KULT
A Rovatból

Itt az indián szuperhős! Bár az Echo csak visszhangja igazi Önmagának

Újabb év, újabb tartalom a Disney+-on. Most egy kevésbé sikeres sorozatuk mellékszereplője kapott egy saját sorozatot. A felvetése izgalmas, a megvalósítása kettes alá. Szódával elmegy, de ne ettől várjuk az MCU feltámadását.

Link másolása

A Marvel nem tanul semmiből. Volt egy jól működő, realista világuk, amikor visszakapták a Netflixtől a Daredevil sorozat jogait. Nem egy tökéletes képregényvilág, de megvolt a saját varázsa, egyedisége.

Egy földhözragadt, erősen 18-as korhatárú, akcióorientált dráma, jó karakterekkel.

Mikor megláttam, hogy sorozatot kap Echo karaktere – Maya Lopez a Hawkeye-sorozatból – én nagyon örültem. Ő volt a legjobb a Sólyomszem-szériában, és láttam benne a lehetőséget, hogy egy kemény akciósorozatot építenek köré, mint anno a netflixes szériák esetében.

Elindítottam, és jött is az első jó hír, a főcím előtt kapunk egy figyelmeztetést, hogy ez bizony egy felnőtt, véres sorozat lesz és nem gyerekeknek való. A probléma csak az, hogy az Echo maximum egy Disney-rajzfilmhez képest számít kemény tartalomnak. Egy Gumimacik mellett természetesen érezni a „felnőtt” vonulatot, de összehasonlítva korábbi Marvel-sorozatokkal, kimondottan visszafogott, 12-es karikás cukormáz. Rögtön az első rész történése úgy indul, mintha egy steak-vacsora után összeálmodnék mindenfélét. Aminek se füle, se farka.

Mire is gondolok pontosan?

Egy fura, pszichedelikus, sci-fikre jellemző bevezetés, ahol azt látjuk, mintha egy őslakos indián törzs egy idegen, nem evilági fajtól származna.

Gondoltam én naivan, ez csak valami metafora. Az első rész cselekménye egész pozitív szájízzel indul, sőt a folytatás sem lett rossz. Megismerjük Maya múltját, ami gyakorlatilag egy összefoglaló azoknak, akik nem látták a Sólyomszemet, illetve kis pluszinfó az MCU-ban jártasabbaknak. Még Daredevil is megjelenik egy rövid cameo erejéig.

Innentől viszont csak lefelé megyünk a lejtőn. A második résznél sikerült összeraknom, mit szerettek volna az őslakos/UFÓ szállal, nem akarok spoilerezni, de elég szánalmasra sikerült. A gondolat nem rossz, de annyira a néző arcába tolják a woke-ságot és az egyértelmű üzenetét, hogy még azoknak is ellenszenvesek lesznek ezek a témák, akiknek amúgy semleges vagy poziítv a dolog. Ezek a gondolatok a Mulan-rajzfilm óta klisések, hát még ha megkapjuk őket tisztán az arcunkba.

Erős női szuperhős, aki siketnéma, őslakos és mozgássérült, de semmi hátrányát nem érzi.

Daredevil is hasonlóan működött, de neki voltak gyengeségei, hiszen minden szuperhősnek van gyenge pontja – nos Mayának semmi nincs. Sőt Ms. Lopez öröksége a csaktó őseitől még egy szupererő is, ami most aktiválódik. Klisé klisét követ, és bumm, így lesz a Marvelnek egy újabb Marvel kapitány szintű woke-sorozata.

Legjobban az bánt, hogy ez megint egy elfecsérelt lehetőség. Ha megmaradtak volna a földhözragadtabb, kemény akciósorozatnál, és elhagyták volna ezt a pszichedelikus-ufó-őslakos, szellemvilág „miújságot”, kicsit feljebb tekerik a brutalitást, és reálisabbá tették volna az akciójeleneteket, akkor egy tök jó sorozatot nézhetnénk most. Az összes verekedés az Echoban túl steril, megkoreografált, túlstilizált és nem elég mocskos. Mindenhol digitális vérfröccenések, a kameramozgás próbálja kelteni az „egysnittes” hatást, de tele van rejtett vágásokkal, amik még zavaróak is.

Maya mozgása érthető okokból (egy lába van) kissé fura, de amikor verekedni kell, akkor a kaszkadőrének hirtelen kettő lesz, és mozgékonyabbá válik, mint egy gepárd.

Kiábrándító. Építhettek volna a testi adottságaira, és ügyes forgatókönyvvel megoldhatták volna, hogy ne csak menőn nézzen ki főszereplőnk, hanem tényleg maradandó karakterré váljon az MCU-ban.

Ha már forgatókönyv. Van egy elméletem, miszerint a mostani filmek és sorozatok forgatókönyveit AI segítségével fejezték be az írósztrájk alatt. Nem hiszem el, hogy ennyire ostoba itt mindenki. A féllábú főhőst a műlábánál fogva kötik fel a plafonra a rosszfiúk?! Majd csodálkoznak, hogy leesik a protézis? Majd megkötözik, és amikor kiszabadul, akkor csak kifutnak és rácsukják az ajtót? Rendben, nem akarják megölni, de ha lábon lőnék, attól még nem halna meg. Olyan érzés, mintha tényleg egy mesterséges intelligencia dobálta volna össze a karaktereket egy helyszínre, és adott a szájukba hülyeségeket, miközben úgy viselkednek, mint Dumb és Dumber együttvéve.

De főhőseink is hasonlóan illogikus lépéseket tesznek.

Maya nem beszél gyerekkori legjobb barátjával és unokatestvérével, mert fél félti, hogy a bűnöző élete miatt bajba kerülne. Ezután visszatér otthonába, ahol az unokatestvére él, és ki akar robbantani egy bandaháborút, hogy ő legyen az alvilág királynője, és csodálkozik, hogy unokatestvére veszélybe kerül. Nem ragozom spoilerekkel, a forgatókönyv több sebből is vérzik, nem jó érzés nézni a buta szereplők rossz döntéseit. Nem álltam messze nagymamáimtól, akik kiabáltak a tévés Rosalindával, hogy mit tegyen.

Legalább színészek terén legalább nincs szégyellnivaló. Az amerikai őslakos színészek krémje szerepel az Echoban. Látjuk Graham Greene-t, Tantoo Cardinalt, Cody Lightningot, Devery Jacobsot, Chaske Spencert, akiknek a neve nagy eséllyel nem ismerős, de amint meglátjuk őket rögtön be fog ugrani, hogy ezekkel a karakterszínészekkel bizony már rengeteg filmben, sorozatban találkozhattunk.

A címszereplőt alakító Alaqua Cox tehetséges, és ahhoz képest, hogy a siketnéma színész a Sólyomszem előtt csak városi színdarabokban szerepelt, meglepően ügyes.

Nagyon karizmatikus, menő karakter, amit a színésznő is remekül hoz, és itt jön a kötelező: de. Ez is kiábrándító, hogy az alkotóknak lett volna lehetősége egy erős, autentikus, őslakos karaktert írni, de ez lett a végeredmény? Vincent D’Onofrio immár sokadjára tér vissza mint Wilson Fisk, kisujjból hozza a szimpatikus maffiavezér óriást. Még egy fontos információ: aki csak háttérben szereti nézni ezeket a műveket, azoknak kellemetlen hír, hogy nagyon sok jelbeszéd van benne (érthető okokból), tehát itt mindenki feliratot fog olvasni.

Nagyon csalódott vagyok, reményt adtak az első résszel, és egy teljesen közepes, már-már béna sorozatot kaptunk a végére. Annyifelé lehetett volna vinni a történetet: Fisk és Maya kapcsolatát, Maya őslakos múltját kifejteni, kisvárosi bandaháborúkat szíttani (a Reacher első évadjában működött), de valahogy egyiket se sikerült értelmesen összerakni. Pedig néha felvillan a kreativitás, a 3. epizód nyitánya kimondottan stílusos, a némafilmes korszakba vezet vissza. Sajnos csak stílusában kellemes felüdülés, tartalmában legalább annyira taszítóan szájbarágós, hogy már előre látom, hogy az internet szét fogja trollkodni az egész produktumot az ilyenek miatt.

Egy szerencséje lehet a Disney-nek, hogy már senkit sem érdekelnek a Disney+-os Marvel sorozatok.

A Loki második szezonja se volt már az igazi, de nézettség szempontjából rosszabbnál rosszabb eredményeket produkálnak az egeres cég streaming tartalmai. Itt nem lesz változás, amíg nem jön valami egyedi, valami új, vagy legalább valami értelmes. Megterhelő volt ezt nézni, és nem tudom ajánlani senkinek. Az Echo első – és egyben remélhetőleg utolsó – évada megtekinthető magyar szinkronnal és némi felirattal a Disney+ streaming-szolgáltató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: