KÉK HÍREK
A Rovatból

Együtt akartak véget vetni életüknek az idős házasok, végül a férj végignézte, ahogy felesége meghal

Sokan időskori Rómeó és Júlia-történetet látnak az idős angol pár tragikus halálában.


Geoffrey és Ida Platt arra jutottak, hogy közösen leélt életüket együtt is szeretnék befejezni, így megtervezték közös öngyilkosságukat - írja a Metro.

A 89 éves férfi és 90 éves felesége azért jutottak erre az elhatározásra, mert az asszony egészségügyi állapota az utóbbi időben leromlott. A férfi eleinte mindent megtett, hogy felesége jobban legyen, ám az elmúlt évben pacemakert kellett beültetni romló állapota miatt, és a szemét is műtötték.

A feltételezések szerint azért választották a közös öngyilkosságot, hogy több mint 50 év házasság után közösen távozzanak az élők sorából.

A pár rengeteg gyógyszert vett be, ám mivel a szomszédoknak gyanús lett, hogy nyitva a ház ajtaja, ezért bementek. A pár már nem volt magánál, ám a mentősök még időben kiértek, és mindkettőjüket élve szállították be a kórházba.

Geoffrey hamar rendbe jött, ám végig kellett néznie, hogy felesége haldoklik: Ida ugyanis öngyilkossági kísérletük után hat nappal elhunyt.

Geoffrey-t tíz nap után engedték ki a család tiltakozása ellenére, ők ugyanis féltek, hogy a férfi esetleg kárt tesz magában. Terápiára járt, ahol segítséget kapott, ápolói szerint lelki állapota a helyzethez képest kielégítő volt. Ez azután romlott le, hogy a rendőrség kihallgatta őt a felesége halálával kapcsolatban. Egyik ápolója azt nyilatkozta:

"Geoffrey remek ember volt, de miután vallomást kellett tennie a rendőrségen olyan lett, mintha nagy súly nyomná a vállát."

Az ápoló szerint ezt követően a férfi elkezdte elhagyni magát, nem borotválkozott, és egyre többet ivott.

Felesége halála után három hónappal swintoni lakásában felakasztotta magát.

Az ügyet a rendőrség vizsgálta, ám a bíró azt állapította meg, hogy senki nem vétkes abban, hogy a férfinek másodjára sikerült az öngyilkosság, szerinte nem történt mulasztás az ügyben.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: