SZEMPONT
A Rovatból

Jó okkal kampányol Donald Trump mellett a világ leggazdagabb embere, Elon Musk és több dúsgazdag tech milliárdos

A támogatásuk akár döntő is lehet egy annyira fej-fej melletti küzedelemben, mint a mostani. A New York Times feltárta, miért támogathatják a tech milliárdosok Donald Trumpot, és milyen következményei lehetnek, ha a támogatásukkal nyer.


Elon Musk legújabb húzása, hogy minden nap 1 millió dollárt sorsol ki azok között a regisztrált szavazók között, akik aláírják online petícióját, ami az alkotmány első és második kiegészítését támogatja, vagyis a szólásszabadságot, valamint a fegyvertartás jogát. Feltétel még, hogy az aláíróknak az úgynevezett billegő vagy csatatér-államokban kell élniük, tehát azokban az államokban, amelyek várhatóan eldöntik az elnökválasztás kimenetelét. Musk ötlete máris a bírálatok kereszttüzébe került, sokan ugyanis úgy gondolják, hogy a világ leggazdagabb embere ezzel tulajdonképpen szavazatokat vásárol Donald Trumpnak.

Pedig Musk már eddig is átlépett egy vörös vonalat azzal, hogy a Trump melletti kampányába habozás nélkül felsorakoztatta az általa néhány évvel korábban megvásárolt Twitter, mai nevén az X erőforrásait.

Bár korábban azt hangoztatta, hogy az X politikailag semleges platformként működik majd, az elmúlt hónapokban rendszeresen posztolt 200 millió követőjének Trump melletti állásfoglalásokat, és attól sem riadt vissza, hogy összeesküvés-elméleteket valamint deepfake videókat terjesszen, hogy aláássa Kamala Harris hitelét. Utóbbi eklatáns példája az a deepfake videó, amelyben a kamu Kamala Harris többek között azt mondja, ő valójában inkompetens jelölt, akit csak a bőrszíne miatt toltak előre a demokraták a választási küzdelemben.

Harris kamu videója (1:40-től)

Az AI-val generált, hamis felvételt Musk mindenféle erkölcsi és jogi határvonalat átlépve terjesztette. Még az sem érdekelte, hogy amit csinál, az a saját platformjának az irányelveibe ütközik – az X-en ugyanis nem engedélyezett olyan „mesterséges, manipulált vagy kontextuson kívül eső tartalom, ami megtévesztheti vagy megzavarhatja az embereket”.

Mióta júliusban nyíltan kiállt a volt elnök mellett, Musk legalább 109 alkalommal posztolt Trumpról és a választásokról. Az egyik ilyen bejegyzése 34 millió megtekintést ért el az X saját statisztikái szerint, ami jól mutatja, mekkora figyelmet képes elérni (vagy generáltatni magának) Musk, aki a platform legkövetettebb fiókjának a tulajdonosa.

Emellett Musk a kampányállomásokon is rendszeresen feltűnik Trump mellett, és saját kampánycsapatot épített a támogatására, amit napi szinten személyesen irányít, ugyanazzal a lázas igyekezettel, ahogy a Tesla vagy a SpaceX nagy áttörései idején a mérnököket.

Egy „háborúszobát” is létrehozott az elnökválasztáson várhatóan a mérleg nyelvét jelentő egyik csatatérállamban, Pennsylvaniában, ahol jogászok, PR-szakemberek, kampánystratégák és régi barátok társaságában dolgozik azon, hogy Trump újra elfoglalhassa az elnöki széket.

A megbízásából 5500 ember járja a csatatér-államokat, hogy személyesen győzzék meg a választókat Trump alkalmasságáról. Musk célja az, hogy félmillió új szavazót regisztráltasson, ami szerinte döntő szerepet játszhat Trump sikerében.

Egy annyira kiélezett választási helyzetben, mint a mostani, Elon Musk támogatása akár döntő is lehet. Az a szándéka, hogy világ leggazdagabb embereként, minden eszközést és forrását bevetve befolyásolja az amerikai elnökválasztás eredményét, példátlan a modern történelemben.

A New York Times egy hosszú oknyomozó cikkben próbálta feltárni, hogyan lehetséges, hogy a korábban Barack Obamát támogató Musk több más tech milliárdossal együtt ennyire aktívan állt a republikánus jelölt, Donald Trump mögé.

A republikánusok és a tech mogulok összefogása

2023 februárjában Nelson Peltz 81 éves milliárdos pénzügyi guru a Palm Beach-i birtokán fogadott mintegy húsz republikánus adományozót és stratégát - írja tényfeltáró cikkében New York Times. A találkozóra meghívták Elon Muskot is, aki az utóbbi években, különösen a 2020-as választások óta, egyre jobban a politikai jobboldal felé sodródott: aktívabban vett részt a politikai kampányokban, több tízmillió dollárt adományozva a demokraták elleni reklámok finanszírozására, és például a republikánus Ron DeSantis floridai kormányzó elnöki kampányának támogatására.

Musk a Peltz-féle vacsorán a ma már nyilvánosan is vállalt álláspontját hangoztatva kijelentette: ha Trump nem nyeri meg a 2024-es elnökválasztást, akkor az Amerika utolsó szabad választása lesz.

Szerinte ugyanis a demokraták bevándorlók tömegeit engedik be az országba, hogy megnöveljék saját választói bázisukat, ami az ő olvasatában egyenlő az ország választásainak elcsalásával.

A New York Times cikke szerint kezdetben úgy tűnt, hogy Musk Trumpot csupán a kisebbik rossznak tekinti Joe Bidennel szemben, de ma már szinte a megszállottjává vált a győzelmének. A váltásának mélyebb okai vannak, és Musk egyáltalán nincs egyedül.

A szilícium-völgyi konzervatív csoportosulás, az úgynevezett PayPal maffia ugyancsak Trumpra tett az idei választásokon. A későbbi PayPal megalapításában Musk is részt vett annak idején. Az így meggazdagodó kör központi figurája Peter Thiel, a PayPal egyik társalapítója, aki már régóta a republikánusok egyik szellemi vezetője, és szoros kapcsolatot ápol a párt radikálisabb szárnyával: segítette többek között JD Vance vagy Josh Hawley szenátorok kampányait is. Thiel társaságában olyan figurák sorakoznak, mint David Sacks, Joe Lonsdale és Marc Andreessen, akik a jobboldalon új szövetségeket építenek és hatalmas összegeket fordítanak Trump kampányára.

A New York Times szerint ez a szilícium-völgyi milliárdos-kör volt az is, amelynek tagjai JD Vance-t Trump figyelmébe ajánlották, vagyis a lap szerint az alelnök-jelölt tulajdonképpen az ő emberük.

Bár a technológiai ipar többsége továbbra is inkább liberálisnak számít, így a demokratákhoz húz, a Trump melletti milliárdosok egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak, és láthatóan erősödik a befolyásuk a Republikánus Pártban.

A New York Times szerint számukra Trump elnöksége eszköz ahhoz, hogy kedvezőbb üzleti környezetet teremtsenek a tech-óriások számára, különösen a kriptovaluta, a mesterséges intelligencia és a védelmi ipar területén, vagyis olyan szegmensekben, amelyeket a saját elveiket követve a demokraták szeretnek rövidebb pórázon tartani. A tech milliárdosok nagyon aggódnak amiatt, hogy a demokraták betartatnák a trösztellenes törvényeket, akár odáig is elmennének, hogy feldarabolják a Google-t, és jóval keményebben szabályoznák a kriptovalutákat, amibe milliárdokat fektettek.

Nekik Trump ígéretei, mint például a Biden által bevezetett technológiai szabályozások megszüntetése vagy a mesterséges intelligencia fejlesztésére vonatkozó korlátozások eltörlése, rendkívül vonzóak. Trump épp azt mondja, amit hallani akarnak, ráadásul JD Vance alelnökké válása hosszabb távon is biztosíthatná, hogy döntő szavuk legyen a rájuk vonatkozó szabályozás alakításában.

A Trump mögött felsorakozó tech milliárdosok tehát elsősorban a személyes vagyonukat féltik, de vannak közülük, akik általában is úgy gondolják, hogy a demokrácia helyett üdvözítőbb lenne valamiféle technomonarchia.

Ezek a milliárdosok úgy tekintenek magukra, mint akik a jövő technológiáival új irányt mutathatnak az Egyesült Államok számára, és ebben Trump elnökségét kulcsfontosságú eszköznek tekintik.

Musk az utolsók egyikeként csatlakozott hozzájuk.

Eltávolodása a demokratáktól a kaliforniai COVID-zárlatokkal kezdődött, amelyek miatt ideiglenesen be kellett zárnia a Tesla gyárait, majd nagyon felháborodott azon, hogy Biden nem hívta meg őt a Fehér Házba, ahol az elektromos autókra vonatkozó szabályozásról egyeztettek. 2021-ben Kaliforniából Texasba költözött, konzervatívabb társaságba került, és elkezdett azon gondolkodni, hogy hogyan vehetné saját kezébe a dolgokat. Ekkor még nem akarta nyilvánosan támogatni Trumpot, de a saját módszereit követve a keze alá dolgozott azzal, hogy elkezdte felépíteni saját kampánycsapatát, az úgynevezett America PAC-ot Trump támogatására.

A nyilvánosság elé akkor lépett ki a nézeteivel, amikor Trump ellen merényletet követtek el: egy órával a támadás után a volt elnök támogatásáról posztolt, és azóta is teljes mellszélességgel áll mögötte.

A dollármilliárdos egy korábbi nyilatkozatában azzal a személyes történettel magyarázta megjelenését a politikai kampányban, hogy az egyik gyereke „a liberális eszmék áldozata lett”, amikor nemátalakító kezelésnek vetette alá magát. Bár ez az ő jóváhagyásával történt, utólag azt mondja, megtévesztették.

Ettől függetlenül az sem kétséges, hogy komoly üzleti érdekek szintén húzódnak a háttérben. Egy e hónapban megjelent bejegyzésében Musk azt írta,

„ha Trump nem nyer, és nem szabadulunk meg a rengeteg fojtogató szabályozástól (amelyeknek semmi közük a biztonsághoz!), az emberiség sosem fog eljutni a Marsra.”

Magyarán: Muskot zavarják a jelenlegi, demokrata kormányzat alatt született űripari előírások, amelyek akadályt gördítenek a SpaceX ambiciózus tervei elé. A posztban pedig elvárást fogalmaz meg egy egyelőre meg sem választott elnök felé, hogy a biztonságra vonatkozó előírások enyhítésével segítsen sikeresebbé tenni az űripari projektjeit, amelyek kevesebb szabályozással nyilván jóval költséghatékonyabban is végrehajthatóak lennének.

Hol vannak ilyenkor az összeesküvés-elmélet hívők?

Ryan Coogan, a The Independent elemzője szerint amit Musk csinál, az rendkívül veszélyes.

„Az az ember, aki a cenzúraellenesség és a szólásszabadság szószólójává tette magát, titokban manipulálta, mit láthatunk és mit nem, hogy befolyásolja egy fontos választás kimenetelét”. Szerinte Musk megszállottan, szinte mániákusan küzd azért, hogy Trump nyerjen.

„De hol vannak ilyenkor az összeesküvés-elmélet hívők?” – teszi fel a kérdést a szerző. Azok, akik mindig arról panaszkodnak, hogy a világ leggazdagabb emberei titokban irányítják a világ eseményeit?

„Őket most valamiért nem zavarja, hogy a világ leggazdagabb embere a valaha létezett egyik legnagyobb kommunikációs infrastruktúra tulajdonosaként egy másik milliárdost próbál bejuttatni az elnöki hivatalba”

- írja Coogan.

Musk szerepvállalása új fejezetet nyit az amerikai politikában, hiszen egyértelművé vált a szupergazdagok közvetlen beavatkozása a választási folyamatokba. Ráadásul ha a Musk és a tech milliárdosok támogatásával nyer Trump, akkor az nemcsak a demokrácia jövője szempontjából lehet mérföldkő, hanem a technológia fejlődését is alapvetően befolyásolhatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Ami Magyar Péter jutalomjátékának indult, mostanra nagy kockázat lett
A politológus Sulyok Tamás alkotmánybírósági beadványát elemezte. Az államfő azután lépett, hogy a Magyar Péter által szabott lemondási határidő 11 napja lejárt.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Török Gábor politológus a Facebook-oldalán elemezte a köztársasági elnök legújabb lépését. Sulyok Tamás csütörtökön az Alkotmánybírósághoz fordult a leváltását célzó kormányzati tervek miatt. A politológus szerint „egyre érdekesebb ez a történet”, és a helyzetet úgy látja, mintha az államfő hirtelen egy aktív, politizáló szereplővé vált volna.

„Aki április 12-én született, akár azt is gondolhatná, hogy Sulyok Tamás egy aktív, politizáló, kreatív köztársasági elnök, akinek van álláspontja a politikai viták középpontjában álló kérdésekről, nem is fél elmondani azt, sőt, akár az államfő számára rendelkezésre álló eszközöket (nyilatkozat, interjú, közlemény, vagy éppen AB-hez fordulás stb.) is bátran igénybe veszi.”

Török szerint Sulyok mostani fellépésével azt is bizonyítja, „hogy hogyan és milyen eszközök használatával lehetett volna más az államfő (és szerepe + megítélése) az elmúlt két évben”.

A politológus a bejelentést „nem ügyetlen lépésnek” tartja, mivel 11 napja nem történt semmi a Magyar Péter által szabott határidő lejárta óta. Így az államfő még időben szerezhet egy „alkotmányértelmezést” az Alkotmánybíróságtól.

Török Gábor úgy látja, a korábban egyértelműnek tűnő helyzet megváltozott.

„A korábban Magyar Péter jutalomjátékának látszó ügy minden nappal egyre több politikai kockázatot hordoz a miniszterelnök számára” – zárta bejegyzését.

Május 31-én járt le a Magyar Péter miniszterelnök által több közjogi méltóság lemondására szabott határidő, miután egy keddi, utolsó, négyszemközti megbeszélésre tett ajánlat sem vezetett eredményre. Az államfő már korábban jelezte, hogy nem mond le, és a tervezett elmozdítása miatt a Velencei Bizottsághoz fordult. A csütörtöki, Alkotmánybírósághoz fordulás a védekezésének újabb lépése, amely egy lehetséges alkotmányos válsághoz vezethet.

A Sándor-palota közleményére a kormányfő szinte azonnal reagált, „szánalom kategóriának” nevezve az elnök lépését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vitézy Dávid: Magyar Péter kemény főnök, a Tisza-kormány nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta el, mi az alapvető különbség az előző és a mostani kormány működése között. Élesen bírálta elődjét, Lázár Jánost, aki szerinte mindent lerombolt, és arról is beszélt, hogy az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



A 444 stúdiójának vendége volt Vitézy Dávid, a Tisza Párt vezette kormány közlekedési és beruházási minisztere. Az interjút azzal kezdte, hogy bár a 2022-es Orbán-kormányban is betöltött közlekedéspolitikai államtitkári pozíciót, miután felkérést kapott szakmai munkára, abból végül a kormány semmit nem tett meg, így útjaik néhány hónap után elváltak. Ezt követően szerinte Lázár János „gyakorlatilag mindent lerombolt”, nemcsak az ő néhány hónapos munkáját, hanem a magyar vasútfejlesztés korábbi pozitívumait is. Elődje tevékenységét egy 1968-as, vasútellenes politikához hasonlította.

„Engem erre a kommunista, vasútleépítő politikára emlékeztetett az, amit Lázár János végigvitt” – mondta.

Hozzátette, a miniszteri pozíció lényegesen nagyobb felelősséggel és mozgástérrel jár, mint egy államtitkári, például rendszeresen részt kell vennie a kormányüléseken, éppen onnan érkezett az interjúra is.

Az Orbán-kormány és a mostani magyar kormány működése között Vitézy Dávid szerint radikális a különbség. Állítása szerint azon kívül, hogy a döntéseket ugyanúgy kormányhatározatnak hívják, jóformán csak eltéréseket lát. Úgy véli, most nem magánérdekek, hanem a közérdek által vezérelt kormányzás zajlik, ahol a viták a Tisza-program teljesítéséről szólnak.

„Ahol nem különböző, ilyen-olyan módon előnyben részesíteni kívánt különböző tőkecsoportok, cégek, érdekek alapján próbálnak valamiféle kormányzást végrehajtani, ahol a közérdek, a szakpolitikai érdek ezek alá szorul” – fogalmazott, utalva arra, amit Orbán Viktor politikai kormányzásnak nevezett.

Hozzátette, a mostani kormány működése „nyomokban sem emlékeztet engem arra, ahogyan az előző kormány működött, bármely részletét is nézem”.

Korábbi és mostani főnökét összehasonlítva elmondta, Palkovics Lászlóval a kapcsolata kifejezetten szakmai volt, míg Magyar Péterrel korábban nem dolgozott együtt.

Magyar Pétert nagyon kemény főnöknek tartja, aki nem tolerálja a hatalmi gőgöt, és szakmai döntéseket vár el a miniszterektől.

Eddig semmilyen vitája nem volt a miniszterelnökkel, az elmúlt hetek a közös, intenzív munkáról szóltak, elsősorban az európai uniós források hazahozatala miatt.

A kormány látványosan mediatizált működésével kapcsolatban Vitézy elmondta, számára ez nem újdonság, mert a Fővárosi Közgyűlésben is hasonlóan dolgozott, de országos szinten ezt jónak és fontosnak tartja. Úgy látja, az embereknek van igényük arra, hogy lássák, hogyan születnek a döntések. „Én ezt látom gyakorlatban annak, amikor tényleg látják, hogy mi történik, hogyan születnek döntések, és elmagyarázzuk azt, hogy mi miért történik” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány a Fidesz bűneinek feltárására vagy a kormányzati munkára koncentráljon-e, Vitézy azt mondta, mindkettő teljesíthető. „Azért dolgozunk két műszakban, hogy mindkettőre jusson idő” – jelentette ki. Szerinte a két feladat sokszor összefügg, példaként a mohácsi hidat és a Budapest-Belgrád vasútvonalat említette, ahol a múlt feltárása és a jövőbeli döntések kéz a kézben járnak.

Államtitkári időszakából Vitézy szerint vannak olyan információi, amelyek most segítenek abban, hogy tudják, hol érdemes körülnézni. Példaként említette a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, ahol állítása szerint Mészáros Lőrinc cégét amerikai dollárban fizetik. Beszélt a Balásy Gyula nevével fémjelzett Lounge Group-hoz hasonló, jogszabályokkal bebiztosított monopóliumokról is, amelyek szerinte rendkívül drágán és lassan dolgoztak az államnak. A miniszter elmondta, ahol tudta, igyekezett kikerülni ezeket a cégeket. Hozzátette, a felelősség azokat terheli, akik a jogszabályi kényszert megteremtették.

Az uniós források hazahozatalának koordinálását azért kapta feladatul a miniszterelnöktől, mert korábban a főváros képviseletében is sokat foglalkozott ezzel a területtel, és rálátása volt az akadályokra. A felkérés már a közös munka során, a kormányalakítás után érkezett. Elmondása szerint a tárgyalások során az Európai Bizottság eredetileg úgy vélte, Magyarország a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felét el fogja bukni a szűk határidők miatt. A magyar tárgyalódelegáció azonban a teljes összegért ment.

„A magyarok a teljes keretre jöttek, ezt Magyar Péter többször nagyon világossá tette, és hát erről szóltak a tárgyalások az utolsó percig” – mondta.

A megállapodás az utolsó pillanatban született meg. „Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Magyar Péter miniszterelnök ki tudott állni, és be tudták jelenteni azt, hogy megvan a megállapodás, ez tényleg még előző nap is legalábbis kétséges volt” – idézte fel. A kedden benyújtott korrupcióellenes törvénycsomag a jogállamisági feltételek teljesítését célozza, de Vitézy szerint további, ágazati törvénymódosításokra is szükség lesz.

Ha a 16,4 milliárd euró hazahozatala nem sikerül, azt a saját felelősségének is fogja érezni, de hangsúlyozta, hogy az egész kormánytól ezt várják a választók. „Az én dolgom az, hogy a lehetőségét megteremtsük annak, hogy a 16,4 milliárd eurót Magyarország megkaphassa” – jelentette ki. Hozzátette:

„Nem szoktunk ilyen beszélgetéseket folytatni, hogy kinek a felelőssége lesz, ha valami nem sikerül, hanem alapvetően az a feladat egy ilyen 24 órás, éjjel-nappali munkában, hogy sehol ne akadhasson el a folyamat.”

Lázár János hírhedt mondatára, miszerint a magyar vasútnál „szarból kell várat építeni”, Vitézy úgy reagált, hogy Lázár minden döntésével csak mélyebbre lökte a MÁV-ot. Szerinte „a magyar vasút, ha Ausztriához mérjük, óriási elmaradásokkal küzd, infrastruktúra, járműpark, működéskultúra terén”. Úgy véli, a helyzet az elmúlt négy évben csak romlott, mert leállítottak minden fejlesztést és hagyták elveszni az uniós pénzeket.

>„Azt lehet most már teljesen világosan mondani, hogy a magyar korrupció fenntartása volt az, ami miatt az Orbán-kormány lemondott az uniós pénzekről” – jelentette ki.

Egy hónapnyi miniszterség után Vitézy azt mondta, az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált. „Röviden ezt nagyon nehéz összefoglalni, mert csak anomáliákat találunk. Nem is tudom, hogy hol nincs anomália” – fogalmazott. A legkirívóbb példaként a mohácsi híd ügyét hozta fel, ami szerinte egy feleslegesen túlméretezett és túlárazott beruházás. Részletezte, hogy a tanulmányok szerint indokolatlan 2x2 sávos hidat két héttel a választások előtt 76 milliárd forinttal drágították meg, a Duna Aszfaltnak pedig 98%-os előleget utaltak ki bankgarancia nélkül.

„Soha nem hallottam ilyet. Soha. Hogy ilyet lehetne” – mondta a miniszter.A kifizetés a választások előtt történt meg. „A választások előtt kettő nappal, április 10-én kiutalják 94 milliárd forintot, illetve pár nap előtte még kettő, tehát összességében 97 milliárd forintot kiutalnak a Duna Aszfaltnak” – állította. Szerinte a fedezetet a MÁV és a Volán közszolgáltatási pénzeiből vonták el, a hiányt a következő kormányra hagyva.

A ciklus végéig megvalósuló közlekedési projektekről elmondta, a vasúti beruházások hosszúak, de sok, Lázár János által leállított projektnek már kész tervei vannak. „Ha vannak rá források, akkor azért nagyon sok olyan terv van, amit fel tudunk éleszteni” – mondta.

Az uniós forrásokból ezeket újra lehet indítani, így a következő négy évben már látható építkezések kezdődhetnek, sőt, akár átadott szakaszok is lehetnek. Ígérete szerint a járműparkban is lesznek látható eredmények.

A HÉV-kocsik cseréjéhez kapcsolódóan elmagyarázta, hogy az új szerelvényekhez új infrastruktúra is kell. „Az új járművek nem tudnak olyan régi infrastruktúrán közlekedni, mert például nincs olyan kocsiszín, ahol befér egy 120 méter hosszú új, egyben egyterű szerelvény” – részletezte. Emellett a nem villamosított vonalakra is gondolnak. „Kell Magyarországnak korszerű dízelmotorvonatokat is venni a BZ-k, tehát a kis piroskák helyett, meg a csörgők helyett” – jelentette ki.

A Fidesz történelmi vereségét Vitézy Dávid három fő okra vezette vissza:

„Korrupció, belharcok és az, hogy a választókat elvesztették a kormányzás közben.”

Szerinte a politikai kormányzás öncélúvá vált, és már csak a belső hatalmi harcokról és gazdasági érdekekről szólt. A felelősség elsősorban a volt miniszterelnöké.

„A miniszterelnök, mivel minden hatalom tőle származott ebben a kormányzásban, nyilván elsőszámú és bizonyos szempontból politikai értelemben egyedüli felelőse ennek” – állapította meg.

A Fidesz jövőjével kapcsolatban úgy látja, a párt nem néz szembe a történtekkel. „Nem azt érzem, hogy bármiféle szembenézés történt volna azzal, hogy miért történhetett ez meg” – mondta, majd hozzátette: „A Fidesz helyzetének romlása nem fog megállni addig, ameddig ilyenkor nem válaszolnak arra, hogy mégis szerintük lehet-e 98%-os előleget fizetni.” Szerinte a párt számára a valódi kérdés a választók bizalmának visszaszerzése. „A kérdés, hogy van-e Fidesz választók nélkül” – zárta gondolatait.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Egy év múlva Sulyok Tamás nevére sem fog senki emlékezni
Kéri László politológus értékelte az új kormány első hónapját: bizonyos területeken már most meglepően sikeresnek látja Magyar Péteréket. Ugyanakkor figyelmeztet, határozott korrupcióellenes fellépés nélkül bajok lesznek.


A Népszava Kéri László politológussal beszélgetett az új kormány hivatalba lépése utáni első, eseményekkel sűrűn telezsúfolt hónapról.

A politológus szerint a Sulyok Tamás köztársasági elnök személye körüli vita eltereli a figyelmet a valódi problémáról, mert a kérdés sokkal szélesebb körű, és a teljes, Fidesz által kinevezett vezetői elitet érinti. Úgy véli, a sajtó aránytalanul sokat foglalkozik az államfővel, miközben a valódi kérdés az, hogy mi lesz a sorsa a többi, kulcspozícióban lévő, a korábbi rendszer által kinevezett vezetőnek.

„Én ezt inkább gumicsontnak tartom, mert itt nem Sulyok Tamásról van szó, hanem az összes többiről. Tehát néha ki szokták rakni ezt az osztálytablót, ugye, hogy minimum 8-10 vezetőről van szó”

– mondta Kéri, aki szerint ha az új kormányzat alkotmánymódosítással meg tudja oldani Sulyok Tamás eltávolítását, akkor azt a többi vezetővel együtt, egy csomagban kellene megtennie.

A politológus szerint az államfő jelentősége csak most, a menesztése kapcsán merült fel, korábban két évig senki sem vette észre a létezését, hozzátéve, hogy Sulyok nem is adott alkalmat arra, hogy fontosnak tartsák. Éppen ezért Kéri szerint a távozása semmilyen veszteséget nem jelentene a magyar demokráciának.

„Egy év múlva a nevére se fog senki emlékezni” – jósolta.

A politológus szerint a korábbi rendszer által pozícióba juttatott teljes elit leváltása természetes folyamat lenne egy ekkora horderejű győzelem után. „Ezek az emberek egytől egyig ennek a rendszernek a kegyeltjei.” Úgy látja, a választási eredmény elsöprő erejű népítélet volt, amely a Fidesz egész rendszerére és elitjére vonatkozott. Nevetségesnek tartja pusztán százalékokban mérni a győzelem mértékét, mivel szerinte az egyéni választókerületi eredmények a döntőek. „A választási eredmény az 96-10 volt” – jelentette ki, utalva a 106 választókerület eredményére. Ebből kiindulva a vitát arról, hogy a győzelem mire jogosítja fel a Tiszát, puszta szócséplésnek tartja.

„36 év távlatában a legnagyobb arányú győzelmét aratta egyik tábor a másik fölött, és ez a győzelem egyúttal egy rendszer bukását is, egy 16 évig létező rendszer bukását is jelenti” – fogalmazott.

Szerinte az eredmény egyértelmű felhatalmazás.

„Kétharmaddal lecserélhető a rendszer.”

Az új kormány elsöprő győzelmét Kéri élesen szembeállította a Fidesz 2010-es kétharmadával. Álláspontja szerint 2010-ben nem egy kiépített rendszert, hanem egy válságkezelő, átmeneti kormányt kellett legyőzni, mivel a Gyurcsány-korszak rendszere már 2009-re összeomlott.

„A 2010-es elsöprő győzelem az inkább az ölébe esett a Fidesznek, úgy nem nagyon kellett megharcolni, mert annyira szétverte magát az ellenfél. 2026-ban nem verte magát szét az ellenfél” – magyarázta a különbséget.

Az új kormányzás első hónapját értékelve Kéri László elmondta, a bírálók által emlegetett Facebook-kormányzás és a rohamtempójú jogalkotás mellett rendkívül sok minden történt. Szerinte a korábbi kormányváltások utáni első 30 napban szinte semmi érdemi nem szokott történni, ehhez képest a mostani helyzetben már össze sem tudja számolni az eseményeket.

A kormány teljesítményét négy fő mérce alapján fogja értékelni száz nap után, de már most látja, hogy a közvélemény egy része türelmetlen és irreális elvárásokat támaszt.

Az első és legfontosabb mérce szerinte az uniós pénzek sorsa, mert a magyar gazdaság stagnálásának legfőbb oka ezek hiánya volt. Úgy látja, a nemzetközi bizalom jelei már látszanak, és a kormány harminc nap alatt „baromi nagyot lépett előre” a források visszaszerzése érdekében.

A második mérce a korábbi rendszer elitjének leváltása. Kéri szerint bár a legfelsőbb vezetők még a helyükön vannak, alattuk, a „vezérkari szinten” már naponta történnek a cserék. A legnagyobb változást azonban az új kormánytagok és államtitkárok hátterében látja.

„Magyarországon soha nem volt magas tisztségben ennyi olyan ember, akiknek elég jelentős nyugati munkatapasztalataik vannak” – emelte ki.

Úgy látja, ez nem egyszerűen rendszerváltás, hanem egyben generációváltás is. „Miniszterek, államtitkárok lettek azok, akiknek már a 90 előtti múlthoz az égvilágon semmi közük nincsen” – magyarázta. Ezt éles kontrasztba állította az Orbán-kormányzattal. „A Viktorék kormányzása az én legnagyobb elkeseredésemre hihetetlenül provinciálissá vált” – mondta, majd hozzátette: „A legrémesebb volt ebben a 16 évben ez a hihetetlen bezárkózása az országnak.”

A harmadik, legkínosabb területnek a vagyonvisszaszerzést és az elszámoltatást tartja, amire szerinte a legnagyobb a „népi várakozás”. Problémának látja, hogy bár naponta derülnek ki újabb és újabb korrupciós ügyek, a határozott fellépés még várat magára. Figyelmeztetett:

„ha naponta halljuk, hogy ide ment ennyi milliárd, oda ment ennyi milliárd, de nem látjuk a számonkérést és a visszaszerzést, akkor ebből komoly gondok lesznek.”

A negyedik szempont a külpolitika, amelyben a kormány szerinte váratlanul sikeres. Kiemelte a lengyelországi látogatást, „hát ez egy diadalmenet volt, ahogy fogadták” – fogalmazott. Ugyanakkor hiányolja a határon túli magyarság felé tett gesztusokat.

A politológus szerint a kormányzás sikerének kulcsa a teljes körű leltár elkészítése lesz augusztus végéig, amelynek horizontálisan és vertikálisan is le kell fednie az ország állapotát.

Kéri Lászlót meglepte, hogy a Fidesz-frakció a súlyos vereség után úgy viselkedik a parlamentben, mintha győzött volna. A leginkább felháborítónak azt tartja, hogy a korábbi kormánypárt képviselői a jogállamiságot kérik számon az új kabineten.

„Na most ennél képmutatóbb, ennél szemetebb eljárás, mint hogy ezek az emberek elkezdik a jogállamiságot reklamálni négy hét után ezen a kormányon, akiknek egyetlen szavuk nem volt” – mondta.

Úgy látja, Magyar Péter láthatóan élvezi a parlamenti csatákat. „Azt látom, hogy ebben Magyar Péter lubickol” – fogalmazott, amit Kéri egyrészt felesleges energiafecsérlésnek tart, másrészt megérti, hogy a miniszterelnök ezzel a saját táborának elvárásait elégíti ki. Ugyanakkor óva intett attól, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsanak a Fidesz felszólalásainak. „Nem kell fölértékelni ezeket a teljesen szemérmetlen Fidesz-kritikákat, azzal, hogy te még érdemben komolyan is veszed” – tanácsolta.

Összességében az első hónapot egy „meglehetősen ellentmondásos folyamatnak” látja, amit elsősorban szereptanulásként fog fel.

„Ha minden hónap ennyire termékeny lesz, mint ez az, akkor azt hiszem, hogy az első száz napra azt tudjuk mondani, hogy tényleg látszik, hogy ebből rendszerváltás is lehet.”

Legnagyobb csalódásának a Fidesz viselkedését nevezte, mivel szerinte a párt képtelen szembenézni a vereség okaival. „Én azt hittem, hogy egy ekkora vereség az elegendő ok lesz arra, hogy szembenézzenek a 16 évvel, de nem látom a nyomát ennek” – mondta. Szerinte ez káros, mert az országnak szüksége lenne egy hiteles ellenzékre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Transparency International: Ettől a törvénytől Magyarország tényleg jobb hely lesz, a ciklus második felére kitörhet a korrupciós csapdahelyzetből
Ligeti Miklós szerint a kormány átláthatósági és korrupcióellenes törvénycsomagja nemcsak a NER-hez, hanem az azt megelőző időszakhoz képest is érdemi változást hozhat. Jó szándékkal lett összerakva, és hatásában is jó - mondja a szakértő.


A kormány történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtott be, amely az átláthatóságot, a korrupció elleni harcot célozza. Ez a befagyasztott uniós források megszerzéséhez is nélkülözhetetlen, de a jogállamiság helyreállítását sem lehet elképzelni nélküle. A csomag részeként jelen formájában megszűntetnek egy sor emblematikus közérdekű vagyonkezelő alapítványt, például az Orbán Balázs által vezetett MCC-t, a Lázár János vezette Jövő Nemzedék Földje Alapítványt, Schmidt Mária Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványát, és olyan pénzosztó helyeket, mint a MOL - Új Európa Alapítványa vagy a Batthyány Lajos Alapítvány. Megerősítik az Integritás Hatóság jogköreit, átláthatóbbá teszi a magántőkealapok működését és változtatnak a közbeszerzési szabályokon is.

Visszaáll-e a jogállam, és visszaszorítható-e a korrupció az új törvénycsomaggal? Miben hoz újat a javaslat a vagyonnyilatkozatok vagy a közbeszerzések terén? Elég-e a törvényeket módosítani, vagy a hatóságoknak kellene végre dolgozniuk? Erről beszélgettünk Ligeti Miklóssal, a Transparency International jogi igazgatójával.

— Mit kell tudni ezekről a javaslatokról?

— Ez az első olyan törvényjavaslat, amire tényleg azt lehet mondani, hogy általa Magyarország jobb hely lesz. Jó szándékkal lett összerakva, és hatásában is jó. A cél az, hogy a befagyasztott EU-s forrásokat kiolvassza, megszerezhetővé, elérhetővé tegye, és ehhez egy csomó mérföldkővel, és EU-s feltétellel szabályozott területen nagyon komoly előrelépések lesznek.

A vagyonnyilatkozatok ellenőrizhetősége, vizsgálata évtizedes elmaradásokat fog ledolgozni.

A KEKVA-k (közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok) megszüntetése, a Transparency legnagyobb örömére abban az irányban halad, és azon a módon történik, amit mi is javasoltunk. A kormánynál valószínűleg nyitott fülekre találtunk, hogy nem kell megkísérelni átvenni a kuratóriumokat vagy alapítványként kezelni ezeket a közpénznyelőket, hanem el kell törölni azokat. Ezt a vagyont vissza kell szerezni. Az más kérdés, hogy a vagyonból mi lesz visszaszerezhető, hogy az MCC hova és mit rakott abból a pénzből. Javulni fognak az átláthatósági szabályok a tényleges tulajdonosok révén, ez a pénzmosási szabályozásban van. Például a NER egyik kedvelt trükkjét, az elsőbbségi részvényt, ami picike tulajdoni hányadhoz nagy szavazati, illetve nyereségrészesedési jogosultságot társít, azt is bevonják az átlátható szervezet fogalmába.

Tényleges tulajdonosként az elsőbbségi részvényest is meg kell nevezni,

hogyha a tulajdoni mértékétől függetlenül 25 százalékot meghaladó szavazati arányt vagy nyereségrészesedést tud érvényesíteni. Van egy-két egész innovatív elképzelés a közbeszerzéseknél is. Például az egyajánlatos közbeszerzések megengedettségét még jobban szűkíti, és a tényleges tulajdonos problematikája bekerül a közbeszerzési joganyagba is. Mostantól az átláthatóság körében nem az lesz, hogy nyilatkozik a cég, hogy ő átlátható, és ennyi, hanem

az ajánlatkérő (önkormányzat vagy állam) részletes, konkrét felvilágosítást is kérhet.

Ez egy nagyon komoly, neuralgikus pont jelenleg. Ott van például a FaceKom Kft. az arcfelismerő rendszerrel, ami Tiborcz-közeli, és az IDOM Softnak fejlesztettek közbeszerzésben arcfelismerő rendszert. Én adatigénylésben betekintettem az átláthatósági nyilatkozatukba. Annyi szerepel benne, hogy az ügyvezető aláírásával nyilatkoztak, hogy a tulajdonosok közül senki sem közszereplő. Ennyi. Teljesen törvénysértő volt a nyilatkozat, és ezt tudomásul vette az IDOM Soft, mint ajánlatkérő. Az is érdekes lesz, hogy mostantól az ajánlatkérő feltételként előírhat korrupcióellenes vállalásokat, amiket konkretizálhat és megkövetelheti a teljesítését.

A magántőkealapokra vonatkozó tényleges tulajdonosi adatokat mostantól gyűjteni és regisztrálni kell,

és azokhoz civilek és újságírók egyszerűbben férhetnek hozzá, mint a jelenlegi szabályok szerint. A felülbírálati indítványnak a büntetőeljárási törvényben elfogadott szabályai is a jobb irányba mozdulnak el. Négy vagy öt kisebb észrevételt fogunk javaslatként megfogalmazni, talán már holnap sikerül elküldeni a feltételezett címekre.

— Ez a törvénycsomag jogállami szempontból egy fejlettebb, jobb, átláthatóbb konstrukciót hoz, mint ami 2010 előtt volt? Vagy csupán a korábbi állapotokat állítja vissza?

— Ezek nem voltak megoldva 2010 előtt sem. A vagyonnyilatkozati rendszer harminc éve fabatkát sem ér. Itt nem a tíz előttihez térünk vissza, hanem

sok területen évtizedes hiányokat pótol a szabályozás.

Csupa olyan rendelkezésről van szó, ami vagy egyáltalán nem létezett jogterületként 2010 előtt, vagy ugyanúgy vacakul működött, csak éppen nem biztos, hogy ekkora kockázatok származtak belőle. A magántőkealap és a kollektív befektetési formák 2014 óta vannak szabályozva, tehát itt nincs miért visszatérnünk a tíz évvel ezelőtti megoldáshoz. A vagyonnyilatkozatokat említettem, és ezek a közbeszerzési és átláthatósági hiányosságok szintén régtől fogva felmerülnek. A politika nem élt ennyit a titkos befektetési formákkal.

Úgyhogy ez most nem a „vissza a NER előtti szakaszba”, nem „vissza a jövőbe”, hanem egy előremutató szabályozás.

Persze nem old meg mindent, nagyon sok kérdést nyitva hagy, további szabályozásokra lesz szükség. Például a vagyonnyilatkozatoknál most jó lesz az ellenőrzés, de a nyilatkozat tartalmán még dolgozni kell. De ez egy nagy átláthatósági és korrupcióellenes csomag.

— És a közbeszerzések?

— A közbeszerzéseknél mindig van mit csinálni, bár ott nem annyira a szabályozással van a probléma. Például biztos, hogy a 115. paragrafus szerinti, valódi versenynövelő megoldások az építési beruházásoknál jó irányba mutatnak, de ez kevés. Ott igazából ki kellene vonni a NER alatt életbe léptetett összes korlátozó rendelkezést.

— Van olyan pont a csomagban, ami számszerűsíthető vagyongyarapodást vagy vagyonmegtartást jelent az államnak?

— A KEKVA világos, az visszatér az államhoz, ami abból megvan. Persze a kötelezettségek is, de az egy másik kérdés. A közbeszerzésnél ez még önmagában nem hoz áttörést. Kellene, hogy a Gazdasági Versenyhivatal és a Közbeszerzési Hatóság az összefonódásokat, kartelleket, összejátszásokat ellenőrizze, mert itt nemcsak az állam volt csalárd, a cégek is nagyon szerettek csalni.

— Tehát amikor többen összebeszélnek?

— Összebeszélnek, így van, hogy hol az egyik nyer, hol a másik A túlárazások ellen ez még kevés. A versenytorzító és versenykorlátozó magatartások ellen ez önmagában kevés, de jó irányba mutat. Számomra talán a legfontosabb szabály, hogy szigorodnak az összeférhetetlenségi követelmények. Eddig csak a vezető közjogi méltóságokkal egy háztartásban élő családtagok voltak kizárva, most minden hozzátartozó ki lesz zárva, függetlenül attól, hogy hova váltották ki a lakcímkártyáját.

— Milyen törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy a magyar közbeszerzési rendszer valóban transzparens, nem korrupt és túlárazott legyen?

— Ezt nem lehet csak szabályozási eszközzel elérni. Mindig lehet minden szabályt még jobbá tenni, de itt arra lenne szükség, hogy az ellenőrző hatóságok, a GVH, KEHI, Közbeszerzési Hatóság, a Kincstár, tegyék a dolgukat, és menjenek utána a piactorzító összefonódásoknak és a csalárd magatartásoknak.

— A jogosítványaik most is elegendőek ehhez?

— Igen.

Itt tényleg csak arról van szó, hogy elkezdjenek dolgozni.

De most már el is kezdtek dolgozni. Úgy tűnik, hogy azért itt is van egy nekibuzdulás. Ez az elmúlt másfél hónap termése, ami nem kevés.

— Most a nekibuzdulásnak politikai hátszele van. De hogyan lehet végre elérni, hogy a hatóságok tényleg a politikai hatalomtól függetlenül működjenek?

— Én nem politikai hátszelet érzékelek. Inkább úgy képzelem, hogy azoknak az altatott vagy félretett ügyeknek a dossziégazdái, akik eddig hiába akartak, nem tudtak mit tenni, mert a főnökök nem engedték őket lépni, most azt mondják: „már nem tudsz megakadályozni benne, most megcsinálom”.

Ez egy belső forradalom lehet.

— Mit kell tenni egy olyan erős jogállamért, ahol a hatóságok akkor is elvégzik a dolgukat, ha az a hatalmon lévőknek kényelmetlen?

— Majd meglátjuk, hogy a most induló jogállami építkezés mit fog eredményezni a TISZA részéről, mert meg lehet csinálni. Ezt nem lehet előre számszerűsíteni, hogy hány méter Alkotmánybíróság kell hozzá és hány kiló ügyészség. Nincs rá olyan szakácskönyv, amiben a recept előre le van írva. Ezt ki kell tapasztalni a gyakorlatban. Például, hogy lehet a közbizalmat nem kockáztatva leváltani azokat a NER-enceket, akiket itt hagytak a nyakunkon. Ezt nem lehet most így előre megmondani, mert nincs egységes recept az összes intézményre. Más az érzékenység a médiahatóságnál, a Számvevőszéknél és a bíróságokon.

— Akkor lehet az ember nyugodt, ha azt látja, hogy bárki is van hatalmon, az ő stikijeit is lenyomozzák. Volt a magyar történelemben ilyen időszak?

— Magyarországon nem volt ilyen igazán. A Horn-kormány alatt a Tocsik-ügyet azért csak kivizsgálták. A Postabank-ügyet már kevésbé, az olajügyeket kevésbé. A „kis átkosban”, 2002 és 2010 között a BKV-ügy vagy a Hagyó-ügy azért meg tudtak kezdődni, de ez már inkább a vége felé volt.

— És ha nem Magyarországot nézzük, van mintaállam, ahol teljesen független a hatalomtól a nyomozó hatóságok munkája?

— Teljesen makulátlan nincsen. Dániában volt a Danske Bank-botrány, ahol Azerbajdzsánnak és Belarusznak mostak pénzt a bank balti fiókjain keresztül, és ezt a dán rendőrség kinyomozta. De van ellenpélda is: a Gripen-ügy, amire már talán kevesen emlékeznek, hogy a magyar vadászgép-beszerzéshez kenőpénz csatlakozhatott, ám azt az ügyet Svédországban végül eltusolták.

— Pedig Svédország egy mintaállam. Tehát az az út, amire a jelenlegi kormány lépett, még a fejlett demokráciákban is göröngyös.

— Ez nem egy könnyű út. Sok a göröngy, a kisebb-nagyobb árok, vízátfolyás és buktató rajta. De most láthatólag, élve a nagy felhatalmazásból fakadó felelősséggel, a kormány ezt az utat járja.

— Elképzelhető, hogy a magyarországi korrupciós szint a ciklus végére eléri az európai átlagot?

— Nem hiszem, hogy akkorát tudunk ugrani rögtön. De mire a következő adatgyűjtés lezárul, szerintem addigra már lesz valami meggyőző nyoma a magyar kormány cselekvésének. Mi is arra számítunk, hogy két év múlva, a ciklus második felére Magyarország kitörhet a korrupciós csapdahelyzetből.

Akkor már nem az Unió legkorruptabb országa leszünk, hanem a gazdasági-politikai súlyunknak megfelelően valahol az alsó harmad tetejénél állunk majd.

— Ez körülbelül mely országok szintjét jelenti a listán?

— A V4-ek, Szlovákia, Lengyelország, Csehország szintje az, ami megszerezhető. A balti államok vagy éppen Szlovénia, az már egy következő nagyságrend.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk