KULT

„Jó dolog nyomot hagyni egy másik emberben” – beszélgetés Keleti Éva fotográfussal


Link másolása

-Talán az lehetett a kulcsa, hogy ugyanolyan embereknek tekintettem őket, mint bármilyen más foglalkozású embereket. Az egyik orvos, a másik pincér, ők pedig színészek, hasonló mindennapi problémákkal. Nem „elalélva” mentem hozzájuk, mindig az embert kerestem bennük és erre épült a kapcsolatunk is. És nekem is ugyanolyan értékűnek kellett lennem, mint annak, akit fotografáltam. A másik pedig a korrektség. Máig az az elvem, hogy nem adok ki úgy anyagot, hogy az alany ne látta volna.

Csinálhattam volna szenzációkat, lehettem volna paparazzo, de akkor sok minden mást nem csinálhattam volna meg. A színészek nyugodtan adhatták magukat az én kezembe, mert tudták, hogy nem élek vissza a barátságukkal.

Ha valamire azt mondták, hogy nem, akkor azt elfelejtettük. Van például a Ruttkai-Latinovits sorozatban is jó néhány, amit soha nem fogok publikálni. És még egy: nagyon sokat számított a felkészülés. Nem úgy estem be, hogy jöttem, csinálok három képet és elrohanok. Tudtam, kit, mit és miért fogok fotografálni, és minden munkát beszélgetés előzött meg. Amikor éreztem, hogy a kettőnk kapcsolata elérte a szükséges hőfokot, akkor kezdtem dolgozni.

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán, a magyar színjátszás halhatatlan szerelmespárja

-Illusztráljuk ezt a bizalmi kapcsolatot egy sztorival.

-Amikor 1964-ben bezárt a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház, és a társulat átköltözött a Magyar Színházba, Básti Lajosnak semmi nem volt jó. Nem tudta a szöveget, elkezdett üvöltözni, hogy meleg van, meg hogy miért ott áll a tűzoltó, ahol áll, aztán egyszer csak azt mondta, hogy „mindenki menjen ki, csak Keleti maradhat.” Még a rendező-asszisztenst is kizavarta, nekem próbálta el a darabot. Most, hogy újrakezdtem, és találkoztam régi alanyaimmal, mindenki úgy kezdte: „Emlékszel, amikor...?” Jó dolog, hogy az ember nemcsak úgy hagy nyomot, hogy csinál képeket, amiket 20 év múlva, 100 év múlva is látni fognak, hanem a másik emberben is.

-A másik nagy szerelme a tánc. Elárulom, az Extázis című fotója ifjú korom egyik nagy erotikus élménye volt.

-Évekkel később New York-ban találkoztam a képen szereplő Judith Jamisonnal, az Alvin Ailey társulat csillagával. Ösztöndíjat kaptam és be kellett mennem az ENSZ-palotába, amelynek széles folyosóin konganak a léptek. Egyszer csak úgy hallom, mintha egy ágyú közeledne, de mégis nőies léptekkel. Megfordulok és egy közel két méteres néger asszony áll előttem hivatalos ENSZ-ruhában. Kiszaladt belőlem: „Judith?” Rám néz: „Ki vagy?” „Egyszer fotografáltalak téged Budapesten hófehér ruhában, és úgy repültél, mint egy pillangó.” Erre felkiált: „Te vagy az az Éva, aki azt a képet csinálta? Ez volt sokáig a plakátunk.” Az MTI-től ugyanis bárki bármit megvehetett. És leültünk egy kávéra – az élet még egyszer összehozott minket. Azt is az MTI-nek köszönhetem, hogy magas társalgási szintre jutottam németül és angolul.

-És olyan csodákat is fotózhatott, mint a Pécsi, majd a Győri Balett.

-Az is szerencse volt, hogy ott lehettem a Pécsi Balett indulásánál, amely úgy született meg, hogy Aczél György elhatározta: legyen balett-társulat Pécsett. A Győri Balettból történet lett, a Pécsi Balettet elfelejtettük. A balett mindig is a szívügyem volt. Menjen el a Bajor Gizi Színészmúzeumba, most nyílt meg egy kiállítás Róna Viktorról, egy csoda! Ebből a miliőből is megmaradtak a barátok, Orosz Adéllel, Szumrák Verával a mai napig rendszeresen beszélünk. Olyan ez a művészvilág, mint egy nagy lavór, amelyből egyesek időnként kiugranak, de aztán visszamásznak…

-Önnek jelentős szerepe volt abban, hogy Magyarország bekapcsolódott a World Press Photo nemzetközi hálózatába. Szomorú aktualitása, hogy egy hónapja hunyt el Török László, akinek Család című fotóját aranyéremmel tüntették ki 1973-ban, az Ön zsűritagsága idején.

-Az a díj majdnem az állásomba került! Akkor még MTI-s voltam, és a Fotó főszerkesztője, Szebellédy Géza azt mondta, hogy nekem nem segíteni kellett volna, hanem megakadályozni, hogy ez a kép nemzetközi visszhangot kapjon, mert most mit mondanak a magyar erkölcsökről? (A képen egy meztelen fiatal nő ül egy teljesen felöltözött idősebb pár és egy kamaszfiú között – GNL). Komoly fegyelmit kaptam, éppen csak ki nem rúgtak.

-Három évvel később viszont Ön volt a szervezője az első magyarországi World Press Photo-kiállításnak a Nemzeti Galériában. E tárlatokkal kapcsolatban gyakran felmerült az a kritika, hogy szinte csak a borzalmakat mutatja be a világból.

-Ha a 70-es években beszélgetünk, ugyanezt elmondhattuk volna: vér, vér, vér… A World Press Photo nem tudja magáról ezt lemosni, mert sajtófotó. És az élet sajnos ilyen véres. Vannak ugyan törekvések, hogy megszabaduljanak ettől, de amikor van egy covid-vírus, nem arról szólnak majd a képek, hogy szép az élet. A World Press Photo mindig egy évet mutat be, és egy-egy éven belül általában nagyon kevés a pozitív dolog. És ha van is, a borzalmak elnyomják, mert annyira mélyen beleégnek az emberekbe. Ha visszamenőleg felidézzük a nagydíjas képeket, egyetlen igazán pozitívra emlékszem, amin egy nagy fehér kézben egy kicsiny fekete kéz látható (Mike Wells képe 1981-ből – GNL).  Az én zsűrizésem idején volt „az év fotója” a napalm égette vietnami kislány, vagy a vietkongot főbe lövő saigoni polgármester. Vagy Salvador Allende utolsó fotója 1973. szeptember 11-én, amelyen a chilei elnök rohamsisakkal a fején, géppisztollyal a kezében áll a romok között és egy perc múlva halott lesz. Ezt a fotót úgy kapta meg az utolsó pillanatban a zsűri, hogy reggel a WPP portájára a zsűrielnök nevére valaki letett egy borítékot. Egy gépből kitépett, előhívatlan filmtekercs volt, ezzel a képpel. Máig nem tudjuk, ki készítette a képet és ki juttatta el a WPP-hez. Az ismeretlen fotósnak letétbe helyezte a szervezet az első díjjal járó pénzösszeget, de soha nem jelentkezett érte senki. Lehetne ugyan szépíteni, de ha valaki lefotóz két birkózót, nem az az érdekes, amikor a végén összeölelkeznek, hanem amikor folyik a vér és eltorzulnak az arcok. Bár igényeljük a szépséget, de nem díjazzuk.

Karinthy Ferenc könyvtárában 1956 februárjában

-Nemrégiben az óbudai Godot Kortárs Művészeti Intézetben Kleb Attila portrékiállításán csinált tárlatvezetést, és a világhírű jazz-zenészek láttán azt mondta: „Még sok tanulnivalóm van”. Számomra lenyűgöző volt, hogy bár a fotókon látható művészek többségét nem ismerte, mégis ráérzett a lényegükre.

-A fotóval mindent el lehet mondani! Vannak olyan fotográfusok, akik el tudják mondani, hogy mit akarnak, és Attila ezek közé tartozik. Nem véletlenül vállaltam el a tárlatvezetést, mert ő ugyanazt a nyelvet beszéli, mint én. Megértem a jeleit, hogy mi ragadja meg, hogy mit gondol arról az emberről, akit fotografál. Másképpen, mint én, de ebben éppen az a jó, hogy nagyon sokféleképpen lehet ugyanazt elmondani és úgy, hogy azt értse mindenki. Engem csak az bosszant, hogy eddig messzire elkerültem a jazzt és hogy miért nem kaptam fel korábban a fejem ezekre a világnagyságokra. Egészen furcsa dologra jöttem rá: a 60-as években óriási megtiszteltetésnek számított, hogy én fotografálhattam a Táncdalfesztivált, nemcsak a műteremben, hanem magát az eseményt is élőben. Úgy irigyeltek, hogy azt nem lehet elmondani, nekem pedig egy kín volt. Teljesen idegen volt számomra, és valahogy belém égett, hogy „könnyűzene nem”. Most kezdem felfedezni a YouTube-on, hogy itt egészen másról van szó. Valószínűleg az is benne volt, hogy a jazz forradalmiságát elzárták előlünk, legfeljebb Rhoda Scottot kaptuk.

A mi forradalmi gondolkodásunkat Bertolt Brecht jelentette, Kurt Weill dalaival, az összeset kívülről tudom ma is. Életem legszebb pillanata volt, amikor Brecht özvegyét, Helen Weigelt fotografáltam Budapesten. Mostanra már elfelejtettük.

Két alapélménye volt a magyar színjátszásnak az elmúlt évtizedekben: az egyik a Brecht-mítosz, amit Major Tamás vezetett be, a másik pedig Peter Brook társulatának látogatása – onnantól kezdve csak bőrruhában lehetett játszani. Jó barátnőm volt Schäffer Judit jelmeztervező, ő mondta, hogy megöli Brookot, mert mindenki bőrt akar…

-Már egy újabb kiállítás gondolata is megszületett Önben.

-Reméltem, hogy ezen a nyáron belefoghatok, de sajnos a covid nagyon közbeszólt. A téma a család: hogyan éljük meg mindennapjainkat? Nagyon inog ez a fogalom. Ma már alig van példa arra, hogy összejön a család a vasárnapi ebédre és megbeszélik az élet történéseit. A járvány viszont furcsa módon nagyon összehozta a családokat: rájöttek, hogy van egy öreg nagyszülő, egy beteg édesapa, akiről gondoskodni kell – eddig ez fordítva volt. Tehát ez nem a művészvilágról fog szólni, bár lesznek benne művészek, mert, mint megbeszéltük, ők is ugyanolyan emberek. És szeretném a kiállítást a Godot-ban megrendezni, teljesen beleszerettem a helybe. Jó a tér, jó a hangulat és nem kell benne emelkedettnek lenni…

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Itt az idei nyár 10 legjobban várt filmje
A hazai nézők listáját a Deadpool és a Rozsomák vezeti, de a tíz filmből nyolc folytatás vagy franchise.

Link másolása

A mozis nyár tradicionálisan májusban kezdődik és szeptemberig tart. Ezért a Magyar Filmadatbázis már most felmérte a látogatói aktivitást, hogy kiderüljön, melyik 10 filmet várják a legjobban a magyar nézők. A Deadpool és a Rozsomák vezeti a TOP 10-es listát. Érdekesség, hogy a tízből nyolc folytatás vagy franchise és csupán egyetlen streaming film került fel a listára.

Az akció műfaj dominál, és annak különböző ötvözetei a sci-fivel (Majmok bolygója), a vígjátékkal (A kaszkadőr), vagy a szuperhős zsánerrel (Deadpool és Rozsomák).

A sorrendet a mafab.hu állította össze, az alapján, hogy több ezer adatlapmegnyitás során a hazai nézők mely címekre kerestek rá a legtöbben. A 10 legnépszerűbb film adja ki a 100 %-ot.

1. Deadpool és Rozsomák

Ennek tükrében a július 25-én a mozikba kerülő Deadpool és Rozsomákot várják a legtöbben, Shawn Levy rendezésében, Ryan Reynolds-szal a főszerepben. A Deadpool 2. folytatása, azzal a csavarral, hogy összefonódik a Marvel-moziuniverzummal.

2. Majmok bolygója: A birodalom

Második helyen egy májusi premier, a Majmok bolygója: A birodalom áll. Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a domináns fajt a bolygón, míg az emberek rejtőzködve élnek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud.

3. Furiosa: A Mad Max Saga

Dobogós a Furiosa: A Mad Max Saga, mely május 23-án érkezik a mozikba. A Mad Max: A harag útja felülmúlhatatlan látványorgiával és hihetetlen fantáziával mutatta meg, milyen lesz a világvége után. Az új film 45 évvel korábban játszódik: akit az előző részben Charlize Theron játszott, azt most egy új sztár, Anya Taylor-Joy alakítja.

4. Bad Boys: Mindent vagy többet

Június 6-ára várható a negyedik helyen végzett Bad Boys: Mindent vagy többet. A Bad Boys franchise negyedik részében visszatér Will Smith és Martin Lawrence ikonikus párosa, és megbizonyosodhatunk róla: a Rosszfiúk egyre jobbak!

5. Agymanók 2

Az ötödik legjobban várt film a június 13-án debütáló Agymanók 2. A Disney és a Pixar új filmjében visszatérünk Riley fejébe, aki immár tinédzser! A Főhadiszállás komoly átalakításokon esik át, hogy új érzelmek kaphassanak helyet benne. Felbukkan Feszkó és úgy tűnik, nincs egyedül.

6. Gru 4

A TOP lista hatodik helyén egy másik animáció, a Gru 4 áll, mely július 2-án érkezik a mozikba. Hét év szünet után a mozitörténelem legjövedelmezőbb animációs sorozata új fejezettel jelentkezik, melyben egy új családtagot üdvözölhetünk, ifjabb Grút, akinek feltett szándéka, hogy az apját szekírozza.

7. Beverly Hills-i zsaru IV.

A hetedik a július 3-ától a Netflixen látható Beverly Hills-i zsaru IV. című akcióvígjáték. Eddie Murphy visszatér karrierje egyik legikonikusabb szerepéhez a Beverly Hills-i zsaru 4-ben, melyben Axel Foley-nak eddigi pályafutása legszövevényesebb ügyét kell felderítenie.

8. Borderlands

A nyolcadik helyen az augusztus 8-án a mozikba kerülő Borderlands, egy videojáték franchise adaptációja áll. Lilith (Cate Blanchett), a hírhedt kincsvadász, vonakodva tér vissza hazájába, Pandorára. Küldetése megtalálni Atlas (Edgar Ramírez), az univerzum leghatalmasabb gengszterének eltűnt lányát.

9. Alien: Romulus

Kilencedik lett az augusztus 15-i premier, az Alien: Romulus. Ridley Scott producer és Fede Alvarez rendező hátborzongató moziélményt kínál: miközben egy elhagyatott űrállomás rejtett zugait kutatják, fiatal űrkolonizálók egy csoportja az univerzum legfélelmetesebb életformájával találja szemben magát.

10. A kaszkadőr

Végül a TOP 10-et a május elején a mozikba került A kaszkadőr zárja, az egyetlen nem franchise vagy videojáték adaptáció, Ryan Goslinggal a főszerepben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk