KULT
A Rovatból

Göttinger Pál: A nagy közmegegyezések nem működnek már, minden relatív, minden visszacsinálható

A sokoldalú művésszel A nulladik perc című darab bemutatója kapcsán beszélgettünk többek között arról, milyen megrendelésre darabot írni, miként vonja be feleségét, Grisnik Petrát az alkotásba, és milyen élmény volt Udvaros Dorottyával dolgozni.


Júniusban mutatta be az Orlai Produkció Göttinger Pál A nulladik perc című darabját a szerző rendezésében, ez adta beszélgetésünk apropóját. A cikk apróbb SPOILEREKET tartalmaz a darabról.

– Igazi reneszánsz ember vagy. Zenélsz, játszol, rendezel, írsz. Ha be kell mutatkoznod valahol, mit mondasz, mi a foglalkozásod?

– A rendezőt használom, arról van a papírom, és azzal is foglalkozom legtöbbet. A munkám fele a rendezés, a maradék minden más.

Már a pályám elején látszott, hogy főleg szabadúszó leszek, ezért tudatosan próbáltam az évek alatt úgy berendezkedni, hogy legyen mozgásterem az életem alakításában, mert vendégrendezőnek lenni elég kiszolgáltatott dolog, és a kényszerpálya kiöli az életkedvet is.

Például gyerekkoromban sokat játszottam, aztán a rendezőszak évei alatt és a pályám elején egyáltalán nem. Utána elkezdtem játszani a Telefondoktort, és akkor tíz évig nem is csináltam szinte semmi mást színészként, viszont elkezdtem az impróval foglalkozni.

Közben végig zenéltem is. Mostanában megint többet játszom, viszont egyáltalán nem zenélek már. Szóval a rendezésen túli életemben van valamelyes jótékony hullámzás, ami ad egy kis friss levegőt, tudok egy pohár tiszta vizet inni valamiből, ami teljesen más, mint amivel egyébként foglalkozom.

– Nagyon szimpatikus számomra a rendezői ars poeticád, hogy tudniillik a darab a fontos, nem a rendezői vízió. Amikor a saját darabodat rendezed, változik ez?

– Azért ez nem kinyilatkoztatás, semmi általános nem következik belőle, csak az, hogy én magam ebben érzem magam igazán jól. Rajongója (és lehetőség szerint nézője) vagyok vízionárius, nagy rendezőknek, nálam fiatalabbaknak is – de egy idő után világos lett, hogy én magam nem a rendezői, hanem az írót képviselő színházban vagyok komfortos.

Azért is, mert én főleg az angol hagyományt tanultam, ami nagyon íróközpontú színházfajta. Azok felhasználásra írt darabok, sokszáz éves, de élő színi hagyományból táplálkoznak, árad belőlük a színi mesterségbeli tudás, a kipróbáltság, ami nekem nagyon kézre áll, mert ezen a téren kevesebb bennem a kísérletező kedv.

Ezzel a fajta alkotókedvvel is írok. Kényszerből kezdtem, még a COVID alatt, 2020-ban írtam az első darabot a Kőszegi Várszínház megtisztelő felkérésére – aztán követte a többi, eddig összesen öt. Nagy örömömre úgy írhattam az összes szövegemet, hogy mindent tudtam előre, még azt is, hogy hányat fog menni.

Ez óriási luxus ahhoz képest, ahogy Magyarországon az írók írnak. Nem panaszkodom.

– Tudtad, hogy nem a fióknak írsz.

– Igen, ez is fontos. De én minden mást is tudtam előre, a játékteret, a színészeket, hogy szabadtéri színháznál hol tart majd a naplemente a kezdéskor, tehát tényleg mindent. Ez korlátozónak hangzik, de engem inspirálnak a játékos dolgok, a minden előfeltételt ügyesen tudomásul vevő, de mégis szabadnak megmaradó előadásban érzem jól magam.

Az is játékosságból adódott, hogy mindig úgy csináltam, mintha ezek a darabok külföldi szerzők művei lennének – műfordításban. Az öreghíd alatt az egy képzeletbeli ír darab, a Bogáncsvirág skót, a Manőver svéd. A nulladik perc Párizsban játszódik és operai szüzséjű, mintha egy olasz operalibrettó vagy egy francia darab kajla szerelemgyermeke lenne.

A próbákon azzal szórakoztattuk egymást, hogy „fordítási hibákat” találtunk fel. A szereplő valahol azt mondja, „tökmindegy”, ami egy 1900-ban játszódó darabnak nem áll nagyon jól, sem az, hogy „pacák”, de ilyenkor azt mondtuk, hogy lám, a „műfordító” így oldotta meg, mert nagyon tiszta jelentést akart.

– Azt mondod, minden darabod úgy indult, hogy adottak voltak a keretek, a feltételek. A nulladik perc hogyan indult?

– Az Orlai Produkciónál kegyelmi helyzetben vagyok. Itt nincs kimondott társulat, de van egy körülötte bolyongó alkotócsapat, hol szorosabban, hol tágabban, és ebből a cirkulációból én számítok a legrégebbinek, 2011 óta vagyok ott. Ismerem a darabválasztás kínjait, a működésből adódó nagyon speciális (és gyorsan változó) szükségleteket, amelyekkel a drámairodalom nyilván nem tudja tartani a lépést – a végül megtalált anyag valamit nagyon fog tudni, valakinek nagyon jó lesz, de óhatatlanul lesznek benne kompromisszmok is.

Aztán a járvány után kezdtünk Orlai Tiborral beszélgetni erről, hogy mi lenne, ha fordítva csinálnánk?

Odajárulok az asztalához, mint egy rajzfilmben a főpincér, és felveszem a rendelést: ennyi szereplő legyen benne, ezek a kollégák játsszák, ilyen hosszú legyen, ezt és ezt kell tudnia.

Gyártsuk gombhoz a kabátot.

Végül tavaly, kicsit több mint egy éve szállt fel a fehér füst, én köszönettel felírtam a kívánságokat, visszamentem a konyhába, és egy év múlva szervíroztam a színdarabot. Amiben van biztonsági játék is (nagyon jó színészekről van szó, amint komédiát játszanak, szóval nem aggódtunk nagyon), de kaland is, mert melodráma lett végül a műfaja, ami az Orlainál azért nem jellemző. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, és nagy örömmel dolgoztam rajta.

– Nekem kicsit olyan volt A nulladik perc, mintha Rejtő Jenő ír drámát írna.

– Biztos nem véletlen, én nagyon szeretem az íreket, sok ír darabbal dolgoztam, az ír zene is fontos számomra, és az évtizedek alatt volt is alkalmam elmélyülni a meséikben.

Nagyon sajátomnak érzem a történétmesélésnek ezt a módját, ahol a misztikus és a nagyon földhözragadt, az erőszakos és a játékos egyszerre van jelen.

A durvaság ugyanakkor távol áll tőlem. Az én történeteim szelídebbek.

Nem akarom letaglózni a nézőt a székében.

És nem azért, mintha én magam az ilyesmit ne venném nézőként időnként jó néven, csak úgy érzem, hogy a szelíd történetből van kevesebb manapság.

Rejtő Jenő már csak azért is fel fog merülni, mert 1900 környékén járunk Párizsban, még megvan a gyarmatbirodalom, van katonaszereplőnk is, ráadásul az egész egy kikötőben játszódik. Adottak a rejtői díszletek akkor is, ha én magam nem is gondoltam erre írás közben. De ahogy a fantáziám munkálkodik, abban nyilván ott van minden, amit valaha olvastam, és nem is akarok ellenállni ezeknek az hatásoknak – az eredetiség nem foglalkoztat túlságosan.

– Kitaláltad a történetet, vagy karaktereket fejlesztettél és ők hozták magukkal a történetüket?

– Ezek mind inspiráció-források, egyik a másikat „kikönnyíti”. Amikor nem tudom, hogyan folytatódjon a történetem, akkor rájövök, hogy nahát, van itt egy másik szereplőm, akit már rég nem hoztam be. Jaj de jó, akkor ezt a feladatot majd ő megoldja. Vagy amikor van egy fontos mondat, ami odakívánkozik, akkor azt választom, aki kevesebbet beszélt, mert az ő megszólalása többet fog érni.

Itt most a szereplőgárda volt az első adottság, utána pedig A köpeny című opera Puccinitől, amit néhány évvel ezelőtt megrendeztem a szegedi színház számára László Boldizsár és Bordás Barbara főszereplésével. Szerettem azt az előadást, de úgy éreztem, maradt bennem mondandó a történetével kapcsolatban. Ráadásul nálam az írás úgy működik, hogy kiválasztok egy nagyon pici részletet, és azt bontom ki, mintha stílusgyakorlat lenne.

A nulladik percnél ebből A köpeny című operából vettem ezt a részletet, ahol a hajón a nő azt mondja, bemegyek, lefekszem, gyere utánam, ha gondolod. Addigra a házaspár már túl van egy beszélgetésen, ami ugyan nem nagyon explicit, de amiből sejthető, hogy a férj már tud a felesége hűtlenségéről.

Két nagyon feszült ember néz szembe egymással, ők sem tudják igazán eldönteni, hogy akkor most végülis szembesítették-e egymást. És akkor a nő úgy dönt: ne is döntsük el, hanem bemegyek a kabinba, és ha utánam jössz, abból tudni fogok mindent.

Amíg a lány bent van és vár, ez a mi darabunk kiindulópontja. Egy lenullázódás, egy nulladik perc. Az eddigi életnek nyilvánvalóan vége, de hogy egy új élet elkezdődhet-e, az azon múlik, hogy a férj bejön azon a kabinajtón, vagy sem.

Nekem a hűség nagy témám, és itt nem is elsősorban a házastársi hűségre gondolok, hanem arra, amikor azért fordítunk hátat egymásnak, mert megbízunk a másikban.

Ez majdnem minden színdarabban felbukkan, amit valaha csináltam.

Pláne ebben a mai világban, ahol olyan nehéz tájékozódni, a régi bizalmak, szövetségek nagyon fontosak számomra, mert ezeken érzem a társadalomban a legnagyobb sebet. A nagy közmegegyezések nem működnek már. Minden relatív, minden visszacsinálható.

Amikor kezdtem a pályámat, akkor egy elszúrt dolgot még nem lehetett annyival elintézni, hogy „bocs”. Ma már nincsenek megkérdőjelezhetetlen dolgok, és ez engem rendkívül foglalkoztat. Nem azért, mert keseregni szeretnék, hanem tényleg kíváncsi vagyok, hogy ez hogy lett. A nulladik perc is ezt járja körül. Hogy amikor sebet kap a teljes és feltétel nélküli bizalom, akkor utána mi van.

– Körmendi Jánosnak volt az a nagy mondása, hogy nincs kis szerep, csak rossz színész. De A nulladik percben tényleg nincs kis szerep. Mindenki fontos a történet szempontjából, és sok játékot, rivaldafényt kap minden színész.

– Ez ugyan soha nincs rendesen kimondva, de a színházi hagyomány mégis az, hogy vannak, akiket úgy csúfolunk, a „főszereplő szakosok”, és vannak a karakterszínészek.

Én a karakterszínészek világát csodálatosnak találom.

Na ez például egy nagy, évszázadok óta töretlen hagyomány. A néhány mondatból, gesztusból egész sorsokat ábrázolni képes színészek, én ezt nagyon szeretem nézni, csinálni és rendezni is. Szinte inspirálóbb, mint a főszereplők sok jelenetben kifejtett vívódása a saját történetükkel.

– A színészeket bevontad az alkotói folyamatba?

– Nem. Én nem csinálok olyat, hogy összeimprózzuk és aztán megírom. Nekem valahogy az esik jól – gőgből vagy hiúságból, vagy csak azért, mert az az alkat vagyok, aki szeret felelősséget vállalni –, hogy azt állítom, ez egy kész szöveg. Le van írva az egész, és azt kezdjük el próbálni – és amikor a próbán valami pontatlanság adódik, akkor szabatosan el tudom mondani, hogy az miért más, mint amit én szerettem volna.

Ugyanakkor nem vagyok diktatórikus. Hagyom, hogy a színészek beavatkozzanak, ha olyan van.

A Manővert például nem én rendeztem Kőszegen, hanem Horváth Illés, aki sokat változtatott rajta, kihúzta majdnem a felét, megváltoztatta a végét, és egy szavam sem volt. Ott azt élveztem, hogy valaki másnak más jutott róla az eszébe.

Az előadás végén egy kolléga, akinek nem tetszett a befejezés, engem talált meg a premierbulin a panaszával, én meg derűsen mondhattam, hogy kérdezze meg a rendezőt, az én példányomban nem ez van. Ő szörnyülködött, én nevettem. Engem nem zavart ez.

– Feleséged, Grisnik Petra játssza Pötyi mamát. Petrát azért bevontad az írásba, vagy ő is csak az olvasópróbán látta a szöveget?

– Azért volt előtte tesztolvasás, és nem csak Petrával.Dorottya is elolvasta előre, Pataki Feri is, de például László Lili nem.

Ha valahol megakadok, akkor ki szoktam kérni Petra tanácsát, mert nagyon nagy szaktudású színész, sokat tud a hatásról. Beszélgetünk róla, azzal együtt, hogy a szakmát azért általában megpróbáljuk nem hazavinni.

Például ahol most, az interjú alatt vagyok, ez egy olyan dolgozószoba, ami egy kicsi házikóban van, a kertünk végében. Nem megyek be a nagyházba dolgozni, és ha Petrával szeretnénk munkáról beszélgetni, akkor ő is átjön ide.

Nem szakmázunk ott, „ahol mások esznek”.

A Pötyi mama egyébként Petra találmánya, színdarabtól független karakter, jóval korábban létezett, mint ez a darab. Sőt, korábban, mint Az öreghíd alatt című másik, amiben először felbukkant. Ráadásul az a Brexit idején játszódik Észak-Írországban, tehát ő egy afféle időn és történelmen kívüli szereplő, inkább allegorikus figura, mint élőlény.

Ha lesz egy darab arról, hogy ledobták a bombát, és minden elpusztult, akkor a pernye alól egyszer csak felcsapódik majd egy deszkaajtó, előmászik a Pötyi mama és elkezd reggelit csinálni. A többi túlélők döbbenten kérdik majd, hogy „Ma is lesz reggeli?” És akkor a Pötyi mama majd mindenkit leszid: „Persze hogy lesz, mikor nem volt?!” Ő nagy hősöm nekem, még más színdarabokba is belekívánkozik. Meglátjuk.

– Az előadás húzóneve kétségtelenül Udvaros Dorottya. Milyen volt vele dolgozni?

– Számomra nagy találkozás volt. Egyrészt közelről látni dolgozni önmagában is felér egy főiskolai mesterkurzussal. Másrészt úgy vettem észre, ő is olyan, mint én: a döntések embere. Amikor eldöntötte, hogy vállalja a munkát, onnantól teljesen beleáll.

Nagyon sok olyan nagy színész van, aki egy szerepet hajlandó ugyan eljátszani, de vannak feltételei. Dorottya egyáltalán nem ilyen, ami nekem nagyon jól esett. Simán mondhatott volna nemet is, hiszen a darab még nem is létezett, amikor elvállalta.

De ami a legcsodálatosabb: Dorottya nagyon nagy próbagép, amit élvezet volt végignézni. A státuszából adódóan az is elég volna, ha csak bemenne, és olyan lenne, amilyen szokott, azzal is nagy sikere lenne. Nincs rákényszerülve, hogy igyekezzen.

Ebből viszont az következik, hogy minden igyekezet, amit beletesz, az igazi.

Tényleg azt akarja, hogy az a pillanat jól sikerüljön, vagy hogy az a szereplő az adott nyíltszíni döntés pillanatában színesebb, izgalmasabb legyen. Töri magát érte. Minden mással összehasonlíthatatlan érzés volt látni, ahogy az általam elképzelt szereplő életre keltésén munkálkodik, az ő igazságát próbálja megtalálni. A végére persze többet tudott róla, mint én, de ez így is van rendjén.

– Akik a cikk hatására kedvet kaptak megnézni a darabot, hol tehetik meg a nyáron, illetve ősztől?

– Nyáron utazgatunk vele. Lesz Kisvárdán, Debrecenben és az Ördögkatlan Fesztiválon is, ősztől pedig Budapesten a Belvárosi Színházban.

– Van-e új projekt a láthatáron?

– Kimondottan írói természetűek is vannak, de azokról még nem beszélhetek. De lesznek jövőre olyan előadások is, ahol nem én vagyok a szerző, de a szövegkönyv kialakításában részt veszek. Tehát inkább dramaturgi, szöveggondozói feladatok.

Az egyik Légrádi Gergely új színdarabja, ezt Szombathelyen fogjuk játszani. Egy színházi metoo-történet, Énis, teis a címe.

Közben a Mesterkurzus című darabot készítjük elő a Thália Színház számára, ott Molnár Piroska lesz a főszereplő. Olyan előadást szeretnénk, ami nagyon személyesen Piroska köré épül.

Ezt jövő májusban mutatjuk be, de addig még megyek Nyíregyházára és Tatabányára is. Tatabányán az eddig felsoroltakhoz képest az lesz a különbség, hogy ott egy nagyon komolyan megcsinált darabot csinálok majd, amihez nem kell, nem is szabad hozzányúlni. Ez Dragomán György Kalucsni című alkotása.

Színészként pedig a Hyppolitban fogok próbálni jövő nyáron. Hogy ott mekkora lesz a szabadságfok, azt hálisten, nem én döntöm el, ott csak egy nagy szereposztásból leszek balról a hatodik – de én az olyasmit is nagyon szeretem.

fotó: Takács Attila (A nulladik perc, a Hogy szeret a másik és a Csemegepultos naplója című előadások fotói)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A Netflix nagy dobásnak szánta, de A csütörtöki nyomozóklub inkább csak remek altatónak bizonyult
Egy ígéretes alapötlet, remek szereplők és egy csipetnyi brit báj, mégis valami hiányzik. A csütörtöki nyomozóklub nem egészen azt nyújtja, amit elsőre várnánk.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 31.



A csütörtöki nyomozóklub olyan film, amit az ember jó szívvel szeretne kedvelni, de végül úgy érzi magát, mintha langyos kamillateát itatnának vele két órán keresztül. Nem rossz, csak semmitmondó. Olyasmi, mint amikor a nagynénink meghív minket egy délutáni sütizésre, és végig arról beszél, hogy a szomszéd macskája mit csinált – aranyos, kedves, de semmi emlékezetes nincs benne.

Pedig itt tényleg ott volt a potenciál: Richard Osman 2020-as könyve alapvetően szellemes, a koncepció egy nyugdíjas-nyomozócsapatról kifejezetten hálás ötlet.

A szereplőgárda pedig Oscar-díjas színészekből álló csoda csapat. A képlet szerint ez egy telitalálat kellene, hogy legyen. Ehelyett kaptunk egy korrekt, de teljesen íztelen mozit.

A rendezői székben Chris Columbus ült, aki már bizonyított, ha családi filmről van szó: gondoljunk csak a Reszkessetek, betörőkre! vagy az első két Harry Potter-filmre. Ő képes arra, hogy a nézők szívét elvarázsolja, de most úgy tűnik, a varázspálcája lemerült. A végeredmény egy túl színpadias, furcsán darabos tempójú történet, ami nem tudja eldönteni, hogy most inkább krimi akar lenni, dráma vagy komédia, így egyikben sem állja meg a helyét. Színházi feldolgozásnak tűnik, annyira színpadias, pedig egy regényadaptáció. Pont ezen bukik el, amit a könyvben a képzelet és a humor könnyen elvisz a hátán, az filmen darabos és fárasztó. Kevés egyszerűen az idő, hogy megszeressük a szereplőgárdát.

A helyszín, a Coopers Chase nevű idősek otthona. De nem egy megszokott nyugdíjas intézmény, hanem inkább olyan, mint egy luxuskolesz: külön lakások, közös programok, teljes ellátás, ha kell.

Innen indul a csütörtöki nyomozóklub, egy aprócska csapat, amely hetente összeül, hogy régi bűnügyeket boncolgasson. A tagok: Elizabeth (Helen Mirren), Ron (Pierce Brosnan), Ibrahim (Ben Kingsley) és a friss belépő Joyce (Celia Imrie). Minden adott ahhoz, hogy a dolog működjön: szerethető karakterek, remek színészek, egy kis angolos életérzés. Majd persze történik egy friss gyilkosság, ami miatt végre igazi akcióba lendülhetnek az öregek.

Csakhogy a gyilkosság rejtélye egy délutáni Colombo-epizód szintjén marad: sok a félrevezetés, rengeteg a felesleges csavar, és a végén az ember úgy érzi, kár volt ennyit ülni érte. A történet ráadásul ide-oda kapkod. Olyan, mintha a készítők mindent bele akartak volna zsúfolni: gyilkosság, összeesküvés, lakók kilakoltatása, személyes drámák. De a sok elem nem összeadódik, hanem szétesik, és a film egyszerre válik túlzsúfolttá és unalmassá. Igen, ez a ritka kombináció, amikor állandóan történik valami, de közben a néző ásítozik.

A szereplőgárda láttán elsőre azt mondanánk: „Na, ezt nem lehet elrontani!” Helen Mirren, Pierce Brosnan, Ben Kingsley, Jonathan Pryce, David Tennant, Richard E. Grant…

Ez egy olyan lista, amire más produkciók vért izzadva vadásznának. Ehhez képest az alakítások csalódást keltőek. Mirren és Pryce között működik a kémia, de a többiek mintha nyári haknin lennének. Brosnan például annyira jellegtelen, hogy szinte el is felejtjük, hogy benne van. Pedig ő és Mirren idén a Gengsztervilágban még nagyot alakítottak együtt. Ben Kingsleyt mindig jó nézni, de itt ő sem kap elég teret. Az egész gárda úgy van jelen, mint amikor valakit meghívnak vacsorára, és az udvariasságból végig üli, de közben titokban már azon gondolkodik, mikor mehet haza. Ennek nem filmadaptáció, hanem sorozat adaptációnak kellett volna lennie. Egyértelmű.

A film hangnemével is komoly baj van. A humor erőtlen, a dráma viszont néha túl komolykodó – a kettő együtt pedig egy furcsa, zavaros elegyet eredményez. Egy nyomozós vígjátéktól az ember frappáns beszólásokat, könnyed szellemes párbeszédeket és csavaros ügyeket várna. Ehelyett a poénok inkább gyengébbek, a drámai pillanatok pedig hamisnak érződnek, mintha valaki túl nagyot akart volna markolni, de semmit sem tudott rendesen megfogni.

A látványvilág sem segít sokat. A Netflix-filmeknél lassan megszokhatjuk a túlszaturált színeket és a steril háttereket, de itt különösen szembetűnő, mennyire mű az egész.

Lehet, hogy tényleg forgattak valódi helyszíneken, de a képernyőn minden olyan, mintha digitálisan összerakták volna össze. Nem ronda, de semmitmondó, mint maga a film.

A legnagyobb baj azonban az, hogy hiába fut a film szünet nélkül, a néző figyelme nem marad rajta. Folyamatos kikérdezések, kisebb trükkök, ügyeskedések – papíron mindez mozgalmasnak tűnik, de a képernyőn monoton és fárasztó. Ez az a típusú krimi, ami sorozatként jobban megállná a helyét, úgy lene idő a karakterekre és a lassabb építkezésre. Egy kétórás filmben viszont mindenki csak kapkod, és a végén senkihez sem kötődünk igazán.

Az összkép tehát: nem katasztrófa, de nagyon messze van attól, amit egy ilyen regényből, egy ilyen rendezőtől és egy ilyen színészgárdától elvárnánk. A csütörtöki nyomozóklub nem több, mint egy középszerű, felejthető Netflix produkció. Olyan, amit az ember betesz egy vasárnap délután, majd fél óra múlva azon kapja magát, hogy inkább mosogat.

És ez a legnagyobb bűne: nem az, hogy rossz, hanem hogy unalmas.

Ha netán sikert arat, van tovabbi alapanyag, hiszen Osman már az első kötet óta négy újabbat is letett az asztalra, tehát van alapanyag egy esetleges folytatásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Meglőtte a menyasszonyát, állítása szerint 5000 nővel feküdt le, és volt egy Guinness-rekordja is – 30 érdekesség a 60 éves Charlie Sheenről
Hollywood hivatalos rosszfiúja, akinek szinte az egész élete botrányokból állt, és csak a 10 évvel ezelőtt bevallott súlyos betegsége után tért jó útra. Nem semmi élet, nem semmi karrier.


1. Carlos Irwin Estevez 1965. szeptember 3-án született a félig spanyol, félig ír származású színész, Martin Sheen (született Ramon Antonio Estevez), illetve az angol és skót származású Janet Templeton gyermekeként.

2. Kék baba szindrómával született. Irwinnek hívták az orvost, aki megmentette az életét, ezért a szülei úgy döntöttek, róla nevezik el, így kapta Carlos, azaz Charlie a második keresztnevét.

3. Jó tanuló volt az általános iskolában, a középsuliban aztán elkezdtek leromlani a jegyei, mivel egyre többet lógott az órákról, hogy baseballozzon.

4. Véletlenül meglőtte a menyasszonyát, Kelly Prestont a karján. Az eset után nem sokkal a színésznő elhagyta őt, és hozzáment korábbi plátói szerelméhez, John Travoltához, és vele maradt 2020-ban bekövetkezett haláláig.

5. Keith David színésznek köszönheti az életét. A szakasz (1986) felvételein egy nyitott ajtós Huey helikopterben forgattak egy csatajelenetet, amikor a pilóta túl erősen döntötte meg a gépet, Sheen pedig ajtó felé repült. David azonban megragadta, és visszahúzta őt az ülésre.

6. Egy drogos szerepet játszott a Meglógtam a Ferrarival (1986) című filmben. Annak ellenére, hogy a való életben még nem volt drogfüggő, Sheen egy magazinnak elmondta, hogy 48 órán át nem aludt, hogy hiteles legyen a szerepben.

7. 1990-ben a családja kénytelen volt beavatkozni az életébe, hogy rávegyék, kontrollálja drog- és alkoholfüggőségét, és hogy menjen rehabilitációra. Be is jelentkezett egy 30 napos elvonóra, ami után pontosan 366 napig maradt józan. A fő célja az volt, hogy egy évet kibírjon, s miután sikerült, másnap már Nicolas Cage otthonában ivott.

8. A családjában ő az egyetlen, aki hivatalosan is Sheenre változtatta a nevét, s ezt adta tovább a gyermekeinek. Az apja még mindig hivatalosan Ramon Estevez, csak művésznévként használja a Martin Sheent, a testvérei pedig továbbra is az Estevez nevet használják, még a szintén híres bátyja, Emilio Estevez is.

9. 1998. május 20-án egy kokaintúladagolás után agyvérzést kapott, és kórházba került. Sheent egy barátja találta meg a tengerparti otthonában, majd a mentősök életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta. A gyomormosás után is súlyos állapotban volt. Két nappal később, a kórházból való kiengedése után bejelentkezett a Promises nevű rehabilitációs központba, ahol csak egy napot töltött. Nem sokkal később a rendőrök megállították az autóját, és letartóztatták alkoholfogyasztás miatt. Sheen orvosi utasításra újra bevonult a Promisesbe, a próbaidejét pedig egy évvel meghosszabbították. Egy 2004-es interjúban a színész elismerte, hogy a túladagolást a kokain injekciózása okozta.

10. 2015. november 17-én Matt Lauer interjújában a Today című műsorban elismerte, hogy HIV-pozitív, és elmondta, hogy négy évvel korábban diagnosztizálták nála a betegséget. Azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy pénzért zsarolják. A bejelentése másnapján pedig felhagyott az alkoholfogyasztással.

11. Hatalmas baseballrajongó, és rendkívül jól ismeri ezt a sportot, a korábbi és jelenlegi játékosokat egyaránt. Anno annyira jól is játszott, hogy a Kansasi Egyetem ösztöndíjat ajánlott neki.

12. Az állán látható heg a Porschetolvajok (1987) forgatásán keletkezett. Egy kellék robbanószer véletlenül felrobbant, és megsebesítette az állát, amit nyolc öltéssel kellett összevarrni.

13. Fontolóra vették Maverick szerepére a Top Gun (1986) című filmben, de végül túl fiatalnak ítélték a szerephez, így a nála 3 évvel idősebb Tom Cruise kapta azt. Később Charlie azonban eljátszhatta a Top Gun paródiája, a Nagy durranás (1991) főszerepét.

14. Rebecca Gayheart és Eric Dane színészpáros 2006 májusában egy partin mutatták be neki a harmadik feleségét, Brooke Muellert. Charlie és Brooke Los Angelesben, egy zárt körű ceremónián kötöttek házasságot.

15. Gyermekei: az exbarátnőjétől, Paula Profittól Cassandra Jade Estevez (1984), Denise Richardstól Sami Sheen (2004) és Lola Rose Sheen (2005), Brooke Muellertől pedig az ikrek Bob Sheen és Max Sheen (2009).

16. Lemondott a lányairól, Samiről és Lola Rose-ról a volt neje, Denise Richards javára, aki a teljes felügyeleti jogot kérte, miután Sheent letartóztatták akkori felesége, Brooke Mueller bántalmazásáért 2009 karácsonyán.

17. Sheen mellkasán egy tetoválás látható, amely úgy néz ki, mint egy odatűzött cetli, amelyen az áll: „15 perc múlva visszajövök”.

18. A következő, neki felajánlott szerepeket utasította el többek között a karrierje során: Daniel LaRusso, Karate kölyök (1984); Henry Hill, Nagymenők (1990); Leonard Shelby, Mementó (2000); Negan, The Walking Dead; John Nash, Egy csodálatos elme (2001), Billy Hoyle, Zsákolj, ha tudsz! (1992); David Murphy, Tisztességtelen ajánlat (1993). Az utóbbi kettőt Woody Harrelson vállalta be helyette, az előbbieket pedig sorrendben Ralph Macchio, Ray Liotta, Guy Pearce, Jeffrey Dean Morgan és Russell Crowe.

19. 2019 júliusában tette le a cigit, korábban 33 évig masszívan dohányzott: 1986-ban kezdte A szakasz forgatása alatt, s később elismerte, hogy azóta óta kb. napi 40 cigarettát szívott.

20. Fontolóra vették Tom Cruise szerepére a Született július 4-én (1989) című filmben. Azt hitte, hogy a szerep már az övé, amíg Emilio Estevez be nem jelentette neki, hogy Cruise lett a befutó. Sheen annyira dühös volt, hogy évekig nem beszélt a rendező Oliver Stone-nal (vele forgatta korábban A szakaszt és a Tőzsdecápákat).

21. Ő és Denise Richards mindketten kaptak egy kis cameoszerepet a Haláli fegyver (1993) című filmben (nem közös jelenetben), évekkel azelőtt, hogy megismerkedtek és egymásba szerettek az Eltanácsolt tanácsadó (2001) forgatásán.

22. Határozottan ellenzi az oltásokat. Miután elvált Denise Richardstól, egy hivatalos értesítést küldött a lányaik orvosának, amelyben kijelentette, hogy nem járul hozzá az oltásukhoz. Úgy tűnik, hogy az ezzel kapcsolatos vita fontos szerepet játszott a házasságuk megromlásában. Richards egy 2008-as interjúban így nyilatkozott: „Amikor beoltattam Samet, azzal vádolt, hogy megmérgeztem. Amikor ezt mondta, tudtam, hogy a házasságunknak vége.”

23. 2009 decemberében letartóztatták a felesége, Brooke Mueller bántalmazásáért, amiből bírósági ügy lett. A június 7-i meghallgatásán nem vitatta a vétség vádját, ami után 30 napos börtönbüntetésre ítélték. A vádalkunak köszönhetően azonban elkerülte a próbaidőt, miután letöltötte a büntetését.

24. 2011-ben Guinness-világrekordot állított fel a Twitteren (azóta X-en) a „leggyorsabban elért 1 millió követő” kategóriában, 25 óra és 17 perc kellett neki ehhez. Azóta ketten is megelőzték már, az egyikük Barack Obama volt, jelenleg pedig Caitlyn Jenner tartja ezt a rekordot, akinek 2015-ben 4 órára és 3 percre volt szüksége ennek eléréséhez.

25. 1994. szeptember 23-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a 7021 Hollywood Boulevard címen.

26. Az 1990-es évek végén egy rövid ideig Charles Sheen néven szerepelt, ami egybeesett azzal, hogy komolyabb és drámaibb szerepeket próbált elvállalni. Amikor visszatért a komédiához, felhagyott ezzel a gyakorlattal.

27. 1997. május 21-én vádat emeltek ellene, mert bántalmazta a barátnőjét, Brittany Ashlandet. Sheen további kapcsolatai között egyébként számos hírességet találni: például Robin Wrightot, Winona Rydert, Kelly Prestont és Denise Richardsot, de előszeretettel randizott pornósztárokkal is, köztük pl. Ginger Lynnel, Capri Andersonnal, Bree Olsonnal, Melanie Riosszal, Kacey Jordannel, Georgia Jonesszal vagy Brett Rossival.

28. Egyszer a Maxim magazinnak adott interjújában a szexuális partnereiről, illetve azok számáról kérdezték. „Ha azt akarod, hogy találgassak, akkor azt mondom, hogy 5000.” Sheen szerint a fénykorában olyan sok szexuális kapcsolata volt, hogy senki sem tudta felülmúlni a rekordját.

29. Mielőtt kitették volna a Két pasi – meg egy kicsi című sorozatából a botrányai miatt, ő volt a televíziózás történetében a legjobban fizetett színész egy főműsoridős sorozatban. Abban az időben epizódonként 2 millió dollárt keresett.

30. A 60. szülinapja alkalmából, szeptember 10-től látható a Netflixen az életéről szóló alias Charlie Sheen című dokumentumfilm, amelyben hét évnyi teljes józanság után őszintén beszél hírnevének növekedéséről és nyilvános bukásáról, a családtagjai és barátai társaságában, akik eddig nem hallott történeteket osztanak meg róla, a sztárságáról, a küzdelmeiről és a megváltásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Muhammad Ali magyar származású ellenfele, több Bud Spencer-film rosszfiúja
Joe Bugner az 1970-es években a világ tíz legjobb nehézsúlyú ökölvívója közé tartozott, pályafutása során 83 mérkőzést vívott. Később filmekben és tévéműsorokban is feltűnt.


75 éves korában elhunyt Joe Bugner korábbi nehézsúlyú ökölvívó.

Bugner 1950. március 13-án született Szőregen Kreul József néven. Családja az 1956-os forradalom leverése után menekült el Magyarországról, és Angliában telepedett le. Gyerekként St Ives városában nőtt fel, ott kezdett sportolni és tinédzserként a boksz felé fordult.

Karrierje során kétszer nyerte meg a brit és a nemzetközösségi nehézsúlyú címet, és háromszor lett Európa-bajnok. 1973-ban egymás után bokszolt Muhammad Ali és Joe Frazier ellen, majd 1975-ben ismét Alival találkozott, akkor a világbajnoki címért.

„Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a korábbi brit, európai és nemzetközösségi nehézsúlyú bajnok, valamint világbajnoki címvárományos Joe Bugner elhunyt ausztráliai, brisbane-i gondozóotthonában” – közölte a Brit Ökölvívó Szövetség.

Bugner az 1970-es években folyamatosan a világ tíz legjobb nehézsúlyú ökölvívója között szerepelt. Sokan ismerték technikai tudásáról, keménységéről, állóképességéről és arról, hogy mindig bevállalta a legjobbakkal való küzdelmet.

Bugner nemcsak a ringben volt ismert: filmes karriert is épített magának. Szerepelt a Street Fighter című akciófilmben, és több Bud Spencer-filmben is feltűnt mint rosszfiú. Az Én a vízilovakkal vagyok című filmben például a negatív főhőst alakította. Részt vett a Celeb vagyok, ments ki innen! reality brit kiadásában.

Élete utolsó éveiben anyagi gondokkal küzdött, szőlőbirtokától is meg kellett válnia. Az ausztráliai Brisbane egy gondozóotthonában hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Ha Szergejnek ajándék kell, elviszi magángéppel” – Repülős Petiről szól a Bankrupt legújabb dala
A rendszerkritikus, közéleti punkrock slágereket futószalagon szállító zenekar ismét odaszúrt egyet a hatalomnak. Premier!


„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”

A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.

A klip szokás szerint a szövegre asszociáló filmes montázs lett, és megint készült belőle angol változat Jet Set Pete címmel, ami nem egészen same in English.

Repülős Peti:

Jet Set Pete:

Repülős Peti szeptember 12-én landol majd Spotify-on és valamennyi streaming platformon. Élőben pedig a zenekar valamennyi őszi koncertjén felcsendül majd, Budapesten először szeptember 19-én, az Akváriumban. (A folyamatosan frissülő koncertlista a Bankrupt honlapján érhető el.) A borítógrafika Vass Richárd munkája, a hangfelvétel pedig a Grenma Stúdióban készült Botlik Matyival.


Link másolása
KÖVESS MINKET: