SZEMPONT
A Rovatból

Hadházy: Csak diktatúrákban fordul elő, hogy ha nem tetszik egy képviselő, nem engedem be

Hadházy Ákosnak még mindig nem engedte meg Kövér László, hogy letegye képviselői esküjét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. szeptember 01.



Ettől függetlenül a képviselő dolgozik, és arról is van véleménye, mennyire lesz forró az ősz Magyarországon. Nagyinterjú.

– Kapott már levelet Kövér Lászlótól?

– Nem.

– Mit gondol, mikor kap majd?

– Nem tudom. Azt tudom, hogy az ellenzéki pártokat azzal fenyegette, hogy amennyiben nem vesznek részt az alakuló ülésen, akkor csak az őszi időszakban tehetik le az esküt. De ez már részletkérdés. Amit eddig tett, azzal is lábbal tiporja a demokrácia alapjait. Ezt már nem tudja jóvá tenni semmivel sem. Jelenleg Magyarország egy olyan ország, ahol egy parlamenti képviselőt adminisztratív úton akadályoznak a jogai gyakorlásában és még az Országházba sem engedik be. Ez kiderült. Dolgozni szerencsére tudok, azoknak a jóvoltából, akik adományokkal támogatták a munkámat.

Persze, külön törvényt csináltak azért, hogy ne kérdezhessek, de igazából még ez sem jelent semmi hátrányt.

Ugyanis a kormány vagy az állami intézmények eddig sem válaszoltak igazán a feltett kérdésekre, csak az időt húzták vagy mellébeszéltek. Bizottsági tagságot, tisztségeket egyébként sem vállalnék, nem interpellálgatnék, nincs értelme. Persze, ha továbbra is marad ez a helyzet, akkor nyilván megint kell támogatást kérnem az emberektől. A jelenlegi összeg nyár végéig elegendő.

– A mentelmi joga az megvan?

– Igen, az megvan.

– Két abszurd titulus született a modern magyar közjogban, az egyik Deutsch Tamáshoz kapcsolódik, aki leendő sportminiszter volt, illetve most ön, aki leendő képviselő.

– Ez így nem helytálló. Én képviselő vagyok a zuglóiak jóvoltából. Megvan a megbízólevelem, a mandátumomat a többiekével együtt igazolta az új parlament. Az viszont csak diktatúrákban fordul elő, hogy ha nem tetszik egy képviselő, akkor nem engedem be az épületbe sem.

– Mi volt a legszomorúbb pillanat az ön számára április 3-án?

– Nyilván, mint sokaknak az, amikor láttuk az eredményeket és fél órán belül kiderült, nemcsak kormányváltás nem lesz, de marad a kétharmados Fidesz. Persze voltak még szomorú történetek, viszont a legszomorúbb az volt, ami utána következett.

Az azt követő hetekben kiderült, hogy az ellenzék nem tanult semmit.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mit kellene csinálni, én már aznap este egy posztban megírtam, hogy ezekkel a játékszabályokkal nem lehet választást nyerni. Utána csak én beszéltem arról, hogy ezek nem valódi választások voltak, hanem csak egy kívülről választásnak kinéző, azt imitáló termék. Nem juthatunk el valódi választásokig addig, amíg például az ellenzék négyévente öt percet kap a közmédiában. Tehát nem maga az eredmény volt a legszomorúbb nekem, mert erre igazából számítani lehetett, bár az utolsó napokban még engem is átjárt valamiféle optimizmus. Amíg ilyen játékszabályok vannak, amíg mindent megengedünk nekik, addig mindent meg is fognak csinálni.

– Ha így van, nem lett volna tisztább el sem indulni ebben a választási rendszerben?

– Ez egy örök dilemma. Miután az ellenzék úgy döntött, hogy részt vesz a választáson, én is elindultam. De ha már így alakult, fontos lenne, hogy a parlamenti mandátummal élni tudjunk, hogy

ne a Fidesz által ránk osztott szerepet játsszuk el: azt a színházat, hogy itt demokrácia van.

Nekünk úgy kellene politizálni, hogy világossá tesszük: ebben nem veszünk részt. És azt is ki kellene fejezni, nem fogadjuk el, hogy a következő választást is ilyen keretek között rendezzék meg.

– Hogyan várhatunk egységes és határozott cselekvést attól az ellenzéktől, amelyik április harmadikán este nemhogy nem állt a közös miniszterelnök-jelölt mögé, hanem azonnal elkezdték támadni?

– Én sem voltam a színpadon, de ott voltam a legszűkebb stábommal. Ha hívnak, odaállok, bár én nem vagyok pártelnök. Azonban az azt követő reakciók valóban helytelenek voltak. A miniszterelnök-jelölt is nyilvánvalóan követett el komoly hibát, sőt hibákat, de nem ezek a hibák voltak alapvetően a vereség okai. Hanem azok a játékszabályok, melyekről korábban már beszéltem. Ilyen keretek között ezt lehetett elérni.

– Egyáltalán: létezik működő ellenzék Magyarországon?

– Folytatva az előző gondolatot: mivel az ellenzék nem fogadta meg, nem értette meg, vagy nem akarta megérteni a javaslataimat,

jelenleg az ellenzék arra jó, hogy díszletként szolgáljon a parlamentben, erősítve a rendszert.

Én arról már letettem, hogy ezt az ellenzéket meggyőzzem. Próbáltam sokszor, nyilvánosan, színfalak mögött, észérvekkel elmagyarázni, miért helytelen, amit tesznek. Nem mondom, hogy senki sem érti, de a többség nem érti, vagy nem akar változtatni. Ezzel együtt azt mondom, hogy csak akkor van értelme bármilyen ellenzéki politizálásnak, ha a következő választás már más körülmények közt zajlik. Sok múlhat azon, hogy az EU milyen feltételekkel hajlandó folyósítani a támogatásokat. Például, ha megkövetelik az uniós ügyészséghez való csatlakozást, már mások lesznek a körülmények az országban. Picivel nehezebb lesz átjátszani a miniszterelnök köre számára a forrásokat, mint eddig. Persze, már így is irdatlan forrásokkal rendelkeznek a NER emberei.

– Nyáron rengeteg magas labda volt, amivel az ellenzék nem tudott mit kezdeni. A kata-törvény, a rezsiemelés, a miniszteri és miniszterelnöki bérek emelése, miközben elszállt az infláció, és sorolhatnám. Nem látni valódi cselekvést.

– Az, hogy ilyen hibák ellenére ez a kormány hatalmon tudott maradni, nyilván részben az ellenzék felelőssége is. De azt gondolom, hogy a kiépült propagandagépezet is sokat tesz azért, hogy ez így maradjon. Az ellenzék felelőssége, hogy az elmúlt időszakban semmit sem tett ez ellen a propagandagépezet ellen.

– És most sem tesz.

– Igen, most sem tesz. Az ellenzéki politikusok nincsenek abban a helyzetben, hogy ezen változtatni tudjanak. Csak az emberek tömegei képesek változtatni. A legfontosabb feladatomnak ezért azt tartom, hogy az embereket mobilizáljam. Ahhoz persze, hogy az emberek mozduljanak, azt kellene látniuk, hogy az ellenzék is komolyan tesz a változásért. Amikor a választások után viták indultak, hogy kinek a felelőssége a kialakult helyzet, akkor sajnos pár megmondóember azt mondta, nem kell ilyen „szimbolikus ügyekkel” foglalkoznunk.

Mára már ott tartunk, hogy a legkevésbé sem szimbolikus, nagyon is konkrétan húsbavágó ügyekkel sem foglalkozik az ellenzék a kellő intenzitással.

Például, amikor a kata-törvényről szavazott a parlament, akkor a parlamenti képviselőknek nem kellett volna visszamenni a parlamentbe, hanem ott a hídon kellett volna elmondaniuk a beszédeiket, amelyeket a vitára szántak. Azt mondhatták volna, hogy annak ott úgy sincs semmi értelme. Néhány képviselő kijött, de szépen vissza is mentek a parlamentbe. Amíg az emberek nem látják, hogy komolyan gondolunk ügyeket, addig nem fognak segíteni a nyomásgyakorlásban. Amikor a rabszolgatörvény elleni tiltakozások voltak, és komolyan beleálltunk, akkor jöttek az emberek. Kijöttek a Kunigunda utcába a téli hidegben. De utána felhagytak a pártok az ellenállással, jött az európai parlamenti választás, aminek az eredménye valamiért megnyugtatta őket, pedig a számok semmit nem mutattak, ami optimizmusra adott volna okot.

– Én úgy emlékszem, hogy azzal lett vége, hogy reggel még megfogadták, hogy addig nem hagyják el az épületet, amíg eredményt nem érnek el, és délután diadalmasan kijöttek, eredmény nélkül.

– Az egy nagyon szomorú történet volt. Engem addigra már kidobtak, de utólag tudom rekonstruálni, hogy mi történt.

Molnár Zsolt valahogy bejutott – amikor már senki nem tudott bejutni a házba, őt beengedték a rendőrök, aztán valahogy rábeszélte a képviselőket, hogy jöjjenek ki.

Ezek nem jó dolgok...

– Molnár Zsolt miért akarta rábeszélni a képviselőket?

– Ezt nem tudom kommentálni.

– Vannak, akik azt mondják, a Fidesznek megvannak az emberei az ellenzéki pártokban...

– Annyit tudok mondani erre, hogy az ellenzéken belül vannak olyan politikusok, akik akarva vagy akaratlanul úgy politizálnak, ami megfelel a Fidesznek. Már elmondtam korábban is azt a történetet, hogy LMP-s koromban a Fidesztől érkező törvényjavaslatot hoztak nekem, hogy ezt be kellene adni, és akkor annak örülne a Fidesz és megszavazná...

– Kik voltak a postások?

– Akkor sem és most sem tudom elmondani. Csak azt mondhatom el, amit bizonyítani tudok. De annyit azért tudok mondani, hogy például az, amikor az MTVA-ból kijöttek a kollégák, az teljesen egyértelműen a Fidesznek kedvező döntés volt.

– Értem...

– Szeretném hangsúlyozni, hogy mindezek mellett sokan tisztességesen dolgoznak az ellenzéki pártokban. Vannak fontos és hiteles megnyilvánulások is. Például amikor Donáth Anna arról írt, hogy hazugság lenne az embereket azzal áltatni, hogy közel van a kormányváltás, hogy meg lehet most buktatni ezt a kormányt. Miért lehetne, miért menne el, amikor a főügyésztől, a Kúria elnökén át az Alkotmánybíróság tagjaiig mindenki a hatalom zsebében van! Ki kell nézni Törökországba, Oroszországba. A hazainál sokkal rosszabb gazdasági helyzetben is stabilak azok a rendszerek.

Azért, mert már kiléptek abból a demokratikus rendszerből, ahol egy ilyen romlás szükségszerűen vezet a kormányzat bukásához.

– Tegye fel az ellenzék a kezét?

– Dehogy! Ha sikerül mozgósítani a tömegeket, akkor nyomatékot adhatunk konkrét követeléseknek. Mert lesznek elégedetlen tömegek. Ezeket az energiákat lehetne becsatornázni értelmes cselekvés irányába. Az nem elég, hogy Orbán takarodj, de például a választások játékszabályainak a megváltoztatását követelhetjük. Vagy a kormányzati hirdetések szigorú szabályzását, hogy ne lehessen milliárdokkal megtámogatni a kormánypropagandát. És ami nagyon fontos, a közmédia vezetésébe feles alapon bejuttatni az ellenzéket, hogy a tájékoztatás elfogultsága megszűnjön.

– Itt van előttünk az ősz. A rezsiszámlák miatt sokan kétségbeejtő helyzetbe kerülhetnek. De életszerű az, hogy a létbizonytalanság szélén álló tömegek a médiapluralizmusért tüntessenek?

– Talán nem az egzisztenciálisan legkiszolgáltatottabbak fogják tudni majd ezt kivívni, hanem azok, akiknek van vesztenivalójuk. Persze, a legszegényebbek, az igazán elkeseredettek is sokat segíthetnek, ha hajlandóak kijönni tüntetni. Fontosak a szociális kérdések, de

azt mégsem nem mondhatjuk, hogy jöjjön vissza a rezsicsökkentés, mert ez nem tartható. Pont az elhibázott gazdaságpolitika vezetett ide, hogy Magyarországon sokkal fájdalmasabb a válság, mint máshol.

Persze követelhetjük, hogy a kormány segítse az elesetteket, de minden ilyen harc kudarcra van ítélve addig, amíg a hatalom kezében tartja a propagandagépezetet. Törökországban 80% az infláció, évek óta rohamtempóban romlik a líra, de a kormány a helyén van. Az orosz gazdaság is óriási bajban van, de az oroszok négyötöde támogatja Putyint és a háborút. Nehezen, rosszul él, de támogatja. Azt kell megérteni, hogy amíg ez a gépezet a kormánynál van, addig nem beszélhetünk tiszta és tisztességes választásokról. Ezt a kormányt parlamenti választásokon kell legyőzni, parlamenti ellenzékként mást nem mondhatunk, de a szabályok megváltoztatásáért küzdeni kell!

– Tehát értsem úgy, hogy van egy tömeg és van egy élcsapat, aminek tematizálni kell a tömegek elégedetlenségét?

– Ez lenne az ellenzéki politikusok feladata.

– De ezt nem látom. Viszont nyakunkon az ősz, és ha például a rezsiemelés miatti elégedetlenség artikulálatlanul jelenik meg, abból akár tragédiák is lehetnek.

– Egyetértek, én ezen dolgozom. Biztos, hogy az elégedetlenség meglesz, de annak célt kell adni.

– Ön az ellenzéken belül egy magányos harcos...

– Szinte mindig megkapom ezt a frázist, hogy én magányos harcos lennék, de nem vagyok az. Érzem az emberek segítségét, támogatását. Információkkal is segítenek, most, amikor Kövér házelnök nem hajlandó felesketni, anyagi támogatást is kaptam. Ezek, higgye el, nagyon fontos dolgok.

– Attól még ön egyedül nem tudja megnyerni a választásokat, még feles többséggel sem.

– Tény, hogy a mai ellenzékből nem nagyon sikerült meggyőznöm a kollégákat. Nem mondom, hogy senkit és semmiről, mert a Momentumban sokan megértették, mit akarok – az más kérdés, hogy a végén mégsem jöttek velem. És az is tény, hogy szervezettségre szükség van, anélkül nem megy. Kérdezték többen, hogy alapítok-e pártot, szerintem ez most részletkérdés.

Amíg nincsenek tiszta szabályok, addig a legjobb pártot is ledarálná a Fidesz.

Az biztos, hogy én nem akarom szaporítani az egyszemélyes pártok számát, van elég így is belőlük. Csak akkor érdemes ezt csinálni, ha sokan vagyunk és komoly szakemberek vesznek benne részt, akik már letettek valamit az asztalra.

– A családja hogyan tolerálja mindezt?

– Én komolyan azt gondolom – remélem el is hiszik nekem –, hogy amennyiben azt mondanák, hogy ezt már nem tudják elviselni, akkor abbahagynám. De látják, hogy mi megy az országban, és megértik, miért csinálom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk