KULT
A Rovatból

Doppingbotrány a színházban – durva erkölcsi kérdéseket feszeget a darab

A Tagadj tagadj tagadj című darab leleplezően őszinte képet fest elénk az élsportolók mindennapjairól. Az előadás kapcsán Lovas Rozival és Ullmann Mónikával, a két főszereplővel beszélgettünk.


Szeptember 16-án mutatják be a Hatszín Teátrumban az Orlai Produkciós Iroda egyik legújabb előadását, amely a sportvilág farkastörvényeiről szól. A Tagadj tagadj tagadj című darab leleplezően őszinte képet fest elénk az élsportolók mindennapjairól, fanatizmusáról, áldozathozatalaikról, edzőjükkel való kapcsolatukról – és igen, a doppingolásról is.

Maga az előadás szándékosan nem ad jó vagy rossz válaszokat azokra a súlyos erkölcsi-morális dilemmákra, amiket felvet.

6M6C3461

Elítélhető-e, ha valaki bármit megtenne azért, hogy valóra váltsa élete nagy álmát? És fordítva: a cél valóban szentesít minden eszközt, még akkor is, ha emiatt örök tagadásra kényszerülünk és másokon kell átgázolnunk? A darab kapcsán Lovas Rozivalés Ullmann Mónikával, a két főszereplővel beszélgettünk, akik sportoló- és edzőpárost játszanak.

Móni, Rozival ellentétben te még nem játszottál Orlai Produkciós előadásban. Hogy érezted magad ebben a közegben?

Móni: - Abszolút felszabadultan. Jó érzés dolgozni egy ilyen csapattal, ahol nem volt gát, bátran lehetett ötletelni, véleményt mondani, kérni bármit a másiktól, teljesen közvetlen hangnemben.

Meséljetek kicsit a karaktereitekről!

Móni: - Foglalkozását tekintve edző, de pszichológus is egyben. Összetett személyiség, az edzői akarat és a humánum is jelen van benne. Ez a nő uralkodó típus: vannak kész tervei és azokat véghez akarja vinni – én általában a másik oldalon, a szenvedő alany oldalán szoktam állni, és elviselem, hogy valaki megvalósítja rajtam a tervét. Azzal együtt, hogy mekkora újdonságot jelentett, nagyon megszerettem.

Rozi:

"
Rettentően izgalmasnak találtam magát a témát is, jól esett vele foglalkozni: mi az, hogy versenysport, mi az, hogy valaki napi tizenöt órákat edz, mi az, hogy valakinek olyan célja van, amire az egész életét felteszi – egy olyanfajta valóság az élsportolók valósága, ami teljesen távol áll a saját életvitelemtől.

Van ugyan valamennyi közöm hozzá, mert kiskoromban engem versenyzőnek neveltek – teniszeztem –, de ez nyilván fel sem ér ahhoz, amikor valaki olimpiára készül. Az is érdekes, hogy ritkán találkozik színházban ilyen témával az ember. Vagy egyáltalán azzal a jelenséggel, hogy ennyire konkrét cselekvésformát próbálunk színházi eszközökkel megmutatni. Szerintem a szövegkönyv is remek lett. Jól esett ennyire filmszerűen közvetlen szöveggel dolgozni.

Móni: - Mondtuk is néhány próbán: ha itt lenne a kamera és közeliznénk, akkor ez most kész lenne. Csodás lett a díszlet, pedig eleinte nem igazán tudtuk elképzelni, hogyan jelenítünk meg egy olimpiai futószámot vagy egy országos versenyt. A mi szakmánktól teljesen idegen ez a fajta abszolút módon mérhetőség. Nyilván nekünk is megvan a magunk életformája: én is másképp étkezem, ha aznap játszom, pihenek, átmondom a szöveget nap közben, már az esti előadáson jár az eszem. Tulajdonképpen ez is fegyelmezettség, de amit a versenysportolók csinálnak, azzal összehasonlíthatatlan. Nagyon tisztelem és szeretem őket, sok sportoló barátom is van.

Rozi: - Én a darabtól függetlenül is nagy rajongója, tisztelője vagyok ezeknek az embereknek. Személyes ügyemmé vált, hogy hiteles képet adjunk arról, mi történhet egy sportoló fejében, szívében.

Pont emiatt a tisztelet miatt nem volt számodra illúzióromboló, ami a darabban történik? Meglehetősen durva erkölcsi kérdéseket feszeget…

Rozi: - Igen, de nem ítéletet mondunk. Ezt amúgy sem tartom szerencsés színházi hozzáállásnak. Szeretek közel kerülni a témához, kellően megismerni, meglátni benne az embert, a céljait, egy helyzetet, egy dilemmát. Annyira könnyen ítélkezünk, holott fogalmunk sincs, mennyit dolgoznak ezek a sportolók, mindent feláldozva, amit csak lehet. Nyilván vannak nem tiszta és erkölcsileg megkérdőjelezhető döntéseik, de azokba sem feltétlenül egyértelműen kerülnek bele. Mindenesetre ott van mögötte az a mérhetetlen mennyiségű munka, és amit már letettek az asztalra, még akkor is, ha soha nem lesznek olimpiai dobogósok.

"
Ez a darab nem ítéletmondás. Vizsgál egy témát, személyes sorsokon keresztül; az, hogy morálisan, erkölcsileg, emberileg, a sportszerűség és a dopping-szakosztály szempontjából mi helyes és mi nem, a végére összezavarodik a nézők fejében, amivel pont hogy gondolatokat ébresztünk bennük.

Mitől tabudöntögető az előadás? Magától a dopping-témától, vagy amiatt is, hogy színházban mutatjátok meg?

Rozi: - Nem szokás erről beszélni, talán még a sport berkein belül sem. A próbafolyamat előtt és közben sok emberrel beszélgettem, sok mindennek utánaolvastam, filmeket, dokumentumfilmeket, riportokat nézegettem orvosokkal, sportorvosokkal, sportolókkal, sportújságírókkal, edzőkkel, doppingszakértőkkel. A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy még a sportolók között sem mindig tiszta a kép, hajszálvékony mezsgyén mozog, mi igaz, mi nem, mi számít doppingnak, mi a nyilvánvaló és mi nem, mi bizonyítható és mi nem. Komoly orvostudományi kérdések ezek, amiről pedig a darabban szó van, az már egész pontosan génmódosítás.

Móni: - Edző és sportoló között elképesztően erős a kapcsolat. Ha egy sportoló szemszögéből nézzük: a leghőbb vágyad eszköze az edző. Az edzőéből pedig a sportoló a beteljesítetlen vágyak megtestesülése, lásd: ha én világbajnok futó voltam, de olimpiai bajnok nem lettem, akkor majd a tanítványomból azt csinálok. Egy olyan érdekszövetség ez, ami túlmutat szülő-gyerek, szerelmi vagy testvéri kapcsolaton. Ahhoz, hogy egy ilyen szoros kötelék kialakuljon, mindkét oldalról feltétel nélküli bizalom szükséges. Gyakorlatilag több időt is töltenek együtt, mint a családtagjaikkal.

6M6C4136

Hogy érzitek, a ti szakmátokban, a művészvilágban mennyire van jelen a versenyszellem?

Móni: - Én annyira hiszem, hogy nincs! Ha valaki ott áll, egy személyiség, az nem pótolható. Ezért nem hiszek például a kettős szereposztásban sem – persze nyilván van, amikor szükséges. Nem ugyanúgy szólnak azok a mondatok, ha két különböző színész mondja őket…

Rozi: - Ha csak konkrétumokat nézünk: például hogy ki van társulatnál, ki kap szerződést, ki kap meg egy szerepet – nyilván lehetne bárki, de valamiért mégis ő az. Nem egy mérhető dolog, és rettenetesen szubjektív. Lehet igazságtalannak nevezni helyzeteket, de én ezt akkor sem versenyként fogom fel.

Móni: - Egyszerűen a szakmánk adottsága. Függhet attól, hogy egy igazgatónak milyen típusú színész jön be, de lehet szerencse kérdése is. Például ha végez egy osztály, sokuk jövője azon múlik, hogy éppen a következő évadban milyen karaktert keresnek egy bizonyos előadásban., vagy hogy egyáltalán milyen darabokat vesznek elő. Ha egy igazgató tehetségesnek tart egy végzős színészhallgatót, de ha abban az évadban nincs neki szerep a színházában, akkor nem fogja leszerződtetni. Ha pedig szerencséje van és szerepet kap, az már egyéni felelősség, hogy miként él a lehetőséggel.

Rozi: - Meg hát ez nem úgy megy, hogy ha korábban kelek fel és több répát eszem ma, akkor engem fognak szerződtetni. A legjobb módszer, ha teljesen önazonos az ember, lelkiismeretesen teszi a dolgát és nem akar más lenni, mint aki. Az pedig eldől, hogy ilyen formában kell vagy nem kell.

Mennyire volt könnyű ezzel a szakmátokra jellemző sajátossággal megbarátkozni?

Rozi: - Én a kaposvári egyetemen végeztem, Mohácsi osztályában, ami egy hihetetlenül jó közösség volt. A mai napig azt érzem: amint én oda bekerültem, megváltozott az életem. Bárki, aki nem színészettel foglalkozik, ugyanúgy nap mint nap küzd azzal, hogy elfogadja magát, megbarátkozzon a helyzetével, a saját képességeivel, lehetőségeivel. Minket ebben segítettek, és abban, hogyan bontsuk le a gátjainkat. Abba az alapanyagba, amit te hoztál, ami te vagy, még rengeteg tudás belekerülhet, de minden akkor működik, ha átmosódik azon a szűrőn, ami te magad vagy. És el kell fogadni, hogy nem mindenhol kell ott lenni, nem mindenben kell benne lenni, nem minden való nekem.

Móni: - Még egy gondolat a féltékenységgel, versenyzéssel kapcsolatban. Ha benne vagyunk egy előadásban, együtt, a többiekkel, fel sem merül, hogy megtörténjen ilyesmi, mert akkor egyszerűen nem lesz egységes a játék. Lehet, hogy születnek klassz egyéni teljesítmények, de ha utána azt mondják: „az előadás gyengén sikerült, de te jó voltál benne”, szerintem az azért nem a legjobb este. Ha egyéni produktumok mentén haladunk, nincs mese: szétesik és értelmetlenné válik. Ezt a fajta viselkedést egyébként nem is nagyon lehet megvédeni egy rendezővel szemben.

Rozi: - Bízom a színház, a szakma olyan szintű tisztaságában, hogy ami produktum megszületik, az egyenes, őszinte, jól működő, mondanivalót tartalmazó. Megbukik, ami vagy aki nem igazi.

6M6C3529

Az előbb volt szó arról, hogy a sportolói teljesítménnyel ellentétben a színészi teljesítmény mennyire nem egzakt módon mérhető. Ti mikor érzitek azt, hogy egy szerepben, egy előadásban jók vagy a legjobbak voltatok?

Rozi: - Nincsenek állandó és független értékek. Az, hogy ma úgy érzem, jó voltam, nem garantálja, hogy holnap az leszek vagy tegnap az voltam. Nem mérhető a többiektől függetlenül sem, a kémia működésén annyira sok múlik. Még a közönség kémiája is elképesztő hatással van ránk, rengeteget vehet el vagy adhat hozzá a játékhoz. Szerintem egy belső hang jelzi nekünk, ki mikor, mitől alszik jól előadás után. Például Csomós Mari, aki mögött azért már van némi tapasztalat, a mai napig úgy jön le a színpadról, hogy iszonyú fontos neki minden egyes jelenet. Ő nem tud nyugodtan pihenni anélkül, hogy ne érezné azt: jó volt. Ezen kívül talán van néhány fontos és meghatározó személy az életünkben, akinek a szavára lehet hallgatni. Mindenkiére nem szabad, sőt minden leírt szóra sem.

Móni: - Számomra a rendező jelenti az origót. Kezdetben senki mástól nem kapok visszajelzést, hogy jó-e, amit csinálok, csak tőle, aki minden nap jelen van a próbán, és egy átfogó szándéka van az előadás egészével kapcsolatban. Jó esetben nézi még az előadásokat is, ami szintén sokat számít, de utána a partner marad, akire hagyatkozhatok, és persze a nézők.

Szerintetek vonható bármilyen párhuzam a színész-rendezői és a sportoló-edzői viszonyok között?

Rozi: - A régi nagy kaposvári hőskorszakból jut eszembe például Babarczy, aki rengeteg színészt kinevelt és akikkel “hűségesek” voltak egymáshoz, de Várkonyiék a Vígszínházban is hasonlóan hosszú távra terveztek a művészekkel. Amikor Ruttkai bekerült oda tizennyolc évesen, lehetett arra számítani, hogy húsz év múlva is fogni fogják a kezét és a tehetségének, korának és élethelyzetének megfelelő szerepeket fog játszani. Ez lehetett hasonló állapot, nyilván a színház nyelvére lefordítva. Manapság, amikor egy igazgató jó, ha kitölti a mandátumát, mert épp nem váltják le valamiért, vagy nem zárnak be hirtelen egy színházat, a színészek képtelenek úgy hosszú távra tervezni, ami egy okosan felépített karriert, művészi pályát határozna meg. Vigyázni kell magadra, mert más nem teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás a TV2-n: meglepődtek a nézők, visszatért egy népszerű műsor
Elindultak a Kincsvadászok új részei, emiatt borult az eddigi műsorrend. A Házasság első látásra korábban kezdődik, a Legyen Ön is Milliomos! pedig később.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 18.



Hétfő estétől új műsorrenddel jelentkezik a TV2, a változás a csatorna teljes hétköznap esti sávját érinti.

A Házasság első látásra a korábbi 19:45-ös kezdés helyett már 19:20-kor képernyőre kerül, ezt követően 20:40-től a Kincsvadászok vadonatúj részei láthatók, az estét pedig 22:00-tól a Legyen Ön is Milliomos! zárja.

Az eddigi műsorrend a népszerű műtárgy-kereskedő show visszatérése miatt borult, a változás viszont sok nézőt váratlanul ért. A TV2 közösségi oldalain számos értetlenkedő hozzászólás jelent meg.

„Kedves TV2, most mi ez? A Házassâg első látásra 21:20-ig van írva. Akkor most, hogy van ez?” – kérdezte egy kommentelő.

„Hogy került a Kincsvadászok ide?” – írta egy másik.

A Kincsvadászok stábja nem változott: a műsorvezető Till Attila, a műtárgyszakértők Kelen Anna és Megyesi Balázs, a kereskedői székben pedig dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor foglalnak helyet. A műsorban civil eladók hoznak be különleges tárgyakat a stúdióba, ahol azokat szakértők értékelik, majd a kereskedők licitálnak rájuk. A műsor sikerét a tárgyak mögötti történetek, az értékbecslés és az alku izgalma adja, a csatorna a mostani évadban a szokatlan darabokra és a már ismert, stabil szereplőgárdára épít.

A Palik László nevével fémjelzett Legyen Ön is Milliomos! 2025-ben több új etappal tért vissza, és ismét a TV2 egyik rendszeres esti műsorává vált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem készültél fel rá, mennyire be fog rántani: A bennem lakozó fenevad az év egyik legfeszültebb meglepetése!
Claire Danes és Matthew Rhys párosa olyan feszültséget teremt, amitől még a kanapén is kiegyenesedsz. A bennem lakozó fenevad első pillanattól kezdve beszippant, és az évadzáró után is a nézővel marad.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. november 17.



A bennem lakozó fenevad már a legelső jelenetével érzékelteti, hogy valami egészen nyugtalanító történetbe csöppenünk: a cold openben történik valami szörnyű, amit még nem értünk teljesen, de azonnal odaragaszt a képernyő elé. Gabe Rotter, aki az X-akták rebootja óta nem rukkolt elő komolyabb projekttel, most visszatér, és nagyon úgy tűnik, hogy nem aprózta el.

A sorozat nem csupán egy jól összerakott pszichothriller, hanem a Netflix egyik legkellemesebb meglepetése is idén.

Ez leginkább az egészen kiváló színészgárdának köszönhető: Claire Danes, Matthew Rhys, Natalie Morales és Brittany Snow ezek nem kis nevek egy sorozathoz képest, némelyik egyedül is képes lenne eladni egy sorozatot.

A történet középpontjában Agatha Wiggs áll, akit Claire Danes a tőle megszokott intenzitással formál meg. Aggie sikeres írónőként próbál boldogulni, vagyis inkább csak próbálna, mert jelenleg egy makacs alkotói válság gyötri. Hiába a karrier, hiába a hírnév, a Pulitzer-díj, az ihlet makacsul kerüli őt, az anyagi helyzet pedig egyre feszültebbé válik.

Az okokra hamar fény derül: Aggie és párja súlyos tragédián mentek keresztül, elvesztették a gyermeküket.

Ez a veszteség olyan mélyen beette magát a nő tudatába, hogy szinte minden döntését, minden rezdülését befolyásolja. A sorozat ezt a lelki törést nem túlmagyarázva, mégis rendkívüli érzékenységgel mutatja be, miközben lassan, de határozottan építi fel Aggie mentális instabilitását.

A helyzetet tovább bonyolítja, amikor a szomszédságba beköltözik egy titokzatos, módos üzletember, Nile Jarvis. Matthew Rhys játéka egyszerre visszafogott és dermesztő, már az első jeleneteiben érezni rajta azt a fajta sötét vibrálást, ami végig ott lüktet a karakterében.

Nem csoda, hogy Aggie figyelmét hamar felkelti, pláne akkor, amikor megtudják a nézők, hogy Jarvis első felesége rejtélyes körülmények között eltűnt.

Mindenki Jarvist gyanúsította, de olcsón megúszta. Most egy új környékre költözött, ám a lakók egyre hangosabban suttognak arról, hogy talán gyilkosság történhetett, Aggie képzelete pedig már ettől is lángra kap. A sorozat ügyesen meglovagolja ezt a kettősséget: vajon tényleg valami szörnyűség történt, vagy ez csupán egy gonosz pletyka. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül érezzük furának a pszichésen megtört író és a hírhedt üzletember kapcsolatát.

A készítők nem húzzák az időt, nem játszanak felesleges találgatósdit: hamar elhintik a fontos információkat, mégis minden epizód után marad bennünk egy kis feszültség, egy apró kérdőjel, amitől muszáj tovább néznünk.

A hangulat szinte kézzel tapintható, szinte már hitchcocki megoldásokkal él: lassan építkező feszültség, groteszkül hétköznapi pillanatok és mentális instabilitás.

Claire Danes alakítása ebben kulcsfontosságú. Pontosan azt a törékeny, mégis elszánt, a saját bűntudatával küzdő karaktert hozza, amitől nemcsak megértjük Agatha motivációit, de együtt is élünk vele. Matthew Rhys pedig pazar kontraszt: egyszerre megnyerő és ijesztő, mintha minden mosolya mögött bújna egy második, sötétebb jelentés. Rhysnek igazi jutalomjáték Danes mellett gonoszkodni.

Kettejük dinamikája annyira feszült és kiszámíthatatlan, hogy már a második részre teljesen odabilincseli a nézőt. A két karakter között kibontakozó verbális párbajok és sejtelmes félmondatok a sorozat legerősebb pillanatai közé tartoznak.

A Homeland színésznője és a Foglalkozásuk: amerikai színésze nagyon jó párosnak bizonyul.

Az is remek húzás, hogy Jarvis gyakorlatilag „könyörög” Aggie-nek, hogy írjon róla, ez egyszerre abszurd, nyugtalanító és fenyegető, mintha egy ragadozó kedvesen invitálná magához az áldozatát.

A széria végig lendületes marad, nincs üresjárat, a cselekmény pedig kellően izgalmas ahhoz, hogy ne csak egy újabb rejtélysorozatnak érezzük. A dráma kellően mély, emiatt sokkal többet kapunk.

Ez egy olyan történet, amely folyamatosan arra késztet, hogy megkérdőjelezzük a szereplők szándékait, és néha még a saját ítéletünket is.

Bár a finálé talán nem üt akkorát, mint amilyet a felvezetés ígér, ez a kisebb súlytalanság korántsem rontja el az összképet. Ez egy jó sorozat volt, nem bántam meg, hogy megnéztem.

A bennem lakozó fenevad azok közé a szériák közé tartozik, amelyeket jólesik végignézni, majd utána is kicsit elidőzni rajtuk.

Egy feszült, hangulatos thriller, amelynek két főszereplője annyira erős jelenlétet hoz, hogy képes önmagában működtetni az egész sztorit.

Nem sajnáltam érte egyetlen percet sem, és bár biztos akad több apróbb hibája, összességében kifejezetten ajánlott darab mindenkinek, aki szereti a lélektani, lassan kibontakozó, mégis folyamatosan pulzáló sorozatokat. Gratula a Netflixnek, néha megérdemlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Jani, nem jön a vonat!” – a Bankrupt új dala a MÁV-ot állítja célkeresztbe
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték „Repülős Petit”, újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!
L.D. - szmo.hu
2025. november 19.



„Ez a szám egy rendőrautóban fogant, útban a veszprémi vasútállomás felé, ahová a járőrnek kellett négyesével bevinnie a sztrádán lerohadt vonatpótló busz utasait. Amióta a Batidai Vámpír kezében a MÁV, bárki gazdagodhat hasonló élményekkel, ha kénytelen igénybe venni a vasúti szolgáltatást, így nem lesz nehéz azonosulni a dalszöveggel.”

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái
Azért így is akad néhány csavaros trükk a tarsolyban, csak ne lenne minden karakter ennyire elszállva magától.


Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszaesés (az Egyesült Államokban csak 65 milliót hozott) elegendő volt ahhoz, hogy a Lionsgate stúdió egy időre parkolópályára állítsa a franchise-t.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Hőseink, avagy a Négy Lovas visszatér, és velük együtt egy új generáció illuzionistái is színre lépnek. Nem kis feladatra vállalkoznak: minden idők legjobban őrzött, legértékesebb ékszerét, a Szívgyémántot tervezik becserkészni a gonosz cégvezér Veronika Vanderbergtől (Rosamund Pike).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

A Szemfényvesztők-filmekben ráadásul már olyan kunsztokat mutatnak be, amelyekre egyszerűen nem is lehet magyarázat, legalábbis a fizika törvényei szerint elfogadhatók, szóval időnként átnézünk a fantasy műfajába is. Ebben a harmadik rész sem kivétel.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Ráadásul nekünk, magyaroknak is tartogat kukkolnivalót a film, hiszen azt részben Budapesten forgatták, így a szemfülesek nem egy fővárosi helyszínt könnyedén kiszúrhatnak (többek között a Szépművészeti Múzeumot, az Operaházat vagy a Dunán hajókázva a háttérben a Rákóczi hidat).

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk