HÍREK
A Rovatból

Győrfi Pál szerint rendben van a mentősök szexi videója, a kritikusai csak feszültséget keltenek

A mentőszolgálat vezetője szerint a kisfilm inkább pozitívan hat a mentősök megítélésére, és csak a humor és kreativitás eszközével él.


Korábban mi is írtunk róla, hogy vitát váltott ki a közösségi médiában az Országos Mentőszolgálat kisfilmje. A filmben enyhén erotikusan, egyesek szerint szexistán, és a test tárgyiasításán keresztül mutatják be a mentősök új munkaruháját. A Mentődolgozók Szövetsége már a videó törlését kéri.

Az ügyben azóta nyilatkozott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője. A Telexhez eljuttatott közleményében azt mondja, szerintük nincs probléma az ominózus videóval:

„Az új munkaruhák érkezéséről szóló kisfilmet saját dolgozóink készítették azzal a céllal, hogy a humor eszközével juttassák el a jó hírt a mentők Facebook-közösségének tagjaihoz, akik között számos mentődolgozó is megtalálható. A beszerzéssel és a ruhák kiosztásával kapcsolatos információk átadása, a munkaruha részletes bemutatása az intézményi belső kommunikációs csatornákon történik, de a kisfilmből is kiderül, hogy az új ruhák nemcsak esztétikusak, hanem a bajtársak igényei szerinti újításokat is tartalmaznak (lásd pl. a filmben külön is megmutatott, újdonságot jelentő övet, vagy a leszedhető zsebet, amibe a táblagép is elhelyezhető).

A kreativitás és a humor hasznos eszközök a közösségi médiában, de a tartalom semmiképpen sem lehet bántó vagy sértő. Jelen esetben a kifogásolt bejegyzés a pozitív hír számára magas elérést eredményezett, fogadtatása pedig az egyes bírálatok és az álláspontunk szerint megalapozatlan következtetések ellenére is nagyobb arányban pozitív volt.”

Győrfi szerint ez a fajta tartalom – a kritikák állításával szemben – éppen pozitív irányban hat a mentősök megítélésére: „Az elmúlt időszakban az Országos Mentőszolgálat komoly sikereket ért el a közösségi médiában, ma már közel 340 000 ember követi az oldalainkat, ami az edukációs, ismeretterjesztő tartalmak mellett a kreatív, vidám anyagoknak is köszönhető. A közösségépítés nem öncélú, hiszen a pozitív megítélés visszahat az életmentő tevékenység számos elemére is. A mentőmunka egyre népszerűbb a fiatalok körében is, amiben a hivatás szépsége és a sok szakmai innováció mellett az újszerű kommunikációnak is szerepe van.”

A szóvivő külön megemlítette a Mentősök Szövetségét is, akikről azt mondja:

„A MOMSZ alelnökének »nyílt levele«️, melynek tartalma még a saját közösségüket is megosztja, vélhetően a feszültségkeltés szándékával íródott, érdemi reakciót nem tesz szükségessé”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem engedték oda Orbánhoz a TEK-esek az RTL riporterét: Utoljára egy Tankcsapda-koncerten könyököltek úgy a bordáim közé, mint most
Zalavári Noémi videójából kiderül, hogy a sajtó képviselőinek esélye sem volt a miniszterelnök közelébe kerülni. Az Orbánt védő TEK-esek folyamatosan távolabb tolták az operatőröket és riportereket.


„Utoljára 16 évesen könyököltek úgy a bordáim közé egy Tankcsapda-koncerten, mint az Orbán Viktort védő biztonsági őrök most Kaposváron” – ezt írta Instagram-oldalán az RTL Híradó riportere azután, hogy hiába próbálta kérdezni a miniszterelnököt az országjárása első állomásán hétfőn.

Ahogy arról beszámoltunk, a kormányfő hosszú idő után először tartott nyilvános fórumot. Az RTL Híradó beszámolója szerint

nagyon erős biztonsági intézkedések mellett zajlott a rendezvény, rengeteg rendőrt lehetett látni, a tetőkön mesterlövészek voltak. A helyszínre érkezett Hajdú János, a TEK főparancsnoka is.

A tér negyede szinte az utolsó pillanatig le volt zárva egy fekete szalaggal. A szervezők először azt mondták, hogy oda nem mehet majd senki, ám a beszédek előtt nem sokkal egy párszáz fős csoport jelent meg, akik egy beléptetőkapun keresztül mégis az elzárt részre mehettek. A csapat tagjain karszalag volt.

A fórum után sem engedtek akárkit Orbán Viktor közelébe. A sajtó képviselőit a biztonsági őrök folyamatosan távolabb tolták a miniszterelnöktől. Mások mellett Zalavári Noémi, az RTL riportere is szeretett volna kérdéseket feltenni, de ellenállásba ütközött.

„Ne szorítson! Engedjen el azonnal! Azonnal engedjen el!”

– hangzik el abban a videóban, amit a rendezvény után az Instagram-oldalán osztott meg.

A kérdésére, miszerint mi garantálja azt, hogy a Fidesznek meglesz a 3 millió szavazó a választáson (amiről Orbán a Kossuth téren beszélt március 15-én), nem kapott választ. Pedig szinte kiabálva próbált szólni Orbán Viktorhoz, mivel nem engedték a közelébe. A kormányfő hallotta is őt, mert a videóban hallható, hogy amikor a riporter bemutatkozott, Orbán így reagált: „Örülök, hogy látom, csókolom!” A feltett kérdésre viszont nem válaszolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pócs János mellett állva parodizálta ki Orbán Viktort a jászberényi polgármester – így reagált a fideszes politikus
A jobbikos Budai Lóránt a jászberényi kolbásztöltő fesztiválon egy színlelt telefonhívással parodizálta ki a kormányfő fenyegetésekről szóló videóját. A térség fideszes képviselője láthatóan nem örült ennek, később egy Facebook-posztban üzent a városvezetőnek.


A kolbásztöltő fesztivál színpadán parodizálta ki Orbán Viktort Jászberény ellenzéki polgármestere, miközben mellette állt a térség fideszes országgyűlési képviselője, Pócs János. Budai Lóránt, a város jobbikos vezetője köszöntőbeszédét egy színlelt telefonhívással szakította félbe – vette észre a Telex.

„Bocsánat, a kislányom az, fel kell venni. Szia kincsem, köszi, hogy visszahívtál, csak azért kerestelek volna, mert, tudod, lehet, hogy látni fogod a hírekben, a kolbásztöltő fesztiválon vagyok. Igen, idén töltünk is, igen pálinkát is kell innom, Hogy miért? Mert megfenyegettek. De ígérem, állom a sarat, ne aggódj értem, ha figyelni fogod a híreket, akkor tudni fogsz mindent”

– mondta a mikrofonba Budai.

A performansz alatt a háttérben álló Pócs János eleinte érdeklődve figyelte a jelenetet, majd amikor felismerte, hogy a polgármester a miniszterelnököt parodizálja, láthatóan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Budai a beszédét azzal a mondattal zárta:

„Ne hagyjátok, hogy rajtatok kívül más is nevessen a végén”.

A polgármester később a Facebook-oldalán egy videót is közzétett az esetről, posztjában pedig azzal indokolta a paródiát, hogy a térség országgyűlési képviselője korábban kampányt csinált a kifejezetten politikamentes eseményből.

„Ez meghozta az ihletet. Gondoltam én is üzenek, csak én ennek a gőgös, a választókat rettegésben tartó hatalomnak. Szerintem átjött. Gondolom ezt abból, hogy a köszöntőmet óriási ováció fogadta, Pócs János pedig fülét-farkát behúzva, köszönés nélkül hagyta el a rendezvény helyszínét és valószínűleg a város határát is”

– írta a videóhoz.

Pócs János szintén megosztott egy hangulatvideót a rendezvényről, de abból a paródia kimaradt. Később egy Facebook-posztban reagált a polgármester akciójára.

„A politikát nem én kevertem bele a köszöntőbe – ezt az Ön videója alátámasztja. A helyszínről pedig nem »elmenekültem«, hanem mentem tovább az aznapi programjaimra. Önnel ellentétben nekem nem szokásom egész nap saját magammal foglalkozni” – írta a fideszes politikus. Ezután Budai lányáról írt hosszan, azt állítva, hogy eddig nem is állt szóba az apjával.

Budai Lóránt performansza Orbán Viktor egy héttel korábbi videójára utalt, amelyben a kormányfő telefonon értesíti családtagjait arról, hogy fenyegetések érték. Pócs János maga is ismert a politikai performanszairól. Országos visszhangot váltott ki korábban az a videója, amelyen egy levágott disznó tetemére az volt írva, hogy „Ő volt a soros”, de az is, amikor halottak napján egy temetőben, kisgyerekkel készített kampányvideót a 14. havi nyugdíj bevezetéséről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Fővárosi Törvényszék fellázadt a kormány ellen, a szolidaritási hozzájárulás perei ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult
A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az eljárást a szolidaritási pereket lezáró kormányrendelet ügyében. Az eljárásokat a testület 90 napon belüli döntéséig nem folytatják, azt indítványozzák, hogy a testület mondja ki a kormányrendelet alkotmányellenességét.


„Márpedig egy alkotmányos jogállamban egy kormányrendelet nem állhat az Alaptörvény rendelkezései felett” – hangzott el hétfőn a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében, ahol a bíróság a kormányrendelet ellenére sem volt hajlandó megszüntetni a főváros által indított pereket. A bíróság ehelyett az Alkotmánybírósághoz fordult, és az eljárást felfüggesztette.

A kormány február elején, egy háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendeletben mondta ki, hogy az önkormányzatok által fizetendő szolidaritási hozzájárulás ügyében nincs helye bírósági jogvédelemnek. A visszamenőleges hatályú rendelkezés arra utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg az összes folyamatban lévő pert, amelyet a főváros, több kerület és település indított a Magyar Államkincstár ellen. A kormány azzal érvelt, hogy az Alkotmánybíróság egy korábbi végzése már megerősítette a hozzájárulás alkotmányosságát, így a jogvitákat le kell zárni.

A Fővárosi Törvényszék háromtagú tanácsa, Tóth-Lakos Fruzsina tanácselnök vezetésével azonban a hétfői tárgyaláson nem szüntette meg a főváros által indított két pert

– írta a HVG.

A bíróság egyedi normakontrollt kezdeményezett az Alkotmánybíróságnál, azt indítványozva, hogy a testület mondja ki a kormányrendelet alkotmányellenességét.

A bíró hosszan sorolta az indokokat, Montesquieu-t idézve a hatalommegosztás elvéről. Kiemelte, hogy a kormány a rendelettel közvetlenül és visszamenőleges hatállyal avatkozott be a bírósági eljárásokba, miközben alperesként maga is érintett a perekben. A bíróság szerint a rendelet sérti a jogállamiság, a bírói függetlenség és a jogbiztonság elvét, a hátrányt okozó visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, valamint a tisztességes eljáráshoz és a bírósághoz fordulás jogát. A bíróság a rendeletet úgy értékelte, mint „a jogállamiság érvényesülésének normatív tagadását”.

Nem ez az egyetlen bíróság, amely szembement a kormányzati utasítással. A Budapest Környéki Törvényszék Szigetszentmiklós perét nem szüntette meg, hanem elhalasztotta május 19-re, és felkérte a felperest, hogy 30 napon belül kérjen alkotmányossági normakontrollt.

A rendeletet jogi szakértők, a Magyar Ügyvédi Kamara és az Országos Bírói Tanács is élesen kritizálta, utóbbi szintén az Alkotmánybírósághoz fordult a jogszabály megsemmisítéséért. Karácsony Gergely főpolgármester az Európai Bizottsághoz fordult, a testület pedig már vizsgálja a jogszabályt.

Az Alkotmánybíróságnak 90 napja van dönteni a Fővárosi Törvényszék indítványáról. Addig a felfüggesztés csak azokra a perekre vonatkozik, amelyek ennél a bírói tanácsnál indultak. A bíróság kiemelte, hogy az ügy túlmutat a szolidaritási hozzájáruláson, hiszen ha az állam peres félként bármikor megszüntethet folyamatban lévő bírósági eljárásokat, azzal alapvető jogállami garanciák sérülnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump fenyegetésére kőkemény német nem érkezett, repedezik a NATO a Hormuzi-szoros miatt
Friedrich Merz német kancellár Berlinben elutasította a Hormuzi-szoros katonai biztosítását. A döntés tovább mélyíti a transzatlanti feszültséget, miután az EU is óvatosságra intett.


Új fejezet nyílt a NATO-n belüli bizalmi válságban, miután Berlin hétfőn nyíltan szembement Donald Trumppal. A német kormány határozottan elutasította az amerikai elnök azon követelését, hogy a szövetségesek vegyenek részt a Hormuzi-szoros védelmében – írta a Politico Europe. Friedrich Merz német kancellár kormánya szerint a NATO-nak nincs helye ebben a konfliktusban, mivel a szervezet kizárólag védelmi célokat szolgál.

„A NATO egy védelmi szövetség, nem egy intervenciós. És pontosan ezért a NATO-nak itt nincs semmi keresnivalója”

– szögezte le Merz.

A német álláspont egyértelművé teszi, hogy a háború folytatódása alatt nem hajlandók részt venni semmilyen katonai akcióban a térségben. A döntést megelőzően Donald Trump vasárnap figyelmeztette a szövetségeseket, hogy „nagyon rossz jövő” vár rájuk, ha nem támogatják az amerikai erőfeszítéseket. A Fehér Ház is egyértelművé tette az elvárásait: szóvivőjük szerint a szövetségeseknek „fel kell lépniük, és meg kell tenniük a helyes dolgot”.

Berlin szerint a feszültséget növeli, hogy az Egyesült Államok és Izrael a konfliktus kezdetén nem kérte ki az európai szövetségesek véleményét, és kijelentették, hogy nincs szükségük európai segítségre.

Merz kancellár, aki kezdetben támogatta a teheráni rezsim megdöntését célzó lépéseket, mostanra a háború elhúzódása és annak gazdasági következményei miatt egyre nyíltabban bírálja az amerikai stratégiát, különösen Trump kilépési tervének hiányát.

A konfliktus február 28-án kezdődött, azóta a Hormuzi-szoros körüli incidensek egyre súlyosbodtak, ami felhajtotta az energiaárakat és fennakadásokat okoz a globális szállítmányozásban. Az Európai Unió külügyminiszterei is nagyobb átláthatóságot kérnek az amerikai háborús célok kapcsán, és jelezték: nincs „étvágy” az unió saját tengeri missziójának kiterjesztésére a térségben.

Más európai államok is óvatosak. Keir Starmer brit miniszterelnök közölte, hogy az Egyesült Királyság „nem sodródik bele a szélesebb háborúba”, és bármilyen beavatkozáshoz kidolgozott tervet és jogalapot tart szükségesnek. Franciaország szintén csak „megfelelő körülmények” között venne részt egy misszióban. Ezzel szemben Lengyelország jelezte, hogy komolyan mérlegelné a részvételt, ha a kérés a NATO hivatalos csatornáin keresztül érkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk