hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Liz Climo: A legnagyobb elismerés, ha valakit a képregényeim segítenek át egy nehéz időszakon

Néha cinikus, máskor szívmelengető állatfiguráiért százezrek, sőt talán milliók rajonganak világszerte. A Kaliforniában élő művész a magyar sajtóból elsőként nekünk adott interjút.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. június 11.


Link másolása

hirdetés

Valószínűleg az is találkozott már a Facebookon és Instagramon hihetetlenül népszerű képregényeivel, aki a neve alapján nem tudná beazonosítani.

Liz Climo nem is vágyik rivaldafényre, elmondása szerint bőven elég neki az a tudat, hogy a munkái rengeteg embert felvidítanak. E-mailben válaszolt kérdéseinkre, elárulta azt is, hogy nagyon örülne egy magyarországi látogatásnak.

– Mikor döntötted el, hogy képregényrajzoló szeretnél lenni, volt-e példaképed?

– Nagyon fiatalon kezdtem rajzolni, szinte abban a pillanatban, amikor már meg tudtam tartani a ceruzát a kezemben. Innentől fogva tudtam, hogy ha felnövök, művész szeretnék lenni, vagy animációs filmes, vagy gyerekkönyves területen.

Nagy szerencsém volt, mert a családtagjaim mindenben támogattak, mindig arra biztattak, hogy kövessem az álmaimat. Sok művészi és kreatív nő van a családomban, édesanyám csodálatos művész volt, nagymamám pedig gyerekkönyveket írt. Ők a példaképeim, mivel keményen dolgoztak és azt tették, amit szerettek.

hirdetés

– A Simpson család animátoraként is dolgoztál. Hogyan emlékszel erre az időszakra?

– Kemény munka volt, de nagyon izgalmas.

Óriási rajongója voltam a sorozatnak már azelőtt is, hogy bekerültem a stábba: az autómon Simpson családos matricák voltak, a hálószobámban pedig Simpson családos plakátok lógtak. Ezért nagyon idegesnek éreztem magam az első munkanapon, attól féltem, hogyha a többiek megtudják, ugratni fognak miatta. Szerencsére hamarosan kiderült, hogy a kollégáim többsége szintén legalább ekkora fanatikus.

Mindenkinek az íróasztalán voltak Simpson családos játékok és emléktárgyak, úgy éreztem, hogy a helyemre kerültem. Körülbelül 14 évig dolgoztam ott, számos életre szóló barátságot kötöttem. Csak 23 éves voltam, amikor elkezdtem, így sok szempontból az ott töltött idő alatt nőttem fel.

– Mennyi idő alatt alakítottad ki a védjegyeddé vált állatfigurás stílust?

– A mostani stílusom nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan mindig is rajzoltam, már jóval azelőtt is, hogy bekerültem a Simpson családhoz. Persze ahogy idősödtem, finomítottam rajta, de sok szempontból alig változott valamit. Amíg a sorozaton dolgoztam, félretettem a képregényeket, hogy minden energiámat arra fordíthassam. Utána nagyon jó érzés volt visszatérni a korábbi énemhez, és újra a saját szereplőimre fókuszálni.

– Volt valaha negatív karaktered? Ha nem, mi az oka?

– Lehet, hogy régebben rajzoltam néhány zsémbesebb, szarkasztikusabb karaktert, de nem sokat. Most pedig már egyáltalán nem csinálok ilyet.

Annyi negativitás van az interneten, én pedig időközben rájöttem, hogy a képregényeim segíthetnek az embereknek jól érezni magukat.

Emellett az is célom, hogy megnyugtassam és vigasztaljam mindazokat, akik nehezebb időszakon mennek keresztül, valamint éreztessem velük, hogy ők is számítanak.

– Észrevettem, hogy a szereplőid soha nem mosolyognak. Ez szándékos?

– A képregényeim humora gyakran elég száraz, úgy érzem, ehhez jól passzolnak a semleges arcok. Emellett ahol csak lehetséges, igyekszem mindent egyszerűsíteni. Szerintem ez több teret hagy a poénnak.

– Hogyan befolyásolta a járvány munkádat? Adott valami inspirációt?

– Sokakhoz hasonlóan nekem is voltak nagyon nehéz napjaim, de próbáltam abba a gondolatba kapaszkodni, hogy a rajzaimmal felvidítom az embereket. Igyekeztem a saját szomorúságomat olyan munkákba csatornázni, amelyektől mások jobban érezhetik magukat, és ez nekem is nagyon sokat segített.

– Instagramon 900 ezer, Facebookon több mint 630 ezer követőd van. Hogy viseled a népszerűséget, álmodtál erről az elején?

– Tetszik a gondolat, hogy ilyen sokan láthatják a munkáimat, ugyanakkor nagyon zárkózott is vagyok, nincs szükségem arra, hogy mindenki tisztában legyen a kilétemmel.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az emberek a munkásságomat ismerik, a személyemet viszont nem, és ez rendben is van így. Ha túl sokat gondolkodom azon, hányan követnek a közösségi médiában, kissé szorongani kezdek.

– Említenél néhány emlékezetes vagy szívmelengető visszajelzést, amit a munkáidra kaptál?

– A legnagyobb elismerés, ha valaki e-mailt ír nekem arról, hogy a képregényeim átsegítették egy nehéz időszakon. Sokszor voltam hasonló helyzetben a másik oldalon, amikor valami felvidított az abszolút mélypontról. Megtisztelő és csodálatos szembesülni azzal, hogy valaki nekem köszönheti ugyanezt.

– Jártál már Magyarországon? Van esély arra, hogy a közeljövőben ellátogatsz az itteni rajongóidhoz?

– Eddig még nem jutottam el, de imádnám, ha sor kerülne rá! Várom a napot, amikor újra szabadon lehet majd utazni. Nagyon jól esik hallani, hogy vannak ott rajongóim, köszönöm! Igazán értékelem a támogatásotokat, számomra mindennél többet jelent. Különleges érzés kapcsolatba kerülni veletek a világ minden tájáról, nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Egy előadás, ami egy borkóstolóval fonódik egybe

A Dalok a Kamrából Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, aktualitását pedig az adja, hogy olyan témákat dolgoz fel mind zeneileg, mind pedig vizuálisan, amelyek a karantén alatt megváltozott gasztronómiai szokásainkhoz kötődnek.

Link másolása

hirdetés

A catwalk concert feltalálásával új műfajt teremtett Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője és Nagy Fruzsina, generációja egyik legismertebb jelmeztervezője. A Dalok a kamrából ősbemutatóját a Városmajorban tartják: konyhai trükkök karantén módra borkóstolóval egybekötve, avagy lássuk, ezúttal mit főztek ki nekünk.

A Dalok a Kamrából Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, aktualitását pedig az adja, hogy olyan témákat dolgoz fel mind zeneileg, mind pedig vizuálisan, amelyek a karantén alatt megváltozott gasztronómiai szokásainkhoz kötődnek. A Soharóza kórus a gasztrokoncerten körbejárja a sütési-főzési szokások átalakulását a nagymama módszerektől az aktuális hipszter trendekig, a takeaway-kultúrát, és a karantén-lét sok más elemét.

- Mi köze egymáshoz evésnek és színháznak?

- Nagy Fruzsina: Az, hogy mindkettő élvezeti cikk: enni meg élményt szerezni is egyformán szeretünk. Volt már színpadi kalandozásom az étkezés felé: 2007-ben Láng Annamáriával és a Krétakörrel a Pestiestiben kipróbáltam, milyen az, ha más inspirációkhoz nyúlok, mint amihez általában szoktam. Érdekes volna tudni, egy nap mennyi időt töltünk el evéssel és a hozzá kapcsolódó tevékenységekkel: azzal, hogy kitaláljuk, mit főzünk, elmegyünk a piacra vagy a boltba, megfőzzük, aztán tálaljuk, és megesszük. Az evés a napi rutinunk egyik legerősebb eleme, ezért is lehet más művészeti ágakban is gondolkodni róla. A Dalok a kamrából ötlete is így született.

- Halas Dóra: A korábbi közös előadásaink, a Tabu kollekció és Az Ügy szintén a hétköznapjainkban jelenlévő témákról szólt, márpedig a gasztronómia amellett, hogy jó ideje művészi szintre fejlesztette magát, feltétlenül ilyen terület. A Soharózának is volt már ilyen tapasztalata: a Dolce voce című gasztrokoncertünket Mautner Zsófival népek zenéire és desszertjeire komponáltuk.

- Az előadás konzulense Mautner Zsófi gasztroblogger. Hogyan dolgoztatok együtt?

hirdetés

- HD: A gasztronómia mint téma már megvolt, csakhogy közbejött a vírus, ami erősen megváltoztatta például az étkezési szokásainkat is. Zsófival hármasban hosszan ötleteltünk, és azon kaptuk magunkat, hogy újra és újra visszakanyarodtunk a karantén és a gasztronómia kapcsolatához, így lecsaptunk rá. Miután az alap megvolt, elkezdtünk jelenetekben gondolkodni: Zsófi itt is megosztotta velünk a benyomásait, ami nekem segített a zenei inspirációban, Fruzsinak pedig a jelmezek megálmodásában. Voltak persze más hatások is: Jókuti Andrástól például szakszavakat kértem a desszertjelenethez, mire ő egy hosszú listával állt elő, amiből mi francia nonszensz dalszöveget szerkesztettünk.

- NF: Be kell vallanom, hogy a dolog legélvezetesebb része az volt, hogy amikor a kezdeti, online ötletelést megelégeltük, Mautner Zsófi egy fantasztikus vacsorával várt minket: remek dolog volt úgy gondolkodni étel tematikájú jelenetekről, hogy közben az ember a gasztromennyországban érzi magát... Rengeteg téma került elő, közülük több minket is személyesen érintett. Sokan rákaptunk a sütisütésre, szinte verseny alakult ki a közösségi médiában, hogy ki tud látványosabb, bonyolultabb süteményfotókat posztolni. Az előadásban erre egy házisüti-szépségverseny reflektál, némi csavarral...

- HD: Más műfajokat is mondhatnánk, amik a karanténidőszak alatt felvirágoztak a balkonkertészettől a kenyérsütésen át a házi savanyításig. Rájöttünk, hogy a nagymamák praktikái beköltöztek a lakásunkba: ami nekik normális és hétköznapi volt, azt a fiatalok a youtube-ról tanulják újra.

- A korábbi előadásaitokból ismert divatbemutatós kifutó formája megmarad a kamrában is?

- NF: Igen, csak megnehezítettük a kórustagok dolgát, mert a catwalk ezúttal párhuzamos lesz a nézőtérrel, vagyis másképp kell mozogni rajta. Újdonság, hogy jóval kevesebb szereplő van a színpadon, mint korábban, ahogy az is, hogy oldott, laza, akár spontán akciókat is megengedő estként tervezzük.

- HD: Nem titok az sem, hogy egy sorozatot képzeltünk el: kisebb létszámú, rövidebb eseményekben gondolkodunk, amiket ki lehet egészíteni kapcsolódó történésekkel, a Dalok a kamrából esetében például borkóstolóval vagy más, gasztronómiai témájú programmal.

- Feltételezem, hogy leginkább ízekből, színekből, formákból inspirálódtatok. Hogyan válik egy tortácskából kórusmű?

- HD: Nincs egyetlen zenei receptem. Az első fázis mindig a közös ötletelés a kórustagokkal: az alapkoncepció kialakítása után asszociációk mentén haladunk, érzések, tapasztalatok, atmoszférák, zenei gondolatok követik egymást, amihez mindenki hozzáteszi a magáét. Én pedig fogom ezt a sok mindent, szétszedem, új rendszer szerint felépítem, esetleg hozzáírok saját zenéket. Az otthoni praktikák jelenetében például a munka ritmusa fogott meg: a tészta dagasztása vagy a kertészkedés apró, ismétlődő mozdulatai, így ezeknél a szöveg lüktetése lett fontos. Újdonság ebben az előadásban, hogy ezúttal a szövegeket is Soharóza-tagok írták. Minden csapatmunkában születik, aztán én összevarrom a zenei szálakat, Fruzsival pedig színpadra állítjuk mindezt. A mostani előadásban Kovács Domokos segít nekünk a koreográfiában.

- NF: A jelmeztervezés inkább magányos munka, de most a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóit is bevontam a gondolkodásba: nekik is tanulságos látni a színpadon az elképzeléseiket. Tervezőként nem az a célom, hogy olyan jelmezt hozzak létre, ami hasonlít egy ételre: meghökkentő, de hordható ruhadarabokban gondolkodom, amik kapcsolódnak a zene hangulatához. Dórival kölcsönösen inspiráljuk egymást, kísérletezünk és játszunk. Ez pedig állandó kihívások elé állít, amit nagyon élvezek.

- Az előételtől a desszertig kapunk egy komplett vacsorát?

- NF: Inkább azt mondanám, hogy a terítéstől egészen a kávéig. Nem olyan szigorú rend szerint építkezik az előadás, mint egy sokfogásos főétkezés: a nagyi kamrájába épp úgy belesünk, mint a hipsterek gangjára, de a karanténidőszak alatt fellendült házhozszállítás vagy a digitális világ és a gasztronómia összefüggései is szóba kerülnek. Csak kicsit másképp, mint azt megszoktuk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

A mi kis falunk bakivideójában Lengyel Tamás szülési fájdalmain nevetett a stáb

A színész annyira beleélte magát a rosszullétbe, hogy alig akarta abbahagyni a játékot.

Link másolása

hirdetés

Szombaton ért véget A mi kis falunk ötödik évada. A készítők most megmutatták a forgatás legviccesebb jeleneteit.

Erika szülése a misemaratonon – a különös helyzet körüli bonyodalmakkal zárult az évad utolsó filmje. A jelenetek felvétele közben rengeteget nevettek a színészek, főként akkor, amikor elrontották azokat.

Lengyel Tamás pedig annyira beleélte magát a rosszullétbe, hogy alig akarta abbahagyni a játékot.

VIDEÓ: A forgatásról

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a sorozat folytatódik. Az RTL közleménye szerint a készítők ezúttal is rengeteg vicces fordulatot találtak ki, és a régi szereplők mellé újabbak is érkeznek majd a következő évadban is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Beck Zoli: Bármeddig lehetsz a saját magad wurlitzere, de én ezt nem szívesen csinálnám

A 30Y frontembere szerint a zenekar addig fog létezni, amíg van érvényes mondanivalójuk a világról, a múltjukból ugyanis sosem szeretnének élni. Interjú.

Link másolása

hirdetés

Tavaly ünnepelték volna 20. születésnapjukat, de az elmaradt turné helyett végül alkalmazott zenei feladatokba temetkeztek.

Idén bepótolják, amit csak lehet, azonban Beck Zoli hallani sem akar öncélú múltidézésről: kizárólag olyan produkcióra hajlandó, ami a jelenben is létrehoz valami újat.

Az évfordulón kívül beszélgettünk a Művészetek Völgyéről is, ahol a frontember a Momentán Társulat vendégeként és a Kaláka versudvar két programjában is színpadra lép.

– A járvány a zenekar teljes 20. jubileumát elsöpörte. Megviselt benneteket?

– Persze, de elsősorban nem is a jubileum, pláne nem az ünnepi élmény miatt, hanem azért, mert egyik pillanatról a másikra el kellett engednünk az egész éves turnét. Februárban azzal a lendülettel kezdtük a turnét, hogy az egy teljes évet elbírjon. Ez az energia szorult bennünk, talán úgy lehetne ezt elképzelni, ahogyan egy egyre gyorsuló autóval nekicsapódsz a betonfalnak. Szóval nem csoda, hogy utána hetekig kissé elveszettnek éreztük magunkat, és nagyjából május elejére tudtunk csak berendezkedni az új helyzetre.

Nem arra mentünk rá, hogy sokakhoz hasonlóan mi is karanténdalokat írjunk, mivel ez szerintem alapvetően tévút: éppen a viszonyulás számolódott fel, az önértelmezéshez szükséges távolság saját magadtól. Inkább más valóságokat kell keresni, olyan alkotói világokat, amik tulajdonképpen készen állnak arra, hogy értelmezd azokat, és a zenéddel beleszólj. Éppen ezért vállaltuk a Csongor és Tünde előadás zenei anyagát a Bóbita Bábszínháznak.

hirdetés

December elején a Városmajori Szabadtéri Színpad felkérésére elkezdtem dolgozni Shakespeare Ahogy tetszik-jének a színpadi zenéjén, Sárközy Papa mellett iamyank és Rozs Tomi közreműködésével. A Pécsi Nemzeti Színházban pedig az Ökör című előadás próbáit kezdtem el. Ennyi színházi zenére, jelenlétre aligha lett volna időm turné közben, hiszen csak a Shakespeare-darab énekelt dalanyaga kitesz egy teljes nagylemezt. Sőt, be tudtam fejezni még a könyvemet is. Ezeken keresztül sokat tanultam a színházról, magamról, a munkaformákról - és ezek állati fontosak a számomra, még úgy is, hogy a 30Y turné mellett ezeket biztosan el kellett volna engednem.

– Milyennek látod a zenekar jövőjét most?

– Remélem, van bennünk még jó néhány év alkotói értelemben. És azért fogalmazok így, mert színpadon állni bármeddig lehet, legfeljebb egy idő után már lóg a bőrgatya a fokhagymaseggeden, és csak félplaybacket vállalsz. Lehetsz a saját magad wurlitzere, amikor bedobják a kétforintost, te pedig eljátszod a slágert, de én ezt nem szívesen csinálnám.

A 30Y addig fog létezni, amíg alkotói közösség is vagyunk, tehát ameddig van valami, amit a világról meg tudunk fogalmazni, vagy amiből világot tudunk teremteni. Én a régi dalokat is úgy szeretem játszani, ha közben az alkotói akarat dolgozik bennem.

Az Ül és vár-t például közel 20 éve tartjuk műsoron, de azért érdekes számunkra a mai napig, mert folyamatosan új kontextust teremtünk neki, mindig új dalként szólal meg – még akkor is, ha amúgy hangról hangra ugyanazt játsszuk.

– Milyen íve volt ennek a két évtizednek?

– Az első szakasz nagyjából a Csészényi tér című lemez megjelenéséig tartott, és főként az útkeresésről szólt: meg kellett találnunk valamit, amit a világról mondani tudunk. Ez egyáltalán nem tudatos keresés, hanem inkább véletlenszerű rátalálás, ahogyan a Menyhárt Jenő énekli: “ha meglátom, felismerem”. A 2008-as No.4. album nagyon éles korszakhatár volt: elvesztettük Bóra Dávidot, állandó hangmérnökünket és az addigi lemezeink producerét, aki a zenekar hangképéért és tulajdonképpen egyensúlyáért is felelt. Nem pusztán egy ember volt, aki gombokat tologatott, hanem teljes jogú tag. Talán mondhatjuk, hogy az ő halála tett nagykorúvá bennünket.

Bármennyire is fájt, tovább kellett mennünk, így Dávid helyére Pálocska Zsolti érkezett, aki ugyanúgy teljes jogú tag lett és azóta sem engedtük el egymás kezét. Ez is új korszakot jelentett sok tekintetben, ahogy a Városember lemezt követően a gitárosunk, Endi távozása is.

Komoly dilemma volt, hogy egy olyan zenekar, ami kezdettől fogva a közösség erejére épült, hogyan tudja elengedni ennek a közösségnek az egyik tagját. Nem lehetett annyival elintézni a dolgot, hogy egyszerűen beveszünk valaki mást helyette.

– Egyáltalán nem merült fel, hogy új szólógitárost keressetek?

– Nem. Ez nem olyan, mint a kosárlabda vagy a futball, ahol mindig kötelező ugyanannyi embernek pályán lenni. A csapat annyi főből áll, ahányan a tagjának gondolják magukat. Nálunk ez négy ember volt, és azt hiszem, hogy az azóta eltelt 7-8 év egy sokkal erősebb, érettebb és érzékenyebb 30Y-t hozott magával.

– A te szereped mennyiben alakult át?

– Teljesen, hiszen szinte végig gitározok az éneklés mellett, ezért abba kellett hagynom azt a korábbi szokásomat, hogy integetek a mikrofonnál. Emellett kevesebbet is rohangálok a színpadon. A dalok hangképe is átalakult, sok számot teljesen újra kellett értelmezni, vagy akár végleg kivenni a repertoárból. Rajtam kívül Sárközy Papa számára is komoly kihívás volt ez, hiszen a billentyű szerepe is alapvetően megváltozott. A Szentimentálé ennek a változásnak is jó jelölője: még együtt csináltuk, de már rengeteg vendégzenésszel – és ez időt adott arra, hogy újraértelmezzük önmagunkat.

– Hogy érzed, mennyit fejlődtél akár dalszerzőként, akár szövegíróként az évek során?

– Sokat alakultam. Ha az ember egyszer megírja az első dalát, utána többé nem tudja ugyanazt megírni, hiszen akármit csinál, a másodiknak már az első adja a kontextusát. Ma lényegében bármit írok, azonnal viszonyba kerül azzal a nagyjából kétszázzal, amit korábban csináltam. Úgy fogalmaznék, hogy ortodox, néha már-már zavaróan konzervatív dalszerző vagyok: az én fejemben egy dalnak dolga egy egész világot teremteni pár percben, és végletes kockázatot vállalni azért, amit kimond. Szóval nem az a dolga, hogy szórakoztasson. Egy dal szerintem akkor igazán dal, ha egy szál zongorával vagy dobozgitárral eljátszva is működik.

A következő lépés aztán akkor jön el, amikor leviszem a próbaterembe és megmutatom a többieknek. Ekkor derül ki, végső soron 30Y-dalt írtam-e, hiszen az attól függ, elindít-e valamit bennük is. Ha nem szólítja meg őket, akkor nem lesz belőle 30Y-dal, legyen amúgy akármilyen jó szerintem. Ezt egyébként meg kellett tanulnom elfogadni, ami időbe telt.

Ha most azt mondanád, hogy ma estig van időm összerakni egy teljes, hallgatói elvárásoknak megfelelő 30Y-lemezt, valószínűleg meg tudnám csinálni. Még az is lehet, hogy szövegekkel együtt. De akit ez izgat, az pont az alkotás lényegét veszíti el: azt a faktort, ami miatt érdemes lefogni az első akkordot.

Én pedig nagyon nem szeretnék eljutni erre a pontra. A teljes karantén idején például egyetlen dalt fejeztünk be – ez a napokban jelenik meg –, és vázlatból sincs több hétnél vagy nyolcnál.

– Nemrég utoljára játszottad a Nemzedék nélküli ember című szólóestedet. Lesz ennek folytatása?

– A Gyereknek bátor című műsoromat továbbra is játszani fogom, ez egyébként sokkal jobban is hasonlít egy hagyományos értelemben vett szerzői estre. A Nemzedék nélküli ember egy koncepciózus elbeszélés, monomusical is lehetne a megnevezése. Hasonlót egyelőre nem tervezek, már csak azért se, mert bőven van mit csinálnom a zenekar mellett. Háy Jánossal ugyan épp szüneteltetjük a Háy Come Becket, de elkezdtünk játszani egy közös műsort Grecsó Krisztiánnal, egy másikat pedig Szűcs Krisztiánnal és Csengey Balázzsal próbálunk éppen. Utóbbit Bérczes Laci rendezi, Másnap a munkacíme és Cseh Tamás eddig soha nem hallott dalaira épül, amelyek Balázs édesapja, Csengey Dénes író hagyatékából kerültek elő. A fentiek és a korábban említett színházi produkciók kitöltik a 30Y-on kívüli időmet.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Kapolcs a művészetek, zene, színház iránti érdeklődésem bázispontja. Epivel, a csajommal tizenévesen jóformán minden alkalommal ott voltunk. Napközben piacoztunk, kézműves termékeket árultunk, majd amint ezzel végeztünk, rohantunk a koncertekre: Cseh Tamásra, Vágtázó Halottkémekre, Barbaróra. Remek színházi előadásokat is láttunk, például a Mulatságot, vagy Bán János Kukac Matyiját. Ott néztük meg először az Azt meséld el, Pistát is, és ájultunk el Mácsai Pál tehetségétől. De említhetném Jordán Tamás Szókratészét és még számtalan nagyon erős élményt, ami a mai napig odaköt.

– Idén a 30Y mellett a Momentán társulat Főhős előadásában és Lackfi János Zenés versimprójában is szerepelsz. Ezekre hogy készülsz?

– A Momentán kalandjától mindig izgulok, korábban egyszer már részt vettem egy hasonló történetben, és erre lehetetlen készülni. Annyit tudok csak tenni, hogy piszkosul koncentrált leszek. Lackfival is nagyon sok az improvizáció, szóval ugyancsak az a fő feladatom, hogy a lehető legösszeszedettebb legyek abban az egy-másfél órában a színpadon.

Ez egyébként általánosságban is igaz minden előadásra: a fő kérdés, hogy amikor ott vagy, jelen vagy-e. Ha igen, akkor meg tudod csinálni, ha nem, akkor csak lehozni tudod. Engem pedig az utóbbi mindig hetekig frusztrál utána.

Ugyanezen az estén a Kalákával és a Szélkiáltóval is játszom, ami azért is megtisztelő, mert a ‘80-as, ‘90-es évek fordulóján, még utcazenészként a Balatonnál mindkét zenekartól játszottam dalokat. Rozs Tomival, a Szélkiáltó csellistájával pedig az Ahogy tetszikben dolgozunk együtt jelenleg, ez is egy közös pont.

– Még ezelőtt, július 2-án a Budapest Parkban koncerteztek, „20 év 100 percben” mottóval. Kronologikus műsor lesz?

– Általában azonnal felrúgom a saját magam által kitalált szabályokat is, szóval nem hiszem, hogy időrendi sorrendben haladunk majd. Abban viszont biztos vagyok, hogy a zenekar legelső, 2004-es koncertlemezétől egészen a 2019-es Ki az akit még megölelnél-ig mindegyikről fogunk játszani, ahogy a már említett legújabb dalunk, a Mesélős is biztosan elhangzik. A két évtized zenei lenyomata mellett az egyes korszakok grafikai elemei is vissza fognak köszönni, ez külön érdekessé teszi az estét.

– Endit nem hívjátok meg vendégfellépőnek?

– Nem, mert az ahhoz a bőrgatyás-félplaybackes logikához tartozna, amiben egyszerűen nem hiszek. Én nem úgy szeretnék utazni a múltban, hogy elkezdem felmelegíteni.

Akkor van egy múltelemnek létjogosultsága, ha a jelenben is közlésképes. Ha az egyetlen mondanivalónk annyi, hogy “az a valami valamikor korábban már volt”, akkor nem ér semmit.

Szerintem minden zenekarnak - alkotó közösségként legalábbis - akkor van vége, ha elkezdi meghívni és felrakni a színpadra a régi tagjait. Mi nem a múltunkat tesszük színpadra, hanem a mindenkori jelenünket, szóval nem állunk neki a saját szobrunkat faragni. Színpadra csak kockázattal van értelme állni: nem a múltunk hátizsákját cipeljük, ami ebből a múltból nyeri az érvényességét, hanem éppen a mindenkori jelenünk teszi közlésképessé a múltunkat is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Variety: kivonulhatnak a homofób törvények miatt a külföldi filmstúdiók Magyarországról?

A filmügyi kormánybiztos szerint a jól képzett szakemberek és az adókedvezmények fontosabbak lesznek, mint a politika.

Link másolása

hirdetés

A Variety, amely a legismertebb amerikai filmszaklapok egyike, cikket közölt arról, hogy mennyire befolyásolhatja a héten elfogadott homofób törvény azt, hogy a nagy filmstúdiók továbbra is forgatnak-e majd filmeket Magyarországon.

Mielőtt a járvány beütött volna, és a filmszakmát is elérte volna a válság százmilliárdos nagyságrendben ömlött a pénz az országba jórészt a hollywoodi produkcióknak, és a felpörgő stream-platformnak köszönhetően.

A magyar állam pedig nagyvonalúan, milliárdos adókedvezményekkel támogatta azt, hogy a nagy stúdiók és stream-szolgáltatók ide hozzák a produkcióik forgatásának legalább egy részét.

Mivel az új törvény megtiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítését” és megjelenítését, illetve az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása és a homoszexualitás „népszerűsítésére”, ezért könnyen lehet, hogy ez hatással lesz bizonyos stúdióknál a magyarországi forgatásokra.

A Varietynek még senki nem nyilatkozott, hogy milyen következmények lehetnek Magyarországon, a cikkebn viszont végigveszik, hogy azért nem ez az egyetlen eset, amikor nagy stúdiók kiakadtak hasonló törvénykezésen. A Disney, a Netflix, a WarnerMedia, a Sony és más stúdiók is bojkottal fenyegették meg annak idején Georgia államot a melegellenes törvényei miatt. A Netflix ennél tovább is ment, hiszen az Outer Banks forgatását el is vitte Észak-Karolina államból azután, hogy ott is homofób törvényeket fogadtak el.

hirdetés

A Variety megkérdezte a WarnerMediát, és ők ki is adtak egy közleményt, amelyben elítélik a homofóbiát, az előítéleteket és a diszkriminációt. Megkérdezték Káel Csaba filmügyi kormánybiztost is, aki a lapnak elmondta,

szerinte fontosabb lesz a politikai szempontoknál, hogy Magyarország jól képzett szakembereket, eszközöket és adókedvezményeket tud biztosítani a külföldi produkcióknak. Ő abban reménykedik, hogy nem éri semmilyen hátrány ezért a magyar filmipart.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: