hirdetés

KULT

Torz kép, gonoszkodó Klárával Gyurcsány helyett – Megnéztük az Elkxrtukat

Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, itt Klára rángat mindenkit a politikai színtéren.
Fotók: Megafilm/YouTube - szmo.hu
2021. október 22.


Link másolása

hirdetés

Magam se tudtam, mit veszek nyakamba az Elkxrtuk megtekintésével: már a jegyvásárlás is arcpirító perceket tartogatott. A Gyurcsány-film címe eleve belekényszerít a káromkodásba, hiszen X-es változatban felér egy nyelvtörővel, így kénytelenek vagyunk szó szerint idézni az exminiszterelnök kirohanását.

Ezen a ponton szerencsére a jegypénztáros csaj is velem vihogott, sőt: cinkos kis mosollyal biztosított róla, hogy a teremben ülhetek szinte bárhová. A képernyőn zöld, üres helyek sorai villogtak.

Amikor öt perccel a kezdés előtt a vetítőterembe léptem, meghitt csend ölelt át: magam voltam nyolc sor bársonyszékkel és a köztük világító hangulatlámpákkal. Igaz, ebből az este fél kilences vetítésen még nem érdemes messzemenő következtetést levonni, a célközönség egy része talán már ágyban lehet.

Hamarosan mégis megjelent pár popcornos vödröt egyensúlyozó nyugdíjas, és az angol feliratos vetítésnek hála egy-két külföldi is. Ki tudja, őket talán nem vezérelte más, csak az elfogulatlan kíváncsiság. Ami, lássuk be, nem lett volna alaptalan.

Az Elkxrtuk létjogosultságát ugyanis hiba megkérdőjelezni: teljesen valid igény a szembenézés 2006 eseményeivel, akár egy dokumentum- vagy nagyjátékfilm által is, ami új értelmezési keretbe helyezhetné a tizenöt éve történteket.

hirdetés
Csakhogy a most készült mozi egy teljesen esetleges narratívát állít a valóság helyére. Értsd: mindez talán pont így történt meg, talán (és ez a valószínűbb) azért nem pont így. Itt viszont egyfajta mese- és valósághibriddé áll össze, ami valóban lezajlott azon az emlékezetes őszön, és amit a forgatókönyvíró/a rendező/a propaganda láttatni akar, hogy még jobban feltüzelje az azóta sem csituló indulatokat.

A sokáig csendben csordogáló történet kezdetén máris egy szimpatikus fiatal pár, az újságíró gyakornok Nándi (Mózes András) és a közvéleménykutató intézetnél dolgozó Réka (Bánovits Vivianne) dörgölőzik a szívünkhöz. Megtudjuk, hogy Réka főnöke, Hann Endre (a Medián akkori vezetője) a lány tudtán kívül rábízza az őszödi beszéd kikerülését megelőző felméréseket is, amivel akaratán kívül a cinkosává válik.

Réka emiatt annyit dolgozik, hogy nem vesz részt még a keresztfia szülinapján sem. Ezen a tesója úgy berág, hogy még a Kisvakond-maratonra sem hívja át hozzájuk, sőt a kutyáját, Bélát sem simogathatja meg - hiába, kellett a két órás filmbe egy ilyen fajsúlyos drámával terhelt cselekményszál. Ha a tesó karaktere mégis bárkihez közel kerülne érzelmileg, ezúton jelezzük: ő még komoly összetűzésbe kerül az egyenruhásokkal a film második felében, ezzel is növelve Réka elszántságát, hogy magánakcióba kezdjen.

Miután nagyot robban Gyurcsány beszéde, Réka nyomozni kezd az elvetemült Endre ellen: mégis, kinek az oldalán áll a főnöke? Eközben újságíró pasija az évtized sztoriját szeretné behúzni, bizonyítván: az ostrom idején tudatosan hagyták rendőri erősítés nélkül az MTV-székházat, hogy utólag az utcán randalírozó "fasiszta csőcselék" nyakába varrják az egész balhét.

 Izgalmas elmélet, még akár igaz is lehet, épp csak semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, itt meg már kordokumentumok közt bemutatva szerepel.

Hann Endre mellett kétes szerepben és kontextusban bukkan fel többek közt a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Szilvásy György, vagy a zöldfülű tanácsadó Karácsony Gergely is.

De hol marad a Feri? Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, maga a miniszterelnök csak az eredeti híradó- és riportbevágásokban szerepel.

Annál többet láthatjuk galád feleségét, a Jackie Kennedy-re fazonírozott Klárát, aki bábmesterként rángat mindenkit fel-alá a politikai színtéren. Fekete mikrobuszok hátuljában és kerti partikon gonoszkodik, Réka és Nándi ellen szervezkedik, sőt: egy ízben azt is kijelenti, ha az október 23-i megemlékezésen civilek is odavesznének, hát, az csak járulékos veszteség lenne.

A méregkeverő nőszemély szavait Réka diktafonnal rögzíti a parlament közepén. Pechére lebukik, és óriási hajsza veszi kezdetét, aminek közepette a leleményes partizánnő pizzás robogón hajt a tüntetők közé, magyar zászlóba tekeri a fejét, kuka mögé bújik stb. de mindhiába, mert - és ezt másfél évtizede tanúsíthatjuk - Gyurcsányéktól nem könnyű megszabadulni.

Ez az utolsó negyedóra már-már akciófilm színvonalú, ám a zombibelezős, poszt-apokaliptikus aláfestő zene így sem hagy illúziókat a minőségről. Mivel előző éjjel egyben daráltam le a Squid Game-et a Netflixen, letaglózott a kontraszt: amott pattanásig feszült idegekkel néztem, ahogyan egy játék részvevői formákat vájnak ki mézeskalácsból, itt meg a dörgedelmes zenei betétek dacára is elpilledtem a rendőrterrorba oltott autós üldözésen.

Az Elkxrtuk nem váltja ki azt az instant szekunder szégyent, mint egy Stop Gyurcsány-reklámszpot. Sőt, egy kereskedelmi csatornán sem vitatnám a létjogosultságát a délután hármas műsorsávban, épp csak unottan biggyesztve továbbkapcsolnék.

Annál nagyobb gond, hogy valós, vagy nagyon is valósághű felvételek keverednek itt a fikciós elemekkel. Ember legyen a talpán, aki szétválogatja, mégis mi ebből feltételezés, konteó, netán valódi politikai cselszövés bizonyítéka. Én megtippelni se merném, pedig 16 éves voltam a történtek idején. Azóta már lassan felnőtt egy újabb generáció, nekik végképp fogalmuk sincs az egészről.

Az őszödi beszéd és utóélete éppen attól ilyen szignifikáns eseménysorozat, mert a mai napig magyar családok ezrei üvöltöznek róla a vasárnapi húsleves fölött, hogy a Feriék tényleg elk.rták-e, és ha igen, mennyire. Netán éppen akkor és ott, Őszödön hívták életre azt az óriás csápjaival mindent bekebelező szörnyet, amire ma már NER-ként hivatkozunk.

Fajsúlyos téma ez, millió vetülettel, árnyalattal, megközelítési móddal, okok és okozatok bonyolult láncolatával. Ezek felfejtését az FBI-ra talán rábíznánk, Kálomista Gáborra és Keith English angol rendezőre viszont már kevésbé.

Ha a politikai film nálunk is meghonosodott és létező alműfaj lenne, ha készült volna még két-három ilyen témájú, de más megközelítésű alkotás, akkor az Elxrtuk talán elférne mellettük a palettán. Így azonban torz, sarkított, egydimenziós képet fest a XXI. századi magyar történelem egyik legfontosabb momentumáról, nem mellesleg dögletesen unalmas.

Propagandaalkotásként viszont még a filmbéli Klára asszony is csettintene rá - pláne, ha ezt is ő rendelte meg az ellenség megtévesztése céljából.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Tovább bonyolódik a Vígszínház-ügy: Wunderlich József elnézést kért a posztjai miatt

A színész most már azt mondja, hibázott, amikor kritizálta a színházat és Rudolf Péter igazgatót.

Link másolása

hirdetés

Ahogyan mi is írtunk róla, Wunderlich József csütörtök hajnalban tett közzé egy Facebook-bejegyzést, ami hamar nagy port kavart. A színész ebben arról írt, hogy a társulat többi tagjával együtt kiszolgáltatottnak érzik magukat, félnek és hallgatnak, miközben a színház nem törődik – a koronavírus járvány miatt veszélybe került – egészségük miatt. Nincsenek tesztek, nem használnak védőmaszkot, eközben pedig ellenőrzés nélkül fogadják a külsős szereplőket.

A poszt még nagyobb feltűnést keltett, miután a szerzője törölte vagy nem nyilvánosra állította.

Ezután pedig még egy bejegyzést közzétett: ebben azt részletezte, hogy az egyik kolléganőjét hogyan alázta meg a rendező, miután az elutasította, hogy Csehov Sirályának kedvéért meztelenre vetkőzzön a színpadon. Ebben az írásban számonkérte a színház vezetését is, amiért nem léptek fel ez ellen. Nem sokkal később ez a poszt is eltűnt.

Idő közben a színház igazgatója, Rudolf Péter is reagált a posztokra. A Telexnek azt mondta, hogy döbbenten olvasta Wunderlich írását, amit ő puszta pánikkeltésnek gondol, hiszen a színházban betartják a járványügyi protokollt. Az igazgató a színésznő ügyében a HVG-nek nyilatkozott, és elmondta: „a próbafolyamat során világossá vált, hogy a rendezőnek olyan határozott víziója van erről a szerepről, amiben nem tudtak kompromisszumra jutni a művésznővel”.

Mindezek után elérkeztünk a pénteki naphoz, amikor Wunderlich újabb posztot tett közzé – szúrta ki a Telex.

Hibáztam, amikor a színházat kritizáló mondataimat megosztottam a facebook-on.

Sajnálom, hogy így történt.

hirdetés

Végtelenül kétségbe voltam esve.

Elnézést kérek a színháztól.

Elnézést kérek Rudolf Pétertől.

Elnézést kérek az egész társulattól.

Ne haragudjatok.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Sír, nevet, belehal – Andrew Garfieldnak már oda is adtuk az Oscart a Tick, Tick… Boom!-ért

A színész olyasmit művel a tragikusan fiatalon elhunyt zseni szerepében, amit csak a legnagyobbak tudnak. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A Netflixen látható ez a remekmű, amit nem véletlenül hívok így, és őszintén remélem, hogy jobban megtalálja majd kultikus helyét, mint az életrajzi film főszereplője és művei a saját életében. Jonathan Larssonnak ugyanis nem sok idő adatott, erre utal a film címe is, mely egyik musicalének címe: magyarul anno Robbanás előtt címmel mutatták be itthon színházban. Vagyis a Tick, Tick… Boom! azt az időszakot mutatja be, mielőtt Larson karrierje hatalmasat villanva berobbant volna, egészen pontosan a halála előtti időszakot.

Most ironizálhatnánk Larson stílusához illően: pontosan melyik időszakot is? Hiszen az ember halála előtti időszaka az nem más, mint az élete. Ha ebből a roppantul pesszimistán egzisztencialista szemszögből nézzük. Tehát pontosítok:

azt az időszakot látjuk, amikor Larson épp hamarosan betölti a harmincat, azt gondolja, még semmit nem tett le az asztalra, ő egy senki és az óra csak ketyeg. Sajnos utóbbit jól érezte.

Lássuk, mi ebből az igazság: a számára legfontosabb musicalje, amit ezidőtájt 8 éve írt, épp még mindig nem készült el - de most ennek a csodás filmnek a score-ját, azaz filmzenéjét adja, és egyszerűen fantasztikus, semmi korábbihoz nem hasonlítható. De Larson hírnévre vágyott, sikerre, arra, hogy megmutathassa az embereknek, érti és látja őket.

Ilyen katartikus filmélményben ritkán van része az embernek, én is így éltem meg a Tick, Tick... Boom!-ot, ami nagyrészt köszönhető az egy ideje musicalfan berkekben már übernépszerű Lin-Manuel Miranda rendezőnek, akinek szintén ez az első filmje, ahhoz képest meg pláne le a kalappal előtte. És Andrew Garfield alakításának, akit ha kivennénk a filmből és egy középszerűen jó alakítást tennénk be helyette, egy remek kísérletként látnánk talán.

hirdetés
Mert nemcsak Miranda profi rendezése és egyedi univerzuma teszi nagyszerűvé a filmet, hanem, nekem, színészmániásnak különösen, Andrew Garfield játéka, aki maga Jonathan Larson.

Mindezt úgy éreztem, hogy korábban fogalmam sem volt róla, ki az a Jonathan Larson, csak rémlett, hogy volt egy menő musical, a Rent, de a nevét nem ismertem.

A The Social Network óta vártam, hogy Andrew Garfield kapjon egyszer egy olyan drámai szerepet, amiben minden színét és tehetségét meg tudja mutatni. Garfield egy olyan zsenit ábrázol teljesen lemeztelenedve, aki

szerethető és sajnálatra méltó egyszerre, és minden színészi pillanatával, a karakter művészi állomásainak és komoly alkotói válság-epizódjainak drámájával együtt szó szerint életre kel.

A többi szereplőre csaknem nem is maradt annyi muníció, mint Larsonéra, aki Garfield és a forgatókönyv által beránt minket egy géniusz világába, aki rohan, siet, mert mintha érezné, hogy közel a vég. Hidegrázás belegondolni, hogy a Rent első színpadra kerülésének estéjén jött el érte a halál.

Garfield táncol, énekel, sír, nevet, ahogy Larsson és ahogy a legnagyobb előadók teszik és tették, és megértjük általa és a film által, milyen az, amikor valakinek fontosabb az életénél az, hogy adjon, és hogy alkosson. Annyival fontosabb, és talán Larson utólag megbánta ezt, hogy miközben egyszerre ezerrel él, pillanatokra el is dobja magától az életet, a magánéletet, és olyankor csak ő van és a kotta, meg a zongora. Szó szerint meghal a művészetért (szerencsére ezt a film nem propagálja, nem érezzük, hogy ez menő lenne, csak a szenvedését). Ráadásul nem az öncélúért, hanem a nyolcvanas években, az AIDS tragikus fellobbanási korszakában alkotott és komoly ébresztő-harsonát fújt a társadalomnak. Remélem, magában mindenki megköszöni majd az alkotóknak a vége főcím alatt, hogy készítettek egy filmet erről a kivételes emberről és tehetségről, mert így posztumusz még jobban megismerheti a világ.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Így lesz vérszomjas démonná Lady Gaga Patrizia Reggianiként a Gucci-házban

Ridley Scott filmjének legnagyobb bravúrja a két színész alakítása, Adam Driver újra kaméleonként változik át Maurizio Guccivá.

Link másolása

hirdetés

Guccinénak először bejött az élet, aztán nagyon nem, jut az ember eszébe keserűen mosolyogva ezen a bizarr, valós események inspirálta drámán, miután felállt a székéből a moziban. Nem fogok spoilerezni arról, hogy egészen pontosan hogyan halt meg Maurizio Gucci (Adam Driver), de egyetlen kattintással felkutatható, miként lett a pénzéhség, a hatalomvágy, az egó és a családi ellenségeskedések áldozata viszonylag fiatalon ez az ember, aki még az utolsó tartópillére volt a Gucci-családból a Gucci márkának.

Hogy a Gucci miként vált a világ egyik legismertebb luxus-divatmárkájává és a brand története mögött milyen drámák húzódnak, eddig nem biztos, hogy tudtuk, Ridley Scott pedig ennek eredt utána, miközben egyértelműen az emberi természet visszásságait kutatta. És itt abból van elég bőven.

A két főszereplő, Patrizia Reggiani (Lady Gaga) és Maurizio Gucci, a neves és vagyonos Gucci-család sarjának találkozása igazi sikertörténetbe torkollt, csak épp nem a közös sikertörténetükébe. Pedig ígéretesen indult a kapcsolat: szenvedélyes szerelemként, melynek egyik résztvevője azonban naiv és introvertált (a férfi), a másik azonban a kezdetektől számító és sikeréhes volt.

Ebből rendszerint akkor alakul biztos kapcsolat, ha az egyik hajlandó alárendelni magát a másiknak - egy ideig így is alakult, Driver karakterének azonban voltak olyan emberi alapértékei, amik miatt egy idő után észrevette, hogy feleségéből hogyan válik kontrollmániás, a másikat birtokolni akaró pénzéhes démon, akinek soha nem elég semmi.

Az épp reneszánszát élő Ridley Scott rendező előző filmje intellektuálisan ugyan csavarosabb észjárású volt, mint ez, A Gucci-ház azonban pszichológiáját nézve pontos. Szépen, alaposan ábrázolja az emberek egymás melletti és egymáshoz képesti változását az évek, évtizedek során, és a személyiség torzulását is.

hirdetés
Gaga figurája van a fókuszban az utóbbi szempontból: nárcizmusa és etikai korlátainak megrendülése úgy lesz egyre erősebb az idővel, ahogy egyre inkább az lesz a rögeszméje, ha összefognak a férfival, együtt mindent elérhetnek.

Csakhogy ez a férfi nemcsak az anyagi világ iránt vonzódott, így egyiküknek egyszer csak sok lett az egyik, míg másikuknak kevés a másik, ahogy az lenni szokott. Ennek a lélektani folyamatnak a precíz bemutatásában - melyben nemcsak a rendező és az író, hanem a remek színészek is benne vannak erősen - komoly teljesítmény A Gucci-ház.

Bár kicsit hosszú, épp a két óránál éreztem, hogy már mocorognék a székben, mégis lebilincselő a történet. A film másik aspektusa ugyanis az, hogy a Gucci-ház családjának története olyan, mint egy szappanoperába oltott színmű. Van benne ármány, szerelem, őrület - Gaga fantasztikusan hozza a valóságtól egyre eltávolodó, monomániás asszonyt -, apa-fiú krízis, másik országba menekülés.

De a legjobb mégis a két színész: Adam Driver már megint teljesen "megfeledkezett" önmagáról, és egy olyan, ügyefogyottból nagy formátumú személyiséggé váló nemesi vérű figurát hoz, amit még soha, úgy, hogy az elején meg sem találjuk benne magát Drivert.

Ezt a fajta kaméleonságot nagyon kevés színész tudja, akárcsak Jared Leto, akit majd csak keresni kell, ha nem figyelünk, nem találjuk a filmben. Jeremy Irons és Al Pacino pedig szépen simulnak az öregek szerepébe, akárcsak Salma Hayek a megkérdőjelezhető értékrendű médiuméba, akinek kiemelt szerep jut a végső tragédiában (amúgy érdekes hasonlóság sejlik fel a Versace-gyilkosság és a Gucci-merénylet között). Ridley Scott ezúttal arról mesélt nagyon szórakoztatóan és elemzően, mi lesz, ha elkap a gépszíj, ha gazdag vagy, nincs megállás, és megáll az ész. Hát ez.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Találd ki, ki lép fel jövőre a Művészetek Völgyében!

Játékos videóval állt elő a fesztivál, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

Link másolása

hirdetés

A Művészetek Völgye egy karácsonyi hangulatú, játékos videóval jelentette be 2022 első fellépőit, amelyben Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese, Palágyi Máté, a Bohemian Betyars hegedűs-énekese és Bodor Áron, az Esti Kornél frontembere activityznek. Az egyik feladvány megfejtése azonban a közönségre vár!

A fesztivál szervezői a Facebookon osztották meg karácsonyi videójukat, amelyben kreatív módon jelentik be jövő évi fellépőiket. A videóban a zenészek egymás zenekarának nevét húzzák ki Acitvityben: megtudhatjuk, hogyan néz ki a Margaret Island, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Carson Coma elmutogatva, lerajzolva vagy éppen körülírva.

Ők ugyanis már biztosan fellépnek 2022. július 22. és 31. között a Panoráma Színpadon. Az ötödik zenekar megfejtése azonban a közönségre vár, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

A fesztivál karácsonyi akciójában most kedvezményesen szerezhetők be a jövő évi fesztiválbérletek is, amelyek mellé a zenekarok és a Völgy szuvenírjei közül lehet ajándékot választani a fa alá.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: