KULT
A Rovatból

Koltai Róbert: Amikor „Illetékes elvtárs” vagyok, akkor beindul az agyamban az improvizáló részleg

A színészt ezúttal új könyvéről, Illetékes elvtársról, és Karinthy Mártonról faggattuk.


- A napokban jelent meg Az én kabarém című köteted. Milyen szempontok alapján állítottátok össze Gaál Ildikóval?

- Az eltelt hónapokban, miközben Sose halok meg? című könyvemmel jártuk az országot, rájöttem, hogy rengeteg történetet maradt még bennem, amit az első könyvben elfelejtettem leírni. Ráadásul abból szinte teljesen kimaradt a kabaré.

Ez úgy derült ki, hogy a könyvnapon, amikor dedikáltam, odajött egy fiatalember, és elmondta, hogy neki a könyv már megvan, nem azt szeretné dedikáltatni, hanem megmutatná a szakdolgozatát.

Kiderült, hogy a szakdolgozata egyik témája én vagyok.

Arról írt, hogy a Rádiókabaré mennyiben járult hozzá a rendszerváltáshoz. Megvizsgálta például, hogy miket mondtam, mint Illetékes elvtárs, miért hívták be Farkasházyt a pártközpontba. Kimutatta, hogy amikor visszavonultam, mint Illetékes elvtárs – úgy köszöntem el, hogy utánam a Vízözön elvtárs –, rá nem sokkal visszavonult Kádár János. A búcsú beszédében majdnem szóról szóra azt mondta, amit én jóval korábban improvizáltam.

Olyanokat mondtam: „Én már nem tudom, hogy mit szeretnék. Nem vagyok a magam ura. Én még tele vagyok energiával... Repülő téri fogadásokon integetnék. Tudok két puszit adni, hármat. Esetleg meg sem csókolom...”

És pont ilyen beszédet tartott Kádár is a Központi Bizottság előtt.

– Ha már Illetékes elvtárs... Hogy született meg a figura?

– Felléptem az egyik szilveszteri Rádiókabaréban a Csocsi című számmal. Nagy siker volt, és visszaküldtek a Verebessel, aki akkor a Rádiókabaré szóvivője volt, hogy rögtönözzünk valamit arról, amiről szó volt. Én meg azt sem tudtam, miről volt szó, akkor voltam először Rádiókabaréban. Verebes előkapott egy papírt, és kérdéseket gyűjtött a nézőktől.

Először ugyanis azt gondoltuk, hogy legyek egy agresszív vállalati igazgató, és Verebes lesz a szakszervezetis.

Csak később lett ebből Illetékes elvtárs.

Amikor összegyűlt elég kérdés, hozzám fordult: Igazgató kartás! Akkor mi legyen a Palicskó elvtárssal? Én pedig azonnal rávágtam, már figurában: „Mi van a Palicskó elvtárssal?” Azt vettem észre, hogy az osztálytársamat, Berki Antalt kezdtem parodizálni, így született meg ez a karakter. És rám ragadt húsz évig. Amikor felöltöm az Illetékes elvtárs arcot, akkor beindul az agyamban az improvizáló részleg. Most, hogy csak így beszélgetek veled, nem jutnának eszembe ugyanazok a rögtönzések.

- Az biztos, hogy egy időben el se lehetett képzelni a Rádiókabarét Illetékes elvtárs nélkül.

- Egyébként a könyvben szerepelnek is ezek a régi jelenetek, monológok. Van benne egy friss is, mert amikor már tudtam, hogy lesz ez a könyv, akkor az egyik fellépésemen rögtönöztem a közönséggel. Lehetett kérdezni, és született néhány mai poén.

- Egyébként mennyire volt jellemző rád, hogy belenyúltál a mások által megírt kabarészámokba?

- A kabaréban szinte soha. Színházban viszont az az elvem, hogy bizonyos vígjátékokat folyamatosan csiszolni kell, akár már előadás közben is. Azért lehetséges, hogy Kern Andrissal van két olyan sorozatunk, mint A miniszter félrelép volt, közel 400 előadással, a Balfácán vacsorára pedig 400 fölött tart, 25 éve megy, és még mindig születik új poén. De nem is ez a lényeg, hanem hogy már nem is hasonlít az eredeti darabra.

Ezért amikor felújítjuk, bajban vagyunk. Mindig kell egy-két előadás, amíg belerázódunk. Október 31-én ment idén először, és komoly bajban voltunk, mert nincs miből megtanulni. Van ugyan egy tévéfelvétel, az még, úgy ahogy használható, de ami a súgópéldányban van, az a 25 évvel ezelőtti állapot.

Azóta sok új poén született, amit szintén jó megtartani, mert többek között ezek tartják magasban az előadást.

- Ez a színház varázsa. Ha ott vagy, akkor látod, ha nem, legközelebb már nem biztos, hogy ugyanolyan lesz.

- De ha már megvan, jó lenne megtartani.

- Fiatalon, kamaszként poénkodós, ökörködős típus voltál? Vagy ez csak később jött?

- Szerettem megformálni másokat. Sosem voltam hangutánzó, de ha mondtam két mondatot az orosztanárom stílusában, a többiek rögtön tudták, kire gondolok, és röhögtek. A mondatainak nem volt se eleje, se vége. „Gyerekek most már ne ám, hogy. Mert aztán majd én is!”

Erre is van több példa a könyvben. Olyan tanárokat tettem sztárrá a Madách Gimnáziumban a paródiáimmal, akikre addig fel sem figyeltek.

- Írtál gimnazista korodban? Verseket, novellákat...

- Nem jellemző. Inkább rögtönöztem. Én a színpadon szerettem írni.

- Karinthy azt írta a kabaréról, hogy csipetnyi dráma, de dráma. Számodra ad valami különlegeset ez a műfaj, amit csak itt találsz meg?

- Az igazi paródiában mindig van dráma. Kell is, hogy legyen. Az arról szól, hogy megélem-e a következő lélegzetvételt, amikor improvizálok. Például olyankor, amikor a Hirdetős tanár jelenetben civileket ültetek fel a színpadra és látom, hogy valamelyiknek folyik a könnye. Mert ráhibázok, hogy mi a baj az életével.

- Azt olvasom, hogy a könyvbe azért nem csak kabaré került be.

- Olyannyira, hogy a címlapfotó az egyik legemlékezetesebb kaposvári előadásunkból, Az erdőből van, ahol én Vigovot, a komikust játszottam, és Vajda Laci barátom volt a tragikus színész, Szomorov.

- Ugyancsak emlékezetes kabarészámod volt a versfordítás. A Csocsó című filmben is láthattunk hasonlót.

- Amit a Csocsóban csináltam, az volt előbb, amúgy az a filmben is színtiszta improvizáció, nem írtam meg előre. Alig találtunk olyan snittet, amin a háttérben senki nem röhögi el magát éppen. De míg a filmben oroszra próbáltam tolmácsolni, a humoros műsoraimban németre fordítok ismert magyar verseket. Ebből is került a könyvbe.

- Sikeres humorvállalkozásod volt a Koltai-Galla Gála. Galla Miki mellett volt lehetőséged alkotóként is kibontakozni?

- Igen. Persze ő volt a fő alkotó, de azért meghallgatta az ötleteimet, poénjaimat, amiket beleraktam.

- Mi mindenre készülsz mostanság a könyvön kívül?

- Kaposváron készülök egy visszatérésre, Verebes Pistával együtt. Ő állította ugyanis színpadra a Van aki forrón szereti című Billy Wilder filmet, amiben az öreg milliomost, Osgoodot játszom. A Batang felé című darabbal pedig járjuk az országot.

- Az nagyon jó, tanúsíthatom.

- Igen, ott találkoztunk. Nagyon szeretnénk, ha abból születhetne másik műfajban is valami.

- Film?

- Például. De ez még a jövő zenéje.

- Annak a bizonyos Batang előadásnak, amire meghívtál, van egy szomorú aktualitása. Ugyanis a nézők között volt Karinthy Márton, én ott láttam őt utoljára.

- Mindent megnézett. Örülök, hogy még én is el tudtam menni a színházába a Bolond lányra például.

Az egyik legragyogóbb, legszeretetreméltóbb ember ment el.

Az első könyvem után is felhívott. Mindig hosszasan beszélgettünk. Hallottam, hogy kórházba került, de azt nem tudtam, hogy ilyen súlyos a helyzet. Bennem volt, hogy felhívom, de már késő. Nagyon kevesen mondhatják el, amit ő: hogy igenis, létrehozott valamit Magyarországon. A Karinthy Színházat. A két könyve pedig csodálatos ráadás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: