Egy nap - a film, ami egy kicsit mindannyiunkról szól
Este van. A gyerekeket már lefekvéshez kell előkészíteni, mérsékelten rimánkodni nekik, hogy a fogmosást nem szabad kihagyni. Közben egy láthatóan nem a családhoz tartozó hölgy áll az előszobában, várakozik – mint kiderül, az édesanyát zökkenti ki a hétköznapi estéből. De nem ám azért, mert mulatni indulnának, sőt, a főszereplő Anna a háta közepére sem kívánja ezt a beszélgetést Gabival, aki a jelek szerint rányomult a férjére és most épp azt magyarázza, hogy az nem is úgy volt, hanem.
Valami ilyesmi a kiindulópontja az „Egy nap” c. filmnek, amely Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje. Az Enyedi Ildikó tanítványaként diplomázott rendezőnő több mint tíz évig készült erre a filmre, végül a Nemzeti Filmalap Inkubátor programjában tudta megvalósítani. És milyen jó, hogy ilyen elszántan kitartott az elképzelése mellett, hogy megörökíti egy háromgyerekes családanya hétköznapját, és milyen jó, hogy olyan támogató és alkotótársakra találhatott, mint Kovács Gábor és Pataki Ági producerek, vagy Szamosi Zsófia, a 2017-ben Oscar-díjat nyert kisfilm, a „Mindenki” főszereplője. És ha már díjakról van szó: az „Egy nap” már bemutatkozásakor bezsebelt egy jelentős elismerést Cannes-ban: a Nemzetközi Filmkritikusok FIPRESCI díját.
Gondolhatnánk, hogy egy átlagos budapesti anyuka napját viszontlátni a vásznon nem különösebben izgalmas – és tényleg, ne számítson senki akciójelenetekre, drámai fordulatokra vagy szenzációs effektekre. Ez itt kérem maga a valóság: hogy akkor is fel kell kelni a gyerekek előtt kora reggel, ha hosszúra és bormámorosra nyúlt az este; hogy a reggeli készülődés természetes velejárójaként egy banki ügyfélszolgálatossal kell vitatkozni telefonon arról, hogy mit is akarjon jelenteni az a felszólító levél; hogy a munkahelyen a túlélés érdekében azt is be kell vállalni, ami szinte a lehetetlen kategóriába tartozik.
Anna és Szabolcs egy párt alkotnak, három gyereküket egy budai lakásban nevelik, a legkisebb még bölcsődés, a legnagyobb már kisiskolás. Nem tudjuk meg, hogy mióta élnek együtt, a közös gyerekeken kívül mi a fő összetartó erő közöttük, vagy hogy miért és mióta vannak anyagi gondjaik. De látjuk, hogy a gyerekeik a prioritási rangsorban elől szerepelnek, mert lehet, hogy elfogy a konyhafiókban borítékban tartott tartalékpénz, de a nagyfiú sportolni és zenélni jár, a kislány is eljut időben a balett-órájára, és amikor a legkisebb gyermek beteg lesz, Anna az éjszaka közepén is felhajtja az ügyeletes gyógyszertárból a lázcsillapítót.
Anna (Szamosi Zsófia) és Szabolcs (Füredi Leó – de ha esetleg Kovács Istvánként, a Berlini Magyar TV tudósítójaként ismerősebbnek hat, az se véletlen) között kirajzolódik egy alapkonfliktus: vajon megcsalta / megcsalja-e Szabolcs Annát Gabival? Csakhogy épp ők ketten, a férj és a feleség nem beszélnek erről egymással. Hallhatjuk Gabi verzióját a film legelején, aztán árnyaltabbá válik ez a kép, amikor Anna egy kollégájával beszélget róla. Ugyanakkor gondolhatjuk, hogy Szabolcs anyukája sejt valamit, mert annyira erőlteti, hogy a fiatalok kettesben utazzanak el egy kicsit. Az anyukák már csak ilyenek, mindent kiszúrnak, itt jelesül azt, hogy a párnak nem jut kettesben töltött minőségi idő.
A film remekül megmutatja, hogy mitől hétköznapi hősök a családanyák, pláne három gyerekkel, pláne Budapesten, ahol komoly logisztikai-menedzseri feladatokat igényel annak összehangolása, hogy a három gyerek időben eljusson A-ból B-be, odaérjen különórára, edzésre vagy gyerekzsúrra.
És még csak azzal sem vádolhatjuk Szilágyi Zsófiát, hogy túl sztereotip lenne az ábrázolás, mert nem egy olyan apafigurát mutat meg nekünk, aki csak úgy ott van - ha ugyanis nagyon kell, Szabolcs segít és átvállal feladatokat.
Annának még így is dzsungelharcosként kell előretörnie a problémák erdejében, menedzselni egy egyszerű szerdai napot (vagy csütörtököt, voltaképp mindegy). Mikor is tudna elkeseredni és sajnálni magát, mert a férje épp tilosban járhat, ha épp arra kell koncentrálnia, hogy a nyelviskolában megküzdjön azért, hogy tanárként legyen elég órája, vagy hogy a nagyfia már ki tudja, hányadik tornazsákot hagyja el az iskolában?
Szilágyi Zsófia rendező egy háttérbeszélgetésen azt mesélte, hogy a film előkészületeinél próbálkozott egy olyan verzióval is, amelyben a férj, Szabolcs szemszögéből látjuk az eseményeket, de az valahogy nem állt össze, sokkal több hiteltelennek tűnő jelenet lett volna benne. S bár Szilágyinak nincs gyermeke – sőt, a forgatás időpontjában még a főszereplőt alakító, és ezzel már több díjat is teljes joggal besöprő Szamosi Zsófiának sem volt – a film tökéletesen visszaadja azt, hogy min mehet keresztül egy anya egy szürke hétköznapon. Ráadásul Annával bárki könnyen azonosulhat, találhatunk olyan jelenetet a filmben, amiben magunkra ismerünk, még akkor is, ha nem nevelgetünk odahaza három porontyot.
- ez juthat eszébe a filmet nézve a legtöbbünknek, és talán pont azért, mert együtt érzünk Annával és kíváncsiak vagyunk rá, hogy hogy bírja a terheket, le tud-e rakni belőlük, feszült figyelemmel követjük végig az eseményeket 99 percen keresztül.
Igazából mindegy is, Szabolcs tényleg görény-e, aki félrelépett, vagy van-e valami hihető magyarázata arra, merre lófrált egész éjszaka. A lényeg az apró részletekben rejlik. Ennek a másfél napnak a lenyomatában, az így kirajzolódó karakterekben, na meg abban, hogy nézőként tényleg úgy érezhetjük, ez velünk is megtörténhet. Vagy talán már meg is történt.
Képek forrása: Egy nap c. film Facebook oldala, sajtófotó
