KULT
A Rovatból

Hajléktalan és istentelen: 50 éve jelent meg a Jethro Tull korszakalkotó albuma, az Aqualung

Stílust és imázst teremtettek vele.


1986. július 1., este fél 12. Budapest, Hotel Intercontinental, aula. Magyar újságíró toporog ezúttal rajongói minőségben kezében egy lemezborítóval. Nyílik az ajtó, kisebb csapat tódul be, az élen egy szakállas, komoly arcú, zöld kockás nadrágot viselő férfiúval. Magyar újságíró odalép komoly arcú férfiúhoz, tisztelettel üdvözli, majd átnyújtja neki a borítót egy toll kíséretében. „Hello! Ian Anderson, Jethro Tull” – írja rá a vendég széles mosollyal. Magyar újságíró, e cikk írója, erre a pillanatra várt másfél évtizede. A lemezborító, pedig, amit átnyújtott példaképének, az Aqualung volt.

Mocskos, szakadt, alig van foga, gonosz szatír-tekintetű, lábainál egy ronda korcs kutya. Parkokban, kapualjakban, járdaszigeteken él. Éppen csak egy kis levegő jut neki a teremtés oxigén-csutoráján keresztül, amit Aqualungnak hívnak. Ezt a nevet adta neki az elistenedett Ember is, aki Isten a maga sokféle képére teremtette. Aqualung a rock-mesevilág egyik halhatatlan figurája és a Jethro Tull időtlenné vált albuma.

A londoni utcákat járva pillantotta meg modelljét az akkor 24 éves Ian Anderson és a „homelessek” sorsán eltöprengve írta meg a rock első, nyíltan „istenkáromló” lemezét.

„Egyfelől némi bűntudat volt bennem, hogy ilyen sorsok is léteznek, másfelől pedig átéreztem azt a félelmet és bizonytalanságot, amely eltölti az embereket ilyen figurák láttán” – mesélte a történet születését évekkel később a muzsikus.

Az edinburghi születésű „szédült flamingó” (így nevezték az újságírók, miután kezdettől fogva színpadi imázsának része volt a féllábon szökellés fuvolázás közben) a Jethro Tull első három albuma, a még kicsit blues-os This Was, majd a már folkos irányba elmenő Stand Up és Benefit után zenében és szövegben is szintet lépett: e visszataszító csöves kapcsán keserűen gúnyolodott az álszent ájtatosságon, az Üdvhadsereg-féle, keresztény mázzal leöntött lelkiismeret-nyugtató tevékenységen, az emberi önzés fokozatain. Közben pedig valóságos „csodák udvarát” teremt Bandzsa Mary-vel, Lúdanyóval, Madárijesztő Jankóval, Long John Silver kalózkapitánnyal. De Aqualung és bandája még csak a bevezetése annak az antiklerikális szitokáradatnak, amelyet a lemez második oldalán Anderson rázúdít a „történelem béklyóiban vergődő rohadt anglikán egyházra”, amelyben a vikárius csak azt hívja meg teára, aki „számít”, és amelyben műanyag feszületeket emelnek az égre, isten nevében „pogányokat gyilkoló hollywoodi hősök” tetszelegnek szerepükben, továbbá a győztesek és vesztesek örökre így maradnak, ahogyan elrendeltetett, mert a „vén Charlie ellopta a mozdony kormányát, és a vonat többé nem áll meg”. És közben Jézusnak szemére vettetik, hogy jobban tette volna, ha saját bőrét mentette volna, mint az arra érdemtelenek lelkét. Csoda, hogy az utolsó dalban hősünket kicsapják a vasárnapi iskolából?

A lemez borítóján Burton Silverman festő mintázta meg Aqualungot egyesek szerint az angol költő-dalnok Roy Harper vonásaival, de azért Ianre is hasonlít. Olyannyira, hogy az 1981-ben készült Slipstream című videóban Anderson Aqualungként bukkan fel, mint egy Jethro koncert nézője, egyben „narrátora”.

A bandagazda később azt állította, hogy igazából nem volt oda a képért, de a közönség imádta. Az akkor „névtelen” Silverman még szerződéshez sem ragaszkodott, megelégedett 1500 fonttal és egy forró kézfogással. Csupán a 2000-es években kezdett a festő fia kilincselni némi jogdíj ügyében, miután az album hétszeres platinalemez lett, a címkép pedig a Jethro-imázs nélkülözhetetlen eleme.

A hátoldalon egy kis kifordított teremtés-történet is olvasható szép gót betűkkel – („Kezdetben az Ember megteremté Istent, és önnön képére teremté vala”) eredetileg My God lett volna a címe, de ez ellen az angol egyházi hatóságok tiltakoztak, így, „csak” a B-oldal kapta ezt a nevet. Bár témái ma is aktuálisak, immár keleten és nyugaton egyaránt, mondhatnánk, „örök emberiek”, ettől még nem követelték volna dalait a Tull-rajongók évtizedekkel később is minden bulin.

Az Aqualung 6 perc 37 másodperce tökéletes rondó, a fogalommá vált hat kezdő disszonáns hanggal, amelyre felüvölt a közönség - és amely szinte sokk-ként érte a szerzőt, amikor feltette először, 15 évesen, piros hangszórós mono lemezjátszójára, de még öt évtizeddel később is remekül szól ez a Finnországból származó bakelit - a bicegő dallammal, majd a folkos középrésszel, amelyet először Anderson megafonba énekel, majd a felgyorsult rész második versszakától szólal meg újra tisztán.

„Emlékszel-e még

a decemberi fagyra,

mikor szakálladon jég csilingelt,

s csorogva haldokolt

s utolsó leheleted hörögve

szólt ki a mélyből

s a tavasz virágzó

elmebajt hozott”

(GNL fordítása)

Martin Lancelot Barré, a 40 évig hűséges fegyverhordozó míves gitárszólója téríti vissza a hallgatót a kiinduló pontra. E szólónak története van. Ugyanabban a londoni Island stúdióban dolgozott akkor éppen a Led Zeppelin, és Martin szólója közben benézett Jimmy Page, aki elégedett mosollyal nyugtázta a kolléga teljesítményét. Ettől Martin olyan zavarba jött, hogy míg jobbjával üdvözölte Jimmy-t, bal kézzel kitartott egy hangot, majd igyekezett „utolérni” magát. Ez a hosszú, meghúzott hang utáni „virga” lett Barré egyik márkajelzése. És itt ért végleg be Ian akusztikus és Martin elektromos gitárjának egymásra találása, a Tull-hangzás alapja. Hogy mennyire, azt jól jellemzi egy 2014-es emlék a Budapesti Kongresszusi Központból: Ian Anderson szólólemeze, a Homo Erraticus bemutatója után új bandájával több régi Tull-dalt adott előtt. Nem hiányozhatott az Aqualung sem, de hiába játszott remekül az új gitáros, a német Florian Opahle, Martin „hangját” nem tudta feleltetni.

A Cross-Eyed Mary már egy 6/8-os kelta dallamot ültet át rock-ba, egyre fokozódó izgalmú fuvolanyitány után. A Cheap Day Return, a Wondrin, Aloud és a Slipstream az Anderson által később is annyira kedvelt akusztikus miniatűrök sorába illeszkednek. A Mother Goose pedig Clive „Baby” Bunker ütőivel, az éppen csak beúszó elektromos gitárral a prototípusa a 20 évvel későbbi „unplugged” zenélésnek. Az Up To Me, nemcsak fuvola-gitár kettőse miatt figyelemre méltó, hanem az angol nyelv szerelmeseinek is csemege: a címbeli kifejezést ugyanis Anderson ötféle értelemben használja! Ian az Aqualunggal válik az angolszász rock-költészet egyik kiemelkedő alakjává: erőteljes képeivel, hanem kifinomult, sokszor feketébe hajló humorával, szójátékaival számos gyöngyszemmel ajándékozta meg a Tull-rajongókat.

A My God-oldal kezdete ugyanolyan fenyegető dallam, mint az Aqualungé, zongorával és akusztikus gitárral, majd – fordítva, mint a másik oldalon – bedurvul, hogy a közepébe egy viharos fuvola-rögtönzést tegyen Anderson, ami alatt a többiek egy gregoriánra, egyben egy Carmina Buranás kocsmadalra emlékeztető dallamot vokalizálnak. A rondó-képlet itt is bejön, de ez sem megnyugtató. A Hymn 43 meglehetősen erőszakos, a Locomotive Breath-et John Evan andalító zongorával kezdi, majd Martin is beleszól, hogy aztán egy szinte primitív rockká váljon a Tull kedvenc koncertzáró dala. A befejező Wind Upban is megcsodálhatjuk az igazi Jethrós ritmus- és hangulatváltást, amit aztán a következő két „egész estét betöltő” mesterműben, a Thick As A Brickben és az A Passion Play-ben járattak csúcsra.

A Jethro Tull e lemeztől kezdve tartozott a rock meghatározó bandái közé. Lemezei, bár Anderson sosem szerette a „concept-album” kifejezést (ennél jobban csak a „progresszív rock” kifejezéssel lehetett vérig sérteni) rendszerint egy-egy téma köré épültek fel: az istenkeresés után a brit birodalmi avittság lett a célpont a Warchildban, későbba természet szeretete és a környezet védelme (Songs From the Wood, Heavy Horses, Stormwatch) , de megjelent albumaikon a háborútól való félelem (A) azonosíthatatlan titkos szolgálatok egyre nyomasztóbb jelenléte. (Under Wraps) De nem nélkülözték a Tull-lemezek az egyéni hangú lírát sem, és ezek legszebbje az együttes első, 1986-os magyarországi fellépése után született Budapest lett. Az MTK-pályán tartott felejthetetlen bulit követően, amit a Locomotive Breath instrumentális felidézésével kezdtek és a teljes verzióval fejeztek be, több mint tucatszor járt Magyarországon a banda, illetve Ian Anderson szólóprojektjeivel.

Legszebb koncertjüket talán az 1994-es Diáksziget – Eurowoodstock fesztiválon adták, ahol Anderson fellépett Mandoki László szupergroupja vendégeként is, de 1993-as bulijuk a Petőfi Csarnok történetének legnagyobb telt háza volt: még a színpaddal szembeni kerítésen is lógtak, és beterítették a rajongók a mögötte elterülő rétet is.

2005-ben a Jethro Tull egy washingtoni stúdióban 40 meghívott, előtt élőben adta elő a teljes Aqualungot, amelyből lemez készült. Az album jogdíjait és az ezt követő turné bevételeit hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteknek ajánlották fel.

A hosszúlábú szép magyar hostesst megörökítő dalt pedig az ezredfordulón egy nemzetközi rajongóklub az első helyre tette az összes Jethro-dal közül...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk