KULT
A Rovatból

Időtlen zeneút félholddal, hullócsillagokkal – a Keep Floyding koncertje Aquincumban

Az Őrült Gyémánttól a Falig, égi és földi szférákban járhattunk.


Éteri akkord, amelybe beúszik egy merengő orgonaszó, majd felváltja egy gitár-gondolatsor. Ahogy elül az éteri akkord, egyre erősödő üveghang közeledik, majd egy dobpergést követő leütéssel robbanni kell az egésznek. De nem robban. Tökéletes, tiszta hangzás, mégis végtelenül steril.

Éteri akkord, amelybe beúszik egy merengő orgonaszó, majd felváltja egy gitár-gondolatsor. Ahogy elül az éteri akkord, egyre erősödő üveghang közeledik, majd egy dobpergést követő leütéssel robbanni kell az egésznek. És robban, bele a csillagos, félholdas éjbe.

Az első élmény 1994, Bécsújhely. A második élmény 2021, Budapest, az aquincumi múzeum és régészeti park. A zene mindkétszer a Shine On You Crazy Diamond. Az elsőn a Pink Floyd játszott, a másikon a magyar Keep Floyding.

És ezzel már meg is voltak véve számomra. Van annak már több mint 20 éve, amikor először hallottam őket, akkor még Echoes of Pink Floyd volt a nevük, a néhai Petőfi Csarnokban játszottak. Akkoriban még úgy gondoltam, hogy nincs sok értelme a tribute-zenekaroknak, hiszen még az eredetiek többsége is itt van, ha egy az egyben játsszák a darabjaikat, kár az energiáért, ha pedig másképpen, akkor is, mert olyan jó úgysem lesz. Azóta viszont eltelt két évtized.

A régi nagyok közül már alig játszik valaki, zenéik viszont klasszikussá váltak – akár a szó olyan értelmében, mint a 20. századiak közül Bartók, Stravinsky, Satie vagy Gershwin – és igencsak tiszteletre méltó vállalkozás, ha fiatal zenészek élőben megismertetik ezeket a zenéket a következő nemzedékekkel.

És a Keep Floyding ezt teszi. Bár koncertjükön azóta mostanáig nem voltam, munkásságukat nyomon követtem, és tudtam, hogy mennyi alázattal nyúlnak hozzá a legkomolyabb Pink Floyd-darabokhoz is, például az Atomheart Motherhez. Ráadásul a helyszínből azonnal asszociáltam David Gilmourék legendás Pompei koncertjére, amely örök élmény lett Párommal szerelmünk hajnalán, és később együtt is elzarándokoltunk a „halott város” lenyűgöző amfiteátrumába. Így többszörös izgalommal indultunk el Aquincumba.

Mindjárt némi csalódással kezdődött, mert tudtam, hogy korábban a zenekar a kis amfiteátrum romjai között játszott itt, most azonban áttették a színpadot egy nagyobb füves térre. Amikor azonban megszólalt a zene, máris túltettem magam ezen, nem utolsósorban azért, mert évtizedek rossz hangosítású koncertjeitől túl érzékennyé vált fülem is végig befogadónak bizonyult.

A Shine pompás előadása után jött egy még merészebb darab, a legelső lemezről való Astronomy Dominé – nem hittem, hogy valaha fogom élőben hallani ezt a régi kedvencemet - addigra már besötétedett, és valóban elutazhattunk más szférákba a zene szárnyán.

Aztán földibb közegekbe kerültünk. Felhangzott a Just Another Brick On The Wall – néhányan még énekeltük is a frontember Goldsmith Gábor kérésére, hogy „we don’t need no education”(lehet, hogy anélkül is megtettük volna) – majd az Animalsról a Pigs, miközben a színpad előtt baljós vörös ikszek jelentek meg. Ki hitte volna egykor, hogy a 21.század harmadik évtizedének elején mindkettő aktuális lesz Magyarországon, hogy tartanunk kell a gondolat-ellenőrzéstől, és teljes gőzzel működik az egyenlők és egyenlőbbek világa? Ezután jött a nagy meglepetés: ahogyan a nagy elődök, az elejétől a végéig eljátszották a The Dark Side On The Moon lemezt.

Nem akármilyen teljesítmény, hiszen ez a darab tele van különleges hangeffektusokkal, amelyeket Segesdy Márton billentyűsnek sikerült is visszaadni, vagy pótolni. Igazi csúcspont volt a Time, majd a The Great Gig In The Sky kettős női éneksikolya, Garda Zsuzsa és Simon Edina remeklésével. Kár, hogy az Us and Them-ot, és főleg az Any Colour You Like-ot túlnyújtották, és ezzel megbillent az egész egyensúlya. Szerencsére a Brain Damage-dzsel és a záró Eclipse-szel visszataláltak a mértékhez, így remek finálé kerekedett belőlük, miközben Párommal – életünkben először, néhány perc különbséggel – hullócsillagokat láttunk a római kori emlékek felett. Még a kezdeti szúnyoginvázió is megállt, csak néhány gyors röptű bogarat láttunk a lézerpásztákban.

Ekkor már sejtettem, hogy legkedvesebb művünk, amit annyira vártunk, az Echoes nem fog ezen az estén elhangozni. Pedig még a koncert címe is ez volt: Echoes of a distant time. De azért a ráadással sem lehettünk elégedetlenek, ami már teljesen egy igazi Floyd-koncert forgatókönyve szerint ment: Wish You Were Here – Gábor Montreal 77-et emlegetett, ezt inkább a Pigs-nél kellett volna - a lebegően brutális Comfortably Numb, és végül a Run Like Hellel megérkezett a totális erőszak, még Roger Waters hírhedt „sírógörcsös” hangja is felidéződött. Ezekkel a leütésekkel a fülünkben indultunk el a 2000 éves köveken, telefonunkkal világítva magunk elé – és egy kicsit Pompeiben éreztük magunkat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: