KULT
A Rovatból

Majdnem 1000 forint a legolcsóbb sör, 690 egy kis ásványvíz és 1200 egy szelet pizza a VOLT-on

Két év kihagyás után tért vissza a fesztivál, közben az árak is jócskán emelkedtek. Megnéztük, mi mennyibe kerül és hogyan lehet a legolcsóbban megúszni a bulizást.


Kedden startolt el Sopronban a VOLT Fesztivál, amit a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben sem tudtak megrendezni. Idén azonban végre újra birtokba vehették a bulizók a Lővér Kemping környékét. A nyitónapon a brit Muse volt a sztárfellépő, rajtuk kívül olyan zenekarok koncerteztek még, mint a Tankcsapda, a Carson Coma, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island és a hiperkarma.

Egyelőre nem volt kifejezetten nagy tömeg: bár a fesztiválterület (amelyet pár éve helyeztek át az eredetitől valamivel messzebbre) összességében kisebbnek tűnik, így is olyan benyomást keltett, mintha kevesebben lennének a bulizók.

Még az esti fő koncert kezdete előtt közvetlenül is oda lehetett férni az első 20 sor egyikébe a nagyszínpad előtt, a délutáni fellépőknél pedig ennél is szellősebb volt a nézőtér.

Az olcsó fesztiválozásnak végleg búcsút mondhatunk

A fellépőkön kívül természetesen minden bulizót az érdekel legjobban, mekkora lesz a "rezsi", tehát mennyit kell költeni a belépőjegyen túl ételre és italra.

Ezen a téren a VOLT sokáig mérsékeltebbnek számított a Szigetnél és a Balaton Soundnál, a két év kihagyás azonban itt is az árak ugrásszerű emelkedését hozta magával: pénztárcabarátnak most már semmiképp nem mondható, gyakorlatilag ugyanarra a szintre került, mint a másik kettő (bár az ottani részletes árakat még nem ismerjük).

A legolcsóbb korsó sör, a csapolt Soproni 950 forintba kerül, ugyanennek az IPA, meggyes és mangós verziója 1050, ahogy a Strongbow cidert is ennyiért mérik. Aki inkább kézműveset inna, Cecei szűretlen lagert választhat 1150 forintért.

A legolcsóbb borok decije 650 forint (ennyiért a fesztivál Poncichter Negyedében egész sokfélét lehet kapni, de persze vannak drágábbak is), egy nagyfröccs így 1440, egy hosszúlépés 930, egy házmester pedig 2230 forintba kerül a legtöbb helyen.

A fentiekhez ráadásul még hozzájön a műanyag repohár rekordmagas, 600 forintos betétdíja, amit pénzre szokás szerint nem váltanak vissza, csak egy tokent kapunk cserébe.

Talán ennél is szélsőségesebb példa, hogy egy fél literes, szénsavmentes ásványvízért nem kevesebb, mint 690 forintot kérnek. Mi ivókutat sem találtunk a fesztivál területén, ahol szabadon újra lehetne tölteni csapvízzel a kulacsunkat (lehet, hogy a kempingben van, oda viszont csak külön karszalaggal engednek be.)

A méregdrága ivóvíz főleg a napokban visszatérő kánikulát figyelembe véve aggályos: hétvégén már 32-33 fokos maximumokra van kilátás, így különösen fontos lenne a folyadékutánpótlás. A kint vásárolt vizet ugyan beengedik, de valószínűleg sokan nem akarnak cipekedni, vagy egyszerűen csak nem gondolnak erre időben.

A röviditalok közül az Unicum a legolcsóbb (1590 forint), az 1790 forintos következő kategóriába a Finlandia vodka és a Jack Daniel's whisky különböző ízesítései esnek, a rézangyal pálinkák 4 centjéért viszont majdnem 2000 forintot kérnek.

Az ételárak is hasonlóan alakulnak: egy szelet pizza 1200 forint, meleg főételeket 2000 alatt nemigen találni, a Zing bódéjában például 3000 forint felett kínálják a burgereket.

Vagyis ha valaki csak 3-4 sört iszik egy nap, és három étkezéssel számol, 10 ezer forint alatt biztosan nem ússza meg a napi költést. Ha viszont rövidezni is szeretne, adott esetben még meg is hívja pár barátját, ennek a duplájával is érdemes lehet számolnia. Nem véletlen, hogy sokan inkább a bejárathoz közeli borozókban alapoznak napközben, és csak estefelé kezdenek beszivárogni a fesztiválra.

Egyetlen mentsvára van azoknak, akik a lehető legolcsóbban szeretnék megúszni a fesztiválozást, de nem akarnak kintről ételt behozni: az immár jó pár éve rendszeresen kitelepülő Aldi, akik ismét egy majdnem teljes értékű áruházat húztak fel a Telekom Kraft színpad mellett.

Bár az italokat itt sem mérik olcsóbban (ugyanazok a rögzített árak vannak, mint a többi pultnál), minden mást kifejezetten nyomott áron, a rendes áruházaknál alig, vagy semennyivel sem drágábban kínálnak.

Az esti koncertekre például fel lehet tankolni legalább 8-10 féle péksüteménnyel darabonként akár 200-250 forintért, de az édességek és chipsek sem kerülnek ennél sokkal többe.

Ráadásul ezúttal is építettek egy grillteraszt, ahol a grill hűtőpultban található összes terméket ingyen elkészítik. Ez főleg napközben lehet jó opció, ha úgysincs épp semmi dolgunk, és ki tudjuk várni a sütést, illetve az ezért sorba álló kisebb tömeget. Egy csomag grillkolbász már 500 forintért miénk lehet, de a különlegesebb verziók, vagy épp a fűszeres lazacfilé is olcsóbb, mintha más benti árusoknál akarnánk megvenni az ebédünket.

Mi a tanulság? Egyrészt az alcímben is említett mondat: azok az idők valószínűleg örökre véget értek, amikor még egyes nagy fesztiválokon is teljes élményben lehetett részünk, ha közben szorosra akartuk húzni a nadrágszíjat.

Tetszik vagy nem, el kell fogadnunk, hogy a bulizás mára luxussá vált: ahogy a VII. kerületi bulinegyed árai is elképesztően elszálltak (a magyarok túlnyomó része ezért inkább a szabadba kiülve issza meg a dohányboltban vásárolt alkoholt), úgy egy fesztivál, vagy akár csak egy sima koncert meglátogatása is komoly kiadást jelent 2022-ben.

Ezáltal pedig nagyon sokan kiszorulnak a potenciális célközönségből, mivel egyszerűen nem engedhetik meg maguknak többé. De legyünk pozitívak: cserébe ideális esetben a fellépők színvonala is egyre inkább felzárkózik a tőlünk nyugatabbra megszokotthoz. A szervezők legalábbis előszeretettel hangoztatják, hogy az érdeklődés ennek köszönhetően a magasabb árak ellenére sem csökken. Hogy aztán valóban így van-e, az majd a tényleges látogatószámokból fog kiderülni a szezon végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Hunyadi-láz a TV2-n! Újabb műsorokat töröltek a sorozat sikere miatt
A történelmi sorozat népszerűsége továbbra is töretlen, már több mint egymillióan követték a TV2-n. A csatorna emiatt ismét műsorváltozást jelentett be, a Farm VIP újabb epizódja is elmarad.
F. O. - szmo.hu
2025. március 19.



A TV2 ismét műsorváltozást jelentett be a Hunyadi című sorozat miatt. A március 22-i, szombat esti program átalakul, ugyanis a Tények után újra levetítik a negyedik és ötödik epizódot. Emiatt a 18:55-kor kezdődő Tények Plusz, a Farm VIP aznap nem kerül adásba.

Ez már a második alkalom, hogy a valóságshow egy epizódját kihagyják a történelmi sorozat sugárzása miatt.

A Hunyadi János életét bemutató sorozat március 8-án indult a TV2-n, Kádár L. Gellért főszereplésével. A Bán Mór regénye alapján készült produkció már a premierhétvégén a nézettségi toplista élére került, és a múlt hétvégén is kiemelkedő eredményeket ért el: a sugárzott epizódokat több mint egymillió néző követte a TV2 Média Csoport csatornáin.

A sorozat sikere miatt a csatorna március 15-én ismét műsorra tűzte az első három epizódot, majd az esti órákban levetítette a negyedik és ötödik részt is. Akkor a Farm VIP egyik epizódját szintén levették a műsorról. Az új, hatodik epizódot március 22-én, 21 órától sugározza a TV2.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Mihályfi Lucáék Hófehérke felfogása nem biztos, hogy tetszene Dúró Dórának – Megnéztük A Nagy Duett első adását
Hét évnyi kihagyás után tért vissza a képernyőre a zenés celebshow. Hajós András kollégákat sérteget, Kasza Tibi viccesen őszinte, és van olyan páros, ahol az elvileg amatőr tag jobban énekel, mint némelyik profi.


Sosem értettem, hogy híres emberek miért tartják jó ötletnek elmenni egy műsorba, ami egyértelműen olyan képességekre épül, amelyekkel ők nem rendelkeznek. Magyarán: miért megy énekes műsorba az, akinek nincs jó hangja, és egészen nyilvánvalóan nem tud énekelni? Jó, tudom, pénzért, na de ennyire? Hajdú Pétert még megértettem, őt hírhedten nem érdekli, mivel kerül be a hírekbe. És ismerjük el, tényleg mindegy. Na de az amúgy tehetséges emberek miért vállalják ezt be?

Kész szerencse, hogy nem rendeznek sebész show-t celebekkel, szerintem egy csomóan azt is bevállalnák.

Bárhogy is van, hét év kihagyás után visszatért a TV2 képernyőjére A Nagy Duett, ami abból a szempontból kiemelkedik a hazai mezőnyből, hogy nem licenc műsor, hanem saját fejlesztés. Az ilyesmi ritka, mint a fehér holló.

Kicsit árnyalja a lelkesedésem, hogy a műsor hét évadának egyetlen fix embere Kasza Tibi. Jó, most csak gonoszkodom, Tibi mégis csak Toldy Máriához és a Kőbányai Zenei Stúdióba járt, ami azért nem rossz alap, és van a háta mögött annyi a popszakmában, hogy zsűrizhessen. Ízlésről pedig ugye nem vitázunk.

Rajta kívül még a műsorvezetők, Liptay Claudia és Tilla jelentenek némi stabilitást. Clau egy kivételével minden évadban szerepelt, hol Majkával, hol Tillával az oldalán. Abban az egy évadban pedig, amikor távol maradt, Tilla vitte egyedül a műsort.

Kasza Tibi mellé idén teljesen új zsűritársak érkeztek Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András személyében.

A műsor celebshow, ahol egy-egy profi énekes vagy énekes színész („mester”) duót alkot egy olyan hírességgel, aki nem feltétlenül a zene terén alkotott kiemelkedőt (és persze akad olyan is, aki sehol).

Szabó Zsófi egyébként először zsűrizik tehetségkutató műsorban. Liptai Claudia gyorsan rámutatott, hogy aki A Nagy Duett zsűrijében ült hölgyként, eddig mindig teherbe esett – ami meglepő információ, és kíváncsian várom, ki mit hallott Balázs Klári eltitkolt gyermekéről. Akibe amúgy Hajós András szépen bele is rúgott, de erről majd később.

A műsor első duója, Nótár Mary és Aurelio Ricky Martin Maria című slágerét énekelte duettesítve. Habár Nótár Mary műfaja meglehetősen távol áll tőlem, annak idején a Sztárban sztárban kiderült, hogy remek énekesnő. VV Aurelióról is kiderült ez az elmúlt években. Az RTL valóságshowjában leginkább a „helikopterezéssel” hívta fel magával a figyelmet (akik lemaradtak volna, legyen elég annyi, hogy a rotor a lába között volt), aztán 2021-ben elítélték emberrablásért. De leülte, megbánta, jó útra tért. Higgyünk neki.

Most mindehhez kiderült az is, hogy nem tud énekelni, de legalább komolyan vette a feladatot, és beletette a munkát.

Engem kicsit nyomasztana, ha a legkeményebb munkával sem érném el azt a szintet, ami legalább elfogadhatónak nevezhető, például ezért hagytam fel a zongorázással.

Az ilyen típusú műsoroknak a legszórakoztatóbb eleme, ahogy a zsűri vért izzadva próbál véleményt mondani azokról a kollégákról, akikkel amúgy bármikor együtt találhatják magukat egy tévéműsorban vagy épp vidéki haknin. A nehézség persze csak akkor áll fent, ha nem akarják vérig sérteni az illetőt, de közben azért szeretnének szakmailag hitelesek maradni.

Legtöbbször elkerülő manőverekkel próbálkoznak. Ha arról beszélnek, hogy az illető mennyi munkát tett bele, milyen komolyan vette, mekkorát lépett előre magához képest, és mellé nagyon sokat vicceskednek, az általában azt jelenti, hogy az illető pocsékul énekel.

Azért Hajós megmondta az őszintét: „Egy férfi ha valamit elkezd, és az elejétől a végéig rossz, akkor is végigcsinálja.”

Erre Kasza Tibi is rácsatlakozott a maga módján, aki szerint,

ha Mary énekelt, olyan volt, „mintha egy film betétdala szólalt volna meg élőben. Amikor Aurelio szólalt meg, akkor meg egy katasztrófafilm.”

Aztán elmondta, hogy a zsűritagok megfogadták: az első adásban szigorúak lesznek, és nem adnak magas pontokat. Ehhez képest csupa 7-est osztottak, ami Aurelio énektudása tükrében, ráadásul adásindító produkciónál, kicsit optimistának tűnik. Egyedül Hajós pontozott keményen, aki a szívével hallgatja a produkciót, de a fülével pontoz. Szerintem is az 5 pont volt a reális.

L.L. Junior és Szorcsik Viki következett. L.L-. Junior pályafutása sem tartozik azok közé, amelyet nagyon szorosan követnék, viszont az Azariah filmben meglepően szerethető volt. Az Aerosmith-tól énekelték a Cry-t, gyerekkorunk nagy slágerét, némileg megbolondítva.

Viki elárulta, már rég vágyott rá, hogy megmutassa, van köze „ehhez”. Én is örültem volna neki. Egyébként kíváncsi lennék, ha valakinek a műsor és a szereplők ismerete nélkül megmutatnánk ezt a felvételt, mit tippelne, ki a mester.

L.L. Junior nem véletlenül rapper inkább. Nem mondom, hogy egyáltalán nem tud énekelni, de az biztos, hogy nem rock éneklésre termett. Viki hangjában jóval több dög volt, de ő sem volt elég jó.

Az egy dolog, hogy bizonytalanok voltak a hangok, betudhatnánk az izgulásnak, de a legnagyobb baj, hogy unalmasan adták elő a dalt. Még az sem segített, hogy időközben Viki ledobta a bőrkabátot.

Tibi szerint amit láttunk az „az amerikai milliomos románca az animátorral”. Horváth Tomi nálam jóval elégedettebb volt, arra tudok gondolni, hogy élőben talán hatásosabb volt a produkció.

Hajóst két meglepetése érte. Az egyik, hogy Vikinek a hangja az már énekhangnak nevezhető. És ez már pozitívum, bár éreztette, hogy azért van még mit dolgozni rajta. Talán ennél is jobban meglepte, hogy Juniornak is van. Összesen ők is 26 pontot kaptak, mint Aurelióék.

Sydney van den Bosch nevével már találkoztam a Dancing With the Starsban, de bevallom, Pető Brúnóra rá kellett keresnem. Annyira nem meglepő, hogy eddig nem tűnt fel a boomer-radaron, amennyire a netről kideríthető, eddig leginkább azzal tűnt ki, hogy Marics Petivel versenyzett az Ázsia expresszben és ugyancsak vele feltűnt a Zsákbamacskában is versenyzőként, majd műsorvezetőként is.

Egyik kedvenc Hungária slágeremet énekelték, a Casino Twistet. Ennek a párosnak érdekessége, hogy bár elvileg Brúnó lenne a mester, de saját bevallása szerint ő csak rappelni tud. Ez magyarázza, miért énekelt olyan gyengén. Azt mondjuk nem, hogy miért nem volt képes időben belépni az énekkel. Az első taktusokban végig kullogott a kíséret után.

Tilla meg is jegyezte, hogy időnként nem lehetett tudni, ki a mester és ki a tanítvány, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Sydney annyira jó volt. Mondjuk ő legalább time-ban maradt.

A produkció tükrében végképp érthetetlen, miért konferálták fel Brúnót úgy, mint a 21. századi Fenyő Miklós. Egyrészt Fenyő Miklós generációja egyik legjobb énekese. Másrészt a Casino Twistet speciel Novai Gábor énekelte.

A zsűri viszont jól szórakozott, és úgy látszik, manapság ez is elég. Tibor szerint Sydney nagyon tüneményes és szerethető volt, de ez az összes pozitívum. Andrástól elhangzott egy merész mondat: „Biztosan tudom, hogy készül egy alkotmánymódosítás, amely szerint az ember vagy énekes, vagy nem.” Persze egy normális országban, normális időkben nem volna probléma, de a mai Magyarországon a TV2 képernyőjén...

A zsűri által kiosztott 23 pont így is a top 3-ba juttatta őket, igaz, csak is azért, mert ők voltak a harmadik produkció.

Következett a honi médiavilág kedvenc álompárja, akik a Krausz Gábor-Mikes Anna párost ütötték ki a képzeletbeli nyeregből a Dancing With the Stars őszi etapjában. Most fordult a szereposztás, ezúttal Mihályfi Luca lett Hegyes Berci mestere. Ennek megfelelőn egy modern Hófehérke feldolgozással érkeztek, ahol a Disney hercegnő ébreszti fel a koporsóban fekvő herceget, ráadásul a háttérben táncoló szakállas törpék egy része nő volt.

Reméljük, Dúró Dóra azért nem darálja le őket, bár ő talán még mindig nem tért magához a Hunyadi-sorozat leszbi jelenete után.

A Hol van az a lány Halott pénz által felturbózott változatát adták elő. Berci a korábbi amatőrökhöz – és Brúnóhoz – képest jobb volt, Luca viszont magához képest kicsit csalódást okozott. Az X-Faktorban tényleg fantasztikus énekléseket hallhattunk tőle, ez most nem volt az a szint.

Zsófi megfejtette a produkció alapján, hogy Luca és Berci nem véletlenül van együtt, és ő is szeretne egy ilyen herceget. Ehhez azért Lucának is lesz még talán néhány szava, de ez az ő dolguk. Hajós András ezen a ponton jegyezte meg:

„ha az együttlakás segítene az énektudásban, mostanra Klárika is tudna énekelni.”

Kicsit túlzásnak tűnik, Gyuri bácsiék meg most persze csinálják a fesztivált.

Az biztos, hogy Lucáéké volt eddig a legjobb produkció, ennek megfelelően mindenkitől 8 pontot kaptak.

Következett Déri Heni, aki hősiesen próbált jó képet vágni Győzikéhez, ami lássuk be, nem könnyű. Győzi szerencsére most a szerényebb arcát vette elő, elhatározta, hogy bizonyítani fog, elsősorban anyósának.

Némileg meglepett, hogy az RTL-es Fehér Krisztián Gyere kislány, igyunk valamit című dalát ötvözték az Acalari Bombával, ami Bangó Margit és Nádor Dávid slágere.

A legfőbb pozitívum: végre nem lehetett kétséges, hogy ki a párosból a mester. Dér Heni nagyon jó énekesnő. Egyébként Győzi sem volt rosszabb, mint Aurelio vagy Sdyney, és legalább tényleg jó hangulatot csináltak. Hajós szerint a legjobb, hogy Győző önmagát adta. Kicsit gonoszan megjegyezte: „A hangod semmit nem változott az évek alatt.” 26 pontot kaptak a zsűritől.

Geszler Dorottyától nem idegen a színpad, az éneklés annál inkább. Mestere Stohl András számos zenés produkcióban énekel – jó magam nem rég láttam a Mamma miában – és amikor esetleg nem megy úgy az éneklés, akkor is eljátssza.

A Bon-Bon együttes Holnaptól című dalát énekelték, aminek a klipjében hogy-hogy nem Geszler Dorottya szerepelt (az amúgy szintén remek színész, Kaszás Gergő oldalán). Stohl ide vagy oda, énekileg nem volt rendben ez a produkció, aminek Tibi és Tamás is hangot adott. Nem is értékelték túl őket. 23 pontot kaptak.

Visváder Tamás is olyan versenyző, akinek utána kellett néznem. Mint kiderült, vállalkozó, akik olyan műsorokban szerepelt, mint az Árulók (ebből emlékeznem kéne rá, de nem), a Farm VIP és a Nyerő Páros. Azt nem sikerült kiderítenem, pontosan mitől vált képernyős tényezővé.

Gondolom, az utóbbi években tapasztalt sikere egyáltalán nem függ össze azzal, hogy Vajna Tímea sógora.

A produkciónak azért volt két nagy előnye. Egyrészt Tamás Radics Gigit kapta partnernek, aki az egyik legjobb hazai énekesnő, és a Parno Graszt Már nem szédülök című dala talán a legjobb kortárs dal, amit a Petőfi Rádió hajlandó műsorra tűzni.

Egyébként Tamás sem énekel rosszul, a „tanítványok” között abszolút az élmezőnybe tartozik, és még kannázni is megtanult valamennyire. Az is igaz, hogy a szólama azért nem jelentett akkora kihívást énektechnikailag. 30 ponttal másodikok lettek a zsűri listán.

Schmuck Andor furcsa figurája a hazai közéletnek és médiának. Ha valaki megkérdezné, ki ő és mihez ért, nehéz lenne válaszolni. Hacsak nem úgy, ahogy Kiszel Tünde aposztrofálta önmagát: médiaszemélyiség. Akárhogy is nézzük, van benne valami szerethető, és legalább nem arcoskodik, mint oly sok nála jóval kisebb kvalitásokkal rendelkező celeb.

A nagyszerű Sári Évi oldalán elfogadhatóan hozták a Te rongyos életet. Évi remekül énekelt, Andor derekasan küzdött. Bár meg kell jegyezni, az ő robosztusságával és mozgáskultúrájával esélyes sem volt megközelíteni Rátonyi Róbert tánctudását. Igaz, nagy felelősség hárult rá: ha rálép Sári Évi lábára, gipszben viszik el az énekesnőt. Andor a fellépti díját jótékony célra adományozza, nyugdíjas otthonokat támogat vele. 28 ponttal a középmezőnybe kerültek.

Következett Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. A mester most is látható énekes produkcióban, a Pesti Színházban a Rémségek kicsiny boltjában tekintheti meg a publikum.

Ramit szokás leírni, mivel szappanoperában robbant be annak idején, és pechére még csinos is. De műsorról műsorra bizonyítja, hogy nem érdemtelenül van ott, ahol. Most énektudását villantotta meg, mert hogy az is van neki. Míg az eddigi – ének szempontból – amatőr szereplőknél mindig hozzá kellett tenni, hogy „ahhoz képest”, Rami némelyik mesternél is jobban énekelt. Ráadásul nagyon jó Bagossy Brothers dalt kaptak.

Érezhetően a zsűrinek és a közönségnek is az egyik kedvenc párosa, a műsor abszolút favoritjai. A zsűritől az est legtöbb pontját kapták, 36-ot.

Ezen a ponton már kezdett kicsit megviselni a maratoni hosszúságú műsoridő, vigasztalt, hogy már nem sok volt hátra.

Ezután Molnár Anikó és Nagy Feró lépett színpadra, utóbbi rögtön a felvezető filmben elsütötte azt a Kossuth-díjashoz méltó poént Anikónak, miszerint „én szívesen hegedülnék veled”.

Nem mondom, hogy AC/DC-t countrysan énekelni szentségtörés, de akkor legalább legyen jó. Feróék Thunderstruck feldolgozása azonban nagyon harmatosra sikerült. Sajnos be kéne látni a honi műsorkésztőknek, hogy Feró nem jó énekes. Feró egy valamennyire énekelni képes jó rockfazon, aki abban a műfajban, amit kitalált magának, jól működik a színpadon. Az, hogy manapság mennyire tekinthető még hitelesnek, azt hagyjuk. De tény, hogy vannak (voltak) olyan dalai és színpadi megnyilvánulásai, amik szerethetőek.

Arra viszont, hogy más előadók nagy slágereit adja elő, pláne feldolgozásban, alkalmatlan. Kivéve, ha a saját stílusára alakítja az adott dalt, mint anno a Pancsoló kislány esetében. 27 pontot kaptak, ami se nem sok, se nem kevés.

Volt vendégfellépő is, a Megasztár győztese, Gudics Máté érkezett egy dalpremierrel. Ezután következett az igazság pillanata. Mint sok hasonló műsorban, elsőként itt is választottak egy adásgyőztest. Mihályfi Lucáék örülhettek, ők már továbbjutottak. Ezután az utolsó 3 párosból egyet megmenthetett a zsűri. Különösebb indokot nem tudok rá, miért Feróékra esett a választásuk, de így történt.

A Stohl-Geszler és L.L. Junior-Szorcsik párosra újra indították a szavazást, és ezt a kört Buciék nyerték. Szorcsik Viki azóta több helyen is kétségeit fejezte ki a végeredményt illetően, de ezen sosem érdemes dühöngeni. Az ilyen műsorokban a tehetség és a teljesítmény meglehetősen hátul szerepel a fontossági sorrendben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Rekordott döntött a Demjén-film, ezt nézték meg a legtöbben a rendszerváltás óta a mozikban
A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet már 741 ezren nézték meg a mozikban. Ezzel átvette a vezetést a Futni mentem című filmtől.


December 12-én került a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című film, amelyben Törőcsik Franciska, Ember Márk és Marics Peti is szerepel. Az alkotás hatalmas siker lett,

már 741 ezren váltottak rá jegyet, amivel a rendszerváltás óta ez lett a legnézettebb magyar film

– számolt be róla a Médiapiac.

A Kormos Anett és Goda Kriszta forgatókönyvéből készült filmet Orosz Dénes rendezte, a producer pedig Kirády Attila volt. A történet 1994-be repíti vissza a nézőket, miközben Demjén Ferenc slágerei csendülnek fel. A produkció már az első hétvégén is rengeteg embert vonzott a mozikba, és azóta is tömegek kíváncsiak rá. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

A film megelőzte a korábbi csúcstartókat, a Miniszter félrelép és a nemrég első helyre került Futni mentem című alkotásokat.

Demjén Ferenc is elmondta a véleményét a sikerrel kapcsolatban.

„Vasárnap Kaposváron játszottunk, ahol telt ház volt, és már ott is éreztem a közönségen, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? több mint egy film, egy mozgalom lett. Hiszen rengeteg fiatal is ott volt, akik jöttek fotózkodni, autogramot kérni és a filmről beszéltek. Nagyon boldog vagyok, hogy a közönség ennyire megszerette ezt az alkotást”

– mondta a Blikknek.

Amikor arról kérdezték, hogy a nagy sikerre való tekintettel várható-e folytatás, sejtelmesen csak annyit mondott: „Nem vagyok illetékes ebben, de úgy tudom, van valami mozgolódás…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 8 millióra büntette Balázsékat a médiahatóság, számos szexuális utalás miatt
A hatóság szerint egy tavaly októberi adásban egy fogadás kapcsán számos közvetett és közvetlen szexuális utalást tettek. Ezzel megsértették a korhatári kategória-besorolás szabályait.


A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nagy bírságot szabott ki a Rádió1-en futó Balázsék című műsora, mert az ismételten megsértette a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és közzétételének időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat.

Az ominózus műsor kifogásolt része 2024. október 24-én reggel 6 óra 3 perctől volt hallható. A Balázsékban a műsorvezetők

„egy fogadás kapcsán számos közvetett és közvetlen szexuális utalást tettek”

- írja közleményében az NMHH.

A közzétett adással szerintük a műsor ismét megsértette a médiatörvény kiskorúakat védő rendelkezéseit.

A Médiatanács azzal indokolta a döntést, hogy a Rádió1 a tizenkettes karikás III. korhatári kategóriába sorolta a Balázsék műsorát, holott az legalább 16 éven aluliak számára nem ajánlott, vagyis a IV. korhatári kategóriába sorolható volt.

Mégpedig azért, mert „közvetlen és közvetett szexuális utalások, valamint a közönséges, trágár nyelvhasználat” volt hallható a műsorban korán reggel.

„A műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírások megsértése miatt

a Médiatanács 7 millió 150 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltatóra,

a Radio Plus Kft.-re, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. A jogsértés ismételtségére tekintettel a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét 175 ezer forint bírsággal sújtotta a testület” - írta az NMHH közleményében.

via Sassy.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: