Tóth Andi később azt mondta, ő írta. Andi korábban interjúkban beszélt róla, többek között azért döntött úgy, hogy egy időre felhagy a dalírással és a nyilvános énekléssel, mert azokat a dalokat, amiket szíve szerint írna, nem tudja eladni, a közönségnek nem az kell.

Talán ez is egy ilyen dal lehet, mert eléggé más, mint Andi saját slágerei. Érdekes módon egész idő alatt az járt a fejemben, miközben hallgattam, hogy milyen jól állna Lovasi Andrásnak. Határozottan volt benne valami Kispál és a Borzos íz.

Zsombor ahhoz képest, hogy ez az ő dala, nem igazán tudta jól elénekelni, főleg a mély részek voltak gyengék. Lehet, kellett volna még pár nap, hogy igazán beérjen, és olyan legyen, amilyennek lennie kell. Ő sem kapott széket.

Közeledett a vég, már csak két versenyző volt hátra. Az Éber Kóma rap kvintett – Gergi, AW, Soul, Stink és Wimmer – fellépése megint heves vitát eredményezett, ezúttal Majka és Laci között. Laci szóvá tette, ami bevallom, nekem is szemet szúrt, vagyis hát inkább fület: a refrén erős vokáltámogatást kapott, olyannyira, hogy nem is igazán lehetett hallani a fiúk hangját.

Majka szerint ez ebben a klasszik rap műfajban bevett szokás, és álszentnek tartotta Laci érvelését. Természetesen szakmai alapon nem tudok vitatkozni Majkával, de én is úgy éreztem, hogy ez egy megúszós megoldás volt és

kicsit azt sugallja, hogy a srácok önállóan nem állnák meg a helyüket, talán ezért is kerültek végül a veszélyzónába.

Szabó Bence maradt utoljára. A versenynek ebben a szakaszában tulajdonképpen jó utolsónak maradni. Lehet, tovább kell izgulni, viszont ha széket kapsz, akkor az már biztos továbbjutást jelent.

Bence a legnagyobb kedvencem az idei mezőnyben, épp ezért biztosnak vettem a továbbjutását. Bence olyan, mint egy kőszikla, nagy termete eleve ad neki egy nagyon stabil kisugárzást, és tisztában van a képességeivel is. Jön, lát és győz. A mentorok persze benne is találtak szőrözni valót, apró hibákról beszéltek. Andi és Majka fontosnak érezte kihangsúlyozni, hogy bár ezzel a saját versenyzőiket sodorják veszélybe, nem lennének önazonosak, ha nem adnának széket. Laci versenyzője a csapattársát, Toldi Sándort váltotta.

Akik azonnal továbbjutottak: Henn, Szabó Bence, Sárközi Roland és Steve Major. A közönség szavazás lezárása után hamar kiderült, hogy Gáspár Laci és Milán teljes csapattal folytathatja. Ez egyben azt jelentette, hogy Andi és Majka vagy egy-egy versenyzőt visz tovább, vagy az egyik mentor az első adás után csapat nélkül marad.

Ami meglepő, hogy Majkától az éber kóma örülhetett, pedig Miklós Vivien vagy Koren – a bakija ellenére – sokkal jobb volt. Andi pedig Nórát viheti tovább, így tehát az X-Faktor véget ért Monika Pike-nak – akiről pedig azt gondoltam, akár a döntőben is ott lehet – és Kundra Zsombornak is.

Ugyanis itt a székes feladattal ellentétben nem a mentorok döntenek a cseréről. A közönség pedig sokkal szubjektívebb szempontok alapján dönt. A kiesett versenyzők – talán egyedül Zsombort leszámítva – bármelyike jobb volt, mint Henn. A magam részéről legjobban Korent fogom hiányolni. Ha van kedvetek, írjátok le, ti hogy döntöttetek volna a mentorok és a nézők helyében!

Fotó: Nagy Bogi


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
Krasznahorkai László Nobel-díját a könyvtár és a könyvesboltok sem hirdetik a szülővárosában, pedig ő azt mondja: beérné egy A4-es papírlappal is
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.


Lassan egy hónap telt el azóta, hogy kiderült, egy magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A rangos elismeréshez számos közéleti személyiség gratulált, a világsajtó is hosszan írt munkásságáról. Úgy tűnik azonban, hogy a friss Nobel-díjas szülővárosában, Gyulán nem büszkélkednek annyira a sikerrel – legalábbis az író Facebook-oldalán található bejegyzés szerint:

„Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban, Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak »óriásplakáttal« nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét – hálás, tényleg az, hogy szeretettel gondoltak és gondolnak rá az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.”

A poszthoz mellékelt képen egy ablakra kiragasztott papír látható, amin ez áll: „Krasznahorkai László (szülővárosa: Gyula), irodalmi Nobel-díj, 2025. E ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Meghalt Ganxsta Zolee édesanyja
Kassai Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő 97 éves volt.


Ganxsta Zolee a Facebookon tudatta, hogy kedden elhunyt édesanyja, Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Az 59 éves rapper szerda este osztotta meg a hírt, egy közös fotóval és szívszorító sorokkal búcsúzott, vette észre a Blikk.

„Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében”

- olvasható a zenész posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az Offspring bulija legalább olyan szórakoztató volt, mint a koncertet megelőző szünet – képes beszámoló
Az 1984-ben alapított amerikai punk-rock banda bő 40 év alatt sem veszített sokat a vonzerejéből – és a lendületéből sem, ahogy tegnap az MVM Dome-ban bebizonyították. Humoros, látványos, pörgős bulit csaptak – jöjjön a beszámoló képekkel!
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. november 01.



Kevés felemelőbb élmény van egy anyának annál, mint amikor a gyerekkori kedvenc bandájára elviheti a saját kislányát bulizni, akinek – minő szerencse – jelenleg ugyanaz a kedvenc zenekara. Én még a nadrágra csiptethető walkmanemen hallgattam rongyosra az Americana kazettát, nemrég pedig a 9 éves lányom állított össze Spotify listát a best of válogatásukról, úgyhogy kijelenthető, hogy nem évültek el évtizedek alatt sem.

Az előzenekar a francia-kanadai punkegyüttes, a Simple Plan volt, akik kifejezetten jó hangulatot csináltak már az elején is, és láthatóan a közönség egy része miattuk (is) érkezett. Elhangzott többször a „köszönöm Budapest” is, amin mindig meghatódom külföldi bandák esetén, és láthatóan jól érezték magukat a srácok. Hatalmas strandlabdákat is útnak indítottak a csápoló kézáradatba, illetve már ekkor sem fukarkodtak a konfettiesővel. Már önmagában ez az ugrálásra komponált koncert is remekül megalapozta a főzenekart, de a legjópofább blokk a szünetben következett.

Egy világító „fuck yeah” feliratú léghajó kezdett el körözni felettünk egy drónnal, majd táncoló csontvázakkal elindult egy visszaszámláló, és bulis nóták kíséretében különféle tematikákat vetítettek a hatalmas kijelzőkön. Volt például közös karaoke az A-Ha Take on Me című dalával, illetve olyan szekciók, amelyeknél egy adott témára pásztázta a kamera a közönséget. Volt headbang cam, look like cam (itt baloldalon egy híres karaktert, jobb oldalon meg egy rá hasonlító látogatót mutatott a kamera, és nem mindenki volt boldog az összehasonlítástól), fenékrázás és fuck you cam (itt egy család édes kisgyermekei vitték a prímet, akik rögtön boldogan mutogatták a középső ujjukat). Illetve nem maradhatott ki a klasszikus csókkamera sem, amelynek a végére bevágták az elhíresült Coldplay-es jelenetet is. A humorfaktort fokozta a stáb egyik gorillának öltözött embere, aki végig a közönség soraiban bohóckodott, és lehetett vele fotózkodni.

A lányommal is mindenki jó arc volt: mindkét zenekar stábtagjától csak úgy kapott egy-egy pengetőt, felbecsülhetetlen ereklyékkel gazdagítva a megdicsőült negyedikesemet, és lépten-nyomon segítőkész fiúk akarták felvenni őt a nyakukba, hogy jobban lásson.

Amikor berobbant az Offspring, hét év után végre ismét nálunk pörgetve a legjobb és legújabb nótáikat, a közönség teljesen beindult. Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit sokan el szoktak, hogy csak az új albumot erőltetik – bár az is ütősre sikerült –, hanem az össze slágeres puskaport is sorra előtték. Le sem lehetett törölni a vigyort a képünkről a lányommal, ahogyan együtt ordítottuk az I Want You Bad, a The Kid’s Aren’t Alright, a Pretty Fly (For a White Guy) vagy a Hit That refrénjeit.

A másfél órás koncertbe belefért egy Ozzy-megemlékezés egy Black Sabbath feldolgozással, valamint egy zongoránál előadott, Beatles-féle Hey Jude is, amely mellé egy saját dalt is balladásított a frontember, miközben a mobiltelefonok vakui elárasztották a stadiont. Apropó, az énekes nem éppen egy szokványos punk, hiszen Dexter Holland molekuláris biológiai doktorátusát HIV-kutatásból szerezte, valamint profi pilóta és repülésoktató is egyben.

Az egész koncert rendkívül látványos volt, és garantáltan unatkozásmentes, hiszen egyfolytában változott a vetítés, pattogtak a strandlabdák, estek a konfettik, lelkesen beszélt a banda, szóródtak a szikrák, sőt, felfújtak két hatalmas gumicsontvázat is, amelyek szájából végül füstcsóva szállingózott. Úgyhogy finoman szólva nem egy minimálra hangolt haknit élvezhetett a közönség, pedig fele ennyi erőfeszítéssel is imádtuk volna az estét.

Még a beengedés, a ruhatár és a metrózás is flottul ment, úgyhogy a lányom első nagyszabású stadionkoncertje szerencsére jobban nem is sikerülhetett volna. Én pedig vagy ezer rockkoncerttel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy az Offspring tesz arról, hogy a mondás érvényben legyen: „punks not dead”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Visszatér a terrorbohóc – Az új It: Welcome to Derry HBO-sorozat keményen darálja a szereplőit!
Újra látjuk Derryt, és vele együtt a gyermekkor legrettegettebb rémálmát, a félelemből táplálkozó démoni lényt. Az It: Welcome to Derry első része minden várakozást felülmúl! A 60-as évek ártatlansága sosem volt ennyire félelmetes. Andy Muschietti új sorozata egyszerre nosztalgikus és hátborzongató!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. október 29.



Már az első képsoroknál világossá válik, hogy az It: Welcome to Derry nem kíván óvatoskodni.

Andy Muschietti, aki a korábbi Az-filmekkel már bizonyította, hogy mesterien ért a rettegés megkomponálásához, most visszatér a gyökerekhez.

Szó szerint és átvitt értelemben is. A rendező keze nyoma minden pillanatban érezhető, a sorozat hangulata már az első részben magával ragadja a nézőt. Itt nem kímélnek senkit és semmit.

A hatvanas évek miliője rendkívül hitelesen kel életre. A díszletek, a jelmezek, a zenék és a színek együttesen teremtik meg azt a nosztalgikus, mégis fenyegető légkört, ami az eredeti filmek egyik legnagyobb erőssége. Az alkotók ügyesen egyensúlyoznak a múlt bája és a borzalom közt, ez az ellentét adja a sorozat igazi ízét. A gyerekkori ártatlanság és Derry mélyén megbúvó gonosz kontrasztja itt is tökéletesen működik.

A nyitójelenet nemcsak hatásos, de egyenesen mellberúgó. A brutalitás kicsit talán öncélú, mégis elég erőteljes ahhoz, hogy a néző ne felejtse el, ez bizony nem egy családi matiné.

A 18-as karika bőven indokolt, ám a készítők ügyesen elkerülik a túlzások csapdáját, épp annyit mutatnak, amennyit kell. Ez a visszafogottabb merészség teszi igazán feszessé a hangulatot. Maradjunk annyiban, hogy az első jelenet szülésjelenete velem marad egy ideig.

A történet középpontjában ismét gyerekek állnak, akik egy titokzatos eltűnés nyomába erednek. Matty (Miles Ekhardt) sorsa már a nyitányban eldől, de „barátai”: Lilly (Clara Stack) és Teddy (Mikkai Karim Fidler) még nem tudják, mi történt vele.

A bűntudat és a kíváncsiság hajtja őket, miközben lassan szembesülnek Derry sötét titkaival.

Pontosabban egy nagy titkával. A gyerekszínészek frissességet hoznak a képernyőre: természetesek, szerethetőek és hihetőek. Bár egyikük sem ismert név, mindannyian tökéletesen hozzák a karaktereiket. Már most érezni, hogy erős kis csapat kovácsolódik belőlük, akárcsak az eredeti film hőseiből. De azért várjuk ki az első rész végét.

A felnőtt szereplők közül James Remar és Jovan Adepo visznek színt a mellékszálakba. Alapvetően érdekes a koreai veterán története, aki a hidegháborús Amerika árnyékában próbál boldogulni. Mint afroamerikai tiszt, ki kell harcolnia társai tiszteletét, olykor kevesebb sikerrel. Ez, a rasszizmussal szembeni görbe tükör, meglátjuk majd mire megy. A sorozat itt-ott játszik történelemmel, néha kissé idealizálja a múltat, de mindez megbocsátható, mert a cél nem a dokumentarizmus, hanem a hangulat megteremtése. Ez viszont egyértelműen működik, méghozzá hibátlanul.

A történet nem kiemelkedő, akik olvasták/látták az eredetit, azért érezhetően ismétlik önmagukat, de az első rész alapján még ezt nem nevezném egyértelmű negatívumnak.

Bill Skarsgård hiánya talán meglepetésként érheti az egyszeri nézőt, de éppen ez ad izgalmat az első résznek. A terrorbohóc árnyéka ott lebeg minden jelenet fölött, még akkor is, ha ő maga nem bukkan fel. Ez a sejtelmesség fokozza a feszültséget: tudjuk, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor újra szembenézünk vele, és ez a várakozás az egyik legerősebb húzóereje az első résznek. Alig várom a folytatást!

Technikailag a sorozat eddig kifogástalan. A vizuális világ egyszerre realisztikus, brutális, véres és álomszerű, a fényképezés gondosan kidolgozott.

A kamera néha játékosan követi a gyerekeket, máskor ridegen pásztázza a kisváros utcáit, mintha maga Derry is élne, lélegezne. Az effektek nem hivalkodóak, inkább finoman támogatják a történetmesélést, egészen addig, ameddig be nem tör a képernyőre a kétfejű repülő démonbébi és minden finomkodást kidobnak az utcára. A hangdizájn tökéletesen épít a csend erejére és a kaotikus pusztításra.

Az első epizód végén katartikus pillanat zárja a történetet. Egy olyan befejezés, ami után az ember ösztönösen a következő rész gombja után nyúlna, ha tehetné. A Warner azonban heti adagokban tálalja a rémálmot, így marad a várakozás feszültsége.

Ez talán nem is baj: az It: Welcome to Derry eddig inkább lassan bontakozó, atmoszférikus horror, amit érdemes ízlelgetni, nem egyszerre ledarálni. Pedig nagyon kívánja a szervezetem a következő részt!

A sorozat legnagyobb erénye, hogy nem csupán rettegést kínál, hanem érzelmet is. A barátság, az örökölt traumák, a bűntudat és az összetartozás témái újra és újra előkerülnek, a horror elemek mögött valódi emberi dráma húzódik. A gyerekszerelem és a veszteség árnyéka, a felnövés fájdalma mind ott rezeg a háttérben, ettől lesz a sztori több puszta ijesztgetésnél.

Összességében az It: Welcome to Derry első része méltó folytatása Muschietti világának. Nagyon reméltem, hogy A Flash - A villám csak egy véletlen botlás volt és a szakember nem felejtett el rendezni.

Atmoszférikus, izgalmas és vizuálisan lenyűgöző.

Aki szerette a 2017-es filmeket, az most is otthon fogja érezni magát ebben a baljós kisvárosban. Az alkotók tisztelettel nyúlnak a forráshoz, mégis képesek új színt vinni a történetbe, eddig azért az kiemelhető, hogy még csak egy rész elérhető a sorozatból. Ha a folytatás is tartja ezt a színvonalat, akkor Derry városa újra a modern horror egyik legizgalmasabb helyszínévé válhat, és mi örömmel térünk vissza oda, bármennyire is rettegünk tőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk