KULT
A Rovatból

„Ma Magyarországon mindenhol állandósult a harc” – beszélgetés Hajdú Szabolccsal új filmjéről

Kegyetlen látleletet ad napjaink magyar közérzetéről Hajdu Szabolcs új filmje, a Békeidő, amelynek bemutatójára a koronavírus-járvány miatt interneten, a Vimeo oldalon került sor április 23-án.


Némi elégedettséget vélek felfedezni a rendező hangjában, amikor elárulom neki, hogy az előzetes vetítést egy álmatlan éjszakám követte. Az itt-ott egymásba folyó hétköznapi történetek az emberi lélek olyan sötét bugyraiba vezetnek, amelyek elől nehéz kibújni azzal a kifogással, hogy „de jó, hogy nem ilyenek vagyunk”. Mert nem tudhatjuk, mi szunnyad bennünk, de ha mégsem vagyunk ilyenek, akkor sem tudjuk e mélységeket kikerülni és főleg nem létezőnek tekinteni.

- Békeidő – tökéletes korrajz egyetlen szóban. Hagyományos értelemben véve békés időket élünk, miközben bennünk minden van, csak nem béke. Mintha a békétlenség lételemünk lenne.

- Ez valóban elkeserítő tapasztalat, de nagyon úgy néz ki, hogy ez tényleg így is van. Engem már nagyon régóta foglalkoztat ez a fogalom. 2012-ben írtam egy drámát, be is mutattuk színházban Temesváron. A történet akkor is mozaikszerű volt, de más volt a légkör, a közeg. Az elmúlt két évben aztán egyre erőteljesebben munkált bennem az a gondolat, hogy ezt a fogalmat töltsük meg tartalommal. Hozzunk létre valami tablószerűt, tágítsuk ki egy kicsit az elmúlt évek gondolkodási folyamatát. Legutóbbi munkáink, mint az Ernelláék Farkaséknál című film is, mikroközösségekben játszódó privát történetek voltak és kevésbé foglalkoztak a nagy társadalmi vitákat generáló eseményekkel. De most eljött ennek az ideje.

Nekem is van véleményem ezekről, és kevésnek éreztem ennek kifejezésére a közösségi médiában való kommentelgetést. Mindig megvan bennem az az igény, hogy valamit a lehető legpontosabban tudjak elmondani és a film médiuma erre alkalmasabb eszköz.

Ma Magyarországon mindenhol állandósult a harc, a legszűkebb családban, az utcán, a boltban, a közéletben. Ez a feszültség az elmúlt években szinte az elviselhetetlenségig nőtt és úgy tűnik, ezt képezi le a film. Persze ebben benne van az én saját, szubjektív érzékenységem is.

- A film angol címe viszont Treasure City.

- Két évvel ezelőtt filmes tábort vezettem az erdélyi Filmtett Egyesület szervezésében. Ezt már 20 éve minden évben megrendezik, és én ott folyamatosan megjelentem, mint színészi vagy rendezői csoportvezető. A legutóbbi alkalommal írtam néhány etűdöt a fiatal színészeknek. Egy délután megírtam őket, leforgattuk és be is mutattuk a táborban ezt a 20-25 perces etűdsort. Néhány hónap múlva visszanéztem és úgy éreztem, hogy érdemes lenne vele egy kicsit többet foglalkozni, kibővíteni, mert érdekesek voltak ezek az új arcok, új karakterek, akik akkor teljesen véletlenszerűen jöttek össze. Úgy gondoltuk, hogy kilépve a filmtábor kereteiből csinálunk egy játékfilmet, amit én rendezek, de úgy, hogy stáb tagjai a diákok legyenek. És mivel a Filmtett szervezte és belépett koprodukciós partnerként, egyértelmű volt, hogy a filmet Kolozsvárott forgatjuk le. Kolozsvárnak a történelmi neve „Kincses város”, ez lett a film munkacíme. Ebből lett az angol cím, a Treasure City, mert a Békeidő angolul – Peacetime – más képzeteket keltett volna, mindenki egy háborús filmre asszociált volna.

Magyarul sokkal tágabb fogalom a békeidő. Most még különösebb tartalommal töltődik fel, amikor a járvány közepén visszagondolunk arra, hogy mi volt előtte, és hogy mennyire vágyunk egy igazi, egy jobb békeidőre, mint ami eddig volt.

- Az I.világháború után is emlegették az azt megelőző „boldog békeidőket”, amelyek azért korántsem voltak annyira békések… Ha már a film születéséről beszélünk: a producerek között ott találjuk az amerikai Jim Starkot, aki többször is dolgozott együtt Jim Jarmusch-sal.

- Én hiszek abban, hogy valahol minden mindennel összekapcsolódik, és hogy bizonyos dolgok, események egy adott ponttól egy irányba haladnak. Jim Starkkal tizenvalahány évvel ezelőtt Kolozsvárott találkoztam, a Transsylvania International Film Festival zsűrijének voltunk mindketten tagjai. Ekkor tudtam meg, hogy magyar felmenői vannak – például a Florida, a paradicsom című Jarmusch-filmben szereplő magyarul beszélő néni az ő nagymamája – és Marosvásárhelyről származtak el. Elmentünk együtt megkeresni az egykori házukat, a temetőben a családi sírt. Így kezdődött a barátságunk. Azóta sok időt töltünk együtt, hol itthon, hol New York-ban találkozunk és mindig gondolkodunk valami projekten. Amikor felvetettem neki az új film tervét, örömmel csatlakozott.

- A film elején egy Thomas Bernhard-idézetet olvashatunk: „Mintha mindent testvériségbe fűzne a pillanat: a rút közelébe megy a szépnek, és megfordítva: a kíméletlen a gyengének.”

- Ez nagyjából lefedi azt, ami a filmen történik, és azt, ami érzeteim szerint Magyarországon történik. Amikor kizökkennek a normális kerékvágásból a dolgok, amikor értékrendek borulnak fel és felbátorodik a kíméletlen, a gátlástalan, az erőszakos, miközben elveszti az erejét a másik oldal. Ez van minden területen: ki lehet vetíteni a nagypolitikára és a mikroközösségek szintjére is. Minden szinten érezhető ez a rendkívüli kontrasztosság, miközben tényleg úgy érezzük, ahogy  Bernhard nagyon szépen megfogalmazta: „Mintha mindent testvériségbe fűzne a pillanat.”

- Megnézem egyszer az on-line sajtóvetítésen a filmet, utána éjjel még egyszer, majd másnap még visszapergettem néhány jelenetet, és közben egyfolytában ez járt a fejemben: tudunk-e még egyáltalán igazat mondani, tudunk-e, merünk-e önmagunk lenni?

- Ez nagyon nehéz dolog, és a filmben is megpróbáljuk sokfelől megközelíteni. Én nap mint nap az élet minden területén belebotlom abba az alapproblémába, hogy mennyire vállalható fel a személyiség autonómiája. Mennyire vállalhatja magát az ember úgy, ahogy van, a saját döntéseit, saját véleményét, saját karakterét, külsejét anélkül, hogy félnie kelljen a megítéléstől, esetleg a támadástól? Lehet, hogy ez csak Kelet-Európára érvényes, de én ebben nőttem fel, ráadásul a szocializmus alatt voltam gyerek, és csináltam is filmet arról az időszakról Fehér tenyér címmel. A megszégyenítés és a megalázás, mint alapérzet folyamatosan jelen volt a gyerekoromban, és ez nagyon összefügg azzal, hogy ki mennyire mer önmaga lenni. A filmbeli színész már a legközelebbi barátjában sem bízik, fél színpadra lépni, mert mi lesz, ha megalázó helyzetbe kerül, a nézők, a kritikusok, saját kollégái által. De a focista is fél az üres kapu előtt, és mellé rúgja a labdát. A magyar focistákon az érződik a legjobban, hogy hiányzik belőlük az elementáris, neveltetésükből eredő magabiztosság. Technikailag képesek lennének berúgni a ziccert, de mentálisan képtelenek rá.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: