SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Erotikus fotósorozata miatt szakított Köllő Babett-tel a volt párja

Köllő Hajdú Péter műsorában, a Beköltözve előzetesében jelentette be, hogy 2025-ben újra visszatér a képernyőre. Azt azonban, hogy melyik csatornán láthatjuk majd, egyelőre homály fedi. Az előzetesből nemcsak ez derült ki, hanem egy régi szakításának a története is.


Köllő Babett az elmúlt években a TV2 egyik meghatározó arcaként tündökölt, de 2023-ban eltűnt a képernyőről. Sem műsorvezetőként, sem zsűritagként, sem versenyzőként nem szerepelt, aztán júniusban elárulta, hogy szándékosan választotta a visszavonulást és a pihenést.

De a csend nem tart örökké: Köllő Hajdú Péter műsorában, a Beköltözve előzetesében jelentette be, hogy 2025-ben újra visszatér a képernyőre. Azt azonban, hogy melyik csatornán láthatjuk majd, egyelőre homály fedi. Az előzetesből nemcsak ez derült ki, hanem egy régi szakításának a története is.

A régi FHM-fotók és a szakítás, ami mindent borított

Köllő Babett 2003-ban az akkor még létező FHM magazinban szerepelt egy fotósorozatban. Hogy mennyire voltak merészek a képek, azt így foglalta össze:

„Azt hiszem, a legmerészebb az volt, hogy hátulról-oldalról picit látszott a mell formája. De az FHM nem volt egy vetkőzős magazin.”

A képek viszont nem mindenkinek jöttek be: akkori párjával éppen ez vezetett összeveszéshez, majd szakításhoz. „Ez egy 6-7 éves kapcsolat volt, és nála ez volt az utolsó csepp a pohárban” – mesélte Babett. Nem sokkal később találkozott azzal a férfival, aki azóta a férje, és akivel jövőre már a 20. házassági évfordulójukat ünneplik.

A műsorban Babett őszintén beszélt a jelenlegi házasságáról is, és arról, hogy nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk. Hogy pontosan milyen mélypontokra gondolt, az a műsorból derül majd ki.

Köllő Babett Hajdú Péternél

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 05.



Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.

A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.

A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.

A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.

A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.


Drámai fordulatot hozott A Nagy Ő legutóbbi rózsaceremóniája: Stohl András két nőt is hazaküldött, a harmadiknak szánt rózsáját azonban visszautasították, így az adás a legizgalmasabb pillanatban ért véget.

A TV2 párkereső realityjének ceremóniája feszült hangulatban telt, a végjátékban ugyanis már csak két szál virág maradt három, a színész szívéért küzdő hölgynek. Stohl először a 48 éves Melindát küldte haza:

„Megpróbáltuk, de ennyi volt. Nem tudok rózsát adni, de nagyon köszönök mindent, és megígérem neked, hogy végigviszem azokat a dolgokat, amiket mondtál. Nagyon sokat segítettél nekem tegnap”

– mondta búcsúzóul.

Majd a négygyermekes, brazil Miriamhoz fordult:

„Neked sem tudok rózsát adni. Nem azért, mert nem vagy kívül-belül gyönyörű, hanem mert nem engem keresel. A mi életünk szerintem nagyon nehezen lenne összeegyeztethető, szerintem ezt te is így gondolod.”

Az utolsó rózsáját Mónikának szánta, a nőtől azonban váratlan választ kapott.

Amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a párjelölt így válaszolt: „Nem tehetem.”

Ezzel a jelenettel zárult az epizód, a nézőkben pedig rengeteg kérdés maradt, hiszen nem derült ki, hogy Mónika döntése a műsorból való távozást is jelenti-e. A következő adás minden bizonnyal e beszélgetés folytatásával fog indulni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET: