hirdetés

KULT

Torz kép, gonoszkodó Klárával Gyurcsány helyett – Megnéztük az Elkxrtukat

Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, itt Klára rángat mindenkit a politikai színtéren.
Fotók: Megafilm/YouTube - szmo.hu
2021. október 22.


Link másolása

hirdetés

Magam se tudtam, mit veszek nyakamba az Elkxrtuk megtekintésével: már a jegyvásárlás is arcpirító perceket tartogatott. A Gyurcsány-film címe eleve belekényszerít a káromkodásba, hiszen X-es változatban felér egy nyelvtörővel, így kénytelenek vagyunk szó szerint idézni az exminiszterelnök kirohanását.

Ezen a ponton szerencsére a jegypénztáros csaj is velem vihogott, sőt: cinkos kis mosollyal biztosított róla, hogy a teremben ülhetek szinte bárhová. A képernyőn zöld, üres helyek sorai villogtak.

Amikor öt perccel a kezdés előtt a vetítőterembe léptem, meghitt csend ölelt át: magam voltam nyolc sor bársonyszékkel és a köztük világító hangulatlámpákkal. Igaz, ebből az este fél kilences vetítésen még nem érdemes messzemenő következtetést levonni, a célközönség egy része talán már ágyban lehet.

Hamarosan mégis megjelent pár popcornos vödröt egyensúlyozó nyugdíjas, és az angol feliratos vetítésnek hála egy-két külföldi is. Ki tudja, őket talán nem vezérelte más, csak az elfogulatlan kíváncsiság. Ami, lássuk be, nem lett volna alaptalan.

Az Elkxrtuk létjogosultságát ugyanis hiba megkérdőjelezni: teljesen valid igény a szembenézés 2006 eseményeivel, akár egy dokumentum- vagy nagyjátékfilm által is, ami új értelmezési keretbe helyezhetné a tizenöt éve történteket.

hirdetés
Csakhogy a most készült mozi egy teljesen esetleges narratívát állít a valóság helyére. Értsd: mindez talán pont így történt meg, talán (és ez a valószínűbb) azért nem pont így. Itt viszont egyfajta mese- és valósághibriddé áll össze, ami valóban lezajlott azon az emlékezetes őszön, és amit a forgatókönyvíró/a rendező/a propaganda láttatni akar, hogy még jobban feltüzelje az azóta sem csituló indulatokat.

A sokáig csendben csordogáló történet kezdetén máris egy szimpatikus fiatal pár, az újságíró gyakornok Nándi (Mózes András) és a közvéleménykutató intézetnél dolgozó Réka (Bánovits Vivianne) dörgölőzik a szívünkhöz. Megtudjuk, hogy Réka főnöke, Hann Endre (a Medián akkori vezetője) a lány tudtán kívül rábízza az őszödi beszéd kikerülését megelőző felméréseket is, amivel akaratán kívül a cinkosává válik.

Réka emiatt annyit dolgozik, hogy nem vesz részt még a keresztfia szülinapján sem. Ezen a tesója úgy berág, hogy még a Kisvakond-maratonra sem hívja át hozzájuk, sőt a kutyáját, Bélát sem simogathatja meg - hiába, kellett a két órás filmbe egy ilyen fajsúlyos drámával terhelt cselekményszál. Ha a tesó karaktere mégis bárkihez közel kerülne érzelmileg, ezúton jelezzük: ő még komoly összetűzésbe kerül az egyenruhásokkal a film második felében, ezzel is növelve Réka elszántságát, hogy magánakcióba kezdjen.

Miután nagyot robban Gyurcsány beszéde, Réka nyomozni kezd az elvetemült Endre ellen: mégis, kinek az oldalán áll a főnöke? Eközben újságíró pasija az évtized sztoriját szeretné behúzni, bizonyítván: az ostrom idején tudatosan hagyták rendőri erősítés nélkül az MTV-székházat, hogy utólag az utcán randalírozó "fasiszta csőcselék" nyakába varrják az egész balhét.

 Izgalmas elmélet, még akár igaz is lehet, épp csak semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, itt meg már kordokumentumok közt bemutatva szerepel.

Hann Endre mellett kétes szerepben és kontextusban bukkan fel többek közt a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Szilvásy György, vagy a zöldfülű tanácsadó Karácsony Gergely is.

De hol marad a Feri? Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, maga a miniszterelnök csak az eredeti híradó- és riportbevágásokban szerepel.

Annál többet láthatjuk galád feleségét, a Jackie Kennedy-re fazonírozott Klárát, aki bábmesterként rángat mindenkit fel-alá a politikai színtéren. Fekete mikrobuszok hátuljában és kerti partikon gonoszkodik, Réka és Nándi ellen szervezkedik, sőt: egy ízben azt is kijelenti, ha az október 23-i megemlékezésen civilek is odavesznének, hát, az csak járulékos veszteség lenne.

A méregkeverő nőszemély szavait Réka diktafonnal rögzíti a parlament közepén. Pechére lebukik, és óriási hajsza veszi kezdetét, aminek közepette a leleményes partizánnő pizzás robogón hajt a tüntetők közé, magyar zászlóba tekeri a fejét, kuka mögé bújik stb. de mindhiába, mert - és ezt másfél évtizede tanúsíthatjuk - Gyurcsányéktól nem könnyű megszabadulni.

Ez az utolsó negyedóra már-már akciófilm színvonalú, ám a zombibelezős, poszt-apokaliptikus aláfestő zene így sem hagy illúziókat a minőségről. Mivel előző éjjel egyben daráltam le a Squid Game-et a Netflixen, letaglózott a kontraszt: amott pattanásig feszült idegekkel néztem, ahogyan egy játék részvevői formákat vájnak ki mézeskalácsból, itt meg a dörgedelmes zenei betétek dacára is elpilledtem a rendőrterrorba oltott autós üldözésen.

Az Elkxrtuk nem váltja ki azt az instant szekunder szégyent, mint egy Stop Gyurcsány-reklámszpot. Sőt, egy kereskedelmi csatornán sem vitatnám a létjogosultságát a délután hármas műsorsávban, épp csak unottan biggyesztve továbbkapcsolnék.

Annál nagyobb gond, hogy valós, vagy nagyon is valósághű felvételek keverednek itt a fikciós elemekkel. Ember legyen a talpán, aki szétválogatja, mégis mi ebből feltételezés, konteó, netán valódi politikai cselszövés bizonyítéka. Én megtippelni se merném, pedig 16 éves voltam a történtek idején. Azóta már lassan felnőtt egy újabb generáció, nekik végképp fogalmuk sincs az egészről.

Az őszödi beszéd és utóélete éppen attól ilyen szignifikáns eseménysorozat, mert a mai napig magyar családok ezrei üvöltöznek róla a vasárnapi húsleves fölött, hogy a Feriék tényleg elk.rták-e, és ha igen, mennyire. Netán éppen akkor és ott, Őszödön hívták életre azt az óriás csápjaival mindent bekebelező szörnyet, amire ma már NER-ként hivatkozunk.

Fajsúlyos téma ez, millió vetülettel, árnyalattal, megközelítési móddal, okok és okozatok bonyolult láncolatával. Ezek felfejtését az FBI-ra talán rábíznánk, Kálomista Gáborra és Keith English angol rendezőre viszont már kevésbé.

Ha a politikai film nálunk is meghonosodott és létező alműfaj lenne, ha készült volna még két-három ilyen témájú, de más megközelítésű alkotás, akkor az Elxrtuk talán elférne mellettük a palettán. Így azonban torz, sarkított, egydimenziós képet fest a XXI. századi magyar történelem egyik legfontosabb momentumáról, nem mellesleg dögletesen unalmas.

Propagandaalkotásként viszont még a filmbéli Klára asszony is csettintene rá - pláne, ha ezt is ő rendelte meg az ellenség megtévesztése céljából.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

„Ma meghalt a magyar rockzene egyik legnagyobb alakja, Budapest díszpolgára” - Karácsony Gergely is búcsúzik Kóbor Jánostól

A zenész emlékére a Városligeti Műjégpályán hétfőn délutántól az Omega dalai fognak szólni - jelentette be a főpolgármester.

Link másolása

hirdetés

Sorra búcsúznak a politikusok és művésztársak is a 78 éves korában elhunyt Kóbor Jánostól. Karácsony Gergely is a közösségi oldalán búcsúzott:

"Ma meghalt a magyar rockzene egyik legnagyobb alakja, az Omega frontembere, Budapest díszpolgára, elment Kóbor János. Képtelenség lenne felsorolni, mit adott Kóbor és az Omega a kultúránknak, mekkora hatással voltak a dalai generációk életére és Magyarország egészére, sőt messze a határokon túl is.

Benkő László, Mihály Tamás, Laux József és Somló Tamás után Mecky is Gammapolis színpadán zenél tovább. Isten nyugosztalja!"

- írja a főpolgármester a közösségi oldalán.

"Emlékére a Városligeti Műjégpályán ma délutántól az Omega dalai fognak szólni"

- közölte.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Semminek érezte magát az Omega nélkül, nélküle nincs többé Omega - Kóbor János halálára

A magyar rock-színpad első igazi frontembere volt.

Link másolása

hirdetés

1970. szeptember 4. Szüleim életemben először engedtek el rock-koncertre a Kisstadionba. Lemezről akkor már ismertem a zenekart, a második albumukat különösen szerettem. A koncert plakátján énekesük többé-kevésbé sikerült rajza volt látható. Amikor a két előbanda után megjelentek a színen, elkezdett esni az eső, de mintha az első akkordok el is riasztották volna az égieket. A szőke, nyúlánk frontember fekete rojtos ruhában rögtön kiváltotta a tinédzserek sikolyát, amikor belekezdett: „Hallottam hírét a tékozló fiúnak”.

Aznap váltam egyszer s mindenkorra Omega-rajongóvá és Mecky, azaz Kóbor János csodálójává. Még szüleimnek is megbocsátottam, hogy következetesen „Kóbor Muki”-nak emlegették, egy szintén nagy kedvenc svéd mesekönyv nyomán. Nem sokkal a koncert után Helsinkibe vitt a sorsom, és frissen szerzett finn barátaimnak, akik akkoriban már élőben hallhatták a Deep Purple-t, Frank Zappát és a kor más nagyágyúit, büszkén mutogattam a korai Omega-lemezeket.

Mecky egy remek, felkészült zenészekből álló, már a 60-as évek végétől a nyugati rock-kal lépést tartó együttes frontembere volt, aki külsejével, mozgásával, a közönséggel való kommunikációjával, egyedi testbeszédében betöltötte a színpadot, egészen különleges energia áradt belőle. Az együttes három „alapító atyjának” egyike volt Benkő Lászlóval és Laux Józseffel, és utolsó élőként végsőkig kitartott.

A mi korosztályunk az elsők között volt, amely az Omegán nőtt fel, amelynek a Tízezer lépés volt a kamaszkori eszmélés egyik alapélménye. Mecky imázsa tudott lenni annak a zenekarnak, amely először gondolkodott látványos színpadképekben, az űrvilágtól (Időrabló, Gammapolis) a totális társadalom megjelenítéséig (Az arc) és amely élőben is törekedett a tökéletes hangzásra. Nemcsak hatalmas szőke sörénye vált fogalommá, hanem énekstílusa is, a keményebb dalokban lefelé húzott hangsorokkal, de a líra sem volt számára idegen. Nem túlzás azt mondani, hogy a Gyöngyhajú lány egyik nemzedéki himnuszunk lett, miként az utánunk következőknek a Fekete pillangó.

Felejthetetlen koncertélmények egész sora szól bennem a mai napig: az 1972-es turné hódmezővásárhelyi előadása, amelynek végén a fényektől darabokra tört a színpadkép a Varázslatos fehér kő zárófutamai alatt; az 1982-es, Jancsó Miklós rendezte koncertsorozat, amelyből az utolsót egy nappal elcsúsztatták Brezsnyev elvtárs temetése miatt; az 1987-es Kisstadion és az 1994-es, felhőszakadás sújtotta Népstadion-buli, amikor Mecky és társai, szó szerint az életüket kockáztatva egy végzetes áramütéstől, együtt áztak ronggyá 60 ezer emberrel.

hirdetés

Aki közelről ismerte Kóbor Jánost, tudja róla, hogy rendkívül józan gondolkodású, és hosszútávra tervező ember volt. Nem véletlen, hogy ő hozta létre a 80-as évek elején az Omega stúdiót, ahol a magyar rock-bandák egész sora készíthette el lemezét profi körülmények között. Sokszor találkoztunk, többször interjúztunk is, álomalany volt, mert jószerével „nyomdakészen” fogalmazott. Amikor 2013. május 17-én felhívtam a 70. születésnapján, egy ismeretlen fiatalember vette fel, és egy kis türelmet kért, mert „Mecky bácsi éppen most kötött ki a vitorlásával”. Lenyűgöző sportos fizikummal rendelkezett, soha nem voltak káros szenvedélyei, talán túlságosan is bízott szervezetében. Benkő László és Mihály Tamás tavalyi halála nagyon megviselte, de kötelességének érezte, hogy elvigye az Omegát a 60. születésnapig…

A Népstadion-koncert előtt, amikor körbeinterjúztam az egész együttest, Mecky így beszélt örök együtteséről: „Én az Omega nélkül nem érzem magam semminek, senkinek”. Amikor meghallottam halálhírét, azonnal ez a mondata szólalt bennem. Nélküle viszont Omega sincsen többé.

„Koncertünk most félbeszakadt, folytatjuk, ha eljön a holnap” – énekelte Mecky a Tízezer lépés utolsó dalában. Elővettem a több mint 50 éves bakelitet, hogy megőrizzünk valamit kamaszkorunk ellopott varázslatából.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Nem Tóth Andival táncol Andrei Mangra szerelmespárt Kollányi Zsuzsi karácsonyi klipjében

A Csak veled jó című fülbemászó dalt az énekesnő Fischer Norbival közösen adja elő.

Link másolása

hirdetés

"Abszolút totál szerelmes tartalom" - írja Kollányi Zsuzsi új, karácsonyi dalának beharangozójában. Az is kiderül, hogy "két szuper tehetséges és ismerős szereplővel a videóban".

Az énekesek mellett ugyanis a klip két főszereplője egy szerelmespár, akiket Lissák Laura és Andrei Mangra alakítanak.

A két táncos a Dancing with the Stars televíziós táncos vetélkedőből ismerős, Andrei nyerte meg a 2021-es szezont, Tóth Andi partnereként. A filmben most új oldaláról mutatkozik, és partnere ezúttal egy táncos társa lett.

VIDEÓ: Kollányi Zsuzsi feat. Fischer Norbi - Csak veled jó


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Nyugdíjas farmer a drogkartell ellen – Megnéztük az új Liam Neeson-filmet

Az oltalmazó a sztár legújabb akciófilmje, ami ezúttal egy kicsit drámaibbra és realistábbra vette az irányt.
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2021. december 04.


Link másolása

hirdetés

Az oltalmazó egy mostanában több mint tipikusnak mondható Liam Neeson-film. Az időskorára akciósztárrá vált ír színész filmográfiájában talán mégis egy kicsit fontosabb bejegyzés lehet Robert Lorenz rendezéséből. Hogy miért? Nos, a filmet hivatalosan 2021. január 15-én mutatták be az amerikai mozik - vagyis az a kevés, amelyik nyitva volt. A legnagyobb láncok ugyanis akkor még a Covid-járvány miatti lezárások alatt rájuk kényszerített téli álmukat aludták.

A független színekben induló Az oltalmazó alkotói azonban voltak annyira bátrak, hogy a kézenfekvő streaminges premier helyett ilyen körülmények között is számos országban felpattintották a nagyvásznakra Neeson új akciózását. Aztán 2021 márciusában szélesre tárták a nagy moziláncok kapuit az Egyesült Államokban, és bizony Az oltalmazó volt az egyik film, amire azonnal be lehetett ülni, mondhatni, olyan volt a moziknak, mint a széncinege, avagy a nyitnikék éneke a tavasszal nyíló természetnek. Nagy sikert persze az akkori félelemittas közhangulatban még nem tudott aratni, de legalább egy várva várt, a normális kerékvágásba valamennyire visszatérő korszak közeledtét jelezhette. Az oltalmazó nálunk elég későn, december 2-án került a mozik műsorára, öt hónappal Neeson következő filmje, a Jeges pokol után, ám fontos tudni, hogy e (fizikai és átvitt értelemben is) poros kaland készült el előbb.

De hogy végre magáról a filmről is regéljünk: Neeson ezúttal Jim Hansont alakítja, az özvegy és alkoholista farmert, aki az arizonai-mexikói határon járőrözget, és jelenti a hatóságoknak az illegális határátlépőket. Egy nap azonban egy anyát és kisfiát sodorja elé a sors, akiket egy drogkartell vérszomjas tagjai üldöznek. Az előbbi nem éli túl a találkozást, így hősünkre marad, hogy megvédje a srácot a gyilkosoktól, és leszállítsa őt a Chicagóban élő rokonaihoz.

A hatvanas évei végét taposó Jim természetesen hiteltelen lenne egy akciófilm főszerepében, ha nem egy volt tengerészgyalogosról és egyben vietnámi veteránról beszélnénk, ezért természetesen mindkettő igaz rá,

s így Neesontól is elvárható sokadjára (csak néhány cím: Elrabolva 1-2-3, A szupercsapat, Ismeretlen férfi, Fehér pokol, Non-stop, Sírok között, Éjszakai hajsza, The Commuter – Nincs kiszállás, Dermesztő hajsza, Becsületes tolvaj, Jeges pokol), hogy egymaga lekapjon a tíz körméről nála sokkal fiatalabb és erősebb (bár az kétségtelen, hogy alacsonyabb) marcona legényeket is.

Ez most sincs másként, noha Az oltalmazó talán annyiban különbözik eddigi akciófilmjeitől, hogy próbál kissé drámaibb és reálisabb lenni. Az író-rendező Robert Lorenzről ugyanis azt kell tudni, hogy az 1995-ös A szív hídjaitól kezdve egészen a 2014-es Amerikai mesterlövészig együtt dolgozott Clint Eastwooddal, ráadásul minden egyes filmjén. Eleinte rendezőasszisztensként, majd a 2003-as Titokzatos folyótól kezdve már producerként is. Volt hát mit ellesnie a mestertől. Első saját filmjét 2012-ben rendezte meg, természetesen Eastwooddal a főszerepben, ez volt Az utolsó csavar. Az oltalmazó pedig a második direktori projektje, és le sem tagadhatná inspirációit, hatásait. Elég csupán megemlítenünk a legújabb, idei Eastwood-filmet, a Cry Macho – A hazautat, amelyben a 90 éves kivénhedt cowboy Clint azt a feladatot kapja, hogy szállítson le egy fiatal mexikói srácot az Egyesült Államokba az apjának…

hirdetés

Az oltalmazó persze a dinamikusabb oldaláról közelíti meg a sztorit, kevesebb időt szán a vén mogorva róka és a jóravaló és bátor, de konok kissrác összecsiszolódására és többet az üldözős road movie-ba oltott akciós-thrilleres atmoszféra kialakítására.

Nem mellékesen pedig a sablonokra is. Kétségtelen, hogy akadnak benne izgalmas szcénák is (például a rendőrjárőrös, a moteles vagy a finálébeli szénatárolós jelenetek említhetők), ám összességében Lorenz csupán jól bejáratott paneleket használ. Nemcsak az az érzés foghatja el könnyedén a nézőt, hogy ez vagy az ismerős lehet valamilyen filmből, hanem hogy konkrétan egy Liam Neeson-filmben is láthattuk már.

Az oltalmazó mindemellett azonban megpróbál több lenni egy átlagos, kisebb költségvetésű akciófilmnél (nem is pörög nonstop): időnként elmélázik a kies délvidéki pusztaságon, a naplementéken, az utazás során erősen gyarapodó fák lombkoronáján és persze Liam Neeson távolba révedő tekintetén. A cowboyosan hunyorgó (a.k.a. menő) nagy nézésekben pedig jó társa a Miguelt alakító Jacob Perez, aki kétségkívül sokkal tehetségesebb a Cry Macho Eduardo Minettjénél. A kartell által kiküldött csapat vezéreként pedig Juan Pablo Raba bizonyítja, hogy egy minden ízében gyűlölnivaló hidegvérű gyilkos is megsajnálható (de csak egy icipicit), ha elcsípünk egy-két fontos információfoszlányt a múltjából, és ezáltal tovatűnik egysíkú papírmasé gonoszsága.

Az oltalmazó tehát nem reménytelen próbálkozás, ám az is biztos, hogy nem ez a film jelent majd üdítő kivételt Neeson egy kaptafára készülő akcióözönében. Arra inkább ott a Fehér pokol, a Sírok között vagy a Dermesztő hajsza.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: