KULT
A Rovatból

Komolyan az a művelt, aki ismeri Aquamant? – Megnéztük az Ugorj című új vetélkedőt

A poltika viharában hánykolódó Gundel Takács Gábor hiába humoros, az Ugorj című új vetélkedő egyszerre unalmas és elkeserítő.

Link másolása

Gundel Takács Gábort, vagy ahogy a szakmában ismerik, Gundit, mindig megtalálják a furcsa vetélkedők. Gondoljunk csak az Áll az alku-ra vagy a Maradj talpon-ra.

A Telesport mellett a 90-es években a francia eredetű Játék határok nélkül című sportvetélkedő műsorvezetőjeként lett országosan ismert és népszerű műsorvezető. Talán ennek köszönhető, hogy onnantól kezdve két fő szálon futott a pályafutása: sportriporterként és vetélkedők műsorvezetőjeként egyaránt találkozhattunk vele.

Persze voltak kiruccanások, például egy ideig Jakupcsek Gabi és Buza Sándor társaságában a Danubius Rádió Capuccino című reggeli műsorának volt a műsorvezetője – ebben az időben egy évig dolgoztam is vele.

Az utóbbi években voltak azért kevésbé nyerő húzásai. Annak idején a köztévéből való távozása után azt nyilatkozta, azért döntött így, mert már nem tudott egyetérteni az MTVA kommunikációjával és bizonyos döntéseivel, valamint azzal, hogy a feje fölött döntöttek a Maradj talpon című műsorával kapcsolatban.

Ez akkor még talán hihető is volt, bár azért 2017-ben már réges-rég nem beszélhettünk szabad, független, pláne szakmai alapon működő közmédiáról. De amikor Novák Katalin kegyelmi botránya kapcsán kiderült – számomra legalábbis csak ekkor –, hogy Gundi is a köztársasági elnök tanácsadói között található, némileg felvontam a szemöldökömet.

Mennyire hiteles, hogy valaki otthagyja a köztévét, mert nem ért egyet az ott zajló folyamatokkal, de elmegy tanácsot adni annak a politikusnak, aki a köztévét is lezüllesztő rendszer egyik legrangosabb képviselője?

Amikor süllyedni kezdett a hajó, akkor azért kiadta magának a vezényszót, ami egyszer s mind új műsorának címe is: Ugrás! – és lemondott.

Ezek után mindenki eldöntheti, mekkora Géniusz a műsorvezető – nem is csoda, hogy ott hagyta az ATV-n futó kvízműsorát, és átigazolt az RTL-re.

Na de térjünk vissza az Ugrásra, ami kicsit olyan, mintha a korábbi vetélkedőiből gyúrták volna össze: van benne kvízelem (mint a Géniuszban) aki rosszul válaszol, az lezuhan (Maradj talpon), és a versenyző végén még a nyeremény összegével kapcsolatban is kap ajánlatot (Áll az alku).

A játék menete nem túl bonyolult. Isten őrizz, hogy az legyen! Egyszerre öt játékos próbálhat szerencsét, akik közül egy feleletválasztós villámkérdéssel kiválasztják a csapatkapitányt. (Az első adásban látott villámkérdésekben az igazi nehézséget az jelentette, hogy megértsük, miként lehet, hogy öt emberből csak egy tudta a választ.)

Maga a pálya egy hidat szimbolizál, amin végig kell menni úgy, hogy több (eleinte kettő, később három) állításból ki kell választani azt, amelyik igaz. Ezután Gundi egy meglehetősen idegesítő és bugyuta fordulattal felszólítja a bungee jumpingozó sisakot viselő delikvenst, hogy „Ugorj!”. (Ennél csak az Álarcos énekesben skandált „Maszkot le” volt idegesítőbb.) Ő a vezényszóra ráugrik a jónak vélt válaszra. Ha eltalálta, mehet tovább, de ha tévedett, a „híd” kinyílik és játékos lezuhan. Jöhet a következő játékos, akinek már csak a megmaradt állításokból kell kiválasztani a jót.

Nyilván az elején, ahol eleve csak két lehetőség van, ez nem jelent túl nagy kihívást.

A csapatkapitány dönthet, hogy ő maga próbálkozik a hídon, vagy valamelyik csapattársát küldi. Utóbbi előnye, hogy jó esetben mások fognak elvérezni azokon a feladványokon, amiket ő nem tud. Viszont kockázata is van: az a játékos játszhat ugyanis az 5 milliós fődíjért – hát igen, nem erőltette meg magát az RTL –, aki eljutott a 10. mezőig. Ha a csapatkapitány túltaktikázza magát, akkor hoppon marad.

A formátumnak a játék része egyáltalán nem izgalmas, egyedül Gundi humoros parolázása ad némi szórakoztató jelleget neki – no meg a bosszantó kérdések. Jómagam 2006-ban játszhattam a Legyen ön is milliomosban, még Vágó Istvánnal. Ott is voltak bulvárosabb kérdések, de még azok is képviseltek valamiféle színvonalat. Emlékszem, a 100 ezer forintos kérdés például az volt nálam, hogy kik voltak a junkerek. (3 millióval jöttem el, jól jött, épp építkeztünk.)

A Milliomosban tudtunk izgulni a versenyzőért és együtt érezni velük, ha kiestek mert a kérdések érdekesek voltak, és még ha tudtuk is valamire a választ, nem volt az az érzés, hogy „ezt a hülye is tudja”.

Na de hogy érezzek együtt azzal a játékossal, aki úgy véli, hogy a pergamen papírból készült?

Vagy aki nem tudja, hogy Kozák Danuta milyen sportágban versenyez? Mégis hány olimpiai bajnoki érmet kellene még nyernie?

Azt pedig, aki „A szimfonikus zenekar zenészei a palettára helyezik a kottájukat” állítás kapcsán megjegyzi, hogy a palettát festők használják, majd mégis ezt választja – nos, azt legszívesebben mi magunk löknénk le.

Félreértés ne essék, nem állítom, hogy én minden kérdésre tudtam a választ, és simán megnyerném a vetélkedőt. Korántsem.

Annak idején, a Legyen ön is milliomosban kicsit szégyelltem magamat, amiért az 5 milliós kérdésre, ami a Mienk elnevezésű művészeti mozgalomról szólt, nem tudtam biztosan a választ, és inkább megálltam.

Azért viszont nem érzek lelkiismeretfurdalást, amiért nem tudom, hogy Will Smith szeret bűvös kockázni, nem Christina Aguilera légtornászkodik a koncertjein, hanem Pink, és Jason Momoa fodrászkodási szokásaiban sem mélyültem el.

Az Ugrás legnagyobb baja nem az, hogy nem túl érdekes számomra, mert ettől még lehet, hogy a nézők tömegeinek bejön, és úgy fog pörögni, mint a besütizett ventilátor a forgószínpadon. Hanem az, hogy átfogalmazza a műveltség fogalmát.

Azt sugallja, hogy az a művelt, aki A Bridgerton családot nézi, és tudja, kicsoda Aquaman és Thanos.

Ezzel párhuzamosan azt is ijesztő nézni, hogy miközben a bulvársajtó és a kereskedelmi televíziók alapos ismeretét feltételező feladatokon viszonylag simán átjutnak a delikvensek, olyanoknál esnek ki, amit a 8 általános közepes átlaggal való abszolválásával, és némi józan paraszti ésszel simán tudni kéne.

A hab a tortán az a hölgy volt, aki végül eljutott az utolsó feladatig. Habár négy állításból kellett választania, ez csak látszólag volt nehéz, mivel az egyik állítás így szólt: a 10 milliárdban 10 nulla van. Ő némi fejszámolás után arra jutott, hogy 11, ezért ezt kizárta. Így hiába áldozta be a nyeremény felét, 2,5 milliót, amiért cserébe elvettek egy rossz választ, így is kiesett.

Úgyhogy biztos ami biztos, azok, akik úgy gondolják, fölösleges volt megtanulni a Pitagorasz-tételt, azok ne jelentkezzenek, kivéve, ha legszebb álmukból felrázva is tudják Győzike összes slágerét, mert akkor elég jó esélyekkel indulnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk