KULT
A Rovatból

Frenák Pál: úgy járok az utcán, mintha színházban lennék

A kortárs tánc megkerülhetetlen alakjával régi-új darabja kapcsán beszélgettünk a magyar és a külföldi művész-létről, inspirációról, alkotásról.


Névjegy

Frenák Pál 1957-ben született Budapesten. Gyermekkora meghatározó mozzanata, hogy szülei siketek és nagyothallók voltak, így első elsajátított kifejező eszköze a jelnyelv lett, ami különleges fogékonyságot fejlesztett ki benne az arcjáték és a gesztusok, az emberi testtel kifejezhető tartalmak iránt. Útkeresésének első állomása Párizs, ahová az 1980-as évek derekán távozott. Itt a klasszikus balett több illusztris személyiségével dolgozott, valamint Cunningham, illetve Limón tánctechnikát tanult. Francia feleségének, Catherine Frenák építésznek köszönhetően betekintést nyert a kortárs művészetek világába, és megismerte a rendhagyó forma- és térhasználatot.

1998-ban elnyerte a kyotói Villa Kujoyama koreográfusi díját, amelynek köszönhetően több mint fél évet töltött Japánban – ez az élmény művészetére is nagy hatást gyakorol. 1999-ben a már tízéves múltra visszatekintő Compagnie Pal Frenakot fiatal magyar táncosokkal kibővítve párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia társulattá alakította. Alkotásaival kétszer nyerte el a Lábán Rudolf-díjat, 2002-ben Harangozó-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2007-ben Imre Zoltán koreográfusi díjjal tüntették ki.

- Hosszú időt töltöttél külföldön, sorra járjátok a világot a társulattal. Mit gondolsz, a külföldi alkotói és befogadói közeg mennyiben más, mint az itthoni?

- Nincsenek illúzióim.

"
Sokan azt hiszik, hogy egyik országban jobb, mint a másikban,

de van egy általános probléma: annyit érsz, amennyit elhitetsz magadról. Ezért van az, hogy oda megyek, ahol azt csinálhatom, amit ténylegesen én akarok. Olyan az utam, mint a kötéltáncosé, nem fogok leesni jobbra se, balra se, csak megyek egyenesen.

- Mi volt az, ami annak idején, a 90-es években visszahozott Franciaországból Magyarországra?

- Amikor visszajöttem Japánból, akkor indult be Magyarországon a kortárs művészet. Pozitív volt minden és mindenki, nyoma sem volt a művésztársak között most tapasztalható konkurenciának és már-már közutálatnak. Valamilyen formában ma is nosztalgiát érzek a korszak után.

Én, aki a süketnéma jelrendszerben nőttem fel, annyira élesen érzem ezt az őszintétlenséget.

Évekig frontálisan ütköztem az egész szakmai világgal, de ma már vége, nem érdekel.

tricks&tracks2_7_Boczkó Tamás

Fotó: Boczkó Tamás

- A Tricks and Tracks című darabodat tizenöt éve láthatta először a közönség, aztán idén, 2014-ben újra elővetted, csiszoltad, átformáltad, megint műsorra került. Mi az, ami arra késztetett, hogy újragondold?

- Mert ennyi év elteltével aktuálisabb, mint valaha volt. Nem felújítani akartam, hanem előre lépni belőle. A szereplők a színpadon néznek szembe tizenöt évvel ezelőtti önmagukkal. Az egész darab tele van sziluettekkel, emlékképekkel, átjárásokkal, ami anno narratívabb volt, ma már kicsit absztraktabb. Akik korábban egy szerepet vittek végig, ma már három-négy karakterbe bújnak bele. Próbálják levetni magukról a jelzéseket – bundát, bukósisakot, nyakkendőt –, amiket a társadalom, a politika, a kultúra, a magánélet, a vágyak aggattak rájuk, a menekülés önmaguk elől.

Videó: részlet a Tricks and Tracksből

- Miért gondolod, hogy aktuálisabb, mint valaha?

"
- Ma olyan világban élünk, ahol annyit érsz, amennyi pénzed van.

Tizenöt éve ez nem volt ennyire intenzív, sőt agresszív, az új generáció pedig már ebben a társadalmi közegben nő fel. Én intézetben nevelkedtem hét évig, ahol persze jelen volt valamiféle agresszivitás a mindennapokban, de azt gondolom, a mai generációnak nehezebb a dolga, mint az enyémnek. Nekem nem kellett embereket lerombolnom ahhoz, hogy bebizonyítsam, vannak értékeim. Eljutottunk odáig, hogy minden el van fojtva, az emberek uniformizálódnak, meg van adva nekik, mihez igazodjanak.

A tehetségnek kétszer annyit kell küzdenie, hogy érvényesüljön.

Sokszor látom, hogy egy tehetséges ember akkor válik művésszé, ha jön egy vadász – mondjuk így: kultúrvadász – és lelövi, úgymond felfedezi. Ha éppen belekerül a szórásba, bárki lehet belőle. Csak épp nem mindig a legtehetségesebb kerül oda, hanem az, akit a relációk juttatnak egyre magasabbra. Én büszke vagyok arra, hogy soha senkinek nem adtam el magam.

Az 1999-es Tricks and Tracks eleve felvetette az önrombolás problémáját, azt a barbarizmust, ahogy élünk egy kultúrában kulturálatlanul. A hipokratizmust, hogy mosolygunk egymásra, mintha minden rendben lenne, közben pedig semmi nem igaz – ha megkérdezik, hogy vagyok, már az sem biztos, hogy igaz. Ezért hiszek én a megélt valóságban, a direkt kapcsolatokban, a korporalitásban. A testbeszéd, a testhelyzet, ahogy leül valaki, annyi mindent elárul.

tricks&tracks2_14_Boczkó Tamás2

Fotó: Boczkó Tamás

- A próbákon azokkal a táncosokkal dolgoztál együtt, akik szinte a kezdetek óta veled vannak és azokkal is, akik szinte újonnan kerültek a társulatba. Okozott ez feszültséget a generációk között?

- Igen, de ezt az élményt a koreográfiai munka, a kreáció során fel is használtuk, a generációváltás problémái beépültek a darab szövetébe. Emese (Jantner Emese) volt tizenöt évvel ezelőtt a nagybetűs Nő, és most, amikor visszajött, nem találta a helyét, mert ott állt Marie-Julie (Marie-Julie Debeaulieu). Szembesülnie kellett azzal, hogy jelen van az új generáció, szembesülnie kellett önmagával. Ez a próbateremben és a színpadon egyaránt megtörtént-megtörténik: végül muszáj volt elfogadnia, hogy valaki áll a helyén. Neki nem kell konkurálnia Marie-Julie-vel – ahogy én sem vagyok a húszéves Gergő (Bukta Gergő) vagy a harmincöt éves Nelson (Nelson Reguara) sem –, csak megtalálnia a helyét.

„Valamilyen formában minden reggel megújulok. Kiesek az ágyból és másfél óráig újulok, jógázom, gondolkodom, meditálok – nem feltétlenül az intellektuális értelemben, önmagammal akarok kapcsolatba lépni. Ahhoz, hogy fel tudjak állni, szükségem van másfél órára, mert korporálisan fel kell készülnöm, de amikor a testem korporálisan dolgozik, az nekem mentális munka is egyben.”

- Mit vársz a táncosaidtól: technikai brillírozást vagy átlényegülést? Lehetséges a kettő egyszerre, nem mennek egymás rovására?

- Épp emiatt van néha konfliktusom a fiatal táncosgenerációval, hajlamosak elmenni a brillírozás felé. Ehhez érniük kell, még nagyon fiatalok és nagyon szeretnének bizonyítani. Volt olyan páros, akik, bár a próbán remekül megtalálták a kontaktust egymással, a premieren pedig versenyeztek – azt hittem, megtépem magam. A színpadra nem a bizalmat vitték fel, nem egymásra figyeltek, hanem magukra. Ha csak frontálisan jelennek meg és önmagukat mutogatják, az borzasztó. Nem önmagukat kell mutogatniuk, hanem azt, ahogy megjelennek egy társadalmi szituációban.

- Ezek szerint sokszor kíméletlenül meg kell dolgoznod az egójukat.

"
- Az maradhat velünk, aki fejlődik, aki nem, az lelép. Ha nagyon kapaszkodnak az egójukba, nehéz velük mit kezdeni.

Sokszor tanácsolom nekik azt, hogy mielőtt kérdeznének, várják meg, hogy kibontakozzon valami, engedjék bele önmagukat, nézzenek rá, érezzenek rá, érintsék meg a másikat, aki ott van velük szemben, vegyenek róla lenyomatot. Képzeljék el, hogy kapcsolatban állnak egy másik térrel, ami beszívja vagy kilöki őket. Ez egyfajta fuzionálás, mély figyelem. Engedjék el a technikai részét, engedjék át magukat egy anyagrendszeren, ne frontálisan akarjanak vele ütközni. Ezt egy táncosnak nagyon-nagyon kell tudnia.

- Tudnia vagy éreznie? Ez tanulható is vagy pusztán érezhető?

- Azzal a technikával, amit én csinálok, legalábbis megközelíthető. Annyiban tanulható, hogy az illetőnek egy hosszú utat kell megtennie önmaga felé. Ehhez pedig nem árt kitekinteni abból a közegből, ahol ők élnek, egy olyan közegbe, ahol a többi ember él.

tarsulat_proba

- Te magad is ebből szerzed az inspirációd?

- Az élet, az utca a legnagyobb inspiráció.

Én úgy járok az utcán, mintha színházban lennék, egyfolytában figyelek, csodálom az életet.

Az emberek néha visszanéznek, néha megkérdezik: „Ismer?” vagy „Mit néz?”. Néha úgy is érzem, mintha „kívül” élnék.

- Mennyire tudatos ez a nyitott szemmel járás?

- Nem tudom, gyerekkorom óta az utca színházában élek. Amikor édesanyám hatéves koromban elhagyott minket, számomra egy mentőöv volt az, hogy figyeljem a világot, hogy érezzem és érzékeljem, és így valamilyen formában elmeneküljek a konkrét realitásoktól. Persze ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem veszem észre, mi történik. Inkább még még élesebben látom.

„Torziókkal, kifordított testekkel dolgozom, amelyek részben a szenvedésről beszélnek. Arról, hogy a fájdalom mennyire szorít görcsbe és hogyan kell kijönni belőle. Épp erre a spirális energiára vagyok kíváncsi, az egész munkám erről az organikus rendszerről szól: test a testből, fuzionálás egymással, a térrel, a hálóval, a kötéllel, a tárggyal.”

- Hogyan alkotsz? Mennyit alakítanak a táncosok azon, ami a te fejedben megszületik?

- Én egy koncepciót alkotok, a szó szoros értelmében nem koreografálok meg minden egyes lépést. Ha látom, hogy elakadnak, akkor próbálok segíteni nekik. Sokszor az is elég, ha csak ülök bent a próbán, pusztán jelen vagyok és figyelem a munkájukat. Nekik is kell egy külső szem, egy inspiratív, szuggesztív energia, amit néha az intellektuálisra, néha a lelkiségre hat.

tricks&tracks2_Puskel Zsolt

Fotó: Puskel Zsolt

- Mi a módszered arra, hogy a táncosok ne fásuljanak el, ne legyen rutinszerű a munka a sokadik előadás után sem?

- Állandóan formálom és alakítom a darabokat, de őket magukat is sokszor megzavarom, például azzal, hogy azt mondom nekik: ne itt gyere be, hanem ott.

- Ez ösztönzi őket vagy inkább nyomasztja, kizökkenti?

- Az a fontos, hogy legyen bennük feszültség, különben miből oldódnának? Nem lehet halálos nyugalommal bemenni, mert mindenki el fog aludni.

- Az önmagában nem feszültség, hogy közönség elé kell állniuk?

- Nem, egy ilyen szférában már nem az, előbb-utóbb beleszoknak.

"
Olyan, mint amikor már nem hat az antibiotikum.

Állandóan helyzetbe kell hozni őket, persze ezt nem mindenki tudja elviselni. Voltak, akik „elmenekültek” tőlem nagy nemzetközi balettegyüttesekhez, aztán évek múlva visszajöttek azzal, hogy hát Pali, a lelkemmel mégiscsak te tudtál a legjobban foglalkozni… Én az a fajta koreográfus vagyok, aki mindenkit egyenként művel meg, mint egy-egy ékszert. Ennek egy mély, autentikus kapcsolat az alapja. De nem azt jelenti, hogy akihez közel vagyok, tegeződünk és megpaskolhatja a vállam, az mindent megengedhet magának, mert a szerepekért és a szerepekkel ugyanúgy meg kell küzdeni.

kirschner_anna_pali_portre másolat

Frenák Pál - Fotó: Kirschner Anna

„Mert a annak a tárgynak lelke van. Az nem egy élettelen valami. Életre fog kelni, ha hiszel benne és adsz neki egy dimenziót. Abban a pillanatban, ha másképp kezeled, megengedi neked, hogy bármit tegyél vele. Nem erőszakolni kell, hanem fuzionálni. A táncos mozgása hat a kötélre, de a kötél is provokál egy mozgásanyagot. Minden egyes mozdulatunkért meg kell küzdenünk.”

A társulattal legközelebb október 4-én Pécsett találkozhattok a VIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, a Tricks and Tracks című előadást pedig - a szeptemberi teltházas előadások után - decemberben láthatjátok újra a Trafóban.

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: