News here
hirdetés

KULT

Konyhafőnök: Feladta a versenyt az egyik játékos, simán kisétált a stúdióból

A Survivor korábbi játékosa, Dávid úgy gondolta, neki nem ér annyit ez a verseny, mint a többieknek.

Link másolása

hirdetés

Egyszerűen kisétált a Konyhafőnök stúdiójából az egyik versenyző a csütörtöki adásban.

A korábban a Survivorben is szereplő Dávid azért adta fel a versenyt, mert úgy gondolta, neki nem jelent annyit ez az egész, mint a többieknek.

A héten rajtolt főzős műsorban egyelőre csak a kötényekért megy a harc, a séfek még csak a csapatokat állítják össze. Bár Dávid ekkor már megkapta a kötényt a műsor egy drámai pontján mégis önként lemondott erről.

A zsűrinek két versenyző közül kellett volna választania, és éppen hazaküldtek volna valakit, amikor Dávid közbeszólt. Megköszönte a bizalmat, és örült annak, hogy továbbjuttatták, de

szerinte a másik versenyző sokkal jobban akarja ezt, mint ő, így átadná neki a helyet.

A zsűri ebbe belegyezett, Rácz Jenő pedig azt mondta Dávidnak: ha nem fontos neki a verseny, akkor jobb, ha még most elhagyja a stúdiót. Dávid pedig így is tett.

Az ügy azonban nem volt előzmény nélküli. Dávidnak már korábban is volt egy összezörrenése a zsűrivel, akik már akkor is a motivációt és az elszántságot hiányolták a versenyzőből.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Strand Fesztivál 2022 – Az idei utolsó parti élmény Zamárdiban
Kihagyhatatlan esti bulik négy napon keresztül a Balaton partján. Cikkünkből kiderül a Strand Fesztivál 2022-es fellépői és programja, avagy így zajlik egy igazi strandfesztivál!

Link másolása

hirdetés

A Strand Fesztivál 2022-es helyszíne

Idén ismét vár a Strand Fesztivál. 2013-ban indult útjára ez a nyári fesztivál a Zamárdi Nagystrandon, ahol azóta több száz hazai együttes is fellépett. A tavalyi évben megszakadt ez a hagyomány és ideiglenesen Balatonvilágos adott otthont a rendezvénynek, de most visszatér a Zamárdi fesztivál, ahogy azt már megszokhattuk!

A 4 napos rendezvényen 3 színpadon több nemzetközi sztár mellett közel 50 hazai előadóval, zenekarral találkozhattok augusztus 18-19-20-21-én.

 a strandfesztivál 2022-ben visszatér, újra 4 napos lesz a fesztivál

Mivel készül a Strand Fesztivál 2022-ben?

A Strandfeszt idei újdonságaként elsőként szervezik meg a Legendák című projektet a Strand és a Hajógyár közös szervezésében. Ebben a múlt nagy hatású zenészeinek és napjaink népszerű előadóinak fúziója valósul meg. A KFT például a Carson Comával, Charlie a Wellhellóval, a Kispál és a Borz az Analog Balatonnal, Menyhárt Jenő az Ivan & The Parazollal, az R-Go a Valmarral zenél.

A strandfeszt idén különleges Halott Pénz koncert nappal készül

Bemutatkoznak továbbá a Hangfoglaló Program idei évadjának támogatottjai, valamint a Nagylemez Program nyertesei is. A hajnali party sávban a Petőfi Elektrik dj-i töltik meg élettel a színpadot.

Lobenwein Norbert a fesztivál alapítója elmondta, hogy augusztus 20-án nemcsak a Balaton legnagyobb tűzijátékát tartják, hanem aznap lesz a 18 éves Halott Pénz saját fesztiválja is a Strandon.

Strand Fesztivál 2022 fellépők

A Strand Fesztivál sztárfellépői Alvaro Soler, a Clean Bandit, Parov Stelar, Sean Paul, Timmy Trumpet, DJ Kungs és Tom Walker lesz.

hirdetés

Sean Paul legutóbb 2019-ben járt volna Magyarországon, ám akkor betegségre hivatkozva lemondani kényszerült fellépését. A jamaikai rapper rajongói így a Strand 2022-ön pótolhatják az elmaradt koncertélményt.

Az idén máris új dallal, az „Everything But You”-val jelentkező Clean Bandit brit elektropop-trió már többször adott Magyarországon koncertet, Alvaro Solert azonban eddig mindössze egy alkalommal hallhatta élőben a hazai közönség, augusztus 20-án igazi ünnepi fiesztát várhatunk tőle. A még mindig csak 25 éves Kungs pedig a David Guettát követő francia house DJ-k új generációját képviseli majd a fesztiválon.

A hazai előadók – a két évvel ezelőtti mezőnyhöz képest - olyan nevekkel bővülnek, mint például Azahriah, Dzsúdló, vagy éppen a Carson Coma.

Az idei Strand Fesztivál különleges programmal készül Augusztus 20-án

Igazi meglepetéssel készül a Strand Fesztivál 2022-ben

A Strandfeszt idén a 18 éves Halott Pénz előtt tiszteleg, így egy különleges napot szentelve a zenekarnak. A fellépők listáját maga a zenekar tagjai állították össze, és a napot is a Halott Pénz koncertje zárja.

“Olyan zenekarokat és előadókat hívtunk meg, akiket nagyon szeretünk és közülük sokakkal korábban már dolgoztunk is együtt. A Strand három színpadán egymást váltják a vendégelőadók, estére pedig egy fergeteges koncerttel készülünk, sok vendéggel”

– mondta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere.

Augusztus 20-án Beton.Hofi, a Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, Dzsúdló, a hiperkarma, a Hősök, az Irie Maffia, Krúbi, a Mary Popkids, Ohnody és a Supernem is koncertet ad, de születésnapi parti is várja a közönséget Dedmani, Venom, Columbo, Andro, Izil és Monkeyneck vezetésével.

A Tábortűz helyszín házigazdája Járai Márk, akinek meghívott vendégei az éjszakai órákban lépnek fel, de a hét során vele is találkozni lehet a Tábortűz előadójaként. A Filmio Kertmoziban ugyancsak a Halott Pénz szervezi a programot.

A Strand Fesztivál 2022-es sztárfellépője Sean Paul

Strand Fesztivál 2022 program

A Strandon minden napra jut legalább egy party, amin ott kell lenni! Íme egy kis ízelítő:

Augusztus 18.: - Zúzunk az éjszakában (Fluor és Juhász Laci házibuli), - Next Level Presents: Barely Alive (US), - Tampa B2B Badklaat (UK),- B'Andre B2B Skrude, - Dublic, - Willcox/Snayl

Augusztus 19.: - Stadium X, - Lotfi Begi, - On the Low, - Sterbinszky+Mynea/Snayl

Augusztus 20.: - Halott Pénz 18. szülinapi buli, - Metzker & Friends, - Revolution/Snayl

Augusztus 21.: - World is Mine End Show, - Necc Party, - Szeresd a Trashem

A fellépőkről részletes infókat és a programtáblát ITT találod.

Strand Fesztivál 2022 jegyek

A 2013-ban, a MOL Nagyon Balaton-sorozat kiemelt eseményeként elindított Strand Fesztiválra a napijegyek és bérletek ára az érdeklődéssel párhuzamosan emelkedik, így érdemes mihamarabb megvásárolni azokat. A cikk megírásának időpontjában kedvezményes jegyek még elérhetőek.

Strand Fesztivál napijegyek:

- Napijegy: 16.990 Ft - 19.990 Ft

- VIP Napijegy: 29.990 Ft

-Strand Fesztivál bérletek:

- 3 napos bérlet: 39.990 Ft

- 3 napos VIP bérlet: 59.990 Ft

- 4 napos bérlet: 49.990 Ft

- 4 napos VIP bérlet: 79.990 Ft

- 4 napos Diák bérlet: 39.990 Ft

A fesztivál szervezője, a VOLT Produkció minden márciusban, áprilisban és májusban megvásárolt bérletből 1000 forinttal az Ukrajnából menekülőket segíti az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.

A jegyekről részletesen ITT tájékozódhatsz.

A Zamárdi strand különleges élményt nyújt a fesztiválon

Zamárdi: szállás a Strand Fesztiválon

Szálláshelyek többek között két kempingben is elérhetőek:

Az egyik a Part kemping, ami fesztivál területe mellett helyezkedik el és közvetlenül a vízpart mellett, vagyis a sátradból azonnal csobbanhatsz egyet a Balatonba!

A másik Rét kemping. Ez ugyan távolabb helyezkedik el, de mindössze pár perces távolság választ el a Balatontól és a fesztiváltól.

Bővebb infókat az elérhető szállásokról ITT és a kempingről ITT olvashatsz.

A Strand Fesztivál 2022-re jegyek még kaphatók kedvezményes áron is

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Ők lesznek az idei Sziget legdrágább fellépői
Nagyjából annyit költöttek a nagyszínpados sztárelőadókra, mint 2019-ben.

Link másolása

hirdetés

A szerdán kezdődő Sziget fesztivál két legdrágább fellépője Justin Bieber és Dua Lipa, a nagyszínpados sztárelőadókra fordított költségvetés nagyságrendileg több millió euró - mondta a rendezvény főszervezője kedden.

Kádár Tamás a fesztivál sajtóbejárásán arról is beszámolt, hogy a 2019 után újra megvalósuló, immár 28. Sziget

szerdai, pénteki és szombati napja máris csaknem teltházas,

így mindenkit arra kérnek, időben érkezzen a rendezvényre.

A legtöbb elővételes bérletet idén az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Franciaországból, Németországból és Olaszországból vásárolták a Szigetre.

Kádár Tamás azt is elmondta, hogy

hirdetés
a nagyszínpados sztárelőadókra fordított Sziget-költségvetés nagyjából megegyezik a legutóbbi, 2019-es Sziget vonatkozó büdzséjével.

"Idén eggyel kevesebb fesztiválnapunk lesz, és úgy tűnik, a sztárgázsikban 2019-ig tapasztalt hihetetlen mértékű és folyamatos növekedés megállni látszik. Ugyanakkor ezeket euróban és dollárban fizetjük ki, ehhez képest a forint nagyon sokat gyengült az elmúlt két és fél évben, vagyis forintban számolva sokkal többet kell idén fizetnünk".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Búcsú egy gyerekkori szerelemtől – Olivia Newton-John emlékére
A hétfőn elhunyt Olivia-Newton John különleges családból származott, neves felmenőkkel büszkélkedhetett. A Grease-t leszámítva színészként nem igazán tudott nagy sikert elérni, slágereit viszont a mai napig rendszeresen játsszák a rádiók.

Link másolása

hirdetés

10-12 éves lehettem, amikor először láttam a Grease című filmet Olivia Newton-Johnnal és John Travoltával, és természetesen azonnal rabul ejtett az ártatlan, szende leánykából dögös nővé változó Sandy.

Megszámlálni sem tudom, hányszor néztem újra a filmet, megvettem a hanglemezt – a mai napig megvan –, és nagyokat sóhajtoztam a Hoplessly Devoted To You alatt.

Van még egy meghatározó gyerekkori emlékem róla: a Banks of The Ohio elmaradhatatlan slágere volt az úttörőtáborok tábortűzi repertoárjának.

A magam részéről mindig is nyugtalanított ez a dal, elvégre mégis csak arról énekel, hogy kinyírta a szerelmét,

de akkoriban úgy tűnt, rajtam kívül senkit nem aggaszt a dolog, mindenki más szép, romantikus dalnak tartotta. (Akkoriban a Hey Joe-ról még hírből sem hallottam.)

Persze, azt nem tudhattam, hogy a dal egy réges-régi ballada, amit Olivia előtt is sokan elénekeltek, ezért azt sem értékeltem, milyen bátor dolog, hogy az énekesnő a világon elsőként nőként, női szemszögből énekelt a kedvese felhenteléséről.

hirdetés

Az ausztrál-brit Olivia Newton-John igazán impozáns felmenőkkel dicsekedhet. Anyai nagyapja az a német Max Born, aki Walter Bothe társaságában 1954-ben fizikai Nobel-díjat kapott a szubatomi részecskék viselkedésének statisztikai leírásáért.

Apja, Brinley Newton-John egyetemi tanár volt, aki kiváló némettudásának köszönhetően részt vehetett a német Engima kód megfejtésére létrehozott titkos projektben.

Nem mellesleg ő tartóztatta le a Németországból megszökött Rudolf Hesst.

Nővére, Rona Newton-John szintén színésznő volt, a magyar közönség leginkább a Benny Hill show egyik szőke bombázójaként ismerheti.

Egész kicsi volt még, amikor családja Angliából Ausztráliába költözött. Itt érte el kezdeti sikereit. 1963-ban figyeltek fel rá egy tehetségkutató műsorban. Első filmszerepét 1965-ben, a Funny Things Happen Down Under (Furcsa dolgok történnek Ausztráliában) című zenés gyerekfilmben kapta.

1966-ban tért vissza Angliába. Eredetileg fél éves tanulmányi útra ment volna, de végül 8 évig maradt Londonban, ahol elkészítette első kislemezét. Zenei karrierjét olyan barátok segítették, mint akkori szerelme, Bruce Welch, a Shadows gitárosa.

Neki köszönhetően az egész együttes és Cliff Richárd is támogatta a fiatal énekesnő útkeresését.

1971-ben jelent meg első nagylemeze, ezen hallható a már említett Banks of the Ohio is.

1973-ban a Let Me Be There című daláért Grammy-díjat kapott, 1974-ben pedig az Eurovíziós Dalfesztiválon Nagy-Britanniát képviselve negyedik helyezett lett a Long Live Love című dalával.

Ezzel azon kevés Eurovízió résztvevők közé tartozik, akik valóban ismertté tudtak válni. Ez volt az a fesztivál, amelyet az Abba nyert meg Waterloo című dalával, hogy aztán meghódítsa a világot.

A hetvenes években sokkal nagyobb sikereket ért el Amerikában, ezért 1975-ben Malibuba költözött. 1977-ben még a New York-i Metropolitan Operában is felléphetett. Ekkoriban főleg country jellegű dalokat énekelt. Sokan kritizálták is emiatt, de az amerikai és countryzenei gyökerekkel nem rendelkező, egész életében nagyvárosban élő Olivia négy év alatt mindent elért, amit a country műfajban lehet, több country zenei díjat is kapott.

Dolly Parton testvére, Stella Parton Ode to Olivia címen írt neki egy dalt, bocsánatkérésképpen a méltatlan támadásokért.

1977-ben aztán jött a Grease. Eredetileg nem neki szánták a szerepet, de a film producere találkozott Oliviával egy partin, és felismerte, hogy ő lenne a tökéletes Sandy. A színésznő eleinte nem akarta elvállalni, félt közel harminc évesen eljátszani egy tinilányt. Végül John Travolta győzte meg.

A Grease sikerét soha nem tudta megismételni a filmvásznon, pedig voltak nagyreményű próbálkozások. Az 1979-es Xanadu című musical-fantasy főszereplőjeként a legendás Gene Kellyvel játszhatott.

Bár a Xanadu dal óriási sláger lett, maga a film mérsékelt sikereket ért el.

1983-ban tett még egy utolsó kísérletet, hogy megmentse filmes pályafutását. John Travoltával azt remélték, kiaknázhatják a Grease népszerűségét egy újabb közös filmben. Ez volt a Két fél egy egész (Two of a Kind), egy krimielemekkel átszőtt fantasy-vígjáték.

A történet szerint Isten ismét vízözönnel akarja elárasztani a földet. A Travolta és Newton-John által játszott Zackre és Debbie-re vár, hogy bebizonyítsák, az emberiség mégsem olyan megátalkodott. Hiába erősítették a stábot olyan nagy nevek, mint Oliver Reed vagy Gene Hackman, a film megbukott.

Pályája csúcsát az 1981-es Physical album jelentette. A sztár teljes külső alakváltozáson ment át.

Rövid hajjal, az akkoriban védjegyévé vált fejpánttal, sportos ruhában tűnt fel, mint az aerobik mozgalom egyik megalapítója.

Magánéletét több válás és számos tragédia kísérte, és közel 30 éve küzdött a mellrákkal. Létrehozott egy alapítványt a gyermekkori rákok és a környezetszennyezés közötti kapcsolat vizsgálatára (mai nevén Children's Health Environmental Coalition, CHEC). 1992-ben, a műtétjét követő első éjszakán írta meg a kórházban Why Me Című dalát.

Élete egyik legismertebb tragédiája, amikor 2005-ben akkori élettársa, Patrick McDermott részt vett egy 24 órás, csoportos horgásztúrán, ahol örökké nyoma veszett. A hajóra egyértelműen felszállt, több utas beszélgetett is vele, de később senki sem látta leszállni.

Soha többé nem látták, a mai napig nem tudni, mi történt vele.

Olivia kétszer is járt Magyarországon akkori férjével 2010-ben, de sajnos egyik alkalommal sem koncertezni jött, hanem a mellrákkal kapcsolatos rendezvényeken vett részt.

Hosszasan lehetne sorolni az élete apró részleteit, díjait, de ezek mind megtalálhatóak az interneten. Ami nem található meg azok a személyes élmények, amik Olivia Newton-John nevéhez fűződnek.

Olyan ártatlan kisugárzása volt, ami egyedivé tette, nagyszerű hangja pedig kiemelte a tucat szőkeségek sorából.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Sziget: már az első nap telt házas volt, 22 órakor már nem adtak jegyet aznapra
Összesen 95 ezren buliztak, Dua Lipa koncertjén zsúfolásig megtelt a nagyszínpad nézőtere.

Link másolása

hirdetés

Telt házat hozott a Sziget fesztivál szerdai, első napja, amelyen 95 ezren buliztak. A Sziget nyitónapján a fő fellépő, Dua Lipa koncertjén zsúfolásig megtelt a nagyszínpad nézőtere.

"A fesztivál egy napon legfeljebb 95 ezer főt tud befogadni, ezért hétfőn 22 órakor le kellett állítanunk az aznapra szóló teljes árú jegyek kiadását. A jegyek fogyását látva hasonlóan telt házra számítunk pénteken és szombaton is"

- idézte Kádár Tamás főszervezőt a Sziget csütörtöki közleménye.

Pénteken Stromae és Justin Bieber, másnap Calvin Harris és Lewis Capaldi ad koncertet fő időben a Sziget fesztivál nagyszínpadán.

A Sziget eddigi csaknem három évtizedes történetében többször volt már telt ház. Először 2001-ben rakták ki a megtelt táblát, akkor vasárnap a Faithless játszott. Legutóbb a 2019-es fesztivál nyitónapján telt meg a Sziget, akkor Ed Sheeran volt a sztárvendég. A közlemény kitér arra, hogy volt olyan Sziget, ami több ilyen sikeres napot számlált, 2016-ban például Rihanna, Sia és a Muse napján is telt ház volt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: