KULT
A Rovatból

„Jönnek oda arcok, hogy basszus, miattunk vette meg az első gitárját” – 10 éves lett a Middlemist Red

A Middlemist Red zenekar 10. születésnapját ünnepli. A jubileumi koncertre a Városmajori Szabadtéri Színpadon, most pénteken kerül sor. Interjú.


Aanimal, Multicoloured Drive, Single Switcheroo, Blue Moon. Csak néhány dal, ami garantált, hogy szerepel a legtöbb Y és Z generációs, pszichedelikus rockzenére nyitott magyar zenerajongó Spotify-listáján, és amit megannyian kívülről fújunk. Nóvé Soma, Ürögdi Ábel és Deli Soma a zenekarból beszéltek nekünk a jubileumi koncertről.

– Közeleg a 10 éves szülinapi koncertetek napja. Van még bennetek lámpaláz, ha színpadra léptek? Mennyire válhat rutinná a koncertezés?

N.S.: Ez mindig a körülményekhez mérten alakul. Szoktam izgulni koncertkezdés előtt, de ezt már szinte sosem élem meg rossz élményként. Az izgulás kicsit azt is mutatja, mennyire várod már az adott fellépést, hogy érzed, hogy mekkora a tétje.

DS: Én, ha koncertek előtt nem is szoktam már izgulni, színpadon gyakran rám tud törni a lámpaláz. Valahogy még 10 év után is nehezemre esik például felvenni a szemkontaktust a közönséggel, sokkal inkább belefeledkezem a színpadi mozgásomba. Talán emiatt is alakult ki, hogy néha komolyan mondom úgy nézek ki a színpadon, mintha epilepsziás rohamot kapnék.

– Van egy komplett generáció, aki kívülről fújja a zenéteket. Milyen érzés, hogy ennyi év áll mögöttetek?

ÜÁ: Kicsit ijesztő belegondolni, hogy 19-20 évesen kezdtünk ebbe bele, és most már lassan mindenki a harmincas éveiben jár. Nagyon reméljük, hogy tényleg sokan velünk együtt nőttek fel és, hogy sok szép élményt okoztunk ezalatt az idő alatt. És még inkább reméljük, hogy továbbra is velünk tart a csodás közönségünk.

DS: Mindannyian hajlamosak vagyunk elbagatellizálni ennek a jelentőségét. Az utóbbi pár évben egyre gyakrabban futok bele olyan szitukba, amikor valami egészen penge hazai produkció stábjából jönnek oda hozzám arcok, hogy basszus, miattunk vette meg az első gitárját, és ha mi nem lennénk, akkor nem itt tartana, stb, stb. Ez az, amivel a leginkább nehéz mit kezdeni. Sok embernek az életére voltunk ezek szerint úgy hatással, hogy nem is tudtunk róla, sőt mi több el, se hittük/hisszük, hogy képesek vagyunk rá.

– Az elsők között hoztátok be Magyarországra a pszichedelikus rockzenét. Hogy látjátok, milyen volt akkor a közönsége, és mennyiben változott mostanra? Milyen sorsa lett ennek a műfajnak itthon?

NS: A pszichedelikus rockzene már jelen volt évtizedekkel korábban is a magyar zenei kultúrában. Nehéz definiálni, mit takar az elnevezés, de azt hiszem, leginkább törekvést, kísérletezést a rockműfajon belül. Persze vannak ennek a zenei irányzatnak is jellemző vonásai, hangzásban és dalszövegekben egyaránt, mindenképpen egy formabontó eszmét követ.

Amikor mi elkezdtük a Middlemist Redet, olyan zenekarokat hallgatunk, akit folytatták ezt a zenei tradíciót, így ez már egy második felvonása a műfajnak. A 2010-es évek elején olyan zenekarok, mint a Tame Impala, a Temples vagy a Black Angels egyre nagyobb közönséget szólítottak meg.

Később, hasonlóképp, mint a Middlemist Red is, eltávolodtak a pszcihedelikus rock műfaji kiindulási pontjából, és mára már egy fokkal nehezebben körbeírható zenét játszanak.

DS: Azt, hogy a psych rock jelen volt a magyar zenék között, nem vitatom. Elég csak megnézni a 6:20-ast a Bergendytől pl. Az viszont tény, hogy az addig atom niche műfajból a Kevin Parker féle, színes-szagos csomagolás egyik pillanatról a másikra csinált egy rövid ideig az egész világot elsöprő műfajt. Minket is ez a hullám indított el, és itthon tény, hogy addig más nem próbálkozott ilyesmivel. De ahogy Soma is mondja, valójában itt nem a tényleges pszichedelikus elszállások voltak a mérvadóak a zenekaroknál, sokkal inkább a kísérletezés és a nyitottság.

Amilyen gyorsan érkezett és amilyen sok zenekar nőtt ki a földből hirtelen, olyan gyorsan véget is ért ez a zsáner, megmaradni pedig azok a produkciók tudtak, akik ténylegesen meg tudtak újulni valami izgalmas irányba.

– Ha visszagondoltok arra, milyen terveket szőttetek 10 évvel ezelőtt, mennyire azonosak azzal, amit elértetek? Van olyan dolog, ami még várat magára?

ÜÁ: Mindamellett, hogy értékelni kell azt, amit elértünk ezidáig, ahhoz képest, amit a zenekar indulásánál elképzeltünk, elég messze vagyunk! Részben azért kezdtünk angol dalszövegekkel operálni, mert illeszkedik a stílusba és hiteles, de az sem volt kizáró ok, hogy ezzel a nemzetközi piacra is könnyebben lehet betörni.

Felléptünk majdnem az összes európai showcase fesztiválon, nyertünk nemzetközi és hazai versenyt is, szóval még ha némileg naivan is, de azt gondoltuk, már csak pár lépésre vagyunk az igazi nemzetközi hírnévtől, ha csak az underground szintjén is. Aztán ahogy egyre több turnét nyomtunk le Európa-szerte, szembesültünk vele, hogy mennyi minden szükséges még ahhoz egy induló zenekarnak, hogy igazi bázist építsen.

NS: Az ember hajlamos ragaszkodni egy előre definiált és idealizált végcélhoz. Amikor elkezdtük a zenekart, a legfőbb vágyunk az volt, hogy nemzetközi sikerekre tegyünk szert. Ez bizonyos mértékben sikerült is, de utólag visszatekintve, olyan tapasztalatokkal gyarapodtunk, ami nem feltétlenül az elsődleges prioritás volt a zenekar indulásakor. Azt hiszem, fontos a cél kitűzése, de nem szabad makacsul ragaszkodni hozzá, mert az élet mindig hoz váratlan fordulatokat, és nem biztos, hogy az a legértékesebb “nyeremény”, amire az ember a kiindulási pontnál vágyik. A cél fontos, de csak arra szolgál, hogy elindítsa a folyamatot a kiszámíthatatlan és meglepetésekkel teli út felé.

– Gyakran hallani, hogy a közönség legkedveltebb dalait már unja a zenekar, és csak kötelességből játsszák el őket. Ez rátok is igaz? Unjátok a régi, sokat játszott slágereket?

ÜÁ: Ez nagyon változó. Megesik, hogy eljátszunk egy 7-8 éves számot, és a közönség annyira jól reagál, hogy nem tudod nem újra imádni az adott dalt. Van olyan is, hogy bármennyire is 110%-ot adsz bele egy új számba, egyszerűen nem azt a reakciót kapod, amit reméltél. Ezen kívül szoktunk még a számokba új szekciókat tenni, néha improvizatívan, néha pedig előre kitalálva. Ezekkel azért mindig életben lehet tartani a sokat játszott számokat.

NS: Évről évre egyre jobban érzékelem, mennyire fontos a közönség és a zenekar közti energiacsere. Egy szám, még akkor is, ha ezerszer játszottuk, teljesen új élménnyé válhat, ha a közönség azzá teszi.

– Egészen eddig angol nyelven írtátok a számokat, de az új albumon már egy magyar nyelvű is szerepel. Tervezitek, hogy hosszú távon áttértek az anyanyelvi dalokra?

ÜÁ: Kimondatlanul is érezzük, hogy másképp rezonál a közönséggel 1-1 magyar dal. 5-6 éve még valószínű kevésbé álltunk ehhez a kérdéshez olyan nyitottan, mint most. Izgalmas lenne kipróbálni, hogy a mi zenei irányzatunkhoz miként lehetne anyanyelvi szövegeket, énektémákat írni. Van körülöttünk épp elég példa arra, hogy hogyan lehet ezt jól csinálni.

NS: Nem zárkózunk el az ötlettől, sőt… Az angol nyelv azért működik ebben a beat/groove orientált műfajban, mert erősebb benne a rockzenéhez illő perkusszív jelleg.

Ez nem azt jelenti, hogy a magyar nyelvvel ne lehetne ugyanezt megtenni, de mindenképpen nehezebb. A zenekar megalakulásánál az angol nyelv használata egy kézenfekvő döntés volt, nem is gondolkodtunk rajta túl sokat. Mára már sokszor érzem, hogy ez egyfajta plusz falat képez a zenekar és a közönség közt.

– Elsőre meglepő, hogy a Varosmajori Szabadtéri Színpadot választottátok a jubileumi bulihoz. Hogyhogy erre esett a választás?

ÜÁ: Igyekeztünk elrugaszkodni a szokásos kluboktól, és egy olyan helyszínt találni, ami különlegesebb ízt ad a jubileumi koncertnek. Ültetett koncert lesz ezúttal, amihez passzol is a kamarazenekari kíséret. A MÜPA-ban irtó jó volt hallani, milyen jól szólalnak meg a dalok ebben az áthangszerelt változatban, viszont sajnos akkor a Covid miatt üres székeknek játszottunk. Most kifejezetten jó lesz végre élőben látni és hallani a reakcióját a közönségünknek, mikor megszólalunk a The Wild Bunch Orchestrával.

NS: Mindemellett számomra egy nagyon fontos helyszín. Szinte minden nap járok erre, talán az egyik kedvenc helyem a városban. Remélhetőleg ugyanannyira szeretni fogja a közönség is, mind a zenekar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk