hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„Én legalább nem kamuzom tele az étert” – Little G Weevil az új lemezéről és életrajzi könyvéről

Az egyik leghíresebb magyar blueszenész két éve költözött haza Amerikából, azt is elmondta, bejöttek-e a számításai.
Láng Dávid; koncertfotók: Nagy János - szmo.hu
2021. január 13.

hirdetés

Little G Weevillel, azaz Szűcs Gáborral utoljára tavaly nyáron beszélgettünk a magyar könnyűzene megreformálási tervének kapcsán, aminek kidolgozásában ő is részt vett.

Közben saját karrierjét sem hanyagolta: bár koncertezni ő is csak korlátozottan tudott, év végén megjelent az új nagylemeze, valamint a nem mindennapi élettörténetét bemutató könyv is.

Ezekről mesél az alábbi interjúban, és persze arról is, hogyan élte meg a járványhelyzetet.

– Két éve költöztél vissza Magyarországra. Hogyan értékelnéd az azóta eltelt időszakot?

– Zenei szempontból mindenképpen rendkívül produktív volt az elmúlt két év. 2018 decemberében landoltam Atlantából, emlékszem, elég gyorsan kellett lakást találnom, mert februárban már egy spanyol, majd márciusban holland és belga turnékra kellett mennem. Az az év a helykeresésről, tervezgetésről szólt. Őszintén bevallom, még mindig fura itthon lenni, nem mindig találom a helyem, de biztos így kellett lennie, különben nem íródott volna 14 új, saját szerzemény, meg egy „szaftos” kis könyv.

hirdetés

– Hogy született a Play On lemez anyaga, mi inspirált a dalszerzésnél, szövegírásnál?

– Én valahogy állandóan tele vagyok ötletekkel, egyfolytában jár az agyam. Talán ezért sem unatkozom soha. Rengeteg dallamot, ritmust rögzítek jártamban-keltemben, amiket előszedek, mikor meló van. A gépemen aszerint csoportosítottam a zenei mappákat, milyen ötletet melyik formációnak szánnék. Mikor idő van, kinyitom a mappát, kiürítem a telefonom, végighallgatom, miket vettem fel az utolsó lemez óta. Majd elkezdek szelektálni. Magyarul, ha egy dallam vagy groove nem fog meg az első 20 másodpercben, az nem jó. Megy a kukába.

Két stílust viszek ugyebár, a tradicionális blues vonalat akusztikusan, az elektromos zenekarral pedig a kicsit modernebb, rhythm and blues, soul, funk vonalat. Mire a dalok zenei vázlatai elkészülnek, általában kiderül, miről szólnak majd a szövegek: ami foglalkoztat tudat alatt, illetve a direktebb hatások, az életemben zajló események, a világban történő szociális problémák, stb... Nálam mindig a muzsika inspirálja a szöveget és nem fordítva.

– Alig pár hónapja az akusztikus trióddal is kiadtál egy EP-t. Mi dönti el, melyik dalötletet melyik formációval valósítod meg?

– A zenei stílus és a hangszerelés. A tradicionális bluesdalok akkor igazán jók, ha már egyedül játszva is hatásosak. Akkor már a fejedben hallod a nagybőgőt, a harmonikát.

Így van ez a modernebb groove-oknál is: amikor az ember egyedül játszik, hozzáálmodja az orgonát, a dobot. Mint mikor a gyerek építi a legót. „Fúúúú, és akkor ide jön majd ez, oda majd az, jaj de jó lesz!”

Haha. Nagyjából ennyi.

– Mennyivel tette bonyolultabbá a felvételeket a járványhelyzet?

– Ne is kérdezd. A tízes skálán tizenkettővel.

– Hogyan éled meg a karantént, a koncertek elmaradását és az utazási korlátozásokat?

– Nézd, ha jól emlékszem, talán 1998 volt az utolsó év, amikor nem mentem külföldre. Mindig imádtam utazni, különböző kultúrákat megismerni, nekem ez lételemem, az emberi fejlődésem része. Otthon üldögélve eszembe jut, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi mindent láttam. És még, amit tartogat Mother Earth! Vigyázni kéne rá!

Tegnap pont találtam pár képet Tunéziából. Az akkori barátnőmnek egy tengerparti nyaralást adtam karácsonyra még 2003-ban. Mondván, tenger máshol is van, Afrikában vagyunk, gyerünk! A megérkezésünk utáni nap béreltem egy Peugeot 205-öst és keresztülpöfögtük Tunéziát különösebb terv nélkül. Mikor lement a Nap, béreltünk valahol egy szobát. Lementünk egészen az algír határig, a Szahara lábáig. Megkérdeztem egy berber srácot, megnézhetjük-e, hol élnek. Ugyanis a berberek évszázadok óta lefelé építkeznek, hatalmas kör alakban ásnak egy „gödröt” és azt alakítják ki elképesztő kézi technikával.

Egész emeletekről beszélek, csak lefelé. Megvan az udvar, az állatok helye, több szoba, konyha, fürdő és olyan tiszta minden, mint egy hotelben. A Csillagok Háborúja egyes jeleneteit ilyen földbe vájt barlangszerű lakásokban forgatták, tudod, ezek az alacsony kis helyiségek a filmben. Egy éjszakát mi is eltöltöttünk az egyik ilyen, a filmből ismert, ma már hotelszerű építményben. Ezeken nosztalgiázom karantén alatt, próbálom fenntartani a motivációt, ami fontos, ha nem akar megmakkanni az ember.

De ahogy Ripoff Raskolnikov is mondta, everything is temporary, tehát ennek a rémálomnak is vége lesz egyszer és remélem, hogy a vírus után egy békésebb, egységesebb, szolidárisabb emberiség jellemzi majd a 21. századot. Hiszen mindannyiunké ez a bolygó.

A lemez a Spotify-on IDE KATTINTVA hallgatható meg.

– Az új lemezen majdnem minden dalban közreműködik vendégénekes is. Hogy jött ez a koncepció és miért pont őket választottad?

– Én tradicionális blues arc vagyok, azt tanultam énekileg, az áll jól. Egy csomó zenei ötlet évekig üldögélt a mappáimban, mert éreztem, hogy nem én vagyok a megfelelő énekes a feladatra. Már a Something Poppin lemezen is szerettem volna vendégeket. Ha jó a szám, nem szabad kidobni, de csak azért, mert én írom, nem jelenti azt, hogy nekem kell énekelni. Énekelje az, aki az üzenetet jobban, szebben, hitelesebben tudja közvetíteni. Én mindig szerettem egy főhős mögött kísérni. Mármint, ha jó a főhős! Haha.

A lényeg, hogy olyan embert találjak, aki már a személyiségével is hasonló értékeket hordoz. Röviden, valahogy kell érezzek egyfajta spirituális kapcsot köztem és az adott előadó között. Így lesz meg az az érzelmi töltet, amit keresünk, és életre kel a muzsika.

Dionne Bennett, Ian Siegal, Jónás Vera, CéAnne, Mohamed Fatima, Gál Boogie Csaba, Andelic Jonathan, Fóris Rita, Sena Dagadu. Kiváló zenészek, csodás emberek, nagyon hálás vagyok nekik, hogy velük dolgozhattam! Szeretném, ha az országban minél több helyen be tudnánk mutatni ezt az albumot, a lemezen szereplő összes vendéggel, hiszen ez egy olyan, műfajában egyedülálló lemez és show, amit nem minden nap láthat a kedves közönség.

– Nemrég az életrajzi könyved is megjelent, aminek a címe ugyanaz (csak magyarul), a borítója pedig nagyon hasonló a lemezéhez. Mi az oka ennek?

– Bármit is hozzon a jövő, ezzel a könyvvel és lemezzel tulajdonképpen keretbe foglaltam az eddigi munkásságom. Szépen, csendben, de mégis stílusosan. Az élet egy film. A könyv pedig az életemről szól, a sztorija a jelenben ér véget, tehát az új album kvázi egy filmzene is. Ezért a hasonló borító. Nem tudom, lesz-e következő Little G Weevil album, de ha ez az utolsó, ezt így, javarészt magyarokkal kellett elkövetni. Az album és a könyv is ugyanazt a dolgot próbálja elmondani. Maradjon ez az indirekt közlési mód, nem szeretek mindent az utolsó szögig megmagyarázni. Mindenesetre te vagy az első újságíró, aki egyáltalán ezt felhozta és köszönöm a kérdést. Örülök, hogy valaki még figyel. :)

– Milyen volt felidézni és a nyilvánosság elé tárni több évtizednyi, sokszor nagyon személyes emléket?

– Sokszor fájdalmas, sokszor baromira mulatságos a múltban vájkálni. Egyébként annyi sztori van, hogy még egy könyvet lehetne írni belőlük. Ki is maradt jó pár, amit kicsit sajnálok. A nyilvánosság nem érdekel, a valóságshow-k, szelfik és a közösségi média korát éljük, én legalább nem kamuzom tele az étert. Semmi olyat nem tettem, amit ne vállalnék fel. Az ember változik, ahogy telnek az évek, nyilván ma, 43 évesen nem ugrálnék az autók tetején Memphis belvárosában két abszinttal a szervezetben, de az is megvolt. Sajnos kimaradt a könyvből.

Az állatkertes LSD-s partyt is elfelejtettem megemlíteni, ahogy kergettek a nem létező törpék, és sajnos a lappföldi kalandot is, mikor egy félreszervezés miatt a zenész, énekes akkori dobosommal, Frenkkel aludtunk egy franciaágyban. 15 cider után nem zártuk be az ajtót és arra ébredtünk, hogy egy finn arc fekszik közöttünk alsógatyában, rénszarvas aganccsal a fején.

– Mennyire vagy bizakodó a 2021-es évvel kapcsolatban? Tudsz előre tervezni?

– Bízom benne, hogy az emberek megveszik az említett Játssz tovább című könyvem és a Play On című új albumot. Ha így tesznek, talán tudok tervezni is, hiszen más bevételünk koncert híján jelenleg nincsen. Előre is köszi a támogatást az összes zenész nevében! Legyen boldog éve mindenkinek! Blues Fesztiváááááál!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Új Netflix dokumentumfilm: 8 hónapig kínozták a kisfiút, mire meghalt, pedig a szociális munkások tudtak róla

Megnéztük a Gabriel Fernandez-aktát, és totál kikészített minket. Ütés-égés-lövésnyomok egy nyolcéves gyerek holttestén.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Netflix - szmo.hu
2021. február 22.

hirdetés

Ez a netflixes dokumentumfilm-sorozat talán abban a legkiemelkedőbb, hogy soha nem láttunk még ennyire szomorú true crime doksit, hiszen annál nincs kegyetlenebb és elviselhetetlenebb nézőként is, amikor egy gyermeket a saját szülei kínoznak halálra. Pedig a kis Gabriellel ez történt Los Angelesben.

A halálakor nyolc éves kisfiút vér szerinti anyja hónapokkal korábban fogadta ismét magához, miután születése után lemondott róla, majd az alatt a pár hónap alatt, ami 2013 május 24-ig történt, a kisfiú a poklok poklát érte át. A végzetes éjszakán, miután orvosok hosszú órákon át küzdöttek az életéért, a szervezete feladta a harcot. Konkrétan halálra kínozták. Hogy milyen motivációból - kell erre egyáltalán motiváció???! - , pontosan kinek a tervéből és hogyan, erre derül fény a tárgyalás során, és ezt a szívszorító történetet bontja ki a szemünk előtt, gyakorlatilag élőben a sorozat.

