SZEMPONT
A Rovatból

„Sok kényszeres betegnek most beigazolta a félelmeit a valóság” – Unoka Zsolt pszichiáter a karanténról

Fontos tudni, hogy a pszichiátriai ellátás nem szünetel most sem, mondja a szakember. Szóba került az is, hogy beszéljünk a koronavírusról a gyerekeknek, és az, hogy miként hat a karantén a borderline személyiségzavarra.

Link másolása

Dr. Unoka Zsolt, PhD egyetemi docens, osztályvezető pszichiáter, pszichoterapeuta, a pszichiátriai rehabilitáció szakorvosa, kognitív viselkedésterapeuta, pszichoanalitikus, akit a járvány és a karantén pszichiátriai vonatkozásairól kérdeztem.

- A közösségi médiát elárasztották a különböző mémek és viccek, amelyek arról szólnak, milyen jelei vannak, hogy valaki kezd „begolyózni” a bezártság hatására. Mekkora a veszélye, hogy valaki, akinek eddig nem volt semmilyen ismert pszichikai problémája, a bezártság hatására elbillen valamilyen irányba, és mik lehetnek árulkodó jelek?

- Fokozottan figyeljünk egymásra, mert ez egy fokozott stresszhelyzet. Aki hajlamos valamilyen mentális zavarra, annál a megnövekedett stressz könnyen előhozza a betegség tüneteit.

A legdrámaibb a pszichiátriában nyilván az öngyilkosság problematikája.

Fontos odafigyelni azokra a barátainkra, hozzátartozóinkra, akik valaha is depressziósak voltak, volt öngyilkossági kísérletük vagy beszéltek erről.

Az izoláció, a magányosság nagyon megterhelő. Ha valaki elveszíti azt a szociális közeget, ahol nap mint nap megfordult, nem mehet be a munkahelyére, nem találkozhat a rokonaival. Ezen kívül sok ember most vagy elvesztette az állását, vagy felfüggesztették a munkáját, jelentős mértékben lecsökkent a fizetése, vagy egyáltalán nem kap fizetést. Ez mind kockázati tényező azoknál, akik hajlamosak az öngyilkosságra.

Nagyon fontos, hogy beszéljünk velük arról, hogy vannak. Próbáljuk megtudni, mennyire tartják reménytelennek a helyzetüket, van-e öngyilkossági gondolatuk. Ha a családtagok ilyesmit tapasztalnak, fontos pszichiáterhez fordulni, aki megpróbál segíteni.

- Jelenleg minden egészségügyi intézményben korlátozták az ellátást, csak a sürgős, veszélyes eseteket kezelik. A pszichiátriában mi a helyzet?

- Mindenütt van pszichiátria, és kötelező fenntartani a pszichiátriai ellátást. A területi pszichiátriai osztályok nyitva vannak, és a pszichiátriai gondozók is, mindenütt van ügyelet, és az öngyilkossági hajlam olyan akut esetnek számít, amit kötelező megvizsgálni.

- Beszéljünk két különösen érintett csoportról. Ők az idősek és a gyerekek.

- Az időseknél is az izoláció a probléma, illetve biztosítani kell számukra a megfelelő ellátást. Nyilván ez lehetséges kontaktus nélkül is. Fontos, hogy rendszeresen beszélgessenek velük a hozzátartozóik.

- A gyerekek személyiségfejlődésében jelenthet veszélyt, hogy kizökkennek abból a rendszerből, amit az iskola vagy az óvoda jelent az életükben?

- Ez nagyban függ attól, milyen állapotban a család, és otthon tud-e maradni valamelyik szülő a gyerekkel, vagy nem. Vannak olyan nehéz körülmények között élő gyerekek, akiknél a szülők állapota nem megfelelő, és bántalmazóan viselkednek. Az ilyen gyerekeknek az iskolai jó, vagy az otthonihoz képest mindenképpen jobb bánásmód egyfajta menekvést jelent.

Ők kifejezetten veszélyeztetett helyzetben vannak, mert a bezártság és a stressz fokozza az agressziót.

De vannak fordított, pozitív esetek is, amikor a szülők több időt tudnak tölteni a gyerekükkel. Bár azt is hallom, hogy sok szülőnek plusz stresszt okoz az otthoni tanulás, hogy nekik kéne tanítaniuk a gyereket.

Van azonban egy harmadik, nagyon fontos dolog is: hogyan beszéljünk a gyerekeknek erről a helyzetről, hogyan segítsünk nekik, hogy érzelmileg stabilan vészeljék át a járványt. Sok gyereknek ugyanis ijesztő lehet mindaz, amit lát és hall. Fontos részletesen tájékoztatni a gyerekeket, elmondani, mire kell figyelni, milyen szabályokat kell betartani,

erősíteni bennük, hogy nincsenek közvetlen veszélyben, nem dőlt össze a világ.

- Érdekes volt megfigyelni, hogy társadalmi szinten hogy változott a hozzáállás. Amikor Kínában már nagy volt a baj, mi valamiért még nem hittük el, hogy az ő problémájuk egyszer a miénk lehet. Amikor Olaszországban kezdődtek az első lezárások, nálunk még akkor is sokan arról beszéltek, hogy ez csak egy egyszerű influenza, minek ez a felhajtás. Mi az oka ennek a reflexszerű hárításnak, bagatellizálásnak?

- Ez a változat, amit ön mond, csak az emberek egy részére jellemző. Az emberi csoportokban nem egyenlően oszlanak el ezek a tulajdonságok. Valószínűleg ennek van valami evolúciós előnye. Vannak emberek, akik azt a stratégiát folytatják, hogy jobb félni, mint megijedni. Jobb óvatosnak lenni, mint hogy belefussunk a bajba, amikor már túl késő. De vannak mások, akik - mint ön is említette -, sokkal inkább azt mondják, hogy nem félek semmitől, engem nem érhet bántódás, engem nem érdekel. Ezek a stratégiák kiegészítik egymást. A csoport túlélési esélyeit növeli, ha mindkét stratégiából jelen van valamennyi.

Ha nem az egyén szintjén nézzük, hanem tájékoztatás szintjén, akkor nagyon összezavaró információk jönnek a különböző csatornákon.

Az egyik médiumban azt mondja valaki, hogy ne menjenek ki, másutt más valaki viszont azt mondja, menjenek ki, mert a napfény, a sportolás segít. De ez sem meglepő, hisz állandóan újabb és újabb adatok derülnek ki, álhírek terjednek. Folyamatosan változik, hogy mit tudunk erről a vírusról. Valami olyasmivel állunk szemben, amit nem ismerünk teljesen. Ebben a helyzetben mindenki a személyiségének megfelelő irányba mozdul el. Minden nagy trauma vagy katasztrófa esetén megfigyelhetőek ezek a reakciók.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: