Pénteken délelőtt megindult a jegyek árusítása a május 26-i Puskás Arénában tartandó Azahriah-koncertre, miután az első, május 25-én esedékes bulira pillanatok alatt elfogytak a belépők.
Ahogy arról beszámoltunk, a hatalmas érdeklődés miatt tízezrek kerültek várólistára, majd az online felület hamar össze is omlott, egyszerűen nem bírta a szerver a terhelést.
A jegyrendszer összeomlása után a Broadway Jegyiroda arról számolt be közösségi oldalán, hogy az Akácfa utcában található jegyirodában tudnak személyesen jegyet vásárolni a rajongók. Egy azóta törölt videó tanulsága szerint rövid idő alatt egészen brutális sorok alakultak ki.
A Blikk helyszíni fotóin ugyanakkor a Deák Ferenc tér és a Király utca sarkán alakult ki hatalmas sor.
Horváth László 1940-ben született Budapesten, majd Radványi Géza rendező fedezte fel, ezután pedig számos magyar filmben szerepelt.
1956 után Münchenbe emigrált, reklámfilmeket készített és rendezőasszisztensként dolgozott. 1980-ban hazajött Magyarországra, és élete utolsó éveiben a Soproni Petőfi Színházban dolgozott.
Korábban mi is megírtuk, hogy az idei évben egy svájci előadó vehette át az Eurovíziós Dalfesztivál trófeáját. Nem sokkal később azonban nemhogy a trófeát törte el az énekes, de elmondása szerint még az ujját is.
Május 11-én, szombaton tartották a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjét a svédországi Malmőben, ahol összesen 25 ország képviseltethette magát, ugyanis Hollandiát korábban kizárták a versenyből, erről itt írtunk.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivált az összpontszám (591 pont) alapján végül a svájci Nemo nyerte meg. Miután a magát nembinárisnak valló – s ezzel a dalfesztivál történelmének első nembináris győzteseként – 24 éves svájci énekes-dalszerző átvette a trófeát, katasztrófa történt a színpadon.
Nemo teljesen meghatódott, azonban olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.
Graham saying “dont break the trophy” followed by the clink of Eurovision 2024 winner Nemo smashing the trophy is iconic #Eurovisionpic.twitter.com/DgH9ziJmsH— Louie Rowe (@louierowe_) May 11, 2024
Farokméregetés, szó szerint – A Talpig férfiban nincs tabu, és Jeff Daniels még sosem volt ilyen imádnivalóan ütnivaló
Az amerikai jog, társadalmi igazságtalanságok, hatalmi játszmák, fekete humor: a Netflix új minisorozata sokakat kiakaszt majd, mégis üdítő, hogy mennyire nem veszi magát komolyan.
Mielőtt még bármit is leírnánk a Talpig férfiről, érdemes megemlíteni, hogy az új Netflix-sorozat mögött az a David E. Kelley áll kreátorként és íróként, aki valódi veterán a szakmában, s olyan szériák elkészítése fűződik a nevéhez többek között, mint a Kisvárosi rejtélyek (1992-1996), a Chicago Hope kórház (1994-2000), az Ally McBeal (1997-2002), az Ügyvédek (1997-2004), a Boston Legal – Jogi játszmák (2004-2008), a Hatalmas kis hazugságok (2017-2019), a Tudhattad volna (2020), a Kilenc idegen (2021), a Szerelem és halál (2023) vagy Az igazság ára (2022-2023). Nem mellesleg pedig már több mint 20 éve Michelle Pfeiffer férje és két gyermekének apja.
A Talpig férfi pedig abszolút beilleszkedik Kelley filmográfiájába, tekintve, hogy most is fontos szerepet kap a történetben az amerikai jog, a társadalmi igazságtalanságok, a hatalmi játszmák és a kissé fekete humor.
A sztori azonban ezúttal nem saját, Az igazak és a Hiúságok máglyjája írója, Tom Wolfe 1998-ban kiadott, azonos című könyve (A Man in Full) szolgáltatta hozzá az alapot.
Az Atlantában játszódó történet több különböző szálon pörög, amiket összekötnek az egymással folyamatosan kapcsolatban lévő szereplők. A legfőbb szál a milliárdos ingatlanmogul Charlie Crokert (Jeff Daniels) követi, aki csődközeli helyzetbe kerül, amikor a bankja szeretné behajtani tőle a valóban tetemes hiteltartozását. A banknál dolgozó Raymond Peepgrass (Tom Pelphrey-t többek között az Ozarkból, a Vasökölből, a Mankből, az Odakinnből és a Szerelem és halálból ismerhetjük) különösen pikkel az arrogáns Crokerre, mindenképp szeretné őt tönkretenni. Charlie persze mindent megtesz azért, hogy ne veszítse el a birodalmát és a befolyását.
Emellett megismerjük Charlie titkárnőjét, Jillt (Chanté Adams) és annak férjét, Conradot (John Michael Hill), aki feketeként rendőri brutalitás áldozatává válik, és amikor reflexből visszaüt, büntetlen előélete ellenére börtönbe zárja és meghurcolja őt az amerikai igazságszolgáltatás rendszere.
Charlie ügyvédje, az idealista (és szintén fekete) Roger White (Aml Ameen) próbálja őt kihozni a rácsok mögül, nem sok sikerrel.
Illetve ott van még Atlanta polgármestere, a simlis és álszent Wes Jordan (William Jackson Harper), aki a választások előtt szeretné minél rosszabb színben feltüntetni a riválisát, és Charlie segítségét kéri, hogy a másik jelölt egykori évfolyamtársaként hozza nyilvánosságra annak szexuális zaklatásos ügyét, cserébe megpróbálja elintézni, hogy a bank leszálljon róla.
És akkor még nem említettük Charlie naivnak tűnő, de nagyon is határozott exfeleségét, Marthát (Diane Lane), akit Raymond próbál elcsábítani és behálózni, mivel ezzel szintén szeretne odapörkölni Charlie-nak.
Ezek a fő csapásvonalai a Talpig férfinek, amelyre egyfajta Utódlás-utódként is tekinthetünk, hiszen a kapitalizmus nagy játékosai esnek itt egymásnak, valóban szimpatikus karaktereket pedig alig találni, legalábbis köztük nem nagyon, inkább az anyagiakat tekintve „lejjebb elhelyezkedő” társadalmi rétegekben érdemes kutakodni.
Egy miniszériáról van szó, tehát csupán hat epizód állt a készítők rendelkezésére ahhoz, hogy kellőképp kibontsák ezt a szerteágazó sztorit, így azzal nem lehet támadni a Talpig férfit, hogy unalmas lenne.
A sorozathoz képest szűk játékidő alatt rendesen pörögnek az események, ám sajnos Kelley, kiegészülve két rendezőjével, a színésznőként Oscar-díjas Regina Kinggel (Egy éj Miamiban…) és Thomas Schlamme-vel (Elbaltázott nászéjszaka, Foglalkozásuk: amerikai, Az elnök emberei) nem is tudtak odafigyelni minden szálra kellőképp, s ami még nagyobb hiba, képtelenek voltak azokat közös nevezőre hozni, így egy felettébb csapongó történetvezetés lett a jussunk, ahol mindenbe belekapnak egy kicsit, de semmit nem bontanak ki igazán.
A Talpig férfi így inkább egy szellős melodráma, mintsem az amerikai társadalom gúnyosan csipkelődő szétcincálása. King és Schlamme mindenesetre folyamatosan tartják a tempót, és tudják, hogyan kell használni az egyébként parádésan pöffeszkedő Jeff Daniels karakterének monumentális egóját, amely a történések hatására részről részre leereszt.
Akadnak emlékezetes jelenetek is, mint például, amikor Charlie úgy próbál megnyerni magának befektetőként egy liberális házaspárt, hogy megmutatja nekik, hogyan tenyésztik a lovakat; Charlie és bankár ellenfele, Harry (Bill Camp) kvázi tettlegességig fajuló acsarkodásai pedig a minisorozat abszolút csúcspontjai. A sokáig szimbolikusan értendő farokméregetést ugyanakkor a meglepő és teljesen abszurd fináléban szó szerint kell érteni…
Azt nem lehet elvitatni a Talpig férfitől, hogy ne lenne szórakoztató, az viszont vitathatatlan, hogy nem lő túl magasra. Érezni, hogy az alkotók sem vették igazán komolyan ezt egészet, és ez sugárzik a rendezésből, a párbeszédekből és a színészvezetésből is. Így nézőként sem vesszük túl komolyan, és gyorsan töröljük is majd az emlékeinkből, amíg azonban tart, kétségtelenül leköt. Talán csak Conrad börtönös szála az, ami valódi izgulnivalóval (és néhány „ökölszorító” jelenettel) szolgál, ám Jeff Daniels és a többiek ripacskodása is megér egy misét, persze kizárólag azoknak, aki nem várnak mindettől túl sokat.
Meglepő magyarázattal állt elő egy geológus a Mona Lisa eredetéről. Leonardo Da Vinci festménye régóta foglalkoztatja az embereket, sokan szerették volna már megfejteni, hogy hol készült a sejtelmesen mosolygó nő portréja. Vitáztak már arról, hogy valódi-a háttér, vagy csak egy képzeletbeli táj?
Az olasz geológus, aki egyben művészettörténész is, azt állítja, hogy megoldotta az évszázados rejtélyt - írja a The Guardian.
Ann Pizzorusso hosszú kutatás után arra jutott, hogy a festő a Comói-tó partján lévő, lombardiai Lecco városának számos felismerhető vonását felhasználta. Szerinte beazonosította:
- a hidat (a 14. századi Azzone Visconti-híd),
- a tavat (a Comói-tó mellett található Lago di Garlate)
- a hegyvonulatot (az Alpok dél-nyugati része, amely a Garlate-tó fölé magasodik).
Azt dokumentumok is igazolják, hogy Leonardo járt ezen a vidéken.
Voltak már hasonló elméletek arról, hogy a képen látható táj az észak-olaszországi kisváros, Bobbio környékét ábrázolja. Egy másik szerint a toszkán település, Arezzo hídja látható rajta.
A geológus szerint azonban nem elég a hidat figyelembe venni, mert sok hasonló épült abban az időszakban Európában.
"Mindenki a hídról beszél, de senki nem hozza szóba a földrajzot. A geológusok nem nézegetnek képeket, a művészettörténészek pedig nem foglalkoznak a geológiával. A művészettörténészek mindig azt mondják, hogy Leonardo a képzelőerejét használta, de ha odaadod ezt a képet a világ bármelyik geológusának, ugyanazt fogja mondani, amit én is mondtam Leccóról. Már azok is látják a hasonlóságot, akik nem földrajtudósok"
– mondta a szakértő.
Szerinte most már minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítania, hogy megtalálta a helyszínt, ami Mona Lisa mögött látható.
Az ArtWatch UK szervezet igazgatója, Michael Daley szerint sok spekuláció hallható, de Pizzorusso állításai meggyőzőek. A Louvre egyik tanácsadója szerint is Pizzorusso tökéletesen birtokában van a táj beazonosításához szükséges tudományos ismereteknek.
A geológus a napokban mutatja be a bizonyítékokat egy konferencián.