Ott ülünk mi is a tárgyalóteremben és meg akarjuk érteni a megérthetetlent. De még durvább a sztori attól, hogy kiderül: több szociális munkásnak lett volna lehetősége tenni valamit a gyerekért, de inkább behunyták a szemüket.

A sorozat nem amiatt erős, mert filmművészetileg vagy dramaturgiailag annyira különlegeset alkotott volna a rendezője, hanem maga az ügy olyan, ami önmagáért beszél. Ordít. A rendező a legjobb eszközt választotta, amikor úgy döntött, hogy ezt a történetet csak a legnagyobb egyszerűséggel kell elmesélni, nem kell hozzátenni semmi extrát. Mert amikor megtudjuk, hogy ez a kisfiú olyan kínzásokat élt át, mindezt nyolc hónapon át, amilyent még az ellenségünknek sem kívánunk, akkor minden célját eléri az alkotó.

Feltesszük a kérdést: hogyan történhetett ez meg? A néző azt kívánja, hogy mindenki nyerje el a büntetését, aki erről tehet. A sorozat azért fontos, hogy elkészült, mert felhívja a figyelmet az amerikai gyerekvédelem hiányosságaira, mint ahogy az ügy is azért szólt akkorát Amerikában, mert a két szülőn kívül vádat emeltek négy szociális munkás ellen is.

Ugyanakkor a bemutatott, felkavaró bizonyítékok és a fantasztikusan emberi hozzáállású, empatikus ügyvéd azt is hivatottak hatalmas piros betűkkel az eszünkbe vésni, hogy egy gyermek ártatlan, tiszta lap, és bűn bántani - akár egy életre traumatizálni, akár a halálba küldeni, akár szekrénybe zárni éjszakára, ahogy azt Gabriellel is tették.

Egy egész pici szekrénybe, és itt most egy kurva nagyot tudnék csak káromkodni tehetetlenségemben, hogy ilyesmi még mennyi gyerekkel megtörténhet ebben a pillanatban.

hirdetés

Ami a pozitív következmény a film mögött, hogy úgy hírlik, az ügy megmozgatott bizonyos dolgokat Amerikában és elindult valamiféle változás a gyermekvédelem területén. A doksi nagy hangsúlyt helyez arra, hogy bemutassa, ez a terület mennyire átláthatatlan és káoszszerűen létezik, s ezzel remélhetőleg hozzásegíti a gyermekvédelem szervezettségének kikényszerítését, mint ahogy az utóbbi években többször is forradalmian nyúltak bele a dokumentumfilmesek a valóságba.

Azt állítja ugyanis a Gabriel Fernandez-akta, hogy nem egyszeri problémáról van szó, hanem tragikusan gyakoriról. És ez rettentő szomorú: a tudat is, hogy a világban szenvednek úgy gyerekek, akiket egyetlen kézmozdulattal meg lehetne menteni, és mégsem - és mégis maradnak a bántalmazó közegben.

A film felépítése klasszikus, lassú építkezéssel, alaposan bemutatja az ügy minden részletét, de a hat epizód arra is enged időt, hogy bizonyos témákon jobban elidőzzön. Így jut idő arra is, hogy a szimpatikus jogász háttérsztoriját és elhivatottságának okát is megismerjük: megtudjuk, hogy ő is bántalmazott gyermek volt és ezért fontos neki a gyermekabúzus elleni küzdelem. Ezek a pillanatok még erősebbé teszik a filmet érzelmileg.

Nem tudok döbbenetesebb képet felidézni valaha készült dokumentumfilmekből, mint amikor megmutatják a Gabriel testéről készült fotókat. Egyszerűen felfoghatatlan, hogyan képes valaki egy gyermekkel ezt tenni. Nem öncélú az illusztráció: a rengeteg sérülésnyom beég az ember agyába és garantálom, hogy a néző örökké emlékezni fog erre a képre.

Gabrielt szünet nélkül kínozta az anyja és annak élettársa, légpuskával lövöldöztek rá, fojtogatták, verték, égési nyomokat okoztak neki, miközben az éjszakát megkötözve egy szekrényben kellett töltenie. Ép ésszel felfoghatatlan. Fontos ez a film mindenütt a világon, a borzalmak tanmeséje arról, hogy figyeljünk jobban oda a gyermekekre, és ha bármi furcsát látunk, ami egy kiskorút veszélyeztethet, nyissuk ki a szánkat és jelezzük, mert egyetlen kiszolgáltatott gyermek sem érdemli meg, hogy becsukjuk a szemünket. Régen szobrot állítottak emlékül a vértanúknak, most dokumentumfilmek készülnek ilyen céllal róluk, ezért fontos a Gabriel Fernandez-akta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Tóth Krisztina: még a legelszántabb Jókai-rajongók se tegyenek kutyaszart a postaládámba

Tóth Krisztina nemrég beszélt arról, hogy a nemi szerepek ábrázolása miatt levenne a kötelezők listájáról egy Jókai- és egy Szabó Magda-regényt. Véleményével azonban heves indulatokat váltott ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 23.

hirdetés

Korábban mi is megírtuk, hogy a nemi szerepek ábrázolása miatt levenne a kötelezők listájáról egy Jókai- és egy Szabó Magda-regényt Tóth Krisztina.

A Pixel, a Fehér farkas és a Párducpompa szerzője a Könyves Magazin interjú-sorozatában fejtette ki véleményét arról, hogy szerinte a Bárány Boldizsár és Az arany ember is helytelenül ábrázolja a nemi szerepeket.

Tóth Krisztina véleménye heves indulatokat váltott ki a Facebookon. Emiatt nemrég egy 8 pontból álló nyilatkozatot tett közzé az oldalán. Ezt a következőkben szó szerint, változtatás nélkül közöljük:

1. Minden, amit a kötelező olvasmányok témájában gondolok, olvasható az eredeti interjúban. Az érveim és a javaslataim is.

2. Betiltásról senki nem beszélt, a véleményemet kérdezték. Szabad elmondanom, ugye? Vagy maga a vélemény van betiltva?

hirdetés

3. Egy írót nem illik ismeretlenül letegezni, lekurvázni. Csak azért, mert valamiről mást gondol, főképpen nem. Bájtalan gesztus.

4. Azok számára, aki szerint semmit sem tettem le az asztalra, rossz hírem van. 1989 óta rendszeresen dolgozom. Harminc könyvem jelent meg, el lehet olvasni őket. Nem muszáj persze, de a lehetőség adott. A külföldi kiadások listája a honlapon található.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

„Undorító ember, de közben sikeres nő” – ilyen egy vérbeli pszichopata

Az áldozatai mit sem sejtő nyugdíjasok. Rosamund Pike alakításától és a sztoritól is hidegrázást kaptunk. Megnéztük a Fontos vagy nekemet a Netflixen.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Netflix - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

A Fontos vagy nekem egyszerre érdekes kísérlet, egyedi műfaji darab és egy groteszk, de szórakoztató film. Igazi könnyed móka azoknak, akik szeretik az izgalmas, csavaros történeteket és nem riadnak vissza a bizarrul negatív karakterektől. Utóbbi a központi kérdés a Fontos vagy nekemben, több szempontból is.

Ismerjük Rosamund Pike-ot, akinek csak rémlik az arca, felidézem: ő volt a Holtodiglan című David Fincher-filmben a rafinált pszichopata feleség, aki a végletekig és még tovább is képes volt elmenni, hogy kikészítse a férjét, akit Ben Affleck alakított, miután eljátszotta a saját eltűnését.

Most Pike ismét egy szociopata szerepben tűnik fel, és nem kispályázik. Ahogy karaktere a film elején mondja: "Nincs olyan, hogy jó ember. A tisztességes játék egy vicc. A gazdagok találták ki, hogy a többiek szegények maradjanak. Kétféle ember él a világon. Akik kihasználnak és a kihasználtak." Nem kérdés, hogy hős(?)nőnk (Pike), azaz Marla melyik típusba sorolja magát a túlélése érdekében. Ezzel a kifacsart "értékrenddel" működik, és akit érdekel a pszichopaták, ráadásul a nárcisztikus pszichopaták működése, annak első tanulmányként tökéletes ez a film, mert tüneteiben tökéletesen leírja és ábrázolja ezt a személyiségzavart.

Marla (Pike) ugyanis idősekre vadászik. Hatósági gyámjuk lesz, idősek otthonába juttatja őket, akkor is, ha el tudnák látni magukat. Cserébe mindenkinek tejel, aki érintett, orvosnak, intézményvezetőnek, és maga is zsebre teszi a magáét. Undorító ember, de közben sikeres nő, aki kifelé tökéletesen eljátssza a kedves, odafigyelő, profi gyámot. Pike lubickol a szerepben, és néhol direkt, ahogy maga a film is, de az ironikus hangvételbe tökéletesen belefér, amit csinál:

igen, ezek az emberek a legsikeresebbek sok esetben ma, ők érnek el pénzt, hírnevet. Akik lefelé taposnak, felfelé mosolyognak.

hirdetés

A film címe is erre az iróniára utal: fontos vagy nekem - azaz dehogy vagy, MAGAMNAK ÉN vagyok fontos. Nem véletlenül írja híres, a pszichopatákat elemző könyvében Robert D. Hare is, hogy egyre nő társadalmunkban a pszichopaták száma, és sokan a felsővezetők közül kerülnek ki. Így képes sikereket aratni Marla is, aki a történet elején igazi kincsre lel: egy idős hölgyre, aki remek ingatlannal rendelkezik, jómódú - és nincs rokona sem.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Törvénytelen, életveszélyes, de van rá igény és jól fizet – megnéztük A bűn kereskedőit

Mariana Van Zeller sorozata a sokmilliárdos globális fekete gazdaság egy-egy ágazatát mutatja be, legtöbbször „alulnézetből” indulva.
Szöveg:Göbölyös N. László - fotók: National Geographic - szmo.hu
2021. február 24.

hirdetés

Pokolra kell annak menni, aki az oknyomozó újságíró hivatást választja.

Fikciós krimikből, de sajnos a hírekből is jól ismerjük a történeteket Oroszországtól Mexikóig, Kínától Üzbegisztánig, hogy aki beletenyerel valami piszkos ügybe, legyen az politika, nagyszabású gazdasági vagy környezeti visszaélés, szervezett bűnözés (nem ritkán ezek összefonódásai), és a végére akar járni, annak egy fabatkát sem ér az élete.

Emlékszem, még a viszonylag békés magyarországi 90-es évekből, hogy volt olyan bulldog-szívósságú kollégám, akit, amikor késő este ment haza a szerkesztőségből, többször is megtámadtak, leütöttek, de arra is, hogy hiába voltak időnként remek „füleseink”, melegen ajánlották, hogy „jól felfogott érdekünkben”, ne bolygassuk azokat a dolgokat. És mégis voltak, vannak és lesznek olyan vakmerő férfiak és nők, akik számára az igazság többet ér, mint saját személyes biztonságuk.

Közéjük tartozik a portugáliai születésű, már 20 éve az Egyesült Államokban élő Mariana van Zeller, akinek A bűn kereskedői (Trafficked) című filmsorozatát február 26-tól vetíti a National Geographic csatorna.

Az újságírónő, aki szakmai tűzkeresztségén nem kisebb esemény során esett át, mint a New York-i ikertornyok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadás, nem tagadja, neki is volt már halálfélelme. Ez azonban a legkevésbé sem tartja vissza attól, hogy másfél évtizede lenyűgöző szívóssággal kutassa a világot behálózó illegális kereskedelmet és annak szereplőit.

A nyolcrészes sorozat nyomán egyrészt rádöbbenhetünk arra, hogy ezek a sokszor láthatatlan hálózatok mennyire jelen vannak a mindennapi életben, másrészt pedig nem a délutáni jól fésült krimikből ismert „bűnöző típusokat” látjuk, hanem olyanokat is, akiket akár szomszédunknak is szívesen elfogadnánk. Néha egyenesen ránk hasonlítanak, mintegy üzenve: lehet olyan pillanat az életedben, amikor te is erre az útra kerülsz…

hirdetés

Mariana van Zeller éppen az ilyen történetekre kíváncsi. Nem akar igazságot osztani, nem akarja erkölcsi magaslatokról vagy büntetőjogi szempontból elítélni szereplőit, akik láthatóan megbíznak benne, amikor életükről, „munkájukról” mesélnek, még ha saját érdekükben arcukat, hangjukat el is változtatják a filmesek „A bűnt gyűlöld, ne a bűnöst” – vallja Mariana. A megszólaltatottak egy részének van bűntudata, a másiknak nem. „Az utcán vagy ragadozó leszel vagy préda” – hangzik el az egyik részben ez a nyers igazság.

A nyolc epizód a sokmilliárdos globális fekete gazdaság egy-egy ágazatát mutatja be, legtöbbször „alulnézetből” indulva, de a névtelen „fogaskerekektől” időnként eljutunk már középszintű agytrösztökig is. Az mindenki előtt jól ismert, hogy a fegyver- és a kábítószerkereskedelem régóta a világ legjövedelmezőbb bizniszei közé tartoznak és eddig még minden letörésükre irányuló kísérlet kudarcot vallott.

A kokainban utazó drogklánok közti háborúkról Kolumbiától Mexikóig sokat hallottunk, de a filmben nem a Pabló Escobarok, a Chapo Guzmánok, hanem a legtöbbet kockáztató gyártók, futárok, dílerek világába tekinthetünk be. Az már kevésbé ismert, hogy az utóbbi időben egy új, minden eddiginél brutálisabb drog vált népszerűvé, az eredetileg fájdalomcsillapítóként alkalmazott fentanyl, de ennek „üzleti szabályai” ugyanolyan félelmetesek, mint a kokainé.

Nem is hinnénk, hogy az anabolikus szteroidoknak milyen óriási keletje van a mindenre elszánt testépítők körében. Holott a felhasználóinak jogosulatlan előnyt biztosító és nem utolsósorban emberi szervezetet hosszú távon súlyosan károsító hatásuk miatt a hivatalos sportvilágból évtizedekkel ezelőtt kitiltották. Ma is ott állnak minden doppinglista élén. A mesterséges izomnövelőknek, és az őket szerrel ellátóknak azonban semmi sem drága. És ki hinné, hogy ma, amikor a pénzvilág is egyre inkább digitalizálódik, a harmadik világban még mindig jól jövedelmez a készpénz-hamisítás?

De ismerős lehet sokunknak az a módszer, amikor szívhez szóló e-mailekben hatalmas vagyonokkal vagy a gyors meggazdagodás reményével kecsegtetnek hiszékeny embereket. A prostitúcióról szóló epizódban valójában a futtatók a főszereplők, a vadállat-kereskedelem képsorai pedig a természettel szembeni emberi tiszteletlenséget juttatják eszünkbe.

A bűn kereskedői 8 filmjét késő este, 21 órás kezdettel láthatják a nézők. Minden rész előtt felirat figyelmeztet arra, hogy egyes jelenetek felkavaró hatással lehetnek a nézőre. Ez elsősorban nem vizuális sokkélményeket jelent, sokkal inkább egyfajta szembesülést egy farkastörvényű világgal, amely akkor is körülvesz bennünket, hogy elhitetjük magunkkal: mi bűntelenek vagyunk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: