KULT
A Rovatból

Dráma az X-Faktorban: Puskás Petinek el kellett döntenie, melyik kezébe harapjon

Két mentoráltja közül kellett kiválasztania, hogy melyikük menjen és melyikük maradjon.


Az X-Faktor szombati döntőjében a legjobb hat énekes mérte össze a tudását és szavazói lelkesedését. Mindannyian két produkcióval indultak: egy önálló előadással és egy duettel. Utóbbiak párosítása során a mentorok spontán összeveszcsiztek, Gáspár Laci kicsit kiakadt, de végül meglettek a legjobbnak tűnő duettpárok is, amit a szerkesztők már nagyjából 3 nappal korábban összeraktak.

A versenyzők színpadra lépése előtt az is kiderült, hogy ebben a műsorban már csak egy énekes kieső lesz.

Puskás Peti mentoráltja, Abaházi Nagy Lívia volt az első fellépő, aki ezúttal mintha dekoncentráltabb lett volna a korábbiaknál. Tisztességesen megcsinálta a feladatot, de úgy tűnt, hogy nincs egészen a helyszínen. Olyan érzése volt az embernek, mintha éneklés közben az járna a fejében, hogy akkor otthon most nagymama főzi a levest és tudja-e, hogy a Vegeta a hátsó polcon van, vagy el fognak menni a gyerekekkel egy zacskóért fölöslegesen, és ha igen, akkor visznek-e majd esernyőt. A hangja még mindig szép, a dal is kiváló választás volt, csak éppen Lívia volt már otthon képzeletben.

Videó: Abaházi Nagy Lívia produkciója

Az értékelés során Gáspár Laci úgy fogalmazott: a nóta „bekebelezte” az énekest, aki szerinte „elengedte a versenyt”. ByeAlex közölte, hogy nem tudja megmondani, hogy szerinte milyen, Giginek nem tetszett.

A ByeAlex szárnyai alól kiröppenő Tóth Bettina lépett színpadra másodikként, aki újra rappelt az országos énekversenyen. A Zsolti, a béka című szerzemény nem a szavazók legnagyobb mágnese, de úgy tűnik, minden indokolatlansága ellenére az énekhangok versenyén induló rappert szereti a közönség, úgyhogy valószínűleg jó döntés, ha annál a stílusnál marad, amivel indult.

Puskás Peti szerint hiányzott a stenk, Gáspár Lacit „elvitte” a dal (ez jót jelent), Radics Gigi nem „preferálta” a dalválasztást, cserébe a haja gyönyörű volt ezen az estén.

A harmadik fellépő Gulyás Roland volt, akivel kapcsolatban mindig azt kifogásolja a zsűri, hogy nem elég laza színpadon és nem mozog jól. A kisfilmjében meg is próbálták megtanítani lazán járni. Puskás Peti megmutatta, Radics Gigi biztatta, Alex pedig még korábban közölte, hogy tőle kellene lazaságból leckéket vennie. Szerencséje Mick Jaggernek, hogy aznap nem volt a helyszínen, mert valószínűleg őt is kiszavazták volna a nagy mozgástanárok.

Az sajnos egyik mentornak sem tűnik fel, hogy Gulyás Rolandnak ez a fajta cuki, feszélyezett és visszafogott előadásmódja rendkívül bájos, szerethető, és nem utolsó sorban „gulyásrolandos.” Pontosan ez benne az, amitől ő nagyon szexi, és nem mellesleg karaktert is ad az énekesnek és előadásának.

Ennek ellenére a mentorok hetek óta azon erőlködnek, hogy megtanítsák neki, hogyan legyen belőle végtelenül ellenszenves és nyegle, karakter nélküli, unalmas „férfisztárklasszik”. A négyszázadik ugyanolyan, térdből mozgó, hosszú karokat lóbáló majom.

Habár egy vélemény talán nem is vélemény, főleg nem a mentorokéval szemben, de szerintem ez a törekvés elképesztően rossz irány, nem is lehetne rosszabb a helyzet. Nem csak azért, amit Gulyás Rolanddal tesz, hanem azért is, amit képvisel: legyél lazább, ne önmagad, csak azért, mert a befutott sztárok lazábbak, ne gondolkodj, ne le légy más, ne változtass azon, ami már bejött valahol Amerikában. Szörnyű. Csomó olyan dolgot üzen,ami szar. Egyetlen működő mintára igyekszik uniformizálni az előadót, és ezáltal a közönséget is „birkítja”.

Nekem pont azért tetszik Gulyás Roland, mert profin énekel, hozzá tök jól néz ki, és mégis van benne egy ilyen nagyon aranyos visszafogott idétlenség, amitől az egész karakter megközelíthetővé és valamilyenné válik. Nem egy nyegle, érdektelen és ultramenő Justin Bieber-klón, hanem egy jóval barátságosabb énekes, és nagyon szomorú, hogy megpróbálják belőle kivenni a „gulyásrolandságot”, a trendek ostoba, elképzelt szabályaira hivatkozva.

Videó: Gulyás Roland produkciója

Az előadása egyébként szuper volt, annak ellenére, hogy végig az volt az ember fejében, hogy ezt a számot vajon miért kapta, mert legalább 463 ezer másik olyan nóta van, amit sokkal jobban el tudna énekelni. Jobb lett volna egy sokkal nagyobb ívű, nagyobb dinamikával rendelkező versenydal, amit a közönség is egy kicsit jobban ismer, de megoldotta ezt is.

A zsűrinek is tetszett a produkció, Alex szerint a versenyző döntős lesz, ám Puskás Péter úgy érezte, hogy ez az előadás korábban már látható volt az X-Faktor színpadán ugyanettől az énekestől. Radics Gigi kijelentette, hogy ő az egyik legesélyesebb jövőbeli győztese az X-Faktornak, amivel mindjárt el is vesztettek néhány szavazót, de ki számolja?

Ricco és Claudia egy balladának induló pörgős dalt választottak, és a páros megint azt a fantasztikus minőséget hozta, amit mindig, annak ellenére, hogy a dal egy nagyon nehezen énekelhető szerzemény. Ricco mélyei kissé modorosak nekem, de ennyi még belefér. Egy bizonyos minőség felett az ilyesmit már karakternek hívjuk, és megbocsájtjuk.

Videó: Ricco és Claudia produkciója

Radics Giginek nagyon tetszett, Puskás Peti szerint Claudia most volt a legjobb, de maga a produkció nem jött be neki. ByeAlex örvendezett, amiért a kisfilmben többet is megtudhatott Claudiáról, mert úgy érezte, hogy eddig keveset tudott róla. Hogy mindez a produkció minőségét miként befolyásolja, és hogy egyáltalán mennyire számít kritikai észrevételnek, az nem derült ki.

„Majd szólunk, hogy gyertek vissza a döntőre!” - fogalmazta meg ByeAlex, azt is hozzátéve, hogy az „ingerküszöbét mégsem üti át” egyik produkciójuk sem, főképp amiatt, mert úgy érzi, hogy a kisujjukból rázzák ki az előadást. Énekes legyen a talpán, aki ebből aztán kihámozza, hogy mi volt a probléma.

(Semmi, csak nem „fura”, hanem „pop”, és ez Alexnek hétről hétre fájdalmat okoz, mintha a pop vagy a klasszikus a gagyinak lenne szinonimája, a „fura” pedig törvényszerűen valami jót jelentene.)

Berta Dánielnek nagy szerencséje, hogy Puskás Petihez került, mert így sokféle színét megmutathatja a versenyben, és nem kell a négyszázadik nyálas férfielőadóvá válnia a siker érdekében. Kicsit hamis volt, de tény, hogy volt energia az előadásában. A zenei alaphoz képest elképesztően hangosan énekelt, így még inkább kijöttek a hibák is.

„Vannak olyan dalok, amik arra jók, hogy megmutassuk, mit tudunk. És vannak olyan dalok - például a Michael Jackson-dalok nagyon alkalmasak rá - , hogy megmutassuk, mit nem tudunk” – utalt Gáspár László arra, hogy szerinte túl nagy falat volt ez a nóta az énekesnek.

Serena Rigacci gyönyörűen elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című klasszikust, és tényleg nem volt rossz döntés a nézők lelkére hatni azzal, hogy a kis olasz lány végre magyarul énekel.

Videó: Serena Ricci produkciója

Puskás Peti nagyon örült annak, hogy ennyire „egyszerű” volt a produkció, és úgy érezte, hogy Serena érti is a dalt.

"Elég jó taktikai lépés volt egy olyan dalt választani, ami a magyar nép szívéhez közel áll, de megbocsájtjuk nektek" – mondta Gigi, nem részletezve azt, hogy miért kellene egy jó technikai lépést megbocsájtani, ha csak azért nem, mert az ő versenyzőit némiképp háttérbe szorítja Alex kiváló ötlete.

Gáspár Laci el volt ájulva, Alex nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy ő választotta a nótát, ha már sikert aratott a dalválasztás.

A duettes körben elsőként Gulyás Roland énekelt Berta Dániellel, és kiválóan megoldották a feladatot. Talán még jobbak és felszabadultabbak is voltak, mint egyéniben. Dögösek voltak, jól énekelték a szólamokat is, és a zsűri is elismeréssel nyilatkozott a produkcióról.

„Csípőmozgás-tesók vagytok” - jelentette ki Gáspár Laci, majd hozzátette, hogy ügyesen erősítette egymást a két énekes, és éppen ez lenne a duettezés lényege.

(Egyébként ő is énekelt egy duettet a műsor elején Radics Gigivel, ami egy kiváló minőségben előadott frazírverseny volt, háttérbe szorítva a zeneszerzői koncepciót és egyáltalán a nóta eredeti dallamát. A dalt egymás felé fordulva adták ugyan elő, gyönyörűen elénekelve, de teljes mértékben egymás nélkül, inkább versenyezve abban, hogy ki ismer több hajlítást. Fura, hogy egy óra alatt Laci is rájött, miről szól a duettezés, de jobb később, mint soha, ugyebár.)

Abaházi Nagy Lívia Riccóval és Claudiával énekelt, és természetesen csodálatosak voltak együtt, profin lezavarták a nótát.

„Ehhez olyan tudás kell, amit csak ti hárman tudtok megcsinálni ezen a színpadon!” – jelentette ki Puskás Peti.

„Ennél nehezebb dalt nem nagyon lehetett találni” - tette hozzá Gáspár László.

Videó: Abaházi Nagy Lívia Riccóval és Claudiával előadott produkciója

Serena Rigacci és Tóth Bettina produkciója különleges és extraprofi volt, nyugodtan együtt is maradhatnának csapatként a jövőben. A gyönyörű Serenában van valami levetkőzhetetlen cukiság, Tóth Bettinának pedig bájos arca ellenére inkább rafinált és dögös kisugárzása van, így a két csaj tök jól működött együtt.

Gáspár Laci szerint korrekt volt az előadás, de a lányok nem nagyon figyeltek egymásra,és hiányzott az őrület és a bulika is. Az mondjuk igaz.

A műsor utolsó blokkjában talán csak a Volt egyszer egy vadnyugatot nem ismételték meg, de szerencsére egyszer a szavazás is véget ért, melynek befejeztével Abaházi Nagy Lívia búcsúzott a dalnokok és repperek idei versenyétől, miután Puskás Peti drámai helyzetet élt át, hiszen két mentoráltja közül kellett búcsút mondania valamelyiknek.

Videó: a kiesés

„Jó volt megismerni ezt a dinka csajt” - zárta a műsort Kiss Ramóna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk