A Dr. Dolittle szórakoztató film, de az eredetinek a nyomába sem ér
Figyelem, a cikk nyomokban SPOILEREKET tartalmaz!
"Apa, feltétlenül bele akarok szólni a cikkbe" - jelentette ki kisfiam, Jonatán, amikor beültünk a filmre, ezért rögtön az elején le kell szögeznem, hogy neki, akinek ez az első találkozása Dr. Dolittle személyével, nagyon tetszett a film. Apuci véleménye azonban ennél valamivel árnyaltabb.
Hugh Lofting (1886-1947) Dr. Dolittle sorozata gyermekkorom egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt, a Dr. Dolittle cirkusza messze meghaladta korát azzal, hogy a jó doktor az állatai beleegyezését kérte, hogy cirkuszi mutatványosnak álljanak és csak olyan trükköket várt tőlük, amelyeket önszántukból, örömmel végeztek.
Részben Dr. Dolittle-nek köszönhetem, hogy műfordító lettem.
Amikor ugyanis bejelentkeztem a Cicero könyvkiadónál, hogy fordítani szeretnék, Szamossy Marian, a kiadó akkori vezetője szabadkozva mondta, hogy ők főleg gyerekkönyveket adnak ki.
– Semmi baj – feleltem –, szeretem a meséket, épp most olvastam újra a Dr. Dolittle könyveket.
Mariann szeme felcsillant, és elém halmozott egy nagy könyvkupacot: a Dr. Dolittle sorozat volt az, angolul.
– Akkor elolvasná ezeket? El kéne dönteni, melyiket adjuk ki következőnek!
Utóbb bevallotta, hogy Dolittle-lel sikerült megnyernem magamnak, és
nagyon büszke vagyok rá, hogy a sorozatból azóta két kötet is az én fordításomban jelent meg.
Sajnos mára hazánkban a Dr. Dolittle rajongók száma erősen megcsappant, legalábbis ami a könyvváltozatot illeti. Amikor feltűnik egy-egy filmfeldolgozás, mindig reménykedni kezdek, hátha hatással lesz a könyvre, de mindig csalatkoznom kell.
Ennek legfőbb oka talán az, hogy a filmváltozatoknak eszük ágában sincs bemutatni az igazi Dr. Dolittle-t.
Dr. Dolittle az eredeti változatban egy kedves, bogaras agglegény, aki meghasonlott az emberek világától, és teljes egészében az állatoknak él szerény otthonában, Puddlebyben, amelynek hatalmas hátsó kertje valóságos állatkert. A papagája, Polinézia megtanította az állatok nyelvén, és háztartását is állatok alkotják, de fontos, hogy ők mind saját jószántukból élnek a doktorral.
A házvezetőnője is egy kacsa, Dab-dab. Elsősorban abból él, hogy időről időre a különleges képességével segít valami egzotikus uralkodónak vagy más nagyembernek, aki ezért busásan megjutalmazza, és az így kapott pénzből ideig-óráig eltengődik.
Ezt a Dr. Dolittle-t sajnos a filmekből nem nagyon ismerhetjük meg. Utoljára az 1967-es musical változat próbált valamennyire hű maradni Loftinghoz, melyben Rex Harrison játszotta az állatbarát doktort, feltűnt benne Richard Attenborough, és ami érdekesség, hogy az a Richard Fleischer rendezte, aki generációm egyik kultikus fantasy filmjét, a Vörös Szonját is.
A számtalan feldolgozásból a következő, ami eljutott hazánkba és nagyobb feltűnést keltett, Eddie Murphy 1998-as próbálkozása és ennek utánlövései. Itt már az eredeti történetből csak annyi maradt meg, hogy van egy orvos, aki beszél az állatok nyelvén. Slussz.
Sajnos Stephen Gaghan rendező/forgatókönyvíró sem érezte elég jónak, amit Lofting leírt, alaposan átformálta a szereplőket, és a történetet.
