KULT
A Rovatból

Frenk: Írtam egy dalt a barátaimnak, hogy ha így folytatják, kinyírják magukat

„A pokolba lenézek, mindenhol zenészek” – énekli legújabb lemezén Frenk, akivel a Budapest Bárról, és egykori zenekaráról, az idén 20 éves hiperkarmáról is beszélgettünk.

Link másolása

Tudom kivagyok címmel a napokban jelent meg Frenk hatodik albuma (lemezbemutató: A38, február 8.), ami saját bevallása szerint a kisebbséghez szól:

„Olyan emberekhez, akik képesek lázadni, akik átlátnak a politika és a vallás hazugságain, akik szeretik Budapestet, akik tudnak még feltétel nélkül szeretni, akik a társadalom perifériáján érzik magukat, és nem utolsósorban szeretik a VALÓDI ZENÉT.”

Ennek apropóján arról is mesélt, tudatosan törődik-e kevesebbet a külsőségekkel, mint régen, és miért vállalta el a közreműködést Szűcs Krisztián szólóprojektjében, miközben amúgy szinte már sosem ül a dobok mögé.

– Jövőre lesz 15 éve, hogy elkezdődött a szólókarriered. Milyen íve volt ennek, változott-e közben a hozzáállásod?

– Annyi biztos, hogy az első albumot visszahallgatva elég sok mindent másképp csinálnék. Igaz, egyesek szerint a Szívzörejek a legjobb lemezem, én viszont azt tartom a legrosszabbnak, főleg a dalszövegekkel nem vagyok elégedett. A zenéléshez való hozzáállásom is sokat változott, jelentős részben emiatt cseréltem le a teljes zenekaromat.

Amellett sem lehet elmenni, hogy történt egy generációváltás a popzenében, és ahhoz, hogy manapság bármit elérj, ma már kötelező az önreklámozás a közösségi médiában. Gyakorlatilag fontosabbá vált mindez, mint maga a zene: ha ügyesen tolod magad, kellően exhibicionista és pofátlan vagy, félig már nyert ügyed van.

Tőlem nagyon távol áll ez az egész mentalitás, de valamennyire muszáj alkalmazkodnom hozzá, még akkor is, ha szívem szerint csak a dalszerzésre és koncertezésre fókuszálnék.

– Úgy veszem észre, hogy már sokkal kevésbé törődsz a külsőségekkel, mint régebben. Ez tudatos váltás volt?

– Igen, volt egy ilyen célom, hogy inkább a zene legyen a hangsúlyos, ne az foglaljon le mindenkit, hogy nézek ki.

Nyilván a polgárpukkasztás is benne volt, amikor felmentem a színpadra nőnek sminkelve, boával a nyakamban. Ment is folyamatosan a buzizás meg a beszólogatás, amivel persze rohadtul nem foglalkoztam.

Aztán ez a vonal lassan elmúlt, de mostanában nagyon gondolkodom rajta, hogy kicsit vissza kéne csempészni. Úgyis az a mottóm, amiről énekelek is, hogy „minden ellen lázadj fel, de legfőképp magad ellen.” A mai különösen homofób, elfogadást nélkülöző társadalom ellen pedig szívesen lázadnék.

– Miben más a most megjelent lemezed a korábbiakhoz képest?

– A Szívzörejek egy szerelmes lemez volt, a Nagyvárosi éjszakákon a buja és bohém oldalamat mutattam meg, a harmadikon viszont már elkezdtem szakítani a hősszerelmes figurával. A Magyar pszicho folytatta ezt az utat, a mostani pedig már végképp arról szól, hogy mi a francnak énekeljek olyan dolgokról, amikről már egyszer énekeltem. Nem szeretnék külső elvárásoknak megfelelni, a lényeg az, hogy nekem tetsszen.

A teljes album:

– A címben rejlő kettősségnek (Tudom kivagyok / ki vagyok) mi a háttere?

– Különírva arra utal, hogy talán most érzem leginkább az eddigi életemben, hogy megvan bennem a harmónia. Egybeírva pedig arra, hogy kicsit túltoltam a tavalyi nyarat minden szempontból, és szeptembertől határoztam el, hogy radikális életmódváltásra van szükségem, mert 42 évesen egyszerűen már nem bírja a szervezetem a féktelen bulizást.

„A pokolba lenézek, mindenhol zenészek” – így szól az egyik sor.

Egy másik számot (Mi van veletek) egyébként azoknak az éjszakában partizó barátaimnak írtam, akik máig ugyanezt tolják: a fő üzenete, hogy ha így folytatják, kinyírják magukat.

– Az Apokrif, amihez már klipet is forgattatok, erősen vallásellenes szám lett. Hogy született, és számítasz-e negatív visszhangra?

– Ez lényegében egy észrevétel a világ felé azzal kapcsolatban, mennyire hazug és képmutató az intézményesített vallás: az egész csak a pénzről szól, maguk a hívők egyáltalán nem fontosak. Számomra eleve összeférhetetlen a politika és a kereszténység, hiszen egy politikusnak lényegében a munkaköri leírása része, hogy hazudjon.

A refrénben önmagában elég sokatmondó: „A mennyei bankban a pénz a vallásoknál, repedezik a bolygó a varrásoknál. Bárkinek hinni is kár, ha nem lehet tudni, hogy Mária Magdolna volt a első groupie.”

A basszusgitárosom is felvetette, hogy „te, nem lesz ennek rossz vége?”, de szerintem aligha. Nem hinném, hogy akkora tényező vagyok, hogy erre bárki felkapná a fejét, bár manapság sosem lehet tudni. Ha mégis, legfeljebb majd ellenem is szerveznek egy tüntetést...

– A magánéleti helyzeted, például az, hogy pár éve megnősültél, megjelenik a dalaidban?

– Nem nagyon szeretem összekeverni a kettőt, talán egy szám van a lemezen, ami szerelmes ihletésű.

Inkább máshonnan merítek: a lényeg szerintem az, hogy nyitott szemmel járjak a világban, és ha bárhol elkapok akár csak egy félmondatot, ami beindítja a fantáziámat, azt ne engedjem el.

Az éjszakai élet szerencsére nagyon jó lehetőségeket nyújt erre, már csak ezért se szeretném magamat kivonni belőle – akkor is, ha mondjuk nem is iszom, ott vagyok és figyelek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: