HÍREK
A Rovatból

„Elkezdődött a kizsákmányoló szexuális kapcsolat köztünk” – bevallotta, mit tett tanítványaival az irodalomtörténész

Vári György nyilvános posztban tette közzé, hogy annak idején egy gimnáziumban tanított, ahol elnyerte a diákok bizalmát, de ahogy írta: „hatalmi helyzetből kontrollált kapcsolatokat létesítettem, manipuláltam és használtam ki.”


Egy Facebook-posztban vallott korábbi tetteiről Vári György irodalomtörténész, aki - mikor egy budapesti gimnáziumban tanított - visszaélt a diáklányok bizalmával.

A bejegyzését így kezdi:

"Amiről szó van: 15 éve, 20-as éveim közepén, kezdő magyartanárként, hatalmammal, helyzetemmel visszaélve kihasználtam 17-18 éves tanítványaim rajongását, megkörnyékeztem, egy alkalommal erőszakoskodva fogdostam, zaklattam egyiküket, akivel később, évek után, egyszer lefeküdtem. Másikukkal közvetlenül azután jöttem össze, hogy formálisan megszűnt köztünk a tanári–tanítványi viszony, az első igazi kapcsolatát remélő lányt minden szempontból, minden módon, érzelmileg, szexuálisan egyaránt kihasználtam a végletesen kizsákmányoló viszony pár hónapos fennállása alatt, amelyet azután megszakítottam, hosszú évek alatt sem kiheverhető, súlyos érzelmi károkat, nehezen feldolgozható traumát hagyva magam után. Éveken át elhúzódó párkapcsolati, szexuális, érzelmi bizonytalanságokat, válságokat, rengeteg, nagyon lassan mérséklődő fájdalmat okoztam."

A történteket évekkel ezelőtt az Üvegplafon is megírta, név nélkül. A cikkben több áldozata is megszólalt. Ők súlyosabbnak érezték Vári tettét, mint ahogy azt akkor zaklatójuk gondolta. Most Vári is beismerte tette súlyosságát. Mint írja, bocsánatot kér mindazért, amit elkövetett:

"Bocsánatot szeretnék kérni, illúziók nélkül, elmondani, hogy ha nem is segít már semmit, mennyire sajnálom mindazt, amit elkövettem, mindazt a fájdalmat, amelyet okoztam".

Az esetek idején már 25 éves volt, ám most azzal is szembenézett, hogy milyen út vezetett odáig:

"... mindazt, ami ide vezetett, közegünk egy része bocsánatos bűnnek, esetleg jópofaságnak tekinti. Egyik kedvenc regényem főszereplője egy romantikus pillanatban bevallja elrévedve, hogy középiskolás kamaszként kicsit letapizta az osztálytársát. Kamaszkoromban én is úgy gondoltam, hogy vicces rácsapni a lányok fenekére, illetlen kicsit meg tapintatlan, de vagány. Ahogy a kedves őrültről, a Füttyös Gyuriról mesélték kedélyesen, hogy újságpapírral csapkodta a Körúton a lányok fenekét. Legyintő megbocsátással. Nem ügy.

Mindaz, amit frusztrált, testileg, szexuálisan zavart kamaszkoromtól fogva csináltam, ahogy „közeledni próbáltam” lányokhoz, nőkhöz, bizonyára többször is a határát súrolta a szexuális zaklatásnak, vagy sokszor jócskán túl is lépett rajta. A szociális normák végtelen képlékenysége, amely például azt sugallta, hogy a lányok fenekét csapkodni még belefér, mindezt „lehetővé tette”.

Elhúzódó, a húszon bőven túl is masszívan frusztrált későkamaszkorom még tartott, amikor tanár lettem egy iskolában, nem egészen 24 évesen."

A tanár-diák kapcsolatról úgy vélte:

"Egyszerre igaz és hazugság, ha azt mondom, nem tudtam, mit teszek, amikor egyre bizalmasabb, egyre kevésbé formális viszonyba kerültem a második fakultációs osztályomba járó lány diákok némelyikével, amikor együtt tanultunk külön, tanításon kívül, beszélgettünk az élet fontos dolgairól. Bizonyos kérdésekben a bizalmukba avattak. Tudtam és nem bántam, hanem hízelgett is sértett hiúságomnak, hogy ennek a viszonynak van fiú–lány dimenziója. Tudtam, azt hiszem, hogy a felém irányuló érdeklődés jórészt épp a státuszomnak szól, annak az izgalomnak, hogy tanár vagyok és mégis figyelek rájuk. Azt hittem, a rájuk irányuló figyelmem valódi és őszinte érdeklődés, hogy méltán avatnak a bizalmukba, tényleg a barátjuk vagyok. Hogy amikor „őszintén” beszélek velük, megértem a problémáikat, úgymond, akkor partnerek vagyunk. "

A helyzetét is elemezte, hogyan tudott olyan szituációt teremteni, amiben a diákokat manipulálni tudta:

"Úgy éreztem, laza és nagyvonalú dolog nem tanárként viselkedni, közvetlennek lenni, barátkozni. A határok elmosása azonban nem szüntette meg az aszimmetriát a kamaszok és köztem, inkább veszélyesebbé tette attól, hogy látszólag eltüntette azt.

Kitüntetett, hatalmi helyzetből teremtett bizalmat, és aztán visszaéltem vele a nárcisztikus személyiség működésmódja szerint, amely mindenki más személyét neki alárendeltnek, sérelmei jóvátételének jelenti,

és csak hatalmi helyzetből kontrollált kapcsolatokat létesítettem, manipuláltam és használtam ki".

A hosszú posztban leírta azt is, hogy milyen módon használta ki a lányok bizalmát. Volt aki visszautasította, de volt olyan, aki "rajongott" érte, és bár tudta, hogy érzelmileg kötődik hozzá a lány, ő mégis egy idő után véget vetett a kapcsolatnak úgy, hogy áldozata éveken át szenvedett miatta.

Lapozz a továbbiakért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.


Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:

"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.

Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.

És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."

A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"

Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„De tényleg: normálisak???” – Hadházy Ákos kiakadt: hazánk legnagyobb curling csarnoka épül Miskolcon
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.


Hadházy Ákos újabb levelet kapott. Az informátor ezúttal arra hívta fel a figyelmét, hogy egy újabb sportberuházás indul, ezúttal Miskolcon.

A független képviselő azt írta:

"Már csak ez hiányzott Miskolcon: az alpolgármester szerint MAGYARORSZSZÁG LEGNAGYOBB CURLING CSARNOKA ÉPÜL hamarosan, ahol világversenyeket is lehet tartani…"

A politikus a hírtől kiakadt. Mint megjegyezte:

"1) Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos.

2) Ha valaki nem tudná, a curling az a sport, ahol a jégen eldobott kövek előtt sikálják a jeget és amit alig űznek az országban. Na majd most, a miskolciak.

3) nem lesz nehéz “az ország legnagyobb” curling csarnokát megépíteni, mert ha jól tudom, ezen kívül csak egy van.

4) de tényleg: normálisak???"

A bejegyzéshez azonnal özönleni kezdtek a kommentek is, amik között több vicces is akad:

"Az Edda legújabb slágere: A CURLING közepén állok jövőre debütál..."

"Szerintem egy szabadtéri, egész évben működő sípálya műhóval, felettébb "hasznos" lenne közpénzből"

"Hívjuk meg a jamaicai bobcsapatot az átadásra!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Térkép: elárulták, hogy hol és mekkora eséllyel eshet nagyobb mennyiségű eső a következő napokban
A hidegfront kisöpri a kánikulát is, lesz olyan nap, hogy még a 20 fokot sem éri el a napi csúcshőmérséklet. A következő napokban a lehűlés mellett záporok, zivatarok, szél is várható.


A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:

"Hétfőn átvonul felettünk az első hidegfront, amelynek hatására többfelé valószínű nyugatról kelet felé haladva napközben zápor, zivatar. Ezekből elsősorban az ország északnyugati felén van esély 10 mm-t elérő csapadékmennyiségre, délen, délkeleten ez inkább csak lokálisan fordulhat elő. Ezen a napon a zivatarokat inkább viharos szél és jégeső kísérheti, a felhőszakadás kevéssé lehet jellemző.

Kedden érkezik az újabb front, illetve ezen a napon ciklon is kimélyül térségünkben, így ezen a napon szinte országszerte valószínű eső, zápor, zivatar, többfelé eshet jelentősebb mennyiség.

Szerdán a ciklon középpontja csak lassan távolodik északkelet felé, a magasban hidegörvény is lesz felettünk, így ezen a napon elsősorban az északkeleti megyékben valószínű további ismétlődő csapadék, másutt ekkor már inkább elszórt hátoldali záporokra lehet számítani.

Összességében tehát a hét elején várhatóan kedden, illetve szerdán északkeleten eshet jelentősebb mennyiségű csapadék, ekkor főként eső, hétfőn ez inkább csak lokálisan fordulhat elő intenzívebb záporok, zivatarok környezetében" - áll a bejegyzésben.

Az eső viharral érkezik. A veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.

Emellett a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat hétfőn.

A HungaroMet azt is jelezte: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható a Dél-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.

Az Időkép előrejelzése szerint a hőmérséklet is sökken:

Hétfőn változás kezdődik időjárásunkban, egy hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal. Helyenként heves vihar alakulhat ki felhőszakadás, jégeső, viharos széllökés kíséretében. Lassan mérséklődik a kánikula, délután 34 fok várható, hajnalra 19 fokig megy le a hőmérséklet.

Kedden sokfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar a rövid napos időszakok mellett. Több tájegységünkön számíthatunk jelentősebb mennyiségű csapadékra. Élénk, erős lesz a változó irányú szél. Többfelé friss lesz a hajnal. Délután 21-34 fok várható a legmelegebb órákban, a Tiszántúlon mérhetünk még 30 fok feletti maximumokat.

Szerdán még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, keleten helyenként zivatarra. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az élénk, erős északnyugati szélben csupán 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők a délutáni órákban.

Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben helyenként futó zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az északnyugati szél élénk, erős marad, északnyugaton viharos lökések kísérhetik. Délután 20-26 fokra van kilátás, északon, északkeleten 20 fok alatt maradhat a hőmérséklet.

Pénteken északkeleten fordulhat elő kisebb zápor, a szeles időben pedig 19-27 fok között alakulnak a maximumok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk