hirdetés

KULT

Elveszett önazonosságok a történelem tévútjain – Szántó T. Gábor: Keleti pályaudvar, végállomás

Találkozás az íróval a Margó Könyvfesztiválon

Link másolása

hirdetés

„Önök azt mondják, hogy ez lehetetlen. De igen, ez lehetséges!” – Soha nem felejtem el ezt a két mondatot, amit valamikor a 80-as évek elején egy francia tv-csatornán egy neves történész többször is megismételt a Rajk-perről szóló előadásában. Kafka hátborzongatóan megfoghatatlan „bűnügyéről”, A perről sem hitte volna senki, hogy valósággá válhat, pedig csak néhány évtizednek kellett eltelnie, itt, Európában.

1949-ben, a Rákosi-diktatúra totálissá válásának évében „imperialista-titoista összeesküvés” koholt vádjával letartóztatták Rajk Lászlót, a Magyar Dolgozók Pártja egyik vezető személyiségét, volt belügy-, majd külügyminisztert. Több társával együtt halálra ítélték és kivégezték őket. Ezzel egyidőben folytak az egyre reménytelenebb tárgyalások a magyar hatóságok és a frissen alakult Izrael állam között 30 ezer magyar zsidó kivándorlásáról. Erre kreált a kommunista vezetés, ahogyan „Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványa” elszólta magát, „sok álmatlan éjszakán” a Rajk-per kapcsán, mintegy mellékszálként egy „cionista összeesküvést”, természetesen Moszkvával szoros együttműködésben.

Ezek a történelmi tények. Szántó T. Gábor Keleti pályaudvar, végállomás című regénye ugyan fikció, de az előbbiek ismeretében akár valóság is lehetne, a holokauszt-túlélő magyar zsidóság kényszerű és/vagy önként vállalt válaszútjairól, illúzióiról és reményeiről.

A regény először 2002-ben jelent meg, s majdnem 20 évvel később ennek javított kiadását publikálta az író a Scolar kiadó gondozásában. Ennek okairól is beszélgetett Szántó T. Gábor és írótársa, Wirth Imre a Margó Könyvfesztiválon.

„A regény keletkezésével kapcsolatban a düh az első dolog, ami eszembe jut. A szélsőjobboldali sajtó akkoriban a kommunizmus kapcsán állandóan a zsidókat emlegette, és sokan megpróbáltak úgy tenni, mintha az egész a zsidók bűne lenne – emlékezett az író. Gyűlt bennem a düh, aztán úgy döntöttem: ha zsidó származásúak belekeveredtek a kommunizmusba vagy szerepet vállaltak az államvédelemben, nézzük meg azt is, hogy az áldozatok között hogyan szerepeltek. Így sokkal szélesebb perspektíva nyílik előttünk, és nem lehet könnyű kézzel hirdetni mindenféle előítéletes világképeket. Sőt, ha komolyabban megvizsgáljuk a kommunista mozgalom hátterét, láthatjuk, hogy szegényparaszti és munkás közegből is kerültek be az ÁVH-ba. Az a kérdés, hogy mi vitt arra sok értelmiségi vagy munkás hátterű zsidót, hogy elszakadva saját származási közegüktől, vallásuktól, egy világmegváltó célokat kitűző mozgalomban vállaljanak szerepet. De ugyanez a kérdés felvethető keresztény perspektívából: a szegénység, az egyenlőség, mint érték, ugyanígy megjelenik a keresztény tanokban is és aki komolyan veszi ezeket a tanokat, a szociális igazságosság hiánya ugyanúgy késztethetett embereket, hogy belépjenek a kommunista mozgalomba.

Az én regényem azt a perspektívát használja, amikor az áldozatok és az államvédelemben szerepet vállalók is zsidó származásúak. Ezeknek az utaknak egymás mellé tétele, e drámákat egymás melletti megmutatása jelentette számomra azt a választ, amit hiányoltam a korabeli közbeszédből, az irodalomból.”

Fotó: Reichel Tamás

hirdetés

A történet három szálon fut. Van egy műgyűjtő polgárcsalád, amely még a II. világháború után is irodalmi szalont visz, az ő lányuk lesz kommunista és megy férjhez egy államvédelmi tiszthez. A harmadik szál pedig egy vallásos cionistáé, egy Garay téri kereskedőé, akit a Rajk-per kapcsán letartóztatnak és kihallgatója az éppen ügyvédi hivatásától megfosztott polgári családfő veje lesz. Az események egy hétben sűrűsödnek össze, de közben a flash-back technikával kirajzolódik valamennyiük múltja és mindaz, ami idáig vezette őket.

A könyvben szinte végig eszmék ütköznek egymással, mégsincs olyan érzése az embernek, hogy egy tézisregényt olvas – vetette fel Wirth Imre. „Egy nagyon széles társadalmi pannót igyekeztem felfesteni és a kor világát megjeleníteni. Mindig az volt az érzésem, hogy szellemi életünk azt sugallja: Magyarországon 1944-ben a vészkorszakkal lezárult a zsidóság története. Ez részben igaz, elsősorban vidéken, ahol megszűnt az ultraortodox vallásos élet a kelet-magyarországi, kárpátaljai, erdélyi zsidóság deportálásával és tömeges halálával. A túlélő zsidóság azonban nagyon sokszínű, izgalmas világot jelentett, különösen 1956-ig és úgy éreztem: ezt is meg kell mutatni, mert ez egy hiányzó eleme a magyar kultúrának, a magyar irodalomnak. E könyv, miközben egy kisebbségi perspektívából néz rá a történelem útjára, a nagytotál mögött nagyon érdekes részletek bukkannak elé” – válaszolta Szántó T. Gábor, aki könyvében nemcsak a zsidósággal, a vallással kapcsolatos, az asszimilációból és a kirekesztésből született tabukat próbálja ledönteni. „Ma is léteznek falak, engem viszont a puszta érdeklődésem helyezett rendszereken kívülre, hogy ezekkel foglalkozzam, mert irodalmi szempontból is nagyon izgalmasak. Nem a pillanatnyi magyar kulturális horizontokkal kell foglalkozni, hanem akkor kell megírni, amíg még élnek bizonyos emlékek, még meg lehet szólaltatni embereket.”

Az író megemlítette, hogy a javítás mindenekelőtt alapos húzásokat jelentett. Először 10 évvel az első megjelenés után tudott hozzányúlni a kézirathoz, majd a következő években még kétszer, és nem tartja kizártnak, hogy egy esetleges újabb kiadásnál még tovább tudná tömöríteni. „Az az információmennyiség, amit az ember megpróbál beleszuszakolni a regénybe, mindig több, mint amennyire a könyvnek szüksége van. A húzás folyamata majdnem olyan fontos, mint a megírásé, de erre csak bizonyos idő után képes ember. Úgy érzem, nekem kellett ez a 10-15 év tapasztalat, hogy kihagyjam azt, amit fölöslegesnek érzek, vagy elviszi az olvasói figyelmet, vagy csak az én tudásom számára fontos, de a történet befogadásához, élvezetéhez túl sok”.

Nagy dilemma volt számára, hogy mennyit hagyjon meg a párbeszédekben a diktatúra saját nyelvezetéből, közhelyeiből, de úgy érezte, hogy ezek az elemek teljesen nem nélkülözhetők a korrajz hitelessége szempontjából.

Szántó T. Gábor két megrázó részletet olvasott fel a könyvből. Az első a cionista embermentőből lett ávós Benedek elbizonytalanodását éri tetten. A másodikban pedig a letartóztatott Friedmann felesége kéri számon az óvodából a hatóság által elvitt gyermekeit az óvónőn, akin Auschwitzban Mengele kísérletezett és soha többé nem lehet gyereke. És rögtön szembekerül a vallási törvény, mely szerint „az ember nem válogathat az övéi közül”, és a haláltáborbeli „szelekció” kitörölhetetlen borzalma.

A szerző végig ki tud tartani amellett, hogy ne ítélkezzen – hívta fel a figyelmet Wirth Imre.

Mindig megjelenik egy nézőpont, ami az adott pillanatban nagyon erősnek, és akár igaznak is tűnik, de abban a pillanatban belép egy másik nézőpont, ami elbizonytalanítja az előzőnek mindenhatóságát.

Emellett a döntéshelyzetek olykor valamilyen zsidó vallási törvényben vagy hagyományban is értelmeződnek. Minden szereplőnek megvan a maga igazsága, és ez alól nem kivétel Benedek figurája sem.

„Egy olyan holokauszt-túlélőről van szó, aki arra teszi fel az életét, hogy az új igazságszolgáltatásban szerepet vállal, és sodródik az eseményekkel, amit Friedmann a szemére is vet: először csak nyilasokat vertek, aztán már mindenkit. Hová vezet ez? És ez bemutatja a diktatúra borzalmas önfelőrlő mechanizmusát, ahogy mindig ellenségeket keres, az ellenségkeresésben egyre beljebb megy a társadalomban és a végén jószerével már nem lesz, aki nem ellenség. Benedeknek is megvan a maga drámája, mert van egy főnöke, aki elvárásokat fogalmaz meg, akivel szemben van egy bizonyos apakomplexusa, és akinek teljesíteni akar. A rendszer ilyen rétegezett volt: voltak a megszállott fanatikusok, a kétség nélküliek és voltak, akik őrlődtek, de ellátták a szerepüket és maguk is részei lettek a mechanizmusnak. Ennek megmutatása is tétje volt a könyvnek” – magyarázta az író.

A regény egyik kulcskérdése az alijázás, a zsidók Izraelbe való kivándorlása. „1944 után vagyunk, sokaknak nincs visszaút a régi életükbe, és úgy érzik, hogy a kivándorlás jelenti majd számukra a természetes közeget, ahol megtalálhatják önmagukat, az otthonukat, biztonságukat. Ez bizonyos fokig álom volt, mert akik kimentek, azoknak éppen a függetlenségi háború és az arab államok támadása közepette kellett letelepedniük, így az egyik drámai szituációból a másikba cseppentek. De itt súlyos kérdések merültek fel a világégés után: az is, hogy menni vagy maradni, vagy egy új világ eszméjét átültetni a gyakorlatba. Számunkra ma már szinte érthetetlen, hogy miként tudtak elhinni egy ilyen hagymázas víziót, de ez 1944 után sokak számára egyáltalán nem tűnt annak, és nemcsak a holokauszt-túlélőknek” – mondta Szántó T. Gábor, emlékeztetve a könyv rabbi-figurája kapcsán arra, hogy 1944-ben emberek sokaságának világképe, hite omlott össze, esett szét számukra a gondviselő isten képe. De sokan voltak, akik valóban felszabadulásként élték meg 1945-öt, és bár megdöbbentette őket a Rajk-per, legalább 1956-ig, esetleg még azután is, töretlenül hittek magában a kommunista eszmében, néha még akkor is, ha érintettek voltak a törvénytelenségekben.

A könyv szereplői tele vannak bűntudattal valós vagy vélt bűneik miatt, és a feszültségoldást többször is a szex jelenti. Ezek leírása az amúgy is nagyon sűrű nyelvezetű regényben, sokszor már-már nyomasztóan aprólékos, és ugyanolyan vizuálisan naturalisztikus, mint a kínzási jeleneteké.

„Tudatos döntés volt megmutatni e házaspárokat a szexualitásukban is. Valamennyien másképp viszonyulnak egymáshoz a gátlásaikkal, traumáikkal, az élet alapvető kérdéseivel szemben eszköztelenül és tehetetlenül élik meg a maguk szexualitását. Egy ilyen aktus után döbben rá az egyik nő, hogy nincs köze a férjéhez. A külvilág hatással van arra, hogy az emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz az intim szférában is.”

Én magam egy nappal e beszélgetés előtt fejeztem be a regényt, az utolsó 150 oldalt szinte egy lélegzetre olvastam el, de a korábbi fejezetek is egészen szokatlan elevenséggel szólaltak meg bennem. Egyetlen pillanatig sem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy a könyv szinte valamennyi szereplőjét többszörös identitászavar fojtogatja egy olyan korban, ahol megszűnnek a szilárd kapaszkodópontok, legyen szó akár hitről, népről, vagy hazáról, amihez tartozni akarunk. De az sem hagyott nyugodni, hogy egy diktatúrában bárkiből lehet áldozat, csak éppen „rosszkor kell lenni rossz helyen”.

„Ezek az emberek egzisztenciális krízisen mentek át, ennek hatását hordozzák a különböző identitásválságok azoknál is, akiknek megmaradt a vallásos hitük, de azoknál is, akiknek bűntudatuk van a túlélésük miatt. Nekem íróként nagyon érdekes volt láttatni azt, hogy az államvédelem új, fiatal nemzedékében megjelenő munkás- és parasztkáderek hogyan integrálódnak a rendszerbe, hogyan hatja át a szervezetet az egymással szembeni gyanakvás, hogyan válik valaki a rendszer védelmezőjéből egyszer csak célponttá. És hogyan hisznek a közvetlen beosztottjai abban egy „kattintás” nyomán, hogy ő is elkövetett valamit. Ez a paranoia önmagában is egy identitászavar” – válaszolta felvetésemre Szántó T. Gábor.

Engem különösen megérintett a könyv epilógusa, Friedmann fiának vallomása, aki visszakapja édesapját, és együtt jutnak el a múlttal, a gyökerekkel való megbékéléshez, amellyel való szembenézés nélkül senkinek nem lehet tiszta, világos identitása. És ha fájdalmas is az odavezető út, ezen mindenkinek végig kell mennie.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Alföldi Róbert szavaitól megállt a levegő – Network a Centrál Színházban
Felpattannánk, ordítanánk, de valami visszatart.

Link másolása

hirdetés

Amikor vasárnap este a Network előadása után kijöttünk Párommal a Centrál Színházból, csak annyit mondtam: kár, hogy nem lehet három szóból álló kritikát írni, amiben minden benne van. Az olvasóra bízom, hogy kitalálja, mi lett volna ez a három szó. Annyi biztos: ha manapság érdemes valamiért színházat csinálni, akkor az ilyen előadásokért igen.

Jó néhány olyan színházi estében volt részem életemben, amelynek alig vártam a végét, mert olyan kibírhatatlan feszültséget árasztott, hogy bármilyen végkifejlet megkönnyebbülést jelentett. Így volt ez akkor is, ha ismertem a történetet. És többnyire utána sem hagyott még napokig nyugodni. Alighanem így lesz ez a Networkkel is.

Már amikor bementünk a nézőtérre, sejthettük, hogy nem számíthatunk irgalomra. A színpadon sokszorosított nagy képernyőkön némán számláló órák fogadtak, és egy tompa, monoton dobzene, amely után szinte feloldás volt a ránk zúduló főcím kép- és hang bömbölése, a hírműsor kezdete. Belekerültünk a televízió bűvkörébe, a 25 év munkájába belefásult Howard Beale hamarosan váratlan fordulatokat vevő életébe. Az első sokk: Alföldi Róbert személyesen, és a képernyőknek köszönhetően még öt óriási példányban, ennek megfelelően többszörös hanghatással szólt hozzánk. Aztán lassan kialakult egy egyensúly e vizuális élmények között, de komfortzónáink harmóniáját a következő mintegy 90 percre sikeresen felborította.

Beale-t ki akarják rúgni, mert leesett a nézettsége, mire ő bejelenti, hogy élő adásban lesz öngyilkos. Ez persze rögtön megdobja a tetszési indexet és amikor utolsónak hitt adásában csupán azt mondja el, hogy elege van a sok „szarból”, amit 25 éven át mondania kellett, egy szemfüles programigazgató hölgy rájön, hogy a kiöregedett híradós helyett itt van nekik egy „konyhakész, instant próféta”, aki kimondja, amit az emberek igazán hallani akarnak. Beale némileg bekattanva, de közben nagyon is józanul belejön a szerepbe, a siker az egeket ostromolja, amíg túl nem lő a célon, és a legfőbb „atyaúristen” fel nem világosítja, hogy miről is szól a világ. A „megszelídült próféta” már nem kell, de megszabadulni is csak úgy lehet tőle, hogy újra mindenki róla beszéljen…

Alföldi Róbert tökéletes külső-belső eleganciával jelenik meg a színen, és az „őrületet” még az erre csábító ballonkabátos-pizsamás kulcsjelenetben sem viszi túlzásba. Nem egy egzaltált „tv-evangelistát” elevenít meg, hanem egy olyan embert, aki hisz a maga igazságában, és abban is, hogy képes felnyitni az emberek szemét. Tökéletes kontrasztot jelentenek show-műsorának harsány felvezetését követő visszafogott hangvételű, önmagukban vérlázító monológjai, amelyektől a nézőtéren is minden alkalommal érezhetően megállt a levegő. És néha beleborzongtunk, mert úgy éreztük, hogy a 21. század Magyarországáról (is) beszél, ahol mindent és mindenkit megvásárolnak, már semmi sem a miénk, miközben azt hisszük, hogy a tévé a valóság, és úgy éljük mindennapjainkat, ahogy azt a „doboz” sugallja. Utolsó gondolataival pedig a ma már odaát lévő Howard Beale végleg eggyé válik a bátor, szókimondó Alföldi Róbert színművésszel: ne hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessenek bennünket!

Egyetlen igazi elkötelezettség létezik, a másik ember iránti.

hirdetés

Martinovics Dorina, a gátlástalan, minden etikai aggályt és emberi érzést a nézettségnek alávető programigazgató Diane Christensen szerepében egyszerre rémisztő és szánalmas. Munkamániája pótszernek is tűnik, mert magánélete a nullával egyenlő, és ettől egy pillanatra sem tud megszabadulni. Láthatóan eltökélten hisz is abban, amit csinál. Most már a premier után talán elmondhatom: az előzetes beszélgetésünk során Róbert és Dorina egyaránt bevallották, hogy nem látták Sidney Lumet filmjét. De ez nem vált az előadás kárára, mindketten önmagukból építették fel remekül a karakterüket.

László Zsolt Max Schumachere alapvetően tisztességes, de gyenge ember, aki a döntő pillanatokban senki és semmi mellett nem mer kiállni: félti régi barátját, Beale-t, hogy bolondot csinál magából, de mégsem akadályozza meg, és bár tudja, hogy Diane képtelen bárkit is szeretni, mégis belemegy, talán férfiúi hiúságból, egy halva született kapcsolatba. Fehér Tibor a karrierista, önimádó, mindenkin átgázoló Frank Hackettje a darab leggyűlöletesebb figurája – sajnos nagyon is jól ismerjük az ilyen „sikerembereket”, akik aztán nagyot tudnak zuhanni a hirtelen elért magasságokból. Remek rendezői ötlet, hogy amikor a legfőbb nagyfőnök, Mr. Jenssen rapportra hívja Beale-t, úgy jelenik meg Bodrogi Gyula egy óriás képernyőn a főhős felett, mintha valóban egy megfoghatatlan, földön túli lény lenne.

Beale műsorának mottója: „Kurva dühös vagyok, és ezt nem tűröm tovább”. A felvezetőnek ezt a mondatot kell a show elején a nézők szájába adni, de ezúttal nem sikerült. Bizonyára voltunk többen a teremben, akik legszívesebben valóban felpattantunk és ordítottunk volna. De valami mégis visszatartott mindenkit. Talán egymásra vártunk, mint sokszor a valóságban, amikor tényleg dühösek vagyunk, de senki sem meri vállalni a „hangadó” szerepét. Lehet, hogy egyszer majd mégis sikerül – a színházban és azon kívül is?

Ezzel szemben időnként, egyes abszurd helyzeteknél kisebb-nagyobb nevetések hangzottak fel előadás közben. Holott semmi nevetni való nem volt rajtuk. Ezek pontosan jellemezték mindennapos médiafogyasztási szokásainkat, csak ezt még magunknak sem vagyunk hajlandók bevallani.

Amikor médiaegyetemen tanítottam és kurzust tartottam a média filmbeli ábrázolásáról, tanítványaim kaptak egy listát, amely nélkül úgy éreztem, nem lehetnek médiamunkások. Sidney Lumet filmje az elsők között szerepelt Orson Welles Aranypolgára és Federico Fellini Édes élete mellett. Most üzenem nekik és azoknak, akiknek még van kedvük ezt a pályát választani: okvetlenül menjenek el a Centrál Színház előadására. És gondolkozzanak el ezen a mondaton: „Te vagy a tévében, Bubus!”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
Egy Rubik-kocka, Szentendre és a Szépművészeti Múzeum is szerepel az új Marvel-sorozat trailerében
Félig már-már a magunkénak érezhetjük az Oscar Isaac-kel és Ethan Hawke-kal érkező Moon Knight-ot.

Link másolása

hirdetés

Impozáns előzetest kapott a Marvel legújabb szuperprodukciója, a Moon Knight, azaz Holdlovag. A sorozatot részben Magyarországon forgatták, tavaly nyáron mi is írtunk róla, hogy például a Balaton partján is el lehetett kapni a két főszereplőt, Ethan Hawke-ot és Oscar Isaac-et.

A szemfülesek a friss trailerben számos magyar vonatkozást fel is fedezhetnek – ahogy a hvg.hu is kiszúrta ezeket.

A főhös Rubik-kockával relaxál, majd elmegy a Szépművészeti Múzeumba és Szentendrére (legalábbis filmbéli alteregójukba) is.

A portál arról is ír, hogy a Holdlovag egy itthon kevésbé ismert szuperhős, akit szokás a Marvel-univerzum Batmenének is nevezni. Holdlovagot eredetileg Marc Spectornak hívták, zsoldos volt, aztán egy ősi egyiptomi istenség bosszuálló fegyverévé vált.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Csótányokra festett képekkel nyűgözi le az internetet egy filippínó művész
Brenda Delgado éppen egy halom döglött csótányt söpört össze, amikor bizarr ötlete támadt az állatok fényes páncélja láttán.

Link másolása

hirdetés

Bizarr ötlete támadt Brenda Delgadónak, amikor a munkahelyén egy halom elpusztult csótányt söpört össze, írja a The Indian Express. A 30 éves fülöp-szigeteki művésznek feltűnt, hogy a jókora rovarok páncélja milyen fényes és sima.

A Manila egyik elővárosában élő nő azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná egyfajta festővászonként használni az állatok tetemeit. Az autodidakta művész nem sokáig töprengett, inkább ecsetet ragadott. Azóta Delgado olyan híres műalkotásokat vitt csótányhátra, mint Van Gogh-tól a Csillagis éj, vagy da Vinci Mona Lisája.

Ezen felül rengeteg popkulturális ikon is bogárháton végezte már: többek között a Spongya Bob rajfilmek szinte összes szereplője, vagy például a Pókember filmekből ismert karakterek is.

Delgado alkotásai egyre népszerűbbek az interneten, bár egyáltalán nem ő a világ első csótányfestője. Christian Ramos elsősorban tiltakozásképpen fest a rovarok hátára olyan híres politikusokat, akik szerinte "sok közös tulajdonsággal rendelkeznek a csótányokkal". A mexikói művész többek között Donald Trumpot, Kim Dzsongunt, Adolf Hitlert, Fidel Castrót és Vlagyimir Putyint is rápingálta már egy-egy rovarra.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Új klip: Közös dallal indítja az évet Vastag Csaba és DJ Sterbinszky
Az Újra átélném című dalban DR BRS is közreműködik, aki a rap műfajával fejeli meg az elektronikus dallamokat.

Link másolása

hirdetés

Új dallal indítja a 2022-es évet DJ Sterbinszky, aki az ’Újra átélném’ című szerzeményéhez nem mást kért fel énekesként, mint Vastag Csabát. A felkérés igazi meglepetés volt Vastag Csaba számára, aki évtizedekkel ezelőtt még maga is a DJ-ikon muzsikájára bulizott.

„Egy modern fiúcsapat állt össze az ’Újra átélném’ dal erejéig, ami egy vérbeli klubzene lett. Csabával jó pár eseményen követtük már egymást a színpadon, régóta a fejemben volt, hogy jó lenne együtt dolgozni, így nagyon örültem, hogy elfogadta a felkérésemet”

– osztja meg velünk a népszerű DJ.

„Hihetetlen megtisztelő volt, amikor DJ Sterbinszky megkeresett azzal, hogy az új dalát velem képzeli el. Túl azon, hogy régóta nagyon jó barátok vagyunk, gyerekkoromban nagyon sokat buliztunk a zenéjére, többnyire a Balaton parton. Akkor még álmodni sem mertem volna arról, hogy egyszer majd pályatársak, később pedig "duett partnerek" leszünk”

– mondta az énekes, aki bár teljesen más műfajban alkot, zenél, örömmel kóstolt bele Sterbinszky zenei világába. „Mi magunk nem nagyon játszunk elektronikus zenét a zenekarral. Illetve némelyik dalunkban fellelhető egy-két elektronikus eszköz, de igyekszünk a hangszeres - többnyire rock - zenei világban maradni. A közös munka egy álom volt, minden gördülékenyen zajlott, lényegében szabad kezet kaptam. Éppen ezért ezt a dalt egy átlagos együttműködés helyett, inkább világok találkozásának nevezném. Sokat gondolkodtunk a rap betét megvalósítójának személyét illetően, viszont azt kell, hogy mondjam, hogy ehhez a zenei világhoz és üzenet-rendszerhez DR BRS-nél jobbat keresve sem találhattunk volna. Nagyon sokat tett hozzá a dalhoz, ezért az ő közreműködését is büszkén és őszintén köszönöm” – mondta az énekes, aki bízik a dal sikerében, sőt már a folytatást tervezi a lemezlovassal.

„Az új év beköszöntével újra felvettük a fonalat és a már készen lévő dalok mellé újakat írva, teljes erőbedobással megyünk neki az évnek. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, a jövőben DJ Sterbinszkyvel is folytatjuk a munkát és még a most megjelent ’Újra átélném’ című szerzeményünknél is nagyobb dolgokra készülünk” – tette hozzá Vastag Csaba.

hirdetés

VIDEÓ: STERBINSZKY X VASTAG CSABA – Újra átélném (feat. DR BRS)


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: