KULT
A Rovatból

Gerdesits Ferenc: Az emberek nagy részét csak a tartalmatlan, tömény baromság érdekli

A Quimby dobosával politikai korrektségről, szókimondásról és az intelligens humor visszaszorulásáról beszélgettünk saját zenekara, a Marlboro Man új lemezének apropóján.


Zene süketeknek címmel a közelmúltban jelent meg a Marlboro Man új nagylemeze, ami továbbviszi a zenekarra jellemző társadalomkritikus, kíméletlen őszinteséggel odamondó vonalat. Megkapják a magukét a diktátorok, a szervilis rendőrök, a vallás álarca mögé bújt képmutatók, az "elnyomásban önként és szívesen élő emberek", és még sokan mások.

Ennek kapcsán kérdeztük a dalszerző-frontember Gerdesits Ferencet, aki nem mellesleg 25 éve a Quimby dobosa is. Így természetesen szóba került a nemrég bemutatott Plusz-Mínusz koncertfilm fogadtatása, valamint az is, kitűzték-e már a következő nagyobb projektjüket.

– Miért szabadultál meg az emblematikus szakálladtól és váltottál bajuszra?

– Tulajdonképpen ez is emiatt a hülye járvány miatt történt. A feleségem mondta, hogy nagy szakáll esetén nem elég biztonságos a maszk, úgyhogy tavasszal levágtam. A következő kliphez, a Csúcsonhoz amúgy is "úriember" bajuszt terveztünk, olyan félig leborotváltat, mint amilyen annak a büdös tapló Lukasenkónak is van.

Aztán a Seggnyaló című szám videójában már Escobar-bajusz volt az image, de azt nem vállaltam a forgatás után, úgyhogy megborotválkoztam és rájöttem, hogy 11 éve nem láttam az arcomat. De megnyugodtam, nem vészes a változás, hogy mi lesz, az meg eldől majd. Most épp csemegebajusz. Szerintem jó szórakozás váltogatni az arcszőrzeteket, nem is értem, hogy mások miért nem teszik, némely ember jól tenné, ha inkább eltakarná a pofáját.

– Közel 30 éves zenekar a Marlboro Man. Milyen szakaszokra bontanád ezt, mik voltak a legjobb pillanatok és a legnagyobb hullámvölgyek?

– Valóban, idén szilveszterkor leszünk 30 évesek, és talán ezért, talán a kényszerű tétlenség miatt elég sokat gondolkodom a múlton. A járvány miatt kaptam egy ízelítőt, hogy milyen a nyugdíjas élet és nem mondhatom, hogy készen állok rá. Az első néhány évünk nagyon jó volt, nemcsak azért, mert fiatalok voltunk, hanem mert akkor még azon zenekarok közé tartoztunk, akik számítanak. Felléptünk a legtöbb fesztiválon, rendszeresen játszottunk budapesti klubokban, az FMK volt a törzshelyünk, egyszóval benne voltunk a sűrűjében. Jártunk vidékre is, de ott valamiért az egyértelműbb, "vonalasabb" rockzenét szerették, nem nagyon voltak vevők a szövegekre sem. Szántó Faszi szerint inkább csak féltek tőlem, de bevallom, nem gondoltam rá, hogy egy hadonászó, ugráló, lóhajú, szakállas, félrészeg ember, beszólós szövegekkel ijesztő lehet. Bár ki tudja?

Néhány év múlva a fő zeneszerző, Selmeci Basstard Péter kilépett, így az első két album után sokáig nem írtunk dalokat, nem készítettünk felvételeket. Tulajdonképpen csak jól akartuk érezni magunkat és ez sikerült is, sajnos nemigen voltak józan koncertjeink. 1995-ben pedig beszálltam a Quimbybe, és úgy gondoltam, hogy nekem inkább a dobolásra kéne koncentrálnom, minthogy ordítozzak a színpadon, ezért sajnos a Marlboro Man másodlagos lett.

Utólag azt mondom, hogy ez hatalmas hiba volt, a dobolás meg a Quimby persze oké, de sokkal tudatosabban kellett volna vinni a Marlboro Man-t is. Persze így is jól szórakoztunk, de a zenekar megsínylette. Nagyjából a felállás is mindegy volt, koncerteztünk hárman is, de előfordult, hogy heten álltunk színpadra.

Új anyag csak 2003-ban jött ki, majd folytatódott az önpusztítós, whiskygőzös időszak, úgy 2012-ig. Akkor megjelent az általam nagyon szeretett Kakasütés album, ezen ismét a Basstarddal dolgoztunk, de főleg ketten. Volt, aki el sem jött a próbákra, felvételekre és olyan is, aki meg sem hallgatta a kész anyagot. Így a felállás átalakult, olyan zenészek kerültek a zenekarba, akit el tudták és el is akarták játszani az új műsort, valamint nem az önpusztítás volt az elsődleges céljuk. Az újabb, progresszív számok viszont nem annyira jöttek be a rajongóknak, akik inkább továbbra is a régi, "mocskostrógeres" dalokra vágytak, úgyhogy azóta visszatértünk a suttyórock vonalhoz.

A teljes új album és az egyik friss klip róla:

– "A szövegek jól tükrözik azokat a dolgokat, eseményeket a közelebbi és távolabbi világból, amik felbasznak" – nyilatkoztad az új lemezről. Mondhatjuk, hogy gőzkieresztő szelep számodra a dalszerzés?

– Akár felfoghatjuk annak is, tényleg az inspirál, ha valami nagyon zavar vagy dühít. Kifejezetten jól esik a szövegek éneklése közben azokra gondolni, akik ezt kiváltották belőlem. Természetesen nem szeretném megnevezni ezeket az embereket, mert a hallgatók is nyilván rendelkeznek ilyen tapasztalatokkal és meg kall adni nekik azt az örömöt, hogy a saját antihőseiket, "kövér patkányaikat" gyalázzák. A jelenlegi világ bőven tartogat témákat, a már-már idiótaságig elmenő politikai korrektségtől az életünkbe számomra teljesen elfogadhatatlan mértékben beleavatkozni kívánó vallásig. Eleve a korrektség és a politika összeférhetetlen, politikában nincs korrektség, mint ahogy korrekt politikus sem létezik. Ha egy politikus korrekt lenne, akkor fejbe lőné magát, tehát nem létezne. Tudom persze, hogy ez a kifejezés nem pont ezt jelenti, de akkor is irreális.

A 2000-es években erőltetett polkorrektségnek köszönhetjük szerintem azt a rengeteg kirekesztő, sérült balfaszt, akik ezeket a gátlástalan, emberi mivoltukból kifordult vezetőket megválasztják világszerte. És amíg a világ egyik részén például a gendersemleges wc-k létjogosultságáért vagy azok ellen megy a szájtépés, addig máshol a saját hatalmuktól és vélt nagyságuktól teljesen megrészegült, kicsit sem korrekt politikusok emberek millióit nyomják el, tiporják lábbal, és nemcsak a jogaikat.

Mindezt lehetőleg a vallás zászlaja alatt, mert az szent, felsőbbrendű, ajánlatos és a hagyományainkhoz tartozik. De meg ne merészeljük sérteni mások vallásos meggyőződését, hiszen a vallása előírásait megszegni, megsérteni és igazán szarházi emberként viselkedni, lopni, csalni, lenézni vagy elpusztítani a másikat csak neki van joga. A természet elpusztítása pedig valahogy elkerüli az egyházak figyelmét, pedig az ő logikájuk alapján Isten tökéletesen kivitelezett alkotásait tesszük tönkre. Majd meggyónjuk, ugye, és akkor már rendben van? Ártalmas ez, nagyon ártalmas.

– Nem érzed öncélúnak a dalokban megjelenő káromkodásokat és polgárpukkasztást?

– Nem érzem annak, mert a káromkodás nálam voltaképpen hangsúly. Olyankor azt gondolom, hogy egyszerűen semmi más nem illik a szöveg adott pontjára. Persze ha akarom, ezt el is tudom kerülni, például az Egyre lejjebb című előző lemezen összesen egyetlen káromkodás szerepel, az azt megelőző Kakasütésen se sokkal több. Most viszont úgy éreztem, nem kell elkerülni: azokon a pontokon, ahová káromkodás került, mindenhol helye is van.

A Marlboro Mannek valóban olyan a híre, hogy mennyire mocskos szájú, trágár zenekar, de szerintem ezt sokkal inkább a témák miatt gondolják, amikről énekelünk. Ezek olyan dolgok, amiket amúgy nyugodtan csinálhatsz, senki nem fog megbotránkozni, csak épp beszélni nem szabad róluk. Lehetsz egoista, bunkó, seggnyaló, kihasználhatsz másokat, de ezt ki is mondani, na az azért mégse járja!

– Hogy látod, veszik a lapot az emberek az ilyen témájú daloknál?

– Úgy látom, hogy már egyáltalán nem veszik a lapot. Az emberek nagy részét csak a teljesen színvonaltalan, tartalmatlan tömény baromság érdekli, bármi olyat mondasz, amihez tájékozottság, olvasottság, műveltség kellhet, azt már nem értik.

Pedig az intelligens humornál nincs jobb, a primitív humor, egymás seggbe rugdosása már a cirkuszi bohócoknál is avítt ügy, de szerintem a nagy többség nem vevő az agyas dolgokra. Az emberek ingerküszöbe már máshol van, csak a nagyon durva dolgok hatnak rájuk, a gondolkodás már ciki.

Amíg például olyan videókat imád a nép, ahol valaki zabál mindenféle kajákat („jajj, hát nem tök jó, megeszi, nézd, megeszi ezt is, jajjdejó, nézzük meg a következőt is, ott meg azt eszi meg, váááá!”), vagy a képernyő elé lehet kötni országokat és ezáltal bitang lóvét keresni azzal, hogy néhány otromba bunkót összezárnak és hónapokig nézik, mit is művelnek ezek a primitív szerencsétlenek egymással, akik persze marha büszkék magukra. A nép meg örül, hiszen közülünk való, azt' milyen sokra vitte. A jelenlegi szinten akár miniszterelnök is lehetne bármelyikből, a léc nincs túl magasan. Hát valahogy így látom.

– Az egyik fiad (Gerdesits Pál) klipet rendezett a Marlboro Mannek, a másik (Gerdesits Máté) pedig basszusgitárosként zenél veled időnként. Milyen a közös munka?

– A gyerekkel vagy általában családtagokkal mindig könnyebb dolgozni, legalábbis én így tapasztalom. Sokkal jobban értjük egymást, valószínűleg genetikailag egymásra vagyunk hangolódva, a gondolkodásunk is hasonló. Nagyjából ugyanazokat a dolgokat kedveljük vagy épp nem kedveljük, ezáltal nem kell annyit magyarázni, mintha egy nem családtaggal dolgoznál.

Mindketten nagyon tehetségesek és nagyon komolyan is veszik, amit csinálnak, emellett alaposak is, tele vannak ötletekkel. Pali gitározik is, az 50. születésnapi koncerten játszottunk néhány dalt együtt, igazán remek és felemelő érzés volt! Egyébként Máté is gitározik a basszus mellett, hamarosan alakíthatunk egy gitártriót, ideje nekem is komolyabban gyakorolni. És van egy lányom is, rá is nagyon büszke vagyok. Vele sajnos nem lesz közös projektünk, hacsak el nem kezd valamilyen művészeti tevékenységet, ő ugyanis gyógypedagógus, én pedig irtózom a gyagyáktól – csak hogy polkorrekt legyek.

– Mennyiben más neked, amikor a dobok mögül előlépve frontemberként szerepelsz?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk