SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kovács István: Úgy érzem, kényszerpihenőn vagyok, de nem tudok mit tenni ellene

A színész kedden töltötte be 80. életévét, de még teli van energiával. Azonban a szakmában szerinte ezt nem használják ki kellőképpen.


Kedden töltötte be 80. életévét Kovács István. A színészt a legtöbben valószínűleg az 1968-as Egri csillagok Bornemissza Gergőjeként vagy a Szomszédok című teleregény Deziréjeként ismerik.

A Blikk a jeles alkalomból interjút készített a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával.

A színész manapság is energikusnak és egészségesnek érzi magát, és meglepte, hogy családja nagy ünnepséggel készült, mert ő, ahogy fogalmaz, nem szokott nagy feneket keríteni ilyen dolgoknak.

„Úgy gondolom, az öregedés olyan dolog, amire nincs ráhatásunk, ezért teljesen felesleges aggodalmaskodni miatta. Már ezzel a nyolcvan évvel is rendkívül elégedett vagyok, hiszen nagyon szép, kerek szám, de örülnék neki, ha a századik évet is megélném, ám erről nem én döntök. Szerencsére egyáltalán nem érzem, hogy fizikailag romlott volna az állapotom, hiszen még mindig sokat úszom, és ha tehetem, mindenhova gyalog járok, illetve nagy sétákat szoktam tenni” – fogalmazott a lapnak a színész.

Hozzátette azonban, hogy mostanában szinte egyáltalán nem kap munkalehetőséget: „Kevesebb munkám van, mint valaha, nagyjából egy éve álltam utoljára színpadon. Nem tudom, miért alakult ez így, de egyáltalán nem viselem jól a helyzetet, mert mindig is feltöltődés, kikapcsolódás volt számomra a munka, és most kifejezetten megvisel a hiánya.”

„Úgy érzem, kényszerpihenőn vagyok, de nem tudok mit tenni ellene, mivel soha nem voltam az a típus, aki felhívja a rendezőt, majd bejelentkezik, hogy dolgozna. Persze, nem tartom rossznak, ha valaki ezt teszi, de én erre képtelen vagyok, nem lenne önazonos.”

„Sajnos, az elkövetkezendő időszakra sincs semmilyen szakmai felkérésem, de bízom benne, hogy idővel ez változik, hiszen egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy visszavonuljak. Az életem többi részét teljesnek érzem, ám ez az egy dolog, ami elégedetlenséggel tölt el” – tette hozzá.

Azt is elárulta, mivel lepte meg felesége a 80. születésnapjához közeledve: „Nemrég jöttünk vissza Dubajból, a feleségem ezzel az utazással ajándékozott meg a születésnapomra. Egy hetet töltöttünk kint, egy csodálatos szállodában laktunk, ahol minden tekintetben lehetőségünk volt a kikapcsolódásra, illetve a városnézés is a program része volt. Nyárra az a terv, hogy Franciaországba utazunk, ám ez nincs kőbe vésve, még bárhogy alakulhat” – mondta el Kovács István.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.


Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.

A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.

Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.

„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”

– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.

Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja

„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.

Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.

„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.

Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Osváth Zsolt az állami ünnepségről: Amikor Curtis azt rappelte, hogy „rajtam az út pora”, biztos, hogy az útéra gondolt?
Az influenszer szerint „bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”. Ugyanakkor úgy véli, az énekesnő „jelenléte sok kérdést felvet”.


Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.

Az influenszer szerint

„bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”,

ugyanakkor úgy véli, „Gigi jelenléte sok kérdést felvet”. Az okát nem írta le, mert „nem lenne korrekt”, de szerinte az énekesnő biztosan érti. Curtis közreműködéséről viszont csak ennyit írt:

„Amikor Körtisz azt rappelte, hogy »rajtam az út pora« – biztos, hogy az útéra gondolt?”

A tartalomgyártónak egyébként tetszett a feldolgozás, és hozzátette: „nem érdekel, hogy a Fidesz rendelte meg”.

„Hol van Gabi? Miért nem énekelt? És Enci? Teljesen csalódott vagyok”

– írta még az Insta-sztoriban, minden bizonnyal Tóth Gabira és Muri Enikőre utalva. Mindkét énekesnő részt vett a Békemeneten.

Osváth Zsolt röviden Orbán Viktor beszédére is kitért: „Tehát, ha nem tartasz velük, akkor nem vagy magyar? És ezek szerint Magyar Péter velük tart? Mert ő Magyar. Érted. Vagy most akkor mi van?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget ér Majka új műsora, celebes reality lesz helyette az RTL-en
A Tizenkét okos ember című vetélkedőt az Exek csatája váltja a csatornán. Ez a műsor nyáron az RTL+ Prémiumon jelent meg először, most pedig a tévénézők is láthatják.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 23.



Majkát az utóbbi időben hétfőtől szombatig láthatták a nézők az RTL képernyőjén, ugyanis hétköznaponként új vetélkedőjében szerepelt, szombaton pedig az X-Faktor válogatóin értékelte a versenyzők produkcióit. A Tizenkét okos ember szeptember 29-én indult, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort követte, ezen a héten pedig a Pandora – A szelence átka után látható.

A vetélkedőben 12 ember közül kerülnek ki a játékosok, akiknek 12 állításról kell eldönteniük, hogy igaz vagy hamis, majd meg kell tippelniük a helyes válaszok számát. Majka a játék alakulásától függően ajánlatokat tesz a nyereményre. A végén akár 12 millió forintot is nyerhetnek a szerencsések.

A műsor azonban hamarosan lekerül a képernyőről, a pénteki utolsó adással ugyanis véget ér az első évad. Jövő héttől már az Exek csatájának első évada következik a Pandora után 21:20-tól.

A Nyerő Pároshoz hasonló celebes reality nyáron jelent meg az RTL+ Prémiumon, a tévécsatornán viszont csak most fog debütálni. A műsorban egykori sztárpárok mérkőznek meg különböző feladatokban.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Curtis az állami ünnepségen való fellépéséről: „Tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa”
A rapper a felkérésről először azt hitte, „valami vicc”. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén adhatta elő a Szabadság vándorai című dal feldolgozását Radics Gigivel.


Curtis pályafutása egyik csúcspontjának nevezte az október 23-i, Kossuth téri fellépését, ahol Radics Gigivel Demjén Ferenc ikonikus dalát, a Szabadság vándorait adták elő DR BRS újragondolt verziójában.

„Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc. Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt a dalt a Gigivel”

– mondta a rapper a Bors Online-nak.

Mint mondta, több alkalommal lépett már fel nagyon sok ember előtt, most mégis úgy érezte, súlya van annak, hogy a nemzeti ünnepen, nagy tömeg és a miniszterelnök jelenlétében állt színpadra.

„Az, hogy a Kossuth téren, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepén, az ’56-os forradalom hősei előtt tisztelegve léphettem föl, az tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa.”

– fogalmazott.

Curtis azt is elmondta, hogy számára az ’56-os szabadságharc üzenete mindig is különösen fontos volt. Szerinte az akkor a hazájukért kiálló hősök nélkül most más világban élnénk: „Mert ezek nélkül az emberek nélkül most nem demokráciában élnénk és nem lennénk ott, ahol vagyunk.”

Saját identitásáról is nyíltan beszélt:

„Elképesztő büszke vagyok a magyarságomra és a családomra. Számomra ez gyerekkorom óta meghatározza az életem. Én azért újpesti lokálpatriótaként, Újpest-szurkolóként a lelátón is mindig nagyon fontosnak tartottam a nemzeti hovatartozást. Ez aztán az évek múlásával csak egyre erősebb lett, és amióta gyermekem van még inkább meghatározó lett.”

A rapper úgy véli, a hazaszeretet alap, nem politikai kérdés. „Ha nem vagy büszke a hazádra, a gyökereidre, akkor nem vagy büszke magadra, nem vagy büszke a családodra.” Azt is mondta, reméli, hogy a Demjén-dal feldolgozása nemcsak zenei élményt nyújtott, de erősíti a közös emlékezetet és a nemzeti összetartozás érzését is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: