KULT

Gyilkosság az elátkozott kastélyban - még Agatha Christie is megjelenik a Szeánsz Velencében néhány jelenetében

Kenneth Branagh teljes alkotói szabadságot kapott, és rendezett nekünk egy jó kis thriller-elemekkel operáló krimit.

Link másolása

De vajon 2023-ban van-e helye egy ilyen filmnek a mozikban? A válasz erre a kérdésre, egy bizonytalan igen. Hogy miért bizonytalan? Nem feltétlenül érzem a legújabb Kenneth Branagh-féle Poirot filmet kötelezően mozivászonra valónak. Ugyan látványosak a helyszínek és a díszletek, de a tartalom egy feszültséggel teli kamaradráma a branagh-i rendezés minden előnyével és hátrányával.

Rendezőnk ugyanis előszeretettel használja a közeli felvételeket, ami az izgalom fokozása végett valóban hasznos eszköz, de a hatalmas IMAX-vásznon szinte feleslegesen hat.

Van egy csodálatos olasz város, Velence, és jóformán csak egy tomboló vihar közepén látjuk a sötét éjszakában? Szerintem szerencsésebb lett volna Poirot legújabb kalandját a tévéképernyőkre bízni. Kisebb költségek, nagyobb megtérülés!

Történetünk szerint Poirot (Kenneth Branagh) visszavonultan él Velencében, már nem fogad ügyfeleket, kizárja a nagyvilágot, szürkeállománya csak vegetál, amíg

egyik régi barátja, Ariadne Oliver (Tina Fey) elrángatja egy titokzatos palazzóba, amit sokan elátkozottnak hisznek.

Ariadne szeretne lebuktatni egy médiumot, Mrs. Reynolds-ot (Michelle Yeoh) akiről úgy véli pusztán egy csaló, és csak ki akarja használni a háziasszony, Rowena Drake (Kelly Reilly) gyászát. Poirot kalapot ragad, és barátja unszolására elfogadja a meghívást a gyilkos halloweeni szeánszra.

Filmünk az egyik kései Agatha Christie-könyvet dolgozza fel, az 1969-es idehaza Ellopott gyilkosság címen megjelent kötetet.

Az alapanyagból a készítők szinte semmit nem használnak fel, csupán az enyhén túlvilági elemek köszönnek vissza.

Más korszakban, más helyszínen és teljesen más ügyet old meg mindenki kedvenc bajszos zsenije. Egy teljesen új Poirot-történetként lehet rá tekinteni, Agatha Christie-vel az egyik mellékszerepben, hiszen Ariadne Oliver mindig is az írónő „paródiája” volt saját könyveiben, és most végre nagy vásznon is találkozhatunk vele.

A sztori sokkal gyorsabban halad, mint Branagh előző két Poirot mozifilmjében. Érezhetően feszesebb, feszültebb a tempó, még a játékidőben is bőségesen alulmarad a korábbi darabokhoz képest, ami nem feltétlenül baj. Erősen építkezik horror és thriller elemekből, amitől kicsit frissebbnek hat a legújabb kaland. Ugyan ez sem haladja meg a 12-es korhatárt, de azért befigyel egy-két enyhébb jumpscare. A film végleges 16-os karikás korhatárbesorolását nem teljesen értem.

Persze, a végén kiderül, hogy mindenre van logikus magyarázat, de a klasszikus Poirot történetektől eltérő hangulat dicsérendő.

Ami maradt, az a régi recept: történik egy gyilkosság, nyomozónk mindenkit kihallgat, emellett bekövetkeznek váratlan események. Először mindenki gyanús, aztán aki a leggyanúsabb, az biztosan meghal, és aki eddig gyanún felül állt, ő a gyilkos. Persze a film folyamán fellelhetők az apróbb utalások, amit senki sem rak össze, csak Poirot. Ekkor jön a feketeleves: aki Agatha Christie-könyveken szocializálódott, valószínűleg a film első negyedében megfejti a nagy rejtélyt. Nincs új a nap alatt, maximum a megvalósítás minősége és a hangulat.

A színészek teszik a dolgukat. Mindenki alapos munkát végez, de annyira a középpontban van a bajszos detektív, hogy hiába van ismét remek színészkoszorúban, a többiek nem kapnak nagy teret, hogy megmutathassák, mit is tudnak. Azért Michelle Yeoh a nézőkkel fog maradni a csaló médium szerepében, aki nagyon ügyesen játszott mind a szerepével, mind a nyomozóval.

Tina Feyen látszott, hogy élvezte a forgatást, végre kicsit kiszabadul a vígjátékok világából, és komolyan színészkedhet.

Jamie Dornan korrekten hozta a poszttraumás stresszben szenvedő katonadoktor szerepét, de a legnagyobb meglepetés számomra a fiát játszó Jude Hill volt. Ez a srác korát megszégyenítő módon lopta el a jeleneteket nagynevű színésztársaitól. Branagh őt az Oscar-nyertes 2021-es filmjéből, a Belfastból hozta magával, és esküszöm, kedvem támadt újra megnézni a filmet, csak Jude Hill miatt.

A rendezés és a látványvilág az, amin úgy érzem kissé elvérzik a Szeánsz Velencében, mint mozifilm. Rengeteg közeli felvételt használnak, az egész mű tónusa sötét ezektől az árnyékos képektől. Sokszor zavaró a döntött kameraállás (angolul dutch anglenek nevezik) túlzott használata, ez alapból jellemző Branagh rendezéseire, de most, hogy szabad kezet kapott, ember legyen a talpán, aki nem szédül el néhány jelenetnél. Főleg, amikor mindezt kézikamerával kombinálja.

Haris Zambarloukos operatőr képei nagyon szépek, de ahogy említettem, kár, hogy olykor zavaróak a beállítások, vagy nagyon sötétek.

Ez természetesen a atmoszféra építését segíti, de a film megértéseben akadályozhat egyeseket. Különösen nagy vásznon. Ezért mondtam az elején, hogy én úgy gondolom, Poirot harmadik ügyére elég lett volna egy streamingplatform, nem kellett neki az IMAX vászon. A zenére nem lehet panasz, a Jokerrel és Tárral berobbanó Hildur Guðnadóttir ismételten tökéletes munkát végzett. Nem is igazán zenei témáival, inkább hangulatával marad a nézővel a zene.

Úgy tűnhet, nem tetszett Branagh szeánsza, mert megkérdőjelezem a formátumát, pedig igen is szórakoztató kalandnak tartom Poirot nyomozását. Még akkor is, ha az ügyben akadnak forgatókönyvírói butaságok,

az atmoszféra, a hangulat, a nyomasztó helyszín, nyomozónk lelki világának bemutatása, mind-mind érdekes adalék volt egy klasszikus Agatha Christie-történethez.

A megvalósítással nem értek teljesen egyet, de ez Branagh művészi szabadságának róható fel, mintsem a film hibájaként. Ha nem is lesz hatalmas siker a Szeánsz Velencében, úgy gondolom fogunk még találkozni a Poirot és Kenneth Branagh kombinációval a jövőben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Végre egy okos sci-fi a moziban – Denzel Washington fia kilép apja árnyékából Az alkotóban
Egyértelműen látszik, hogy Az alkotó Gareth Edwards rendező/író szerelemgyereke. Régóta dédelgetett álma volt ez a szomorkás, grandiózus sci-fi, amellyel kicsit vissza is térhetett a gyökereihez. De miért is lett ilyen jó a film?

Link másolása

Amikor megérkezett a mozikba a Zsivány Egyes 2016-ban, én nagyon élveztem. Nem csak azért, mert a fanoknak minden pillanatban volt egy utalása az eredeti Csillagok háborújára, vagy a rajongósimogató utolsó nagy akciójelenet miatt. Nekem a Zsivány Egyes egy klasszikusan drámai sci-fi volt katonákról, akik mindent feladtak a céljukért, még az életüket is.

Ha levesszük a Star Wars-köpenyt róla, akkor is egy értékelhető mű lett volna, kevesebb főhajtással és utalással az űroperára persze.

Nem tudom, ki emlékszik a Zsivány Egyes körüli balhéra, a rendezőt állítólag kirúgták, és a végső vágásban már csak az írótárs és producer Tony Gilroy vett részt. Gilroy egyértelműen jelentős név az írószakmában, rengeteg nagy hatású műve mellett neki köszönhetjük például az Andor-sorozatot is.

De mi történt Edwardsszal? Nem rendezett filmet 2016 óta, ami erősen sugallja, hogy a stúdió valamiért nem volt megelégedve vele. Pedig a vizuális szakemberből író/rendezővé avanzsáló fiatalembert hatalmas tehetségnek tartották.

Az első nagy rendezése a szintén hangulatos, Szörnyek című sci-fi óriási siker volt, az alacsony költségvetés ellenére.

Majd a Godzillával elindított egy új franchise-t is. Ezt követően pedig jött a legnagyobb áttörés, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, ami minden tekintetben elismerésre méltó. Sokan megkérdőjelezték a sikert, egyrészt a hollywoodi dráma miatt, illetve kérdés, hogy vajon mennyit segített a nála sokkal tapasztaltabb és nagyobb nevű Gilroy. Edwards tényleg ennyire tehetséges?

A válasz immár egyszerű: igen. Elnézést a hosszú bevezetőért, de ez a fiatalember letett az asztalra egy grandiózus, több, mint kétórás science fiction drámát 80 millió dollárból. Ez a költségvetés egy ilyen vállalkozásra hihetetlenül hangzik. Pedig igaz, sőt a film szebben néz ki, mint egy 300 millió dolláros Marvel-szuperhősfilm.

Edwards a kisebb költségvetésű filmek világából érkezett Hollywoodba úgy, hogy ő maga csinálta a vizuális effektjeit, így pontosan tudja, hogy mire kell költeni, és mit-hogy kell felvenni, hogy jól nézzen ki.

Amennyire menő volt a Godzilla ejtőernyős jelenete, annyira menő az egész Alkotó. Nem kell vizuális orgiára számítani, mert az alkotók próbálnak a tudományos fantasztikum földhözragadtabb oldalán maradni, és hihető is az egész. A két operatőr, Greig Fraser és Oren Soffer kompozíciói álomszépek. Persze aki akar, az fog hibát találni a filmben.

Történetünk nagyon sok csavart tartogat, ezért csak annyit mondanék el róla, hogy a három nagy fejezetre osztott, szomorkás drámába oltott sci-firől van szó. Főhősünk, Joshua (John David Washington) egy leszerelt katona, akit visszarángatnak a szolgálatba a nemrég elhunyt feleségét (Gemma Chan) felhasználva. A célja megtalálni egy fegyvert és megsemmisíteni azt, mielőtt a gonosz mesterséges intelligencia fel tudná használni azt az emberiség ellen.

Kicsit úgy kell elképzelni, mintha a Terminátor-féle ítéletnap megvalósult volna, majd a kezdeti robbantás után az emberek állnának győzelemre.

Joshua eközben találkozik egy gyermekkel (Madeline Yuna Voyles), akit el kell kísérnie valahova, hogy a céljait elérhesse. Nem mondok el tényleg többet, ennyit is elég tudni róla. Ugyan vannak hibák a forgatókönyvvel és a film is lehetne 15-20 perccel rövidebb, illetve az üzenetet is kicsit arcunkba tolják, de az egész egyben egyértelműen magával ragadó.

Beszippant minket Edwards világa, és még többet akarunk ebből a kegyetlennek tűnő, búskomor jövőből. A színészek teszik a dolgukat,

John David Washington először kapott olyan szerepet, ahol lehetősége volt kitűnnie apja, Denzel Washington árnyékából és ez sikerült is neki.

Nem egyszerű az ő szerepe, de csillagos ötös lett a megvalósítás. Nagyon jó a gyermeket játszó Madeline Yuna Voylessel a kapcsolatuk, talán úgy tudnám őket jellemezni, mint az év eleji Last of Us sorozat két főszereplője közti kapcsolatot. Nehezen indul, de aztán elválaszthatatlanok lesznek. Allison Janney-t még érdemes kiemelni a mellékszereplők közül a viszonylag egydimenziós Howell ezredes szerepében: amit tudott, azt kihozta a szerepéből. A vizuális effekteket is csak dicsérni lehet.

Egyszerűen ilyen költségvetés mellett ez a látványvilág, CGI és praktikai trükkök elképesztőek.

A film zenéje is hasonló minőségi szintet üt meg, Hans Zimmer ismét elővette a zsenijét, és meglepett minket egy elektronikus álommal.

A mesterséges intelligencia gondolata most nagyon divatos, Edwards filmje mégis okosan, ügyesen, bár kissé kiszámíthatóan, de szórakoztatóan nyúlt hozzá a témához. Nem azt mondom, hogy filmtörténeti klasszikus, de

az utóbbi időben nem jut eszembe nagybetűs sci-fi, ami a nyomába érne.

Jó a szerkezete, sodró a lendülete, van kellő ideje kibontakozni, talán még egy kicsit sok is, de mégis egyben egy kerek egészet alkot. Van vele probléma, de az előadásmód, a látványvilág és az alapgondolat miatt megéri átsiklani ilyen apróságok mellett. Aki szereti a kissé lassabb, földhözragadtabb, emberközelibb, vagy „géphezközelibb” és kissé letargikus történeteteket, azok ne hagyják ki Az alkotót. Nem könnyű film, de csak ajánlani tudom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Szirtes András filmművész
A Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben tudatta a 72 éves rendező-operatőr-színész halálhírét.

Link másolása

Ma délelőtt került ki a Facebookra a Filmművész Szövetség közleménye Szirtes András haláláról.

Szirtes András 1969-ben érettségizett egy elektroműszerész szakközépiskolában, és villanyszerelő ipari tanuló lett. 1969–1994 között a Mafilm munkatársa, ahol villanyszerelő, műszerész, kábeles, segédmikrofonos, szalagjátszós, vágóasszisztens, vágó, segédoperatőr, operatőr, rendezőasszisztens, végül rendező volt.

1974–1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakos hallgatója volt. 1975-ben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát. 1987–1989 között az USA-ban tartott egyetemi előadásokat. 1990-től a Szirtes-Film Kft. vezetője.

Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Filmrendezők Céhének; a Kisoroszi Természetvédők Egyesület elnöke.

Szirtes András 72 évet élt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Leadták a Petőfi rádión az Orbán nevének közmédiás kisípolására utaló Carson Coma-dalt
A Petőfi tévén februárban kikevertek Beton.Hofi dalából két sort. Erre utal a Carson Coma A Feldobom a követ című dalában, de a Megafon is megkapja a magáét.

Link másolása

Péntek este leadták a Petőfi rádióban az Orbán Viktor nevének közmédiás kisípolását emlegető Carson Coma-dalt – szúrta ki a 444.

Többek között ezek a sorok szerepelnek a Carson Coma áprilisban bemutatott, Feldobom a követ című dalában:

„Utcai harcos orcán fintor,

Ki fogod sípolni, hogy ***?

Mikor az ember strómanként viccel,

Mandinerből a gyűlölet spriccel”

A miniszterelnök nevének kisípolása arra utal, amikor februárban a közmédia Petőfi tévéjének műsorában kikeverték Beton.Hofi Bagira című dalából azt a két sort, hogy „Belehalok, milyen szabad ország ez/ Anyámnak írok sms-t és az Orbán les”. Péntek este nem sokkal este tíz óra előtt adták le az ugyancsak a közmédiához tartozó Petői rádióban a Feldobom a követ című Carson Coma-számot.

A dalban az ominózus kisípolás felemlegetése mellett más NER-kritikus sorok is vannak, a Carson Coma pedig korábban nyíltan kritizálta a kormányt.

A 444 szerint a képet némileg árnyalja, hogy korábban is voltak a Petőfin Carson Coma-számok, igaz, ezt a rendszerkritikus dalt nem találták meg a korábban játszottak között. Ugyanakkor a Feldobom a követ leadása akár egyfajta szerkesztői reakció is lehetett arra a pénteki hírre, miszerint tömeges leépítés zajlik a Petőfi rádiónál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutálisan gyilkolják meg az ingatlanos feleségét – Ütős krimit a népnek, ezt tudja a Hidegvér
A Netflix leújabb saját gyártású krimije felteszi a kérdést: vajon tényleg jobbak a skandináv krimik a kőkemény amerikai nyomozós filmeknél? A válasz egy gyors: igen, jobbak, de…

Link másolása

Lassan ugyan, de azért kezdik érezni a Netflixnél, hogy mi kell az embereknek. Bár jelenleg nem áll túl erősen a kritikusok között a film,

de a közönség imádja.

Ami nem csoda, mert nem lett rossz a Hidegvér. Sőt, kimondottan szórakoztató is a maga módján. Lehet tanultak valamit a skandináv krimikből az amerikaiak.

Akik szeretik a kőkemény klasszikus nyomozós stílusú krimiket, azok imádni fogják a film minden pillanatát.

Kicsit a Drót című sorozatra emlékeztet hangulatával és a nyomozás bemutatásával.

De miről is szól a Hidegvér? Egy ingatlanközvetítő (Justin Timberlake) feleségét brutálisan meggyilkolják, a nyomozást pedig Tom Nichols detektív (Benicio Del Toro) vezeti, aki gyakorlatilag beházasodott a helyi rendőrségbe. Felesége (Alicia Silverstone) nagybátyja vette át a helyi igazságszolgáltatókhoz, miután előző rendőrkörzetéből kiutálták, mert úgy gondolták, anno beköpött mocskos zsarukat.

Ez pedig a rendőrök között egy hatalmas tabu, nem lehetsz spicli a saját munkatársaidra, még akkor sem, ha tényleg törvényt szegnek.

Így új helyén egy kegyetlen gyilkossági nyomozás közepén találja magát, ahol sok dolog nem áll össze, ráadásul minden és mindenki gyanús.

A három megnevezett színészen kívül is parádés a gárda, Eric Bogosian, a kapitány, akit olyan sorozatok mellékszerepeiből ismerhetünk, mint A férjem védelmében, a Milliárdok nyomában, az Utódlás, vagy az újabb Interjú a vámpírral-sorozat. Nagyon jól hozza a szerethető, de gyanús karaktereket, ez a képessége itt is jól jön.

Domenick Lombardozzit pont a Drótból ismerhetjük, itt is hasonló zsarut játszik. Aki ismeri az örök klasszikus sorozatot, az tudja, mire gondolok.

Fontos mellékszereplő még a mindig gyanús tekintetű Michael Pitt. Ő egy megkárosított ingatlantulajdonos fiát játssza, aki bosszút akar állni Timberlake-en és családján, mert kisemmizték őket. De elmondhatjuk bátran, hogy ahogyan azt már említettem, itt mindenki gyanús a főszereplőn kívül, még a feleség sem tűnik feddhetetlennek. Ezt a paranoid hangulatot jól követi a csavaros történet, amely folyamatosan próbálja kétségek között tartani a nézőt, egészen addig, míg össze nem áll az egész, és Benicio Del Toro feltöri az ügy kemény páncélját.

A forgatókönyv tehát ügyes, a színészek alapos munkát végeznek, de Benicio mellett szinte mindenki mellékszereplő. Ez az ő nyomozása és az ő filmje. Justin Timberlake is ügyes a gyanús ingatlanos szerepben, amúgy is illik rá ez a nyálkás üzletember karakter. Sok karakterfejlődést nem várhatunk, de fordulatokat és pálfordulásokat bőséggel. Az akciójelenetek nem túl hosszúak, szinte robbanásszerű az erőszak. Ismerős ez a módszer, amikor

kicsit kizökkentik a nyomozásba belemerült nézőt a nyomasztó környezetből egy rövid, de annál erőszakosabb lőpárbaj erejéig.

Kicsit klisés a végső fordulat, illetve erőltetettnek hat, de végül működik. Az ügy végső megoldását nem rágják a néző szájába. Pontosan ki tette és hogyan? A bűnösök megbűnhődnek-e és túléli-e az ügyet nyomozónk? Kiderül, ha megnézzük a filmet. Talán itt érzek egy kis csalódást, mert a valahogy a befejezés kicsit súlytalan lett.

A kamerakezelés és a zene működik, építik a feszültséget. Aki szereti a krimiket, ne hagyja ki a Hidegvért, aki nincs oda értük, annak lehet, hogy picit hosszú lesz a több mint 130 perces játékidő.

A színészek hozzák a kötelezőt, a forgatókönyv kellően csavaros, a hangulat feszült.

Kicsit odafigyelős film, tehát nem gondolom, hogy a vasárnapi ebéd után félkómásan követni tudnám, mi is zajlott a Hidegvérben, de egy péntek esti randifilmnek szerintem tökéletes. Főleg akkor, ha a zsánert is kedveljük. A Hidegvér megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: