SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Herceg Erika az X-Faktorról: „Félek nagyon, mert ott meg kell felelni”

Azt is elárulta Lakatos Levente beszélgetős műsorában, hogy a VIA Gra ukrán lánybandának olyan szerződése volt, hogy nem eshettek teherbe és tilos volt a túlsúly is.


Herceg Erika lesz az X-Faktor új mentora. Mint arról mi is írtunk, ő váltja Csobot Adélt majd a tehetségkutató műsorban. Erika 1988-ban született Kárpátalján. 13 évesen első helyezést ért el a IX. Kárpátaljai Magyar Dalversenyen. 2013-tól 7 éven keresztül tagja volt egy nemzetközileg ismert ukrán formációnak, a VIA Gra-nak, akikkel számos zenei díjat nyertek. Erika az orosz és az ukrán Playboyban is szerepelt már, és megnyert egy olyan tehetségkutatót, aminek Volodimir Zelenszkij volt a műsorvezetője.

Az új mentor Lakatos Levente videós beszélgetős műsorában mesélt a családjáról, a gyerekkoráról és a műsorról is.

Elárulta, hogy kövér kislány volt, és úgy érezte, hogy senki nem szereti.

„Nagyon maximalista ember voltam mindig, és volt egy olyan elképzelésem, hogy véknyabb szeretnék lenni, mert akkor az emberek jobban fognak majd szeretni. Felnőtt fejjel értem már, hogy ez nem igaz.

Sok bántás kaptam gyermekkoromban, és ez nagyon fájt akkor, ezen dolgoznom kellett”

– mondta. Hozzátette: "Volt egy ilyen múlt, ami erősebbé tett, ami miatt ilyenné váltam, amilyen most vagyok. Szerintem a sok bántás és a szeretethiány kihozta belőlem azt, hogy elkezdtem többet is enni".

Azt is elmondta, hogy valóban volt egy mellnagyobbító műtéte. Ez régi vágya volt, és az akkori barátja is támogatta ezt a tervét. "Az én esetemben ez arra kell, hogy megőrizzem a fiatalságomat. Nem elég a jó krém, a jó táplálkozás, mert kell valami, de az ne legyen túlzás" - árulta el.

A VIA Gra ukrán lánybandáról is mesélt. "Mindig szexi, mindig nőies volt az együttes, de soha nem volt vulgáris. Habár voltak olyan klipjeink, ahol én is szinte meztelen vagyok, de az olyan szépen meg volt örökítve, hogy gyönyörű."

Ugyanakkor az együttesnek szerződésben tiltották nekik, hogy teherbe essenek, és súlyfelesleg sem lehet rajtuk.

Az X-Faktor is szóba került. Úgy vélte, hogy az a legfontosabb neki, hogy a mentoráltjai önmaguk legyenek, és éljenek a színpadon.

"Félek nagyon, mert ott meg kell felelni. Ez felelősség, és szeretném, hogy tényleg tudjak segíteni az embereknek jó előadóvá válni. Fontos, hogy az adott személy tisztán énekeljen, harmonizáljon a külső a belsővel, s érintsen meg az adott személy"

- fejtette ki.

VIDEÓ: Plasztikáról, aktfotókról, túlsúlyról és a férfiakról kitárulkozó őszinteséggel


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez túl nagy ár érted” – Nem akart tovább Stohl Andrásért harcolni, otthagyta A Nagy Ő-t az egyik szereplő
A színész már nyújtotta az utolsó rózsát, amikor Mónika kimondta azt, amire senki sem számított a villában. Stohl lefagyott a döbbenettől, de a párjelöltje indoklása még ennél is keményebb volt.
DKA - szmo.hu
2026. február 06.



Drámai fordulat történt A Nagy Ő legutóbbi adásában: az egyik párjelölt visszautasította Stohl András utolsó rózsáját, és önként távozott a műsorból.

Az már az előző részben kiderült, hogy a színész-műsorvezető nem akar tovább ismerkedni a 48 éves Melindával és a négygyermekes brazil anyáva, Miriammal, ezért tőlük elbúcsúzott. A rózsaceremónia végén Mónikának akarta átnyújtani az utolsó virágot, ám amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a nő azt mondta: „Nem tehetem.”

Stohl teljesen ledöbbent, ahogy a műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna is, de még a többi hölgy is csodálkozva figyelte az eseményeket. A színész kérdésére Mónika elmondta, miért szeretne önként távozni:

„Én itt nagyon nem érzem jól magam, akármennyire megkedveltelek és úgy éreztem, hogy valami elindult közöttünk. Úgy érzem, hogy ez túl nagy ár érted.”

A

A Nagy Ő egy kis ideig szóhoz sem jutott a meglepetéstől, végül azt válaszolta: „Hát erre nehéz mit mondani, főleg azért, mert nagyon jó volt veled.”

Amikor Mónika búcsúzóul azt mondta, sajnálja, Stohl azt felelte: „Ne sajnáld. Ennek így kellett történnie”. A nő távozása után Lékai-Kiss Ramónának is így reagált, hozzátéve, hogy szerinte Mónika jól döntött, mert hosszútávon ezzel neki is megkönnyíti a helyzetét.

A nő a távozása előtt egy miniinterjúban azt mondta, egyrészt megkönnyebbült, hogy otthagyhatta a villát, mivel már korábban is beszélt arról, hogy megviselik a párjelöltek közötti viták.

„Másrészt szomorú vagyok, hisz lemondtam a szerelemről, úgy érzem”

– tette hozzá a könnyeivel küszködve.

A másik két távozó, Melinda és Miriam nem voltak ennyire letörve, elfogadták Stohl döntését, bár a brazil nő elmondta, szerinte vannak olyanok a villában, akik nem a színész miatt jöttek a műsorba.

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott párjelölt, Kiara Lord – aki már igen közeli kapcsolatba került a nagy Ő-vel - elégedetten vette tudomásul, hogy hárommal kevesebb vetélytársa maradt.

„Talán ez volt az eddigi legmámorosabb rózsaceremónia számomra. Számomra nem kívánatos személyek sorra hagyják el a villát. Jobban nem is alakulhatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk