Ezek voltak a legszuperebb és legszörnyűbb tévésorozatok 2016-ban
Ebben az évben láttunk egy rakás sorozatot - ezek között akadtak igazi gyöngyszemek és hatalmas bukták is. Összegyűjtöttünk néhányat azokból, amelyeket nagyon vártunk 2015-ben. Volt, amelyiket percek alatt szerettük meg, de akadt olyan is, amiből a továbbiakban egy kockát sem vagyunk képesek megnézni.
1. Az év legütősebb kezdése: The Walking Dead
Szó szerint. Mindenki azt várta, kit csap agyon a főgonosz. Rendet vágott. Ezt leszámítva egy kalap sz.r volt, semmi különös nincsen abban, hogy csökkent a nézettsége. A legnagyobb baj a sorozattal az, hogy a történet hitelét vesztette. Elképzelhetetlen, hogy egyetlen főgonosz sakkban tartson egy egész közösséget.
A sztori egyre uncsibb, semerre nem halad, a néző úgy érezheti, hogy csak az idejét rabolják. Kár, mert annak idején jól indult, és méltán lett népszerű.
A hetedik évad előzetese:
2. Az év legjobban várt sorozata: X-akták
Több mint tizenhárom évet kellett várni arra, hogy ismét menjen a tévében, de nehéz volt eldönteni, hogy megérte-e a várakozás. Talán a hat részes sorozat első két epizódja emlékeztetett a legjobban a kilencvenes években látott X aktákra. A hatodik, befejező rész pedig inkább az első mozifilmet idézte. A harmadik és a negyedik epizód kissé leült és blőd volt, különösen a moralizálás a gyíkemberrel.
Az volt az érzésem, hogy a forgatókönyv írói egyszerűen fellapoztak néhány összeesküvés-elméleteket taglaló könyvet, megnéztek pár hoaxgyárként szolgáló oldalt, és a sorozatba gyömöszöltek minden elképzelhető konspirációs agyrémet, illetve közhelyet. Gyíkembert, chemtrailt, védőoltással végrehajtott génmódosítást, az egész emberiségre halálos világjárványt.
A talányos befejezés után - jön valami nagy, fényes izé, és nem tudni mi lesz - kíváncsi lennék, készül-e folytatás, és ha igen, maradt-e annyi erő a sztoriban, hogy a nézők kitartsanak mellette? Vagy csak gyönyörködünk Gillian Andersonban és David Duchovnyban?
Az utolsó jelenet:
3. Az év csalódása: Szívek szállodája
Amennyire vártam, hogy újra együtt lássam a Gilmore-családot és Stars Hallow jellegzetes figuráit, annyira pofára estem már az első résznél. Talán a Szex és New York mozifilmek okoztak ilyen nagy csalódást a sorozathoz képest: a két produkciónak ott sem volt azonos a színvonala.
Elképzelhető, hogy a csalódáshoz hozzájárult az egyik kedvencem, a Richard Gilmore-t alakító Edward Hermann halála. Hiányzott a sorozatból, mert Lorelai és Rory pergő párbeszédeit mindig remekül ellenpontozta Emily és Richard társalgása vagy éppen vitája.
Annyira erőltetett volt az új minisorozatnak már az első része is, hogy képtelen voltam végignézi a szériát, és még gyűjtöm az erőt ahhoz, hogy végre befejezzem, amit elkezdtem.
4. Az év meglepetése, egyben legjobb sorozata: Stranger Things
Eddig még egyetlen sorozat sem volt képes annyira lenyűgözni, hogy addig képtelen legyek elaludni, amíg végig nem nézem a TELJES évadot. Utoljára a Weeds volt annyira érdekes, hogy több részt is ledaráljak egy éjszaka, de hogy ennyire beszippantson egy történet: ez a mutatvány kizárólag a Stranger Thingsnek sikerült.
A történet szerint egy Isten háta mögötti amerikai kisvárosban 1983 őszén rejtélyes módon eltűnik egy gyerek, és nem sokkal ezután feltűnik egy különös figura. A település határában titokzatos, zárt épület áll, ahol úgy tűnik, durva kísérletek folynak. A srác keresésébe a rendőrségen kívül a barátai is beszállnak, és ahogy a történet szálai kibomlanak, egyre többen keverednek bele.
A Stranger Things alkotóinak zsenialitása többek között ott mutatkozik meg, hogy a sorozat
úgy idézte fel a nyolcvanas éveket, az akkori filmek, horrortörtének, sci-fik hangulatát, hogy közben új, varázslatos világot, új mitológiát és saját atmoszférát teremtett.
Többen is megfogalmazták, és én is úgy érzem, hogy ez egy epizódokra szabdalt 8 órás film, amelynek egyetlen perce alatt sem unatkoztam. Az apróbb hibáival együtt úgy jó, ahogy van, zenével, színészi alakításokkal, forgatási helyszínekkel.
5. Az év nagy dobása/nagyszabású produkciója: Westworld
Várható volt, hogy azoknak is készít sorozatot az HBO, akiknek nem annyira jön be a harcos-b.szós-kardos-kalandos pszeudo-középkor (Trónok harca), de több évadot átölelő, nagy szabású produkcióra éhesek, kavarással, keveréssel, bűnözéssel, mint amilyen a Drót vagy a Gengszterkorzó volt.
A történet a gazdag emberek számára létrehozott kalandparkban, Westworldben játszódik. A vendégeket élethű, érzelmi reakciókra és gondolkodásra képes androidok szórakoztatják, előre megírt programmal. Őket egy egész városnyi ember felügyeli és javítja. Azonban már az elején porszem kerül a gépezetbe, és kiderül, hogy "hibásak" a programok, és az androidok - akik gyakran sokkal, de sokkal rokonszenvesebbek és emberibbek az embereknél - váratlan reakciókkal lepik meg teremtőiket és karbantartóikat.
Elég nagy fába vágta a csatorna a fejszéjét a szinte eposzi művel, amely egyszerre kalandfilm, egyszerre teremtéstörténet és mesterséges intelligenciával kapcsolatos etikai kérdéseket feszegető filozófiai munka. Van, aki már most, az első évad után a fejét fogja, és azt vizionálja, hogy a Lost sorsára fog jutni a Westworld, vagy kifárad, mint helyenként a Trónok harca. Én azonban optimista vagyok, és bízom abban, hogy a 2018-as második évad felülmúlja az elsőt.
6. A sorozat, amelyik hozta a szokott formát: Trónok harca
Tovább lehetett izgulni a főbb szereplőkért, elsősorban a Stark-család tagjaiért. Aggódtunk Aryáért, drukkoltunk Sansának, hogy legyen ereje és esze ahhoz, hogy akár uralkodóvá válhasson, kíváncsiak voltunk arra, hogyan alakul Bran történetszála, feltámasztja-e Melisandre Havas Jont, mi történik Daenerys-szel és a sárkányaival, észbe kap-e Cersei?
Itt, ebben a cikkben már leírtuk, melyek voltak a legerősebb jelenetek a hatodik évadban - szerintünk. Ezek közül kiemelkedett Hodor sorsa és utolsó jelenete. Ez volt a legváratlanabb és legdrámaibb fordulat az összes közül.
7. Az év leglátványosabb bukása: Bakelit
Vagányan, viccesen, keményen indult, lendülete magával sodort. Kilőtt, mint egy pisztolygolyó, hogy aztán gyorsan a falba csapódjon. És ott is maradjon.
Remek példa volt arra, hogy miként lehet jó színészekkel, remek alappal, izgalmas korszakkal (az 1970-es évek eleje), egyedi látványvilággal, megtörtént eseményeken is alapuló cselekménnyel akkorát bukni, hogy a nézőnek is fáj. A zenei producer története szerintem azért volt eleve kudarcra ítélve, mert már az elején túltolták a sztorit, még mielőtt megpróbálhattunk volna bármilyen szinten azonosulni a főhőssel vgy a nejével. Mindenből túl sok volt, és azt gyilkosságot nem az elején, hanem az első évad végén kellett volna elkövetni. Már ha szükség volt rá egyáltralán.
Szerencsére nem folytatódik a show. Nem kár érte. A színészekért (Bobby Cannavale, Olivia Wilde) annál inkább.
