KULT
A Rovatból

„Megjelent egy kócos csávó atlétában, és kért egy gitárt” – az 50 éves Kiss Tibit köszöntik zenészbarátai

Ismert zenészeket kértünk arra, idézzék fel legelső vagy legerősebb közös emléküket a Quimby frontemberével, illetve küldjenek neki egy rövid videóüzenetet is abban bízva, hogy minél előbb visszatér.


Tavaly júliusban jelentette be a Quimby, hogy frontemberük terápián van és a felépülésére koncentrál, ezért határozatlan idejű szünetre vonulnak. Kiss Tibiről azóta semmi újat nem lehet tudni, a zenekar tagjai a vendégénekesek közreműködésével készített Plusz-Mínusz koncertfilmben annyit mondtak, egy emberként szurkolnak a mielőbbi visszatéréséért.

Mivel a május 10-én esedékes 50. születésnapját sem lehet így méltó módon megünnepelni, arra kértük Tibi néhány zenészbarátját, küldjenek neki videoüzenetet és írjanak le egy számukra kedves közös emléket.

Remélhetőleg előbb-utóbb hozzá is eljut majd ez a cikk, de addig is a nagyközönség számára is érdekes lehet.

Íme a videó, alatta pedig az emlékek ABC-sorrendben:

Czutor Zoltán

Az Ékszerelmére album elkészülésének idején egyszer Liviusnál aludtam valahol a budapesti belvárosban, ott volt Tibi is és még néhány haver. Emlékszem, egész éjszaka ez a lemez ment végtelenített ismétlésben, próbáltam volna aludni, de egyszerűen képtelenség volt. Valamiért egyikünket se vitt rá a lélek, hogy kikapcsoljuk, sőt én félálomban még fel is keltem egyszer és azt kiabáltam, hogy „basszus, ez olyan jó, mint a Beatles!” Nekem azóta is ez az album jelenti a csúcspontot a Quimby-életműben. Később sokat sztoriztunk a nagymamája lakásának lépcsőjén ülve, és többször horgásztunk is együtt, például Lovasinál Orfűn.

Fekete Jenő

Tibinek először a bátyját ismertem meg a 80-as évek elején, majd hamarosan vele is jóban lettünk. A Palermo Boogie Ganggel többször játszottunk Dunaújvárosban, ha jól emlékszem, még az általános iskolájukban is felléptünk.

Amikor a Quimby megalakulása környékén felköltöztek Budapestre Liviusszal, néhány napot én is eltöltöttem a közös albérletükben, mert épp nem volt hová mennem. Egyszer csak megjelentem náluk a gitárommal, aminek a tokjában benne volt minden cuccom a zoknitól a fogkeféig. Ez annyira megihlette őket, hogy írtak róla egy dalt, ami Eugene's Cool Blues címmel a legelső lemezükre is felkerült.

Később sok közös bulink volt, az ősidőkben párszor gitároztam is náluk, ők pedig a két évvel ezelőtti segélykoncertemen is felléptek.

Frenk

1986-ban találkoztunk először. Akkor volt az első koncertem a dunaújvárosi gimiben, ahova Tibi is járt, én 9 voltam, ő 15. Lelkesen jött gratulálni a buli után, azt hiszem, akkor még nem zenélt. Aztán később, mikor 14 évesen felkerültem Pestre, borzasztóan egyedül éreztem magam, nem volt senkim. Tibi akkor már a képzőre járt, és már Quimby is volt. Mindig vitt magával mindenhova, törődött velem, elmentem a műterembe és néztem ahogy fest, kipattintottunk egy üveg bort és elindultunk az éjszakába.

Bemutatott rengeteg embernek, beajánlott zenekarokba, ruhákat-cipőket adott. Volt egy időszak, amikor gyakorlatilag mindent, ami rajtam volt, tőle kaptam. Felruház a rock'n'roll áruház. Olyan ő nekem, mint a testvérem, úgy is mutatott be mindenkinek, hogy Frenk a fogadott öcsém. Nekem meg a ő a fogadott bátyám.

Azóta is heti kapcsolatban vagyunk, játszottam is párszor a Quimbyben, és 14 éve a Budapest Bárban is együtt zenélünk. Szóval mondhatom, hogy nagyon hiányzik.

Jónás Vera

Jó pár évvel ezelőtt Thaiföld egy kis szigetén nyaraltam egy barátnőmmel és az utolsó esténket egy helyi kocsmában töltöttük, ami heti jam sessionjeiről volt híres. Jöttek-mentek az expatok és nyaralók, mindenki eljátszott egy bluest vagy valami ismertebb slágert, nagyon hangulatos volt az egész. Egy ponton megjelent egy kócos csávó atlétában és kért egy gitárt. Összesúgott a színpadon a hangszereiket babráló zenészekkel, majd belekezdtek a Radiohead Creep című számába.

„Te, ez nem a Kiss Tibi?!” – kérdezik tőlem. Basszus, ennél szürreálisabb jelenetet keveset tudok elképzelni. Az este végén kicsit dumáltunk, bár a "szintén zenész" életérzés nem nagyon volt meg köztünk, hisz Tibi sose hallott rólam.

Fél évvel később a Volt Fesztivál egyik backstage-ébe nyitott kisbuszajtóval fékezett be a Budapest Bár járgánya, belőle félig kilógott a kócos atlétás csávó. Kiszállt és odajött köszönni: „Helló Vera, na most már tudom, ki vagy!”

Leskovics Gábor „Lecsó”

A legelső emlékeimet Tibiről csak hipnózisban tudnám felidézni, hiszen mindig valamilyen koncert után vagy egyéb buliban találkoztunk, és addigra általában már mindketten jól éreztük magunkat, ezek az esték elszálltak valahova... Ha a nevét hallom, érdekes módon nekem először a gitározása ugrik be. Kevés embernek szólal meg ilyen jól a kezében bármilyen gitár! Azokra a pillanatokra emlékszem, amikor bejön egy próbaterembe, vagy egy beálláson odajön, kicsit beszélgetünk a hangszerekről, majd megfogja a gitárt és bang! Már ott is van a hangzás, amit annyira szeretek nála.

Little G Weevil

A 90-es évek közepén ismerkedtünk meg annak köszönhetően, hogy édesapámnak volt egy csőrös Ford mikrobusza, amiben anno csirkét szállítottak, de az akkori zenekarommal is ezzel jártunk fellépni. Tibinek épp egy kiállítása nyílt az FMK-ban és édesapámat kérte meg, hogy szállítsa a helyszínre a képeket. Én is akkor találkoztam vele először, 19 éves lehettem. Már tudtam róla, hogy kicsoda, hiszen underground berkekben addigra híres lett a Quimby, ő viszont nem ismert engem. Ez az első közös emlékem vele, majd hamarosan becsatlakoztam én is a rock n' rollba, ezerszer kocsmáztunk végig a városon, és persze játszottunk is együtt számos alkalommal.

Müller Péter Sziámi

Jó érzés visszagondolni rá, hogy annak idején én mutattam be a Quimbyt az A3 tévében, ami az első nyugati típusú zenei csatorna volt Magyarországon. Itt volt egy műsorom Nem könnyű zene címmel, ahová őket is meghívtam valamikor a 90-es évek közepén. Azóta is elismeréssel és szeretettel drukkolok nekik, Tibornak külön is. Amikor nehezebbé válik az élete, akkor még inkább. Nagyon jó élmény volt közös dalt írni vele, és látni, hogy milyen jó szívvel képes együtt dolgozni a Baltazár színház sérült színészeivel.

Németh Juci

Tibivel 14 éve, 2007-ben duetteztem először a Szívemben bomba van című dalt, amit azóta is előadunk a Budapest Bárban. Ez egy örök kapocs közöttünk, de én mégis arra a Tibire emlékszem most vissza, aki Kapuvarra jött játszani a már menő Quimbyvel, amikor én épp az Animában kezdtem énekelni, 1997 körül. Irtó nagy élmény volt, hogy ismerem ezeket a helyes srácokat már fesztiválokról, közös backstage-ekből, kvázi együtt turnézásokból. „Szia Jucika, hát te?!” – amikor köszöntek, dagadt a mellkasom a T-rexben, kapuvári fruskaként.

Petruska András

Drága Tibi, Emlékszem magamra tinédzserként. Lennon halott, a Led Zeppelin feloszlott, Sting nem jár hozzánk minden hétvégén, és hát “valamiben hinni kell, akkor is, ha nem felel”. És akkor jöttetek ti. Gödörbe, Almásy térre, Szigetre. Mi meg mentünk. Mentünk borgőzös kamaszként, mert mozdult bennünk a lélek. És mentünk alakuló alter-zenészként, mert milyen jók azok az 5b-akkordok. Hittünk. Volt miben.

Aztán persze véget értek az alibi évek, mégis ezután következett a java. Éppen csak betettem a kislábujjam a zenész lét territóriumába, a Quimby vendégeként mutatkozhattam be országszerte.

A lelkesedésed, ami által befogadott a teljes csapat, a minden állomáson való felkonfod és a gitárod, amit nagylelkűen „inkább” az én kezembe adtál, nem csupán a közönségetek, hanem saját magam – és így egy ország – számára is legitimálta, hogy helyem van ebben a mesterségben. Hálával gondolok vissza ezekre az indító pillanatokra.

A legjobbakat kívánom Neked az elkövetkezendő évekre! Keresd, találd, szemléld, ünnepeld, és vigyázz magadra! Várunk vissza! <3

Szekeres András

Elsősként belecsöppenve a Münnich Ferenc Gimnázium életébe, nagyon hamar az akkori negyedikesekből álló Október (későbbi Quimby) próbáin kötöttem ki.

Ez a nagyjából egy évig tartó időszak nagyon mélyen bevésődött nálam. Beengedtek, megtűrtek, borzasztóan menők voltak a szememben... Néztem, hogy úristen, ezek cigiznek-söröznek :D

Tibi kedvesen állt hozzám: a szünetben mindig játszhattam a Hoffner-gitárján, amit még mostanság is használ. Az első Fender pengetőmet is tőle kaptam, amit akkoriban csak "dollárboltban" lehetett kapni. Olykor néhány instrukcióval is ellátott, hogy például nem a sebesség a fontos, amikor a "Sweet Child o' Mine" témáját játszottam teljesen szarul. Az új Alan McGee film kapcsán előkerült nálam a Jesus and Mary Chain, és belehallgatva a Spotyn, az April Skiest biztosan az Október előadásából ismerem. Simán fel tudom idézni a dalokat, amiket akkoriban játszottak: Helló bébi, te nyomorult állat, Bon Bon si bon, Boys Don't Cry, Lullaby (Livius bolondballagáskor "be is öltözött" póknak :D), Satisfaction, Sympathy for the Devil, Route66, stb.

A zenekarozást általuk szívtam magamba, az előképző Tibi volt, megpecsételte a sorsomat. Sajnálattal hallottam a híreket vele kapcsolatban, de biztos vagyok hogy megoldja az ügyeit, megvan az erő benne hozzá. Tibi "one of a kind" arc, nagyon bírom, még úgy is, hogy nincs oda a Beatlesért. :D

Vastag Gábor „Vasti”

Tibit a 90-es évek közepén ismertem meg, közös próbahelyünk volt egy Madách téri dohos pincében. Akkor még nem is sejtettük, mennyi közös élményünk lesz majd. Azóta sok száz koncert, 4 amerikai turné áll mögöttünk, tele közös élménnyekkel, emlékekkel. Aludtunk koszos pincékben és luxushotelekben. Zenéltünk mindig és mindenhol, reptereken egy embernek és arénában tízezreknek. Voltunk fent és lent egyaránt. Nehéz ezek közül kiemelni egy-egy részt, mert mindegyik fontos állomás volt, de minden pillanat a barátságunkat erősítette. A barátom. Méghozzá a legjobb!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Káosz, szerelem, olasz temperamentum - fergeteges Goldoni-vígjáték érkezik a Városmajor színpadára
Ha egy igazán lendületes, szórakoztató nyári estéhez keresel programot, ne menj messzire: a Miskolci Nemzeti Színház színészei igazi mediterrán életérzést varázsolnak a budai lombok alá. A Csetepaté Chioggiában friss szemlélettel, remek szereposztással és rengeteg humorral kel új életre.


A nyári színházi élmények egyik fénypontja lehet idén Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabja, amely a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójaként érkezik Budapestre. Az 50-es évek Olaszországát idéző, klasszikus komédia élénk karakterekkel, pergő párbeszédekkel és igazi mediterrán temperamentummal érkezik.

Chioggia egy kis halászfalu, ahol a tenger, a halászat és az emberek indulatai határozzák meg a mindennapokat. A férfiak a tengeren dolgoznak, míg a parton maradt asszonyok pletykákkal, féltékenységgel és kiszámíthatatlan érzelmi reakciókkal tartják mozgásban a közösséget. Egy apró félreértés elég, hogy a falu teljes lakossága egy nagy csetepaté kellős közepén találja magát.

Goldoni zsenialitása abban rejlik, hogy a konfliktusok sosem öncélúak: az egymásnak feszülő érdekek, érzések és szavak végül mégis a megértés, a közösség és a szeretet felé mutatnak.

Az előadás különlegességét nemcsak az alapanyag, hanem az alkotói szemlélet is meghatározza. Rusznyák Gábor rendező, aki a díszletet és a dramaturgiát is jegyzi, érzékenyen, mai szemmel közelít Goldoni világához, miközben tiszteletben tartja a klasszikus formaelemeket. Azon gondolata, miszerint „ahhoz, hogy a színház ne csak egy produkciógyárat jelentsen, bizalmi légkör kell,” végigkíséri az előadást: érződik a színészi játékban, a színpadi tér használatában, sőt, a karakterek viszonyainak alakulásában is.

Az olasz miliőt költői egyszerűséggel idézi meg a színpadkép: egyetlen tér, amely hol halászfaluként, hol hivatalos közegként, hol otthonként működik. Ebben a sűrített világban zajlanak a veszekedések, szerelmek, kibékülések – az élet minden színe. A Városmajori Szabadtéri Színpad természetes környezete pedig tökéletes hátteret biztosít ehhez a hangulathoz:

egy meleg szellős, nyári estén, lombkoronák alatt nézni egy mediterrán vígjátékot – ez már önmagában is a nyár legizgalmasabb élményének ígérkezik.

A szereplőgárda kiváló: Lajos András, Varga Andrea, Mészöly Anna, Tegyi Kornél és Farkas Sándor vezetésével a miskolci társulat nagy energiával kelti életre Goldoni karaktereit. Figuráik túlzóak, de mégis ismerősek: olyan emberek, akiket akár a saját utcánkban is láthatnánk – csak éppen most olaszul beszélnek, harsányabbak, és még a legkisebb sérelmet is képesek drámává felnagyítani.

A Csetepaté Chioggiában üdítően emlékeztet arra, hogy a legnagyobb zűrzavar mögött is emberi vágyak, félelmek, szeretet és megbocsátás rejtőzik. A darab könnyed, mégis rétegezett: a nevetés mögött mindig ott húzódik az emberi természet kiszámíthatatlansága, a kapcsolataink törékenysége – és az a lehetőség, hogy mégis lehet jól csinálni.

Az előadás bemutatóját 2025. július 3-án tartják, és július 4-én lesz még látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Aki a nyári kánikulában egy sodró lendületű vígjátékkal hűsítené magát, és egy kicsit Itáliára vágyik Budapest közepén – annak ez az este garantált feltöltődést kínál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Buda Udvar nyílik a Művészetek Völgyében – 10 napra Kapolcsra költözik a II. kerület kulturális élete
Több mint húsz alkotóműhely döntött úgy, hogy az önkormányzattal közösen belevág a nagy nyári kalandba július 18-27. között. A részletekről a kerület polgármestere mesélt.


Új helyszínnel bővül idén a Művészetek Völgye: a kapolcsi Buda Udvarban a II. kerület, illetve kiemelten a Margit-negyed alkotó közösségei mutatkoznak be július 18–27. között az egyik legnagyobb hagyományú összművészeti fesztiválon, a Balaton-felvidéken. De mi is az a Margit-negyed, ami az utóbbi években a főváros egyik legpezsgőbb kulturális színterévé vált, és miből áll pontosan az együttműködés? Erről Őrsi Gergely polgármestert kérdeztük.

– Kié volt a helyszín alapötlete és hogyan merült fel?

– Mi itt Budán úgy gondoljuk, hogy a másik iránti nyitottság, az egymás felé fordulás, mai divatos szóval élve a kapcsolódás segít bennünket abban, hogy jól tudjunk közösségként is működni. A Művészetek Völgye programjait szervező stábbal hosszú évek óta együttműködünk, Oszkó-Jakab Natália például korábban is segítette javaslataival a Margit-negyed programot. Tavaly év végén fogalmazódott meg bennünk, hogy a 2020-ban indult Margit-negyed Projekt eredményeinek hírét szélesebb körben is megosztanánk. Különös tekintettel arra, hogy előzetes várakozásainkat felülmúlóan pezsdült fel a Margit körúti térség és ezzel együtt Buda kulturális élete.

Az is hamar kiderült, a Művészetek Völgye szervezőiben van fogadókészség, hogy helyszínt biztosítsanak ahhoz, hogy bemutathassuk a II. kerület és kiemelten a Margit-negyed művészi alkotó közösségeit. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta az ötletet, így július 17-én megnyílhat a Buda Udvar Kapolcson, ahová tíz napon keresztül várjuk a közönséget. Szeretnénk, ha minél többen megismernének bennünket, csupa olyan programmal készülünk, amely nemcsak igényes szórakozást kínál, de alkalmat teremt beszélgetésekre és együttműködésre.

Őrsi Gergely polgármester

– Hogyan állt össze az udvar programja? Meghívásos alapon, vagy meghirdették a részvételi lehetőséget a potenciális résztvevők között?

– A Margit-negyed Program alapvetően egy önkormányzati projekt, amit azzal a céllal hívtunk életre, hogy életre keltsük a 2010-es évek végére igen elhanyagolttá vált Margit körutat. Az ingatlanok bérbeadása, a funkciók kialakítása, a felmerülő problémák minél gyorsabb megoldása miatt a polgármesteri hivatal állandó kapcsolatban áll az ide települt szervezetekkel és vállalkozásokkal. Folyamatos a párbeszéd, szinte mindenkivel személyes jó viszonyt ápolunk, és azt látjuk, hogy ez a különböző helyszínek között is szorosabb együttműködést alakított ki.

A program összeállításakor mindenkit megszólítottunk, és örülünk, hogy több mint húsz alkotóműhely döntött úgy, hogy az önkormányzattal közösen belevág ebbe a nagy nyári kalandba. Programjainkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a Buda Udvarban is ott legyen az a hangulat és érzés, mint ami a Margit-negyedet jellemzi – a sokféleség, a társadalmi kérdések iránti nyitottság és a magas színvonalú alkotásokban megmutatkozó eredetiség.

– Ki mivel készül a kitelepülő intézmények és szervezetek közül?

– A Buda Udvar részletes programja megtalálható a rendezvényeket szakmai szempontból összefogó KULT2 honlapján. A színházi programjaink a Művészetek Völgye egészét tekintve is kiemelkedőek lesznek. A Színkör Alkotóműhely, a TÁP Színház, a Dante Közösségi Alkotó Tér, az Átrium, a Freeszfe előadásai mellett ott lesz például a Marczibányi Téri Művelődési Központ „felfedezettje”, Széplábi Bori is. A zenei programokban is erősek leszünk: fellépnek Bucz Magor és zenésztársai, Szaffi. Koszmosz936, lesz énekes workshop Kazai Ágival.

Arra törekedtünk, hogy az alkotó közösségek sokszínűségét megmutassuk, több II. kerületi galéria tart majd workshopot, ahol a közönséget bevonva a kortárs művészet megértését is segítik. A Buda Udvar programjainak sorában érdekes színfolt lesz a Vízivárosi Galéria Art is Wind eseménysorozata. Az udvar előtt ideiglenesen felállított zászlórúdon a fesztivál ideje alatt minden nap másik II. kerülethez kötődő művész alkotása lesz látható. Lesznek beszélgetések közéleti és művészeti témákban, a gyerekekre is gondoltunk, illetve mozgás színházi előadással is készülünk.

– Hogyan jellemezné a II. kerület kulturális életét? Melyek az erősségei Budapesten belül, illetve országos összehasonlításban?

– A II. kerület az egyik legnagyobb a többi fővárosi kerülettel összevetve, Pestről nézve a Margit hídtól indul és a Budai-hegységben Solymár, Budakeszi és Nagykovácsi a szomszédunk. Van Duna-partunk, modern metropoliszokat idéző utcáink, a dualizmus idején fellendülő hazai nagyipar vagy éppen a modern építészet emlékei, kertváros, Pesthidegkút–Ófalun pedig az egykori sváb hagyományokat őrizzük. Sokfélék és sokszínűek vagyunk, amit az is jól jelez, hogy összesen 33 kisebb-nagyobb településrészből áll a kerület Vízivárostól, az Országúton, Rózsadombon, Pasaréten át egészen Adyligetig.

Itt jegyzem meg, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan, a Duna jobb partján fekvő kerület, amely nem talált magának más elnevezést – mint például Hegyvidék, Újbuda, Várnegyed. Ennek oka az is, hogy a sokféleséget nehéz egy névben összefoglalni, de az is, de az is, hogy ez a sokféleség a hagyományokat és a jelent tekintve leginkább Budát jelenti mindannyiunk számára. Mindezekről azért beszéltem kicsit hosszabban, mert így talán érthetőbbé válik, hogy miért is tudott néhány év alatt a főváros egyik legegyedibb kulturális központja létrejönni a Margit körút környékén. A diplomások arányát, a színház- és koncertlátogatók és általában a kultúrafogyasztók számát tekintve a II. kerület országosan az élen jár.

A főváros kulturális élete hosszú évtizedeken át leginkább a pesti oldalon fejlődött. Színházak, koncerttermek, galériák leginkább ott jöttek létre, nekünk budaiaknak valahogy az vált természetessé, hogy művészeti élményekért átmegyünk Pestre. Az elmúlt egy évtizedben – a számunkra sok szempontból példa – leginkább Bartók-negyed indulásával, ha nem is fordult meg a korábbi tendencia, de egyre több értékes és színvonalas helyszín telepedett meg a budai oldalon.

Nagy öröm a számunkra, hogy ezt a folyamatot a Margit-negyeddel folytatni tudtuk. Az egyediségét pedig abban látom, hogy a független színjátszás műhelyei nagy számban találtak otthonra.

Az Egy perccel tovább c. előadás a Dantéban

Vízivárosi Galéria

– Mit érdemes tudni a Margit-negyedről, hogyan vált helyi kultúra zászlóshajójává az utóbbi időben?

– A Margit-negyed Programot öt éve hirdette meg a II. kerületi önkormányzat azzal a céllal, hogy az üres, egyre romló állapotú Margit-körúton és közvetlen környezetében lévő önkormányzati ingatlanokat ismételten vonzóvá tegye a vállalkozók számára. A projekt alapgondolata, hogy az ingatanokat elsősorban olyan funkciókkal kívánjuk megtölteni, amelyek vonzzák a gyalogosforgalmat, pezsgő kulturális és művészeti értéket hozva a környékre. A program mostanra arra a szintre jutott, amikor gyakorlatilag az összes, korábban üres önkormányzati ingatlan gazdára talált a körúton. A Margit-negyed projektet az utóbbi egy évben a kulturális programok és közösségépítés irányába toltuk el, a vállalkozások közötti szinergiák kiaknázása, sokszínű művészeti események, fesztiválok szervezése kapott prioritást.

– Milyen új szereplők bukkantak még fel az elmúlt években, és mekkora további potenciál lehet ebben?

– A kultúrát szerencsére meglehetősen tágan tudjuk értelmezni a Margit-negyed kontextusában. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mennyi független társulat talált a negyedben otthonra az elmúlt évek során.

Az Átrium, a Jurányi, a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Nemzeti Táncszínház mellett ott van a Dante, az Art-Színtér és olyan lakásszínház és pop-up helyszínek is felbukkantak, mint a Színkör, a Kollab, de az utóbbi időben több színházi előadást tartottak a Képezőben is. Mindezek mellett körvonalazódik egy tengely a galériák, kiállítóterek oldaláról is.

A térség kulturális erejét jól mutatja, hogy a május közepén megrendezett négynapos összművészeti rendezvénysorozatunkon, a Helló Margit! fesztiválon egyidőben 20 különböző helyszínen élvezhette a közönség kiállítások megnyitóját és az éppen futó kiállításokhoz kapcsolódó kísérőprogramokat, tárlatvezetéseket. Az a meglátásunk, hogy előszeretettel csatlakoznak olyan helyszínek is „galériáknak”, amelyek a hétköznapokban egészen más funkcióval üzemelnek. Egy-egy fesztivál idejére így lesz például kiállítótér egy csomagolásmentes bolt, vagy egy bégelező falaiból, mint ahogyan egy piac kerítéséből is akár. A kultúrát visszük ezzel a hétköznapi tevékenységeink színterére, még több emberhez juttatva el a művészetet.

Ezzel párhuzamosan piaci szereplők között is látunk egyfajta cserélődést az elmúlt 1-2 évben: a nem önkormányzati tulajdonú ingatlanokban is olyan vállalkozások jelentek meg, akik már a megnövekedett gyalogosforgalomra és az újra pezsgő kulturális életre reagálva nyitnak üzletet a körúton. Az elmúlt öt v legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a Margit-negyed, a budai nagykörút és a környező utcák terek elfogadottságát, hangulatát sikerült megfordítani, egy olyan brand jött itt létre, amely tredinek és fiatalosnak is nevezhető.

GYIK Műhely

– Több belvárosi kerületben is cél üres önkormányzati üzlethelyiségek hasznosítása kulturális célra. A II. kerületben ez mennyire jellemző, illetve prioritás?

– Kimondottan támogatjuk az üres önkormányzati ingatlanokban a kulturális célú hasznosítást, ugyanakkor hiszünk benne, hogy egy vegyes szolgáltatói rendszer tud csak hosszú távon is életképesen működni, amely az itt élőknek is nagyban segít, hogy valóban ne kelljen kimozdulniuk a negyedből, a hétköznapi bevásárlás vagy egyéb szolgáltatások igénybe vétele céljából. Úgy látjuk, nagyon is jól elfér a kulturális tevékenységek mellett egy kávézó, cukrászda, vagy delikátesz szendvicsező, ugyanakkor támogatjuk, hogy a legkisebb üzlethelyiségekbe olyan mesterségek is visszataláljanak, mint a szabó vagy például a cipész szakma. Nagy álmunk, hogy a körúton ismételten legyen könyvesbolt és a régi időket idéző olyan kávéházak, közösségi terek, találkozási pontok, amelyek egyben a kulturális és művészeti tartalmaknak is helyet tudnak biztosítani.

– 2025 Budán a nők éve. Ez megjelenik valamilyen formában a kapolcsi udvar programjában?

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közbeszéd része legyen hosszú távon a nők társadalmi helyzete, arra törekszünk, hogy rávilágítsunk az egyenlőtlenségek, a kiszolgáltatottságok okaira, és a saját lehetőségeink szerint megoldásokat s kínáljunk. Erről szól a II. kerületben a Nők éve, amely természetesen témáiban ott lesznek Kapolcson a Buda Udvarban.

Az egyik legizgalmasabb esemény ebben a témában Lovas Rozi LOUPE-alapító színész, Veiszer Alinda műsorvezető és Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember beszélgetése lesz a családon belüli erőszakról, a férfi és női kapcsolati dinamikákról. Örülök annak is, hogy Békéssy Olga a Női Váltó Magazin főszerkesztője elvállalta a II. kerületi női ügyekről szóló eszmecsere vezetését.

– Eldőlt már, tartós lesz-e az együttműködés, vagy egyelőre csak erre az évre szól?

– Izgatottan készülünk, és bízom abban, hogy a közönség szeretni fogja azokat a programjainkat, amelyekkel megjelenítjük a II. kerület kulturális életét.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyugdíjba vonul Csuja Imre: Muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit
A legendás színészt az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatták megható pillanatok közepette. Csuja a régi szerepeiben még színpadra lép, de új kihívásokat már nem keres.


Csuja Imrét az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatta a társulat. A Jászai Mari-díjas színész nyugdíjba vonul, de nem tűnik el teljesen a színpadról. Megtartja jelenlegi szerepeit, de újakat már nem vállal. Az Örkény Színház Facebook-oldalán számolt be a hírről.

A színész már tavaly bejelentette, hogy 2025-ben szeretne visszavonulni. Színházi szerepei mellett olyan filmekben és sorozatokban is játszott, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika 2. vagy A mi kis falunk. Csuja az Örkény Színház alapító tagja.

„Játszom a meglévő szerepeimet, de egy pár évig nem akarok újat vállalni. Tényleg végigvágtáztam az életemet, és most nem akarok panaszkodni, mert szerettem, ez a hobbim, jólesett csinálni. Csak arra is gondolok, most így, vénségemre, nem lehet mindent odaadni, muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit”

– mondta Csuja Imre.

Idén tavasszal viszont arról beszélt, hogy talán mégis folytatná, amíg Kossuth-díjat nem kap.

„Számomra is talányos, ki mi alapján nyeri el. Nem tudom, még mit kellene tennem a Kossuth-díjhoz, de azt gondolom, mindent elkövettem, hogy én is megkaphassam. Előbb-utóbb csak összejön. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs hiányérzetem. Az a fakk még üres a szekrényemben” – fogalmazott akkor a színész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megoldatlan ügyek osztálya – A Q ügyosztály Skóciában nyomoz, és sorozatként is ámulatba ejt
A vezércsel kreátora ezúttal a régi, kihűlt bűnesetek után küldi Morck nyomozót és csapatát: fordulatos sztori, borongós terep, kemény skót akcentus.


Minden bizonnyal a különválaszthatóség kedvéért kapta a magyar keresztségben a Netflix új brit sorozata a Megoldatlan ügyek osztálya címet, hiszen az eredeti már igen erősen utal a forrására: Dept. Q, azaz Department Q, azaz Q ügyosztály. Amely bizony Magyarországon is igen-igen ismert, mind a dán Jussi Adler-Olsen által írt regénysorozat, mind a kötetekből forgatott (eddig hat darab) dán film kapcsán. Carl Mørck nyomozó és hű segédei, Assad és Rose papíron immár 2007 óta próbálnak megoldani egy különálló rendőrségi részlegként régi, akár több éves, megoldatlan bűneseteket. Akkor jelent meg ugyanis Adler-Olsen első Q-könyve, a Nyomtalanul, amit aztán azóta további kilenc regény követett.

A nyomtatott siker pedig persze gyorsan magával hozta a nagyvászonra varázsolt feldolgozásokat is, természetesen a könyvek megjelenésének sorrendjében.

űEddig tehát hat Q-film került ki Dániából, a Nyomtalanul (2013), a Fácángyilkosok (2014), a Palackposta (2016), A 64-es betegnapló (2018), a Hajtóvadászat (2021) és a Határtalanul (2024). Az első négy filmben Nikolaj Lie Kaas alakította a főhőst, a Hajtóvadászat óta azonban átvette a szerepet Ulrich Thomsen, és a további négy regény filmváltozatát is vele tervezik leforgatni.

Aki azonban szeretné részletesebben beleásni magát az első sztoriba, annak tökéletes választás lesz a Megoldatlan ügyek osztálya, hiszen A vezércsel című kiváló sikerszéria alkotója, a kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró Scott Frank (Meghalsz újra!, Más, mint a többiek, Szóljatok a köpcösnek!, Mint a kámfor, Különvélemény, A tolmács, A kulcsfigura, Farkas, Sírok között, Logan – Farkas) gondolta újra, csak ezúttal sorozatformátumban, és áthelyezve a sztorit Skóciába. Frank a Logan – Farkas megjelenése, vagyis 2017 óta teljes figyelmét a tévéipar felé fordította, s azóta olyan miniszériákért volt felelős, mint az Isten nélkül, A vezércsel (amelyért két Emmy-díjat kapott, valamint a Rendezők, Producerek és Forgatókönyvírók Szakszervezetének díjait is), a Spade nyomozó, illetve most a Megoldatlan ügyek osztálya. Ez utóbbit persze nem minisorozatnak tervezték, megfelelő nézőszám esetén jöhetnek a további évadok is, a könyvek alapján pedig már akár 10 szezont is le lehet hozzá forgatni.

Az első évad tehát a Nyomtalanul történetét foglalja magába, a 2013-as mozifilmhez képest nyilván sokkal részletesebben.

Carl Morckot (akinek kultikus nevét nem volt szívük megváltoztatni a skót miliő dacára sem) Matthew Goode alakítja (őt többek között olyan filmekből és sorozatokból ismerhetjük, mint a Match Point, a Watchmen: Az őrzők, a Szökőhév, a Kódjátszma, A férjem védelmében, a Downton Abbey, a Szövetségesek, A korona, a King’s Man: A kezdetek, Az ajánlat vagy legutóbb az Abigail), aki amúgy Scott Frank régi kedvenc színésze, mivel már A kulcsfigura című 2007-es rendezésében is főszerepet játszott Joseph Gordon-Levitt mellett.

Szóval Morck egy öntörvényű, és nem túl szabálykövető, illetve kedvesnek sem mondható, de zseniális nyomozó, aki egy balul elsült lövöldözés után fizikailag és pszichésen is padlóra került: a társa megbénult, egy rendőrtársa meg is halt, ő maga pedig súlyos bűntudattal küzd. Visszatérve a rendőrség kötelékébe, Morckot a főnöke, Moira (Kate Dickie) gy újonnan létrehozott, alulfinanszírozott, pincébe száműzött ’kihűlt ügyek” részleghez, a Q ügyosztályhoz rendeli, feladata pedig régi, lezáratlan ügyek felgöngyölítése. Morck megkapja maga mellé a Szíriából menekült Akram Salimot (Alexej Manvelovot többek között a Jack Ryan-sorozatban és a Csernobilban is láthattuk), a volt rendőrt, aki újra bizonyítani akar, illetve Rose Dicksont (Leah Byrne), a rendőrségi asszisztenst, aki valami fontosabb feladatra ácsingózik.

Az első nagy ügyük főszereplője egy Merritt Lingard nevű ügyésznő (Chloe Pirrie), aki négy évvel korábban rejtélyes körülmények között tűnt el.

Mi, nézők természetesen már az első részben megtudjuk, hogy Merritt él, de brutális körülmények között tartják fogva. Ám hogy ki és miért rabolta el, az persze előttünk is titok marad, egészen az évad végéig.

Természetesen mellékszálak is akadnak: az egyik a fent említett rendőrgyilkosság utáni nyomozás, amely komoly traumát okoz Morcknak (ő maga persze nem nyomozhat az ügyben, mégis próbál segíteni az illetékeseknek), illetve megismerhetjük a magánéletét is, pontosabban a vele egy fedél alatt élő mostohafiával, Jasperrel (Aaron McVeigh) való eléggé viharos kapcsolatát. Ráadásul Morcknak a sebesülése óta kötelező pszichológushoz is járnia, Rachel Irvingnek (Kelly McDonald talán a legismertebb név a színészgárdában Matthew Goode mellett) pedig meglepő módon képes megnyílni, és talán meg is tetszenek egymásnak…

Persze a fő szál maga a nyomozás, ami egy ízig-vérig skandináv krimi jegyeit viseli magán, a skót terep pedig tökéletes ehhez: kevés napsütés, sok felhő, borongós atmoszféra.

Sok-sok gyanús karakter (akár a legfelsőbb körökből is) szegélyezi a triónk útját, miközben Merritt szenvedéseit is láthatjuk, ahogy az évek során próbálja kitalálni, hogy miért rabolták el és zárták be egy dekompressziós kamrába (szóval a szökés sem egyszerű). A végén pedig természetesen ütős fordulatok, csavarok várnak ránk.

A Megoldatlan ügyek osztálya tehát egy kifejezetten izgalmas és szórakoztató, kilencepizódos első évadot kapott, amelynek legfőbb erényei a csodás karakterei. Főként Morck és Akram (Assad nevét megváltoztatták, de annyi baj legyen) kettőse emlékezetes, de ez már a dán filmekben és a könyvekben is így volt. Reméljük, nemsokára a második könyvből, a Fácángyilkosokból is elkészül nemsokára egy új évad, hiszen Skócia éppoly rejtélyes, izgalmas és akár nyomasztó, mint az eredeti skandináv terep.


Link másolása
KÖVESS MINKET: