KULT
A Rovatból

8 színész, akiket a filmek folytatásai között cseréltek le

Volt, aki magától szállt ki és volt, akinek adtak hozzá némi lendületet.


Nem mindig van arra lehetőség, hogy a teljes gárdát újra leszerződtessék egy film folytatásához, pláne, ha az eredetileg nem is volt tervben. Ám néha nem teljesen világos, miért nem vállalta el egy színész – vagy éppen miért nem hívták vissza –, hogy részt vegyen az újabb epizódban.

Virágnyelven gyakran az „összeegyeztethetetlen időbeosztás” kifejezést használják a színészek és a filmstúdiók egyaránt, néha azonban egyik vagy másik fél felfedi a részleteket, ha már elég idő eltelt, hogy a nyilatkozat ne sértsen gazdasági érdekeket.

A Digital Spy 8 ilyen történetet gyűjtött össze.

1. Rachelle Lefevre - Alkonyat

lefevre

Lefevre játszotta Victoriát, a vámpírlányt a sorozat első két részében, az Alkonyatban és az Újholdban, ám a Napfogyatkozásban Bryce Dallas Howard vette át a szerepet. Lefevre később azt nyilatkozta az Access Hollywoodnak, hogy nem az ő döntése volt a váltás, és nem is volt elragadtatva tőle.

„Abszolút elkötelezett voltam az Alkonyat sorozat, és Victoria szerepe mellett” – mondta. „Több filmajánlatot is visszautasítottam, és a szerződésben foglalt jogaimmal összhangban csak olyan szerepeket vállaltam, melyek csak nagyon rövid forgatási időszakra kötöttek le.”

Bár A Barney és a nők című filmben alakított szerepe mindössze tíznapos kötöttséget jelentett, a Summit mégis úgy látta, ez összeegyeztethetetlen a Holdfogyatkozás több mint három hónapos forgatási idejével, és a váltás mellett döntött.

„A Holdfogyatkozás forgatási idejének ismeretében meg sem fordult a fejemben, hogy egy tíznapos átfedés miatt elveszthetem szerepet. Kitűnő szerződésem volt a Summittal, és kész voltam tiszteletben tartani, ám ők egyszerűen másnak adták a szerepet.”

A Summit Stúdió Lefevre állításaira reagálva azt közölte, hogy csak az utolsó pillanatban szereztek tudomást az átfedésről, mely a kérdéses tíz napra Európába szólította a színésznőt, holott a Holdfogyatkozás beosztását már jóval korábban leegyeztették. Így azonban Lefevre nem tudott volna jelen lenni a felvételek szempontjából rendkívül fontos próbaidőszakon, és bizonyos forgatási helyszínek is csak az adott időszakban álltak rendelkezése. Szegény Rachelle, Victoriának sokkal fincsibb szerepe van ebben a filmben, mint az előző részekben. És szegény mi, akiknek néznünk kellett Bryce Dallas Howard borzasztó parókáját!

2. Claudia Wells - Vissza a jövőbe

Wells játszotta Marty McFly barátnőjét, Jennifert az eredeti Robert Zemeckis-filmben, ám a második részben Elsabeth Shue vette át a szerepet. A váltás Wells döntése volt, aki egy közeli hozzátartozó betegségére hivatkozva nem vállalta a forgatást.

A Huffington Postnak mesélte el, hogy édesanyja végstádiumban lévő limfómában szenvedett. „Annyi minden mentem akkoriban keresztül, igazából egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy ismét elvállaljam a szerepet, és a lelkem mélyén tudtam, hogy ez volt a helyes döntés.” Ez azon esetek egyike, ahol, érthető okokból a színész és a stúdió jó kapcsolata megmaradt.

3. Terrence Howard - Vasember

howard

Az első Vasember-film kockázatos vállalkozás volt – egy gyakorlatilag ismeretlen szuperhőst olyan színészre bíztak, aki nem volt biztos garancia a megtérülésre, útjára indítva ráadásul egy olyan párhuzamos univerzumot, amivel korábban még nem találkoztunk.

Azóta kiderült, hogy bevált a számításuk. Kivéve Terrence Howardét, aki váltig állítja, hogy az első film sikere után kiszúrtak vele, a producerek ugyanis jóval kevesebb gázsit ajánlottak neki a folytatásban, mondván, hogy az tőle függetlenül is sikeres lesz. Nos, nekik lett igazuk, és Tony Stark jobbkezének, Rhodey-nek szerepét azóta is Don Cheadle alakítja.

Howard érthetően nem volt elragadtatva, és alaposan neki is ment Robert Downey Jr-nak, azzal vádolva, hogy ő kapta meg a neki járó pénzt, és kigolyózta a produkcióból. 2017-ben aztán rendezték a nézeteltérést, és Howard úgy nyilatkozott: „Rájöttünk, hogy az élet túl rövid ehhez.”

4. Katie Holmes - Batman: Kezdődik

Annak ellenére, hogy Christopher Nolan az egyik legmenőbb rendező, Holmes pedig arról ismert, hogy hozzáment Tom Cruise-hoz és a Dawson és a haverokban játszott, a helyzet az, hogy Katie utasította vissza, hogy ismét eljátssza Rachel Dawes szerepét a Sötét lovagban.

„Katie nem tudta vállalni a szerepet, aminek nem igazán örültem, de előfordul ilyesmi, legnagyobb szerencsémre azonban Maggie [Gyllenhaal] át tudta venni” – mesélte Nolan az Alloynak.

A mai napig nem teljesen világos, Holmes miért szállt ki, de a Business Insider cikkéből kiderül, hogy most is úgy látja, akkor az volt a helyes döntés.

„Tudja, igazán jól éreztem magam az első film forgatásán, és nagyon jó lett volna újra Chris Nolannel forgatni” – mondta Holmes. „De akkor úgy döntöttem, és abban a helyzetben számomra az volt a legjobb, úgyhogy nem bánom. Úgy vélem, Maggie kitűnő alakítást nyújtott. Azt viszont őszintén remélem, hogy lesz még alkalmam Chrisszel dolgozni.”

5. Rachel Weisz - Múmia

weisz

A Múmia forgatása után Rachel Weisz úgy döntött, a további részekben nem vállalja Evie szerepét, ezért helyét Maria Bello vette át. Hogy pontosan mi áll a döntés hátterében, nem világos. Van, aki azt mondja, Weisz nem akart öt hónapig távol lenni a családjától, míg Kínában forgattak, mások szerint nem akarta egy 21 éves felnőtt anyját alakítani, megint mások szerint egyszerűen csak nem tetszett neki a forgatókönyv.

Bármi volt is az oka, jól döntött: a Múmia – A sárkánycsászár sírja nem lett a kedvencünk.

3

6. Crispin Glover - Vissza a jövőbe

glover

Glover Játszotta Marty McFly apját az első részben, a másodikban azonban már Jeffrey Weissman szerepelt. Glover állítása szerint ő utasította vissza a további filmeket, mert alacsonynak találta a gázsit, ráadásul morális kétségei is akadtak. Bob Gale-lel, az egyik író-producerrel összerúgták a port, mikor Glover kifogást emelt az első film végével kapcsolatban, ami azt sugallja, hogy a McFly szülők sokkal boldogabbak és szerelmesebbek, mikor gazdagabbak.

A stúdió, ahelyett, hogy egyszerűen új szereplőt választott volna, mint Jennifer szerepének esetében, úgy döntött, Weissmannak protézist kell viselnie, hogy minél jobban hasonlítson Gloverre, aki ezért be is perelte őket. 2015-re sem csitultak el teljesen a kedélyek, a The Guardiannak ugyanis így nyilatkozott:

„Az, hogy feltettem a kérdést, amit feltettem [a film végéről], feldühítette őket [a filmeseket], mérgesek voltak, és valami kegyetlen dolgot akartak tenni, ami sikerült is nekik.”

7. Jodie Foster - A bárányok hallgatnak

foster

Miután megkapta érte a legjobb női főszereplőnek járó Oscart, Foster maga döntött úgy, hogy nem akar részt venni a folytatásban, annak ellenére, hogy a férfi főszereplő, Anthony Hopkins már elvállalta, és Ridley Scott is ott volt a fedélzeten mint a Hannibal rendezője. Foster szerepét Julianne Moore vette át.

Azt suttogják, hogy Fosternek nem tetszett a forgatókönyv, melyben Clarice maga is belemegy némi kannibalizmusba (mint a könyvben). Bár a Total Filmnek nyilatkozva körültekintőbben fogalmazott.

„Hivatalosan azért nem vállaltam a Hannibalt, mert a Flora Plum című filmet forgattam” – mondta. „Úgyhogy azt mondhatom, szépen és méltóságteljesen, hogy egyéb kötöttségeim miatt nem tudtam részt venni a forgatáson… A filmet láttam. Nem mondok semmit.”

8. Richard Harris - a Harry Potter-filmek

Ahogy Albus Dumbledore, úgy Richard Harris sem szökhetett meg végérvényesen a halál elől. A színész 2002-ben, 72 évesen hunyt el, nem sokkal azután, hogy Hodgkin-limfómát állapítottak meg nála. Harris családja szerette volna, ha barátja, Peter O”Tool veszi át a szerepet, ám ez nem jött össze. A Harry Potter és az azkabani fogolyban már Michael Gambon játszotta Dumbledore-t.

Képek: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk